Fábián
n
Gábor Vörösmarty Mihály
Jegyzet
Fábián…Fábián Gábor (Lásd az előző levél jegyzetét).
Világosvár
ott. 14k Xber 1828.
Világos
Leveledet, mellyet ma vevék, nem javaltam volna ez előtt öt évvel hozzám
irnod. Akkor, a’ még köztünk fen nem állt szövetség és a’ becsület’ mélly érzése, a’
kornak hevességével egyesűlve, könnyen abba a’ karba tehetének vala, hogy a’ gúnyt
gúnyal
'n' felett hullámos vonal
, boszút boszúval verjem vissza; még
pedig nem kisebb foganattal, mint millyennel ma te azokat rajtam gyakorolod. Azolta
tűrni tanúltam; és benned egy barátot is nyertem, kit jobban szeretek, hogysem
ellened még okadtán is sértő fegyverrel élni tudnék. Én úgy híszem, hogy a’ seb,
mellyet rajtad ejtenék, nekem fájna jobban nem neked; azért a’ te kemény beszédidre
én csak a’ szeretetnek szelid, szavával akarok megfelelni.
Beszúrás
Két embernek, Édes
Miská
m, kik egymáshoz olly
viszonyban állanak, mint mi állunk ketten, soha egymást félre érteni szabad nem
volna. ’S ím te még is, most már másodszor értesz félre engemet. A’ minap a’ tréfát,
majd a’ komolyságot vastagolád tőlem, ’s mindenikért megneheztelél. Nekem az a’
véleményem, hogy sem egyik sem másik még a’ maga legnagyobb szertelenségében is,
barátok köztt, rossz indúlatból nem eredhet; a’ mi abból nem eredt, az nem sérthet;
a’ mi nem sért, azon megilletődni nincsen ok. Hányszor tréfáltál te velem, hol
vékonyan, hol vastagon? hányszor ellenkeztél véleményekben? – én soha érttek ellened
fel nem indultam; mert tudtam, hogy mint én téged, úgy te engem ezekkel megbántani
nem akarsz. Hogy az udvariság szabott körét némelylyekben én náladnál talán jobban
álthágtam, nem tagadom: de vallyon nem e’ tág szabadságban áll-e a’ baráti
társalkodás’ legédesebb gyönyöre? Ej Vörösmarty Mihály
Miska
, Vörösmarty Mihály
Miska
, mért nem bántok ti velem olly
egyenesen, mint én veletek? Én szeretném, ha ti nekem az igazat hímezés nélkűl
megmondanátok: ’s ti azt tőlem boszúság nélkűl nem hallhatjátok. Itéleteimben
hibázhatok ugyan; de érzéseimért, mellyel irántatok viseltetem, mindenha jót állok –
azok szentek, és mocsok hozzájok soha nem férhet. Ezekért nem érdemlem-e meg, hogy
amazokat megbocsássátok? Te engem egyenességemért kimélletlenűl lemocskolsz; holott
én azt tőled köszönettel fogadnám; ’s példáúl említem, hogy ha két felküldött csekély
versdarabjaimról a’ rájok ruházott dicséret helyett azt mondád vala sz..t sem érnek, könnyebben esnék, mint esik most látnom, hogy a’ nyert
helybenhagyás mellett is csak egyiknek lehete szerencséje Aurórában
helyet érdemelhetni. Ne mondd, hogy a’ hiúság beszéll belőlem; a’ ki annyi biztatások
után is illy későn mert az avatottak sorához közelítni, az bizonyára mentt lehet a’
hiuság gyanujától. – Franczia nyelvemmel kicsúfolsz; én e’ részben kedvezőbben
gondolkodtam felőled, mert példa nélkűl is feltettem rólad, hogy azt te is tudod; te
azonban azt tőlem az adott példa után is megmered tagadni – még pedig gúnyos
kifejezésekkel: Én ha meghallom valaha hogy GramaticádbólVörösmarty Mihály
'm' fölött hullámos
vonal
az ángolt megtanúltad, szivem szerént fogok azon örülni. – Te engem
tudományommal csaknem leszamarazsz, ’s a’ bakancsos káplárral egy rangba téssz: én
egész világ előtt, ’s szemtől szembe talemtumodnak mindenkor becsűlője voltam, ’s
helyedet Beszúrás
Homér
és Ossián közé
szántam. Térj magadba ’s hasonlítsd egybe ezeket a’ parallelákat. – A’ mit
Tud. Gyűjteményedről mondtam; azt te tenn magad nem egyszer mondád,
mig Szerkeztetője nem valál; mért szitok hát most az az én számban, a’ mi elébb a’
tiédben nem vala az? Hisz a’ te darabjaidat ott is mindég kincseknek vallottam én; ’s
a’ mi nem tetszett nem tied, hanem másé vala. Ha bolondúl itéltem: ne szidj, hanem
sajnálj; mert szitkaiddal azt búsítod, kinél jobban senki téged nem becsűl és szeret.
– Én gyenge oldaladat már most ismervén, azt illetni soha ezentúl nem fogom. Te
mondád, hogy legyenek leveleink bölcsességnek abroszai: megpróbáltam, de ugyan
torkomra forralád. Jobb lett volna a’ kamaszversek mellett maradnom. – Azomban
megbántásaidra nézve magamat azzal vigasztalom, hogy azokat meg nem érdemlettem, és
hogy ezt valaha tán magadis megfogod ismerni. Mert ha én azt tudnám, hogy ellenem
való kifakadásaid nem inkább egy múlékony felhevülésnek, mint egy megfészkelt
érzeménynek kitűnései – vigasztalhatatlan lennék. Ha pedig te azt tudnád, hogy értted
mi tisztán érezek, ’s még felőlem tovább is alacsonyan vélekedni nem átallanál, akkor
hidd el, te lennél szörnyeteg nem én. Csókollak
Homérosz