A NAGYREMÉNYŰ ÖREGÚR - apparátus

Kézirat

Kézirat. OSZK Fol. Hung. 2169/2 208-210. folio

Megjelent

I. Pesti Hírlap, 1888. április 10., 10. évf., 100. sz. (1., 2. l.) »A Pesti Hírlap tárcája« rovatban, névjelzés nélkül.

II. Hi. 10. köt. Dekameron III. 1917. 202-207. l.

A nagyreményű öregúr valós személy volt, a karcolatban róla közölt adatok hitelesek. Életútját és egyben a képet, ami róla a köztudatban élt, híven tükrözi nekrológja, mely a PH

*

Pesti Hírlap. Politikai napilap. Budapest, Légrády Testvérek. 1878–1944. [OSZK]

1888. április 1-i számának 5. oldalán jelent meg:

„(Egy jó polgár) zárta ma le örökre szemeit a fővárosban. Az öreg Weisz Bernát Ferenc , Budapest egyik rokonszenves, régi alakja, a szegények nagy jóltevője, a fáradhatatlan és csüggedetlen filantrop ma, 88 éves korában meghalt. Azon vagyonos és jószivü polgárok egyike halt meg benne, a milyenek nálunk kevesen vannak, de akik, ahol vannak, jobban és bőkezübben teljesitik a vagyonossággal járó kötelességeket, mint a nemesség, melynek az a hire jár már régóta, hogy az „kötelez”. S azonfelül Weisz B. F. nem is örökölte, hanem szerezte a vagyonát. Ritka praktikus lélek lakott benne fiatalabb korában s mire megöregedett, beállott jó embernek. Tehát épen megforditva csinálta, mint ahogy nálunk szokás, ahol az ember még fiatal korában elveri, ha mije van s mire megöregszik, nem ér rá jónak lenni, mivel hogy voltaképen nincs is amiből jó legyen. Lugoson 1800-ban, tehát e századdal egy évben született s nagy szorgalmat és elevenséget fejtett ki a kereskedés terén Szegeden, honnét 1838-ban a fővárosba jött s itt csakhamar „elismert” ember lett, akit, jóllehet nagyon is „nem született” vagy hogy későn született (legalább felnőtt korában vette föl a keresztségét), 1848-ban a kormány fölvett a kereskedelmi miniszteriumba osztálytanácsosnak. A forradalom lezajlása után folytatta a főváros kereskedelmi életében régi tevékenységét s a hatvanas évek elején, mint vagyonos rentier visszavonult. Azaz, csak a vagyonszerzéstől vonult vissza, de nem vonult vissza a költekezéstől. Innét tul beállott filantropnak s bőven részt vett minden emberszerető tevékenységével [!] és pedig nemcsak jó tanácsokkal, hanem jelentékeny pénzadományokkal is. A fővárosban szinte képzelni sem lehetett valamely jótékony egyesületet nélküle. Alig hogy 1861-ben „városatya” lett, nyomban inditványozott egy városi „árvaleányházat” s inditványát 500 frttal indokolta. (Ma már ez az indokolás is divatját multa.) Az árvaház ott áll a Rottenbiller-utcában s „Erzsébet” királyné nevét viseli. - S ettől kezdve Weisz B. F. mindent inditványozott és mindent támogatott, ami az árvagyermekek, szegények, iskolás-gyerekek, vagy más szorult emberek javára szolgált. Mellette makacs munkásságot fejtett ki évtizedeken át a városi képviselőtestületben, a bizottságokban és egyesületekben. A vízvezeték és közraktárak fölépitése körül is sok az érdeme. Nemkülönben a kereskedelmi akadémia, a keresk. csarnok és a Pesti Lloyd társaság létesitése és föntartása körül is. Igazán azonban a jótékonyság volt éltető eleme mindig. Ha valamit fölkarolt, annak sikerülnie kellett s addig járt a befolyásos emberek nyakára és addig sanyargatta előterjesztéseivel a keményfejü hatóságokat, hogy végre is engedni kellett a makacs öreg urnak. Az árvaházak, nőegyletek s szegények intézetei tudnák csak igazán megmondani, hogy mi mindent követett el érdekükben e nehéz hallásu, görnyedten járó kicsiny öreg ur, aki elől nem volt menekvése a tölt zsebeknek, ha egyszer ő neki állott ostromolni a szegények, főképen pedig a szegény gyermekek érdekében. - Az irói világ is jól ismerte az öreg urat. Ha a sajtó nem parirozott neki a jó ügy érdekében elegendőleg, legott küldötte az ő füzeteit és cikkeit, sőt ő maga is eljárt kapacitálni. Hanem azután évenkint megjelent a hirlapirók nyugdijintézetének ebédjén s vele elhozta a maga évi 100 frtos adóját hüségesen. S még az ebéd alatt is agitált az iskolai takarékpénztárak érdekében. Ez volt neki utolsó kedvenc eszméje, melyet a közönynyel küzdve éveken át sürgetett. Tett ő azonkivül még sok egyebet is. A kereskedők jól ismerik érdemeit a szakszerü müködés terén is. S ezen érdemekért kapta a királyi tanácsosságot, a mitől azonban nem kótyagosodott meg. Mint „nagyságos tanácsos” ur is csak ugy hordta a fejét, mint régen s csak ugy agitált érdektelenül a jó ügy mellett. Ilyent is kevesen tesznek már ma. - Ma azután vége szakadt a derék polgár pályafutásának. Halálát egy meghülés okozta, melyet I. Vilmos német császár temetésén szerzett. A jó öreg ugyanis Németországban férjnél levő leányainál járva, elment az épen akkor meghalt német császár temetésére Berlinbe s itt megfázott. Bronchitis hurutba esett s orvosai Markusovszky Lajos és Korányi Frigyes a leggondosabb kezelés mellett sem gátolhatták meg a kór elhatalmasodását a gyönge öreg emberen. Weiss [!] B. F. azonban még a kórágyon is foglalkozott a város dolgaival s mivel el nem mehetett a tanácsterembe, levélben sürgette, hogy az osztrák gáztársulat szerződését meg ne hosszabbitsák, hanem a város házilag kezelje a világitást, mert az olcsóbb és jobb lesz. A halál rövid szenvedés után ma reggel fél 6-kor [érte] utol, nagy kárára a fővárosnak, melynek egyik legjobb, legtevékenyebb és legönzetlenebb polgára volt. A megboldogultnak családja közvetlen hozzátartozói: Özv. Geibel Károlyné, szül Weiss [!] Emilia, özv. dr. Breuer Józsefné, szül Weiss [!] Lujza és Brockhaus Edéné, szül. Weiss [!] Emilia, Lujza leánya, a ki állandóan Budapesten tartózkodik, a betegség első percétől szakadatlan ágya mellett volt; a másik kettő Lipcsében lakik s közülök csak Geibelné jöhetett, mert Brockhausné sulyos betegen fekszik. - Temetése hétfőn délután fél 4 órakor lesz a Deák Ferenc-utca 24. alatti lakásról. Az elhunyt kivánságához képest a gyászszertartás a lehető legegyszerübb lesz. Koszoruk nem fogják disziteni ravatalát, a mi szintén a megboldogult utolsó rendelkezései közé tartozik. Végrendeletének egyik passzusában kéri a legegyszerűbb temetést, azonkivül meghagyja, hogy mindazok, a kik koszorut szánnak ravatalára, a koszoruk árát küldjék el a Klotild-szeretetháznak. - Az öreg ur tehát halálával is jócselekedetet akart müvelni!”

