Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

k₁ feltehetően részére készített másolat, mivel a versszöveg alatt Babits Mihály tintaírása: (De valahogy ki n e tegye / e verset b á c s k a i lapba!) / Vagy csak á

[szerkesztői feloldás]

lnéve

n!, a verzón egy versének fordításrészlete, tintaírású tisztázat, alatta Babits Mihály tintaírásával: forditotta /

B a b i c s M i h á l y

Babits Mihály

,; k₂ az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek Szonettek és canzonék c. részében az I. Szonettek c. ciklus 8. verse Szövegkritika, szövegváltozatok A versszöveg lényegében készen volt már a k₁ lejegyzése idején, az utolsó lényeges változtatást annak leírása során alkalmazta a költő. A k₂ a k₁ másolata, a Budapesti Napló szövege könnyebb lejtésű, ezért ezt választottuk alapszövegnek. Figyelembe vettük e döntésünknél Török Sophie szövegközlését is, amely ugyancsak a Budapesti Napló közlésére támaszkodik, bár – a jelentéktelen, központozásbeli és abból adódó egyéb eltérések mellett – egy olyan, viszonylag fontos különbséget is tartalmaz, amely még azt a feltételezést is megengedi, hogy (noha forrásként a Budapesti Napló közlését jelöli meg) neki még rendelkezésére állt egy az említetteknél későbbi kézirat: a 11. sorban az a helyén ő az e szót szerepelteti. Ezt a variánst azonban nem építettük be szövegünkbe, mivel annak eredete homályos. A szövegben csupán a legszükségesebb változtatásokat alkalmaztuk. A Budapesti Napló valamennyi sort nagybetűvel kezdi, ezt a körülményt a szövegeltéréseknél figyelmen kívül hagyjuk. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv második füzetében a Szonettek és canzonék c. fejezet Szonettek ciklusának 8. verse, datálás nélkül. Feltételezésünk szerint legkorábban 1903 őszén, legkésőbb 1904 márciusában írta Babits, Budapesten. Belia György a Babits–Juhász–Kosztolányi levelezése jegyzeteiben azt írja, hogy „ezt a verset Babits – saját utólagos keltezése szerint – 1904 augusztusában vagy szeptemberében írta” (Babits 1959, 251.), ám e feljegyzésnek nem akadtunk nyomára. Ugyanő a Babits Mihály tanulóévei c. kötetében úgy véli, hogy a verset már 1903 őszén felolvasta a költő Négyesy László Magyar stílusgyakorlatok szemináriumán (Belia 1983, 179.), utóbb a verset mégis későbbre keltezi: „1904 nyarán, kora őszén keletkezett”. (I. m. 220.) Nem vagyunk bizonyosak abban, hogy valóban létezett Babitsnak egy olyan feljegyzése, amelyen konkrétan megjelölte volna utólagosan a vers keletkezési idejét, inkább azt gyanítjuk, hogy Belia következtetett rosszul: az Angyalos könyv tartalomjegyzékében a Spinoza-szonett előtt olvasható Házi-mulatság mellé Babits zárójelben megadta még a dátumot: „(1904. jul.–aug.)”, majd az ezt követő három versnél (Antalkovszky Spinóza-szobrának egy másolatára, A tudomány szava, [Földhöz ragadt, nyomorult tudomány…]) nem jelöl időpontot, az ezeket követő két versnél (Jövő, Nincsen kisértet!) pedig ismét, és mindkettőnél ugyanaz a dátum olvasható, külön-külön: „(1904. szept.)” Belia valószínűleg úgy vélhette, hogy a közbeeső, keltezetlen versek e két dátum között születtek, ám Kosztolányinak az egyik Négyesy-szemináriumon felolvasott bírálata alapján tudhatjuk, hogy mindhárom vers már jóval korábban kész volt. – Utóbb a szövegkiadások és a szakirodalom is átvette Belia keltezését; vö. Róna 2011, 200. Eddigi ismereteink szerint az elsőéves Kosztolányi valamikor az 1903/1904-es tanév során olvasta fel Babits verseiről és versfordításairól írt bírálatát Négyesy „stílusgyakorlatain”. (Hiányos szövege fennmaradt Babits hagyatékában [OSZK Fond III/2106], szövegét közli Kelevéz 2008, 189–196., illetve Kosztolányi 2013, 141– 142.) A felolvasás közelebbi időpontjának meghatározásához csak bizonytalan fogódzóink vannak. Kosztolányi már rendszeresen járt e szemináriumokra, mikor szereplést vállalt, erre utal Benedek Marcell visszaemlékezése (Benedek 1969, 5–7.), Babits pedig egy 1923-ban adott interjúban úgy emlékezik, hogy első verseivel csak 1903 telén merészkedett az egyetemi hallgatók nyilvánossága elé. (Babits 1997, 112.) Ez a téli (vagy télies) idő azonban nem valószínű, hogy november-december közé eshetett, hiszen ekkor Babits már alapvizsgájára (december 18.) készülődött (vö. Róna 2011, 204–205.), és ez magyarázhatja azt is, hogy az ekkori hónapokból miért nem maradtak fenn versei. Kosztolányi 1904. április 13-án postázott levele az első, amelyet mai ismereteink szerint Babitsnak írt. Ennek utolsó előtti mondata így hangzik: „Félre a nehezteléssel és elő a tollat!” (Babits 1998, 65., lásd még Kosztolányi 2013, 97.) A Kosztolányi 2013 jegyzetírója szerint nem kizárt, hogy e célzás a Babits verseit és műfordításait tárgyaló bírálatra vonatkozik – ebben az esetben a bírálat felolvasására e dátum előtt nem sokkal korábban került sor, s a levelében e friss hatás miatt szabadkozik Kosztolányi. (I. m. 98., 139.) Maga a szabadkozás, ha feltételesen is hozható kapcsolatba e bírálattal, a levélből és a hozzá csatolt jegyzetből annyi még kiderül, hogy Kosztolányi ezelőtt (április 13.) két hétig távol volt a fővárostól, feltehetőleg azért, mert a húsvéti ünnepekre (április 3.) hazautazott. Babits már március 27-én (virágvasárnap) valószínűleg Szekszárdon volt és egