Utalás a levélre:
nek,
2417.
1875. dec. 10.: „Késett válaszom
nov.
[szerkesztői feloldás]
ember
30-án kelt szives
soraidra
[szerkesztői feloldás]
...
. Megvallom, rég elhatározott szándékom
volt azt a 10000 ftot
felmondása esetére nem adni ki többé mint magánkölcsönt, hanem takarékpénztárba
tenni. És ehhez most is inkább ragaszkodnám. Nem akarnék, kivált jó barátom
irányában, a hitelező és adós közti feszűltségre valaha okot és alkalmat
szolgáltatni; s az ember, magán kölcsönnél, soha sem tudja, miféle eshetőségek
fordulnak elő jövendőben. Én, kinek az a kis összeg majdnem egész éltem keresményét
teszi, s melynek kis jövedelmére ide stova
szorulni fogok magam és családom,
takarékpénztári pontos kamatfizetésre vagyok útalva. Talán jobb is volna, ha
barátom onnan venné majd ki, hiszapr.
1-áig kieszközölhetné, hogy az, a szalontai pénztárból, azonnal neki
adassék kölcsön.
[szerkesztői feloldás]
...
Az általa igért 10% kamat és
hogy tőkekamat adóját ő nekem megtéritendi (mert azt itt, és énrám vetik ki) szintén
felveendő volna a feltételek közé.”