A temetés után a PH

*

Pesti Hírlap. Politikai napilap. Budapest, Légrády Testvérek. 1878–1944. [OSZK]

(április 4., 6. l.) röviden tudósított a felbontott végrendelet tartalmáról is: a végrendelet kihirdetéséről

„Miután életében jótékony célokra már tetemes összegeket áldozott, hátramaradt vagyonát - a melynek számszerü összege üzleti könyveiből tudható meg - kizárólag és egyenlő részben három leányának hagyományozza, azonban kötelességükké teszi, hogy néhány szegény rokonának életjáradékot, barátjainak és ösmerőseinek pedig egyes emléktárgyakat juttassanak.”

Ezután, mint az MK szövegében olvasható, az üzleti könyvekből derülhetett ki, hogy vagyon pedig nincs, mert az öregúr tartozott a leányainak. MK tehát úgy tűnik, híven rajzolta meg az öregúr portréját valamint azt a változást, amely megítélésében a végrendelet kihirdetésekor bekövetkezett.

A kéziratról

Az elbeszélést MK egy 21 cm hosszú és 17 cm széles fehér lapon kezdte, majd egy 45,5 cm hosszú hozzávetőleg 14,5 cm széles és egy 41 cm hosszú és ugyanilyen széles szerkesztőségi kutyanyelven folytatta, majd ilyeneknek egy hozzávetőleg 24 és egy hozzávetőleg 29 cm hosszú darabján fejezte be. A nyomdában a K-ot a könnyebb szedés érdekében darabokra vágták és az egyes darabokat kék ceruzával II, III, IV, IV 1/2, V, VI, VII, VIII, IX, X római számokkal számozták. Az első lap számozatlan maradt, a III-as darabot utóbb kettévágták, a IV 1/2 és V, valamint az V és VI jelű darabok között számozatlan darabok találhatóak. Az első lap tetején idegen kéz adta meg kék ceruzával középen a rovatbesorolást: „Tárca” és a jobb sarokban a szedési utasítást: „garm”.

A kézirat szövegjavításai

Tárgyi magyarázatok