Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

k₁ nak szóló, 1904. november 17-én kelt levélben, „ez az utolsó versem:” szöveg alatt; k₂ az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek Szonettek és canzonék c. része I. Szonettek c. ciklus 11. verse Szövegkritika, szövegváltozatok A szöveg változatai között csak a 12. sorban van jelentős különbség: feltételezhető, hogy szemérmesség folytán cserélte a költő az első közléskor a nyúlt szerelmi tag szavakat a szerelmes, mohón szavakra. Mint legutolsót, a Babits 1938a-t választottuk alapszövegnek, csupán a cím hiányát pótoltuk a k₂ alapján. Az Angyalos könyv második füzetében a Szonettek és canzonék I. Szonettek ciklus 11. darabja – keltezése: „1904. szept.” Babits Kosztolányinak 1904. november 17-én postázza az alábbi sorok kíséretében: „elküldöm Önnek, igéretemhez híven, utolsó versemet (amely talán legutolsó: szeptemberi datumú; és azóta alig érzek ingert versirásra: talán leszokom róla) ez a vers a Jövőhöz szóló”. (A levélhez, cím nélkül mellékelve, „Ez az utolsó versem” zárójeles megjegyzéssel olvasható a vers kézirata, a végén újbóli datálással: „(Szekszárd, szept.)”; Babits 1998, 127., illetve 131–132., lásd még Kosztolányi 2013, 255.) – 1906. március 25. után írt levele szintén ezt a dátumot erősíti meg: „Szeptemberben irtam a Jövő c. (Jövő, te szép jövő…) szonettet, mely szintén érdekes s ön által ismert vers…” (Babits 1998, 131., illetve 207., lásd még Kosztolányi 2013, 258–259.) Kosztolányi 1904. november 20-án, Bécsből kelt levelében a következőket írja a verssel kapcsolatban: „Az utolsó verse a jövöröl nyelvben kifejezésben elsőrangú, de nagyon egyszerű a thema, szinte bánt. Nem veszett kárba valami a kidolgozásnál, nem akart többet mondani, nem maradt egy mondat, egy szín a tollban? Én ilyesfélét érzek.” – A következőkben a Nincsen kisértet c. verset méltatja, majd visszatér a Jövőre: „A nyelvét nem győzöm bámulni. Szép, tömör és, a mi a fő, modortalan. Legfeljebb dekadens kissé, más különben önálló. A verselésben azonban, mint rendesen hanyag. A soralkotó ütemeket sohasem veszi figyelembe! (Hogy lehet ilyet irni: versenyt ő, esztendő, sín és törvény teljes örvény (jambus sorban!) stb. stb. Miért nem keres jobb szavakat és jobb rímeket? Nincs kedve rá? Játék? Hisz játék a művészet is, isten mentsen meg a komolyságtól…” (Babits 1998, 138–139., lásd még Kosztolányi 2013, 269–270. – Saját, bécsi tapasztalatai kapcsán is tesz egy rövid utalást a versre ugyanebben a levelében: „jövőt-zengő barátom […] a Mult is ép oly erős és vonzó, (nem lefelé!), mint a Jövendő.” Babits 1998, 136., lásd még Kosztolányi 2013, 266.) A verset végül Babits Uti napló c. írásának részeként, cím nélkül publikálja öt évvel később a Nyugat 1909. november 1-jei számában (Babits 1909b).