IGNOTA PERSONA
Megjelenés
I. OSZK Fol. Hung. 2169/2
151-154. folio
II. Pesti Hírlap, 1888. január
27., 10. évf. 27. sz. (1., 2., 3. l.) »A Pesti Hírlap tárcája« rovatban,
névjelzés nélkül.
III. Mikszáth Kálmán összes
művei. 39. Elbeszélések 13, 1888. szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Fábri
Anna, S.a.r. Hajdu Péter. Budapest: Argumentum Kiadó. 2001. 7-11.
Első pillantásra úgy tűnhet, hogyMK családi legendát dolgozott fel
ebben az elbeszélésben. A helyszín a Palócföld, egynapi
járásraMKszülőfalujától;
Felsőbágyon alkalmasint szerepet játszhatott A jó palócok
*
legfontosabb helyszínének, aKürtösújfaluval azonosítható Bágynak a névadásában
is. A furfangos fiatal jogászban, Fáradi Veres Ferencben pedig
MK anyai ági ősét, vagy legalábbis
rokonát tisztelhetnénk. MK
1885-ben A két
koldusdiákban is családja, a Farádi Veresek
állítólagos nemességének eredettörténetét mesélte. (MKmindig Fáradit
írt, a szakirodalom Farádi formában szokta említeni.)
Mikszáth Kálmán: A jó palócok. Budapest: Légrády.
1882.
[OSZK]
Van azonban néhány olyan momentum, amely nem engedi meg, hogy az elbeszélést
a családi hagyomány pontos lejegyzésének tekintsük. A novella narrátora
majdnem a legvégéig azt a látszatot kelti, hogy írott, mégpedig latinul
írott forrásra támaszkodik, majd végül azzal áll elő, hogy a történet egy
püspök szóbeli közlésén alapult. Ezek után azonban egy közelebbről
meghatározatlan„följegyzésre”hivatkozva olyan magánbeszélgetést
idéz, amelyet nyilvánvalóan nem jegyezhetett fel senki. A latin jegyzőkönyv
idézése is lehet fikció, nehéz azonban egyértelmű következtetéseket levonni.
A K-ban szereplő hibák
(Dominus helyett Dominum és immemor helyett inmemor) inkább másolási
hibáknak tűnnek, másrészt a violentas jelző iniquasra javítása a
korrektúrában önálló fogalmazásra enged következtetni.
A családi hagyomány mint forrás ellen szólhat az is, hogy Veres Albert nevét MK csak a megírás végén, a név
utolsó K-i előfordulásánál
változtatta Ferenccé. Hasonlóképpen a történet
datálása. A K-ban
1841. szerepel, ami megmagyarázza, hogy a később
püspökké avanzsáló paptól hogyan hallhatta a narrátor személyesen a
történetet. így Veres Ferenc
MK-nak
nem lehetne őse, legfeljebb nagybátyja. Az évszám a korrektúrában 1741-re módosult, ami Veres Ferencet
MK
távolabbi ősévé teszi, ugyanakkor aláássa a narrátor információforrásának
fikcióját, viszont jobban illik a novella krónikás hangvételéhez. Egy
családi legenda lejegyzésénél mindenesetre furcsa volna a bizonytalanság az
események évszázadát illetően.
Egészében véve úgy tűnik tehát, hogy a narrátor folytonos hivatkozása a
források hű követésére inkább tekintélyteremtő fikció lehet. A szülőföldre
emlékezés mégis játszik némi szerepet: a szénagyűjtés bevezető jeleneteiben
mintha
A jó palócok
*
hangja visszhangoznék.
Mikszáth Kálmán: A jó palócok. Budapest: Légrády.
1882.
[OSZK]
A pap bántalmazása, amit az önkényeskedő nagyúr az általános felháborodás
ellenére büntetlenül tehet meg, többször is előfordul MK műveiben, vö.
Bisztray Gy. jegyzeteivel a Hét font emberhús
*
c.
novellához (Krk 31, 364-5. 1.Mikszáth Kálmán összes művei. 31. Elbeszélések 5,
1880–1881, kiad. Bisztray Gyula, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1966.
[OSZK]
*
). A Hét font emberhúsMikszáth Kálmán összes művei. 31. Elbeszélések 5,
1880–1881, kiad. Bisztray Gyula, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1966.
[OSZK]
*
t
MK
1887-ben dolgozta át A majornoki lázadás címmel. A Hét
font emberhúsban a szolgabíró megbotoztatja a papot, és kiderül,
hogy ezért lényegében semmiféle megtorlás nem fenyegette. A majornoki
lázadásban a különbség csak az, hogy nem a papot, hanem a falu bíráját
botoztatja meg. Az Ignota personá>ban
viszont úgy tűnik, valóban fenyegeti büntetés Balogh Imrét egyetlen
pálcasuhintásért is, és csak ügyvédje furfangja menti meg. A majornoki lázadás és az Ignota persona, e két közel egy időben
keletkezett írás mintha együtt, egymásra vonatkozva jelezné, hogyan
változott ekkoriban MK véleménye a pár generációval
korábbi falusi papság helyzetéről, de ez persze nem az utolsó szava, amit
erről kimondott.
Mikszáth Kálmán összes művei. 31. Elbeszélések 5,
1880–1881, kiad. Bisztray Gyula, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1966.
[OSZK]
A kéziratról
Az elbeszélést MK egy hozzávetőleg 17 cm széles és 21
cm hosszú fehér lapon kezdte, majd 3 db 15 cm széles és hozzávetőleg 45 cm
hosszú, majd egy hozzávetőleg 50 cm hosszú szerkesztőségi kutyanyelven
folytatta. A kutyanyelveket a lapok tetején, középen MK 2, 3, 4, 5 arab
számokkal számozta. A K-ot a
nyomdában a könnyebb szedés érdekében részekre vágták és kék ceruzával I,
II, III, IV, V, VI, VII, VIII, IX, X, XI, XII, XIII, XIV, XV, XVI, XVII
római számokkal számozták. A VIII-as számú darabot utóbb kettévágták; a
XIII-as és a XIV-es jelzés egyazon darabon szerepel; a XV-ös és XVI-os
között számozatlan darab található.