Fábián Gábor Vörösmarty Mihály

Kedves Barátom!

Leveledet, mellyet ma vevék, nem javaltam volna ez előtt öt évvel hozzám irnod. Akkor, a’ még köztünk fen nem állt szövetség és a’ becsület’ mélly érzése, a’ kornak hevességével egyesűlve, könnyen abba a’ karba tehetének vala, hogy a’ gúnyt gúnyal

'n' felett hullámos vonal

Beszúrás

, boszút boszúval verjem vissza; még pedig nem kisebb foganattal, mint millyennel ma te azokat rajtam gyakorolod. Azolta tűrni tanúltam; és benned egy barátot is nyertem, kit jobban szeretek, hogysem ellened még okadtán is sértő fegyverrel élni tudnék. Én úgy híszem, hogy a’ seb, mellyet rajtad ejtenék, nekem fájna jobban nem neked; azért a’ te kemény beszédidre én csak a’ szeretetnek szelid, szavával akarok megfelelni.

Két embernek, Édes

Miská

Vörösmarty Mihály

m, kik egymáshoz olly viszonyban állanak, mint mi állunk ketten, soha egymást félre érteni szabad nem volna. ’S ím te még is, most már másodszor értesz félre engemet. A’ minap a’ tréfát, majd a’ komolyságot vastagolád tőlem, ’s mindenikért megneheztelél. Nekem az a’ véleményem, hogy sem egyik sem másik még a’ maga legnagyobb szertelenségében is, barátok köztt, rossz indúlatból nem eredhet; a’ mi abból nem eredt, az nem sérthet; a’ mi nem sért, azon megilletődni nincsen ok. Hányszor tréfáltál te velem, hol vékonyan, hol vastagon? hányszor ellenkeztél véleményekben? – én soha érttek ellened fel nem indultam; mert tudtam, hogy mint én téged, úgy te engem ezekkel megbántani nem akarsz. Hogy az udvariság szabott körét némelylyekben én náladnál talán jobban álthágtam, nem tagadom: de vallyon nem e’ tág szabadságban áll-e a’ baráti társalkodás’ legédesebb gyönyöre? Ej

Miska

Vörösmarty Mihály

,

Miska

Vörösmarty Mihály

, mért nem bántok ti velem olly egyenesen, mint én veletek? Én szeretném, ha ti nekem az igazat hímezés nélkűl megmondanátok: ’s ti azt tőlem boszúság nélkűl nem hallhatjátok. Itéleteimben hibázhatok ugyan; de érzéseimért, mellyel irántatok viseltetem, mindenha jót állok – azok szentek, és mocsok hozzájok soha nem férhet. Ezekért nem érdemlem-e meg, hogy amazokat megbocsássátok? Te engem egyenességemért kimélletlenűl lemocskolsz; holott én azt tőled köszönettel fogadnám; ’s példáúl említem, hogy ha két felküldött csekély versdarabjaimról a’ rájok ruházott dicséret helyett azt mondád vala sz..t sem érnek, könnyebben esnék, mint esik most látnom, hogy a’ nyert helybenhagyás mellett is csak egyiknek lehete szerencséje Aurórában helyet érdemelhetni. Ne mondd, hogy a’ hiúság beszéll belőlem; a’ ki annyi biztatások után is illy későn mert az avatottak sorához közelítni, az bizonyára mentt lehet a’ hiuság gyanujától. – Franczia nyelvemmel kicsúfolsz; én e’ részben kedvezőbben gondolkodtam felőled, mert példa nélkűl is feltettem rólad, hogy azt te is tudod; te azonban azt tőlem az adott példa után is megmered tagadni – még pedig gúnyos kifejezésekkel: Én ha meghallom valaha hogy Gramaticádból

'm' fölött hullámos vonal

Beszúrás

az ángolt megtanúltad, szivem szerént fogok azon örülni. – Te engem tudományommal csaknem leszamarazsz, ’s a’ bakancsos káplárral egy rangba téssz: én egész világ előtt, ’s szemtől szembe talemtumodnak mindenkor becsűlője voltam, ’s helyedet

Homér

Homérosz

és Ossián közé szántam. Térj magadba ’s hasonlítsd egybe ezeket a’ parallelákat. – A’ mit Tud. Gyűjteményedről mondtam; azt te tenn magad nem egyszer mondád, mig Szerkeztetője nem valál; mért szitok hát most az az én számban, a’ mi elébb a’ tiédben nem vala az? Hisz a’ te darabjaidat ott is mindég kincseknek vallottam én; ’s a’ mi nem tetszett nem tied, hanem másé vala. Ha bolondúl itéltem: ne szidj, hanem sajnálj; mert szitkaiddal azt búsítod, kinél jobban senki téged nem becsűl és szeret. – Én gyenge oldaladat már most ismervén, azt illetni soha ezentúl nem fogom. Te mondád, hogy legyenek leveleink bölcsességnek abroszai: megpróbáltam, de ugyan torkomra forralád. Jobb lett volna a’ kamaszversek mellett maradnom. – Azomban megbántásaidra nézve magamat azzal vigasztalom, hogy azokat meg nem érdemlettem, és hogy ezt valaha tán magadis megfogod ismerni. Mert ha én azt tudnám, hogy ellenem való kifakadásaid nem inkább egy múlékony felhevülésnek, mint egy megfészkelt érzeménynek kitűnései – vigasztalhatatlan lennék. Ha pedig te azt tudnád, hogy értted mi tisztán érezek, ’s még felőlem tovább is alacsonyan vélekedni nem átallanál, akkor hidd el, te lennél szörnyeteg nem én. Csókollak

barátod

Fábián Gábor.

Vörösmarty Levelezés 1. kötet

Megjegyzések: