Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek Vile potabis c. része I ciklusának 1. verse. Szövegkritika, szövegváltozatok A Nyugat, illetve a Babits 1916b és a Babits 1920c szövege egymástól csupán egyetlen ékezetben (sajtóhiba a 21. sorban a Nyugatban) különbözik, a kézirattól jelentősebb eltérést csak egyetlen szóban (a 10. sorban) mutatnak. Mind a Recitativ kötetektől, mind pedig a Babits 1937 szövegétől csupán egyetlen ékezettel tér el a Babits 1928 változata. Alapszövegünk a Babits 1937, 164. Keletkezéstörténet Az Angyaloskönyv második füzetében a Vile potabis ciklus I. részének nyitódarabja; itteni keltezése: „1904. dec.” Amikor Babits Kosztolányinak 1906 márciusában elküldi lemásolva verseit, a Vile potabist 1904/5 telére datálja. (Babits 1998, 210.; lásd még Kosztolányi 2013, 487.) Utóbb, Szilasi Vilmos kötetének bejegyzésekor ennél tágabb időt ad meg: „Szekszárd 1905”. (Kelevéz 1994, 756.) – Rába György feltevése szerint a vers 1905 januárjára születhetett. (Rába 1969, 87.) Úgy véljük, a vers keletkezésével kapcsolatban konkrét időpont nem határozható meg; minden bizonnyal a tél folyamán született, élményháttere kétségkívül szekszárdi ihletésű, és feltehetőleg Szekszárdon is írta Babits – ez alapján viszont a decemberi időpont tűnik valószínűbbnek: 1905. január 9-én ugyanis már visszautazott a fővárosba. (Vö. Babits 1998, 145.) Babits verse szorosan kötődik saját korábbi Leconte de Lisle-fordításához, melynek szintén Vile potabis a címe. A francia parnasszista költő neve először 1904 júliusában bukkan fel Babits levelezésében és e hónap végén már fordítást is küld tőle György Oszkárnak. (Babits 1998, 82.) A nyár folyamán többször is említi még Babits a francia költő nevét, aztán 1904. augusztus 20-án Kosztolányinak írt levelében megjegyzi: „Már eleget fordítottam belőle.” (Babits 1998, 100.) – Az ekkori időszakból fennmaradt versfordítások címe: Homéri csata (Le Combat homérique), Hialmar szíve (Le coeur de Hialmar), Az Elfek (Les elfes), Csillaghullás (La Chute des Étoiles), In excelsis, valamint a Vile potabis. Fordításait Babits ősszel megmutatta Négyesy Lászlónak, s az 1904. november 17-én, szintén Kosztolányinak írt levelében megemlíti, hogy azokat még nem kapta vissza. (Babits 1998, 132., lásd még Kosztolányi 2013, 260.) Nem kizárható, hogy Babits ez után, Négyesy észrevételeinek figyelembevételével alakította önálló verssé a saját, korábbi átköltését. A három nyolcsoros strófából álló filozofikus bordalnak az első versszakát használja nyersanyagul Babits a saját fordításából: „Kupámban, melyet olcsón vettem, / Megkóstolod szerény borom? / A sabin prés alól fejtettem / Görög hordóba múltkoron. / Kissé csipős, mert még uj ám ez, / És Caecubum, Falernum, Cales / Nem érlelték pincém alatt, / De jó barátaim ám a múzsák, / S tán elfeledtetik a múzsák / Formium, arany borodat!” Mint Rába György megjegyzi: „Mindkét költő szerény bort kínál, mely nem fogható régi, legendás borokhoz, de meghitt körben, barátok vagy múzsák között jólesik ez az egyszerű ital is. Mozzanatról mozzanatra azonos a gondolatmenet, néhol még a szóhasználat is. Versének következő két strófájában már teljesen a szekszárdi környezet sugallatának enged.” (Rába 1981, 88.) – A vers címe (Silány bort fogsz inni) közvetve a filoxéra pusztítása utáni újabb telepítések gyengébb termésére is utal. A Vile potabis eredetileg egy Horatius-mű kezdete, az Énekek I. XX. ódájának nyitánya: „Vile potabis modicis Sabinum / cantharis, Graeca quod ego ip setesta / conditum levi…” (Károlyi Amy fordításában: „Majd ihatsz hitvány sabinus borocskát / mit magam szürtem görög amphorának / síma mélyébe…”) Amikor Babits korai verseit 1906 nyarán végleges ciklusokba foglalja, ezt a versét választja egyikük címadójául (Szonettek és canzonék, Vile potabis, Tájképek, Lyrai festmények), és fölé a már idézett horatiusi mottót választja. Mint Rába György írja: „Az utalás világos: a költő egyszerű, maga fejtette boritalt kínál, amelyet azonban értékes görög amforában tart. […] Bár a Babits-vers nem közvetlen Horatius-parafrázis, mert Leconte de Lisle azonos című költeményének hatása is kivehető soraiban [lásd Rába 1969, 89.], a mottó és a saját költői megnyilatkozás együtt pontosan világítja meg a ciklus poétikai természetét: személyes indítékú verseket fogunk olvasni, jó ízüket tisztaságuk és edényük biztosítja. A tisztaság a lírai hangoltságra, a görög amfora edénye a patinás formára – poétikai értelemben: modellre utal.” (Rába 1981, 53.) – A versről lásd még Grósz 1988, 46–48.