Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek Szonettek és canzonék c. része I. Szonettek c. ciklus 9. verse. Szövegkritika, szövegváltozatok A kézirat a közlés időpontjánál későbbi lejegyzés, ugyanis az Angyalos könyvben megelőzi azt olyan vers, amelyet a költő 1904. július–augusztusra datál. A szövegek között, a címet kivéve, jelentős eltérés nincs. Az újságközlésben minden sort nagybetűvel kezdenek, ezt a – feltehetően nem a költő szándékát tükröző – eltérést az alábbiakban nem jelöljük. Alapszövegünk a k, mivel a tisztázat későbbi, mint a publikált változat. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv második füzetében a Szonettek és canzonék c. fejezet Szonettek ciklusának 9. darabja. Babits nem keltezte a verset; mindössze annyi közelebbi információnk van, hogy Kosztolányi, amikor Négyesy László stílusgyakorlatain Babits verseit és műfordításait bírálja, ezt is megemlíti: „A tudományhoz írt darabjában a szűk forma fűzője valósággal repedezik a gondolat s a hév buja teljétől. Szereti, imádja, bálványozza a tudományt s dadogva szól az érzelem fuldokló végtelenségében. Oly igaz és egyszerű: ezért becsülöm e költeményt mindenek felett. Egy pillanat, a mikor nem tud beszélni, csak lelkesül és szavakat nyög ki. Az erek kékülnek a halántékon. Az iró szobájának ajtaja felpattan s látjuk őt: »Mustár… égő bokor… fa melynek nincsen árnya / A kék börtönön át új bábeli torony / – És nem lesz nyelvzavar, mert minden nyelvet értek –« Ez a lelkesedés zenithje, ennél tovább nem lehet szárnyalni, innen csak lefelé lehet bukni. S ő be is fejezi a költeményt, mert hála isten nincs kezében az a megvetendő szerszám, melyet routinernek nevezünk. Nem tapsot akar; az ilyen gerincek nem tudnak és akarnak görbedni. Ő a gondolatját fejezi be, s nem tesz pontot e fölséges sorok után.” – A Kosztolányi által ezt követően idézett 4. versszak szövegszerűen megegyezik az általunk közölttel, ám mint kiderül, az utolsó mondat végén akkor még felkiáltójel szerepelt Babits versében. További különbség, hogy a sorok nagybetűvel kezdődnek – mindez azt bizonyítja, hogy Babits utólag, versei Angyalos könyvbe másolásakor (1906) még kisebb módosításokat végzett versein, ám ezeket a legtöbb esetben már rekonstruálni nem tudjuk; a kéziratok eredetijét, illetve a versek fogalmazványait utóbb megsemmisítette. (Kosztolányi töredékben fennmaradt, keltezetlen bírálatának hagyatéki jelzetszáma: OSZK Fond III/2106. A teljes szöveget lásd Kelevéz 2008, 192–194., illetve Kosztolányi 2013, 141–142.) – A bírálat felolvasásának időpontja közelebbről nem meghatározható; lásd még A Spinóza-szobor előtt c. vers jegyzetét. Feltételezésünk szerint Babits ezt a szonettet is 1904 elején írta, Budapesten, valamikor január vége és március első fele között, abban a periódusban, amikor filozófia- és tudománytörténeti munkák olvasása mellett más szonetteket is írt. Jelenleg arról sem rendelkezünk semmilyen adattal, hogy a vers kinek a közbenjárásával kerülhetett a Pápai Hírlap szerkesztőségébe, ahol az május 21-én megjelent. A bibliai hivatkozások közben a versből Nietzsche hatása is kiérződik, még ha konkrét megfeleltethetőségi helyeket nem is említhetünk. Emellett a bábeli torony Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban c. versének vonatkozó (95–97.) soraira is visszautal. Erre a versre is érvényes, amit Rába György Babits ekkortájt írt művei kapcsán kiemel: „a megismerést kereső irodalom, a költészetté lényegített filozófia: ez a fiatal Babits célkitűzése.” (Rába 1981, 12.) Babitsnak a tudománnyal szembeni szkepticizmusáról, illetve az ezzel kapcsolatos nézeteinek későbbi differenciálódásáról lásd [Földhöz ragadt, nyomorult tudomány…] c. verset, illetve a Huszadik, huszadik század c. novellát.