Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben az1903. január – 1906. július közé sorolt versek Lyrai festmények c. ciklusának VIII. verse. Szövegkritika, szövegváltozatok A vers két – talán a korabeli közízlést sértő – kimaradt sora már az első közlésből is hiányzik (lásd a szövegeltéréseket regisztráló részben a 75–76. sor között jelölve). Szövegforrásaink között az eltérések javarészt csupán helyesírási jellegűek. Mint legkésőbbit, a Babits 1937 szövegét választottuk alapszövegnek. (Noha a 18. sor tagon szava valószínűleg szövegromlás a valamennyi korábbi forrásban szereplő tágon-hoz képest, nem javítottuk a szöveget, mert nem zárható ki annak lehetősége, hogy a költő választotta a közérthetőbb kifejezést. Ugyancsak szebb a 34. sor 4. korábbi forrásban is szerepeltetett hozta variánsa a hordta kifejezésnél – mivel a 38. sorban ismétlődik a hordta szó. De erről sem bizonyítható, hogy nem éppen az ismétlés volt-e a költő célja.) Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv második füzete Lyrai festmények ciklusának VIII. darabja. Babits Kosztolányinak 1906. március 25-e előtt írt levelében az 1904–1905 telén írt versei között említi; Szilasi Vilmos kötetbejegyzése ezzel megegyező: „1904–5 telén / Bpest. / Kinn az Aréna úton / lakott bátyjánál. Mellettük épült / egy ház.” (Kelevéz 1994, 753. – A báty itt a költő anyai nagybátyját, Kelemen Imrét jelöli. Ekkori pontos címe: Aréna út 11. II. emelet 18.) Mohácsi Jenő visszaemlékezése szerint 1905 tavaszán egy közös kirándulásuk alkalmával ezt a versét is felolvasta Babits: „…egy zugligeti réten ülünk hárman. Babits Mihály és György Oszkár negyedéves bölcsészhallgatók és én, elsőéves jogász. Babits a verseit olvassa föl. A halál automobilon. A világosság udvara. Többet, sokat azokból, amelyek később híresek lettek. Vad fantasztikum; leszállás az élet piszkos mélységeibe. A szinte éneklő recitációból valami különös erő sugárzik. […] Miért olvasta föl a fiatal költő nekem, akkor sokkal fiatalabbnak, közre nem adott, féltett, titokban tartott verseit? Talán azért, mert akkor már napvilágot látott lapomban Babits Mihály egy műve”. (Illyés [szerk.] 1941, 160. – Az említett lap Tűz címmel jelent meg 1905. április 20-án, és mindössze egyetlen számot ért meg – az említett kirándulásra tehát nem sokkal ezt követően, májusban kerülhetett sor. A lap Nietzsche Délen c. versének fordítását közölte Babitstól. Ugyanakkor itt is megjegyezzük, hogy Mohácsi A halál automobilont tévesen említi, hiszen annak keletkezése: 1905. december.) A vers címe ekkor még a köznyelvben elterjedtebb Lichthof, vagyis „világítóudvar” (vö. 60–61. sor), és a baráti levelezésben is ekként említődik. Babits 1905. augusztus 3-a előtt Juhász Gyulának írt levelében a vers kapcsán megjegyzi: „Tudom, hogy e vers tárgyilag míly abszurdum; s ha mégis kiadom a kezemből (de csak Önig, aki annyira a kezem ügyében van – (fájdalom! Mondja Ön) –, hogy szinte még kezem is, jobb a jobbkezemnél, melynek gonoszságairól írtam már): ennek oka, hogy a stílusban, irányban találok valami újat, amit meg akarok Önnel ismertetni: s ugyan a Baudelaire Tableaux Parisienjeinek mintájára egész ciklust terveztem budapesti képekből de e ciklusból egy sem lett úgy készen, mint az elhibázott, megállhatatlan Lichthof. Azért kérem e versnek ne a tárgyát, csak az előadási modorát ítélje, ha olvassa.” (Babits 1998, 162. – Kéri továbbá, hogyha majd elolvasta, küldje el Szabadkára Kosztolányinak, akitől visszavárja. Juhász Babits kérésének 1905. augusztus 16. után tesz eleget; lásd Babits 1959, 101., 270.; Juhász 1981a, 67.) Babits Bajáról 1906. február 21–22-én Kosztolányinak írt levelének végén megkérdezi: „A Lichthofot ujraköltsem? vagy nem érdemes?” (Babits 1998, 199., lásd még Kosztolányi 2013, 453.) Március 25. előtt pedig, amikor elküldi verseinek lemásolt gyűjteményét, a verssel kapcsolatban megjegyzi: „megpróbáltam utánkölteni, de uj alakja kevésbé tetszik, mint a régi”. (Babits 1998, 210., lásd még Kosztolányi 2013, 487.) – Az említett variánsok nem maradtak fenn, így nem eldönthető, hogy ezek a változtatások milyen mértékűek voltak. Babits 1905. augusztus 3-a előtt Juhász Gyulának írt, már idézett levelében a vers kapcsán megjegyezte, hogy „e vers tárgyilag míly abszurdum”. Szerzője joggal aggályoskodott, hisz a „vers tárgya első meggondolásra mintha igazolná azokat, akik viszolyogtató naturalizmust vettek csak észre benne. Egy 20. századi bérház szemétlerakodó helye, vakudvara a nagyváros halmozódó salakjának képzetét kelti. De már Kassákot sem tévesztette meg a szöveg szociográfiai pontossága, és az ócska hordalékot »valami végtelen egyhangú folyó sodrában«, és »láthatatlan és lebírhatatlan« erőnek vette tudomásul.” (Rába 1981, 125–126.) A vers körmondatos szintaxisa kapcsán J. Soltész Katalin azt a paradoxont hangsúlyozza, mely a „nem magasztos, költőietlen” tárgy és az ünnepélyes mondatfűzés közt fennáll. (Idézi Rába 1981, 126.) A nyitány költői kérdése – „Ismeritek a bérházak fonákját” – rájátszás Kiss József Tüzek c. költeményére, s mivel ezt a kérdést az első, huszonkét soros tipográfiai egységben Babits négyszer mondja el, utalása jelzi: A világosság udvara líratörténeti előképének kritikájaként is olvasandó. Rába György a vers alapos elemzésekor rámutat arra is, hogy A világosság udvara kompozíciójában fölismerhetjük a hősköltemény rendeltetésszerű tagolását: a tárgy megnevezését a hős (tehát a vakudvar!) születésének és növekedésének elbeszélése, majd a ház életével jellemzett „viszontagsága”, ezt selejttartalmának seregszemléje követi, mely a hely mitológiájának képébe csap át. A befejező strófa szónoki kérdése („Mi van benne? Mi bánt úgy engem benne?”) már rámutat a naturális motívumokon túli jelentésre: a ház zajló élete alatt erjedő szemetes udvar képe titkolt belső világunkat idézi. A világosság udvara egy élet – egy hősi élet – körforgása, amint ezt A Holnap uj verseiben hozzáfűzött mottója értőknek, nem félreértőknek hangsúlyozza, amikor világtükörről beszél, melyhez a csúnya is hozzátartozik. Esztétikai kontrasztok egysége, a rúté és a tragikusan ünnepélyesé: teljes természet. (Az utóbb elhagyott mottó teljes szövege: „Értőknek, nem félreértőknek. Csonka világtükör volna a művészet, ha a rútat mindíg kikerülné. Aki más szempontot keres a naturalista költeményekben, mint tisztán művészit: ne olvassa e verset, melyben egyébként semmi pikantéria nem lesz.”) A negyedik rész, a szemetes udvar selejttartalmának fölsorolása (ironikus seregszemléje) kötődik Baudelaire Spleen II. c. verséhez, mely az emlékek lomtárát festi le: a verset Babits fordította, és később az Asztalfiók c. versének is forrásául is szolgált. A felgyülemlő tárgyaknak a modern ember életében betöltött szerepét némiképpen hasonlóan értelmezik. Baudelaire a szaporodó, konkrét emlékekkel fejezi ki az idő romboló hatását, és a vakudvar terében torlódó szemét is időbeliséghez kötött. (Bővebben vö. Rába 1981, 124–132.)