Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

k₃ lapkivágat 2 darabban (feltételezésünk szerint a szegedi Az Idő c. lap 1908. február 2-i számából, amely feltételezést az is támogat, hogy a papírt átvilágítva ki tudtuk venni, hogy a kivágat verzóján egy szegedi könyvkereskedés reklámjegyzéke szerepel), Szövegkritika, szövegváltozatok A versnek csak töredékei maradtak fönn, igen valószínű, hogy a teljes mű el sem készült. Alapszövegünk a k3, azzal, hogy a 100–151. sorok tekintetében természetesen az – egyedül rendelkezésre álló – k1 az alapszöveg. A művet – némileg önkényesen – azzal a címmel láttuk el, amelyre a költő az egyes kéziratokban utalt, egy helyütt a megfelelő kézirat alapján és verstanilag is indokolhatóan pótoltunk egy kimaradt névelőt, továbbá a k3-nak megfelelő szövegrészben (152–235. sorok) a cz-ket egységesen c-re javítottuk (ugyanis a nyomda több ízben cz-t, ugyanakkor a 175., a 184., a 187., a 195. és a 226. sorban c-t használt), kijavítottunk egy nyilvánvaló sajtóhibát, az alapszövegrészekből összeállítható együttest pedig a központozási hiányosságokkal együtt közöljük. Keletkezéstörténet A versről nincsenek pontos információink, mindössze az tűnik bizonyosnak, hogy hosszabban érlelődött, és a számozott fejezetek nem a maguk folyamatosságában, jól körülhatárolható időintervallumban készültek. Babits bajai gyakorlóéve elején, 1905. október 29–31-én Kosztolányinak írt levelében arról panaszkodik, hogy nem tud írni: „…annyira nem tudok, hogy Hegedüs et Mohácsi felszólítására a Tüznek sem tudtam semmit kicsiholni agyvelőm korán kiégett taplójából. // Veszekedem a gyerekekkel (t. i. a tanítványaimmal) és iszom a papokkal (a kollégáimmal): ez a mindennapi sorsom.” (Babits 1998, 177.; lásd még Kosztolányi 2013, 418.) Mindezek ellenére azonban tervei között megemlíti, hogy „tűnődöm eposzom folytatásán is.” (Babits 1998, 178.; Kosztolányi 2013, 419.) Ez a szatirikus eposz valószínűleg a Baba c. hősköltemény, amely ismereteink szerint később sem készült el az eredeti terveknek megfelelően. 1906. március 25. előtt, ugyancsak Kosztolányinak írt levelében Babits ismét cím nélkül hivatkozik valószínűleg ugyanezen művére: „Egy másik, modern társadalmi de verses költői beszélynek megvan az előhangja, s nehány szakasz az elejéről.” (Babits 1998, 215.; Kosztolányi 2013, 492.) – A beszély a Baba c. hősköltemény lehet, vagyis a későbbiekben sem jutott előbbre a megírásával. Belia György úgy véli: „Lehet, hogy Kollár Gizella volt az ihletője egy korábban, 1905 októberében megkezdett és töredékben maradt szatirikus eposznak is. Ennek hősnőjét Babának hívják ugyan, és Budapestről küldték szülei a kisvárosba, férjszerzés céljából – vagyis »személyi adatai« nem illenek Kollár Gizellára, de pajkosságban, kacérságban Baba olyan, mint a Strófák Gizikéről hősnője.” (Belia 1983, 236.) – A későbbiekben ehhez még hozzáfűzi: a Ti modern lányok! „az említett szatirikus eposszal tart rokonságot, hangulatában, hangvételében”. (Belia 1983, 237.) Mint tudjuk, Babitsnak e verse valójában a Baba 152–235. sorait magában foglaló 12. része. Belia egyébként nem tér ki monográfiájában a vers keletkezésének közelebbi meghatározására; egy korábbi tanulmányában 1905–1906 telére teszi (Belia 1956, 149.), az összegyűjtött versekben pedig kérdőjelesen 1906– 1907-re datálja (Babits 1977, 550. – Lásd még Róna 2011, 275–276.) Az Angyalos könyv tanúsága szerint Kollár Gizella a Strófák Gizikéről (a Versek 1903. jan.–1906. jul. tartalomjegyzékét követő Valamely oknál fogva a gyűjteményből kihagyandóknak véltem a következő verseket és töredékeket: utolsó, 9. darabja – keletkezése: „1906. máj.”) c. vers címzettje is, akinek Baján a fiatal tanár Babits udvarolgatott, s akinek lehetséges, hogy május 7-ei névnapjára szánja ajándékul a középkori latin himnuszok ihlette formában írt verset. Egy másik bajai leány, Wzentek Irén szerint azonban (akivel szállásadónője Szuper Mihályné összeboronálni szeretné Babitsot) sem neki, sem Kollár Gizikének nem udvarolt Babits – az érintett Kollár Gizella viszont másként emlékezik: „Babits egyszer eljött hozzánk. A kertünkben néhány rózsatő állott, de mindössze egyetlen szál virág nyílott rajtuk. Babits megkérdezte tőlem, hogy kinek adnám azt oda. Senkinek, mondtam, mire ő otthagyva engem, elsétált a közeli erdőbe. Rövid idő után azonban visszatért, és kezében egy nefelejcset tartott. Egyenesen felém jött, és a virágot nyújtva csak ennyit mondott: tessék. De most ugye ideadja a rózsát? Én nem tudtam megtagadni kérését, a nefelejcset pedig lepréseltem. És emlékszem, hogy amikor Babits a virágot hozta, Schwartz néni, aki épp meglátta, meg is jegyezte tréfálkozva: Na ha ezt az Irén tudná!” (Belia 1983, 235–236., illetve lásd még Róna 2011, 277., 312.) Babits gyakorlóéve 1906. június 28. után ér véget, mikor is tudomására adják, hogy a ciszterci rend a következő évben nem tart igényt munkájára. (A hír, annak ellenére, hogy bajai helyettes tanári állását sosem tekintette véglegesnek, mégis elkeseríti.) – A Szuper családban Ilka néni házasságszerző mesterkedésének tulajdonítják Babits váratlan, búcsú nélküli távozását. Palotai Iréneusz János azonban úgy véli, hogy a kínos „szerelmi” ügy legfeljebb sietteti távozását: „Bajáról egyszerűen azért ment el, mert az államnál akart elhelyezkedni. Világnézetével nem tudta összeegyeztetni, hogy véglegesen szerzetes-iskolánál maradjon. Bajai éve jó alkalom volt törekvése elérésében, mert az akkori zirci apát, Vajda Ödön nagy befolyású ember lévén, könnyen kineveztette őt az államhoz.” (Babits igénybe is veszi a tekintélyes apát segítségét, ugyanis szabadkai pályázatához többek között mellékeli: „a zirci apátúr ő méltósága elismerő levelét, mely bizonyítja, hogy a bajai főgimnáziumnál elfoglalt állásomat elismeréssel hagytam el.”) Wzentek Irén emlékezete szerint: [Babits] „Velem sokat volt együtt […], de az nem igaz, hogy udvarolt volna nekem, mert senkinek sem udvarolt. […] Ilka néni tán gondolhatott eljegyzésre, házasságra, de soha egy szó sem esett erről. […] Kapcsolatom Babitscsal 1906-ban még a nyár elején szakadt meg. Én Topolyára mentem postát tanulni…” (Bővebben lásd Róna 2011, 316–317.) A „bajai szerelem” emléke cseng vissza a valószínűleg már Szekszárdon, 1906 augusztusában írt [Hol fürge véna…] kezdetű versben is. Kosztolányi 1906. február 19-én Szabadkáról kelt levelében futólag ismét megemlíti a szatirikus eposzt: „De mások az ön versei

[törölt]

« : »

a Spinoza szonett, a tavaszról szóló, a szatirikus éposz – mindegyikben erő, hév, igasság és könny, sok elfojtott, gyémánt tiszta könyű van.” (Babits 1998, 191., lásd még Kosztolányi 2013, 441. – A két említett vers: A Spinóza-szobor előtt és a Tavaszi harsona.) Hogy Babits mikor küldte el és hogy barátja esetleg az eposz teljes, elkészült változatát olvasta-e, nem tudjuk. Az is kérdés, vajon az eposz valóban a Baba lenne-e, mindenesetre a címet illetően a szakirodalomban e tekintetben egyetértés mutatkozik. (Lásd még Róna 2011, 291.) A Baba c. hősköltemény Ti modern lányok! c. 12. darabjának 1905 októberétől 1907/1908 teléig elhúzódó keletkezésére utal, hogy az csak 1908. február 2-án jelenik meg a szegedi Az Idő c. lap 2. számának 2. oldalán. (Babits utóbb egyetlen kötetébe sem veszi fel a verset.) Amikor Babits 1908 januárjában ismét egy nagyobb kéziratcsomagot küld Kosztolányinak, ezúttal már Szegedről (a levél a kéziratokkal együtt elveszett) – Kosztolányi 1908. február 11-e, tehát valószínűleg a Ti modern lányok! megjelenése után írott válaszlevelében mindössze egyetlen mondatban utal a versre: „A »Baba« csak kedves s néhány szakaszáért szeretem.” Babits maga a 229. sorban tankölteményként definiálja a művet – ez azonban valószínűleg csak a 12. részre, a Ti modern lányok!-ra vonatkozik. A kisvárosi miliő alapján mindenképp bajai ihletésűnek tekinthetjük, és bizonyára ott is írta, ám nem fejezte be (ezért nem küldte el Kosztolányi Dezsőnek), mert ebben a formájában aligha volt folytatható; a tervnek maga az anyag nem engedelmeskedett. A vers expozíciója (különösen az 1–5. sor) ironikus megidézése Zrínyi eposzának; verselésében is ennek alexandrinjai szolgáltatják a mintát. A Szigeti veszedelem ekképp kezdődik: „Én azki azelőtt ifiu elmével / Játszottam szerelemnek édes versével, / Küzködtem Viola kegyetlenségével. / Mostan immár Marsnak hangasabb versével. / Fegyvert s vitézt éneklek…” (Az 5. sorban az Aeneis első sorát idézi Zrínyi: „Arma virumque cano…” – Fegyvert, vagyis háborút énekel meg tehát, és a vitézt, aki szembeszállt Szulimán haragjával; a harag motívumot viszont már az Iliászból kölcsönzi: „Istennő haragot zengj…”) Szerelmi csalódást idéz Zrínyi is (szerelmes verseinek címzettje Viola, aki valószínűleg azonos Draskovich Mária Eusebia, a költő későbbi [első] feleségével); humora, ironikus hangja viszont leginkább Aranyéra emlékeztet, akiről Babits, mint tudjuk, a szakdolgozatát is írta. A 12. rész 193. sorában szintén áthallások érződnek Zrínyi-olvasmányaiból; ezúttal a Tityrus és Viola c. párbeszédes költemény egyik betétdarabjára utalhatunk, mikor Viola így hárítja a szerelmi ostromot: „Fuss tűlem, verseid mert nekem éles tőr, / Dér virágnak, / Kű buzának, / Horog halnak, / Lép madárnak, / Hálló halnak, / Métely juhnak, / Nyíl szüvemnek, / Bús kedvemnek, / Mirigy életemnek.” A 193. sorbeli háló, tőr említése egyértelművé teszik az irodalmi utalást. (Feltevésünk szerint az 1904-ben Négyesy László által sajtó alá rendezett és bevezetővel, jegyzetekkel ellátott kiadását forgatta a mű megírását megelőzően Babits, s meglehet, épp kedves tanára miatt vette kézbe Gróf Zrínyi Miklós válogatott munkáit.) Hasonlóképp felfedezhetők további olvasmányélmények hatásai, például amikor Goethe Lili parkja c. versére céloz a költemény 135. sorában, vagy amikor Petroniust idézi a 48. sorban. (A latin szerzőt a fennmaradt levelek tanúsága szerint valamikor 1905 végén, esetleg 1906 januárjában olvasta; vö. Babits 1998, 198.; illetve lásd még Magyarázat c. alfejezetünket.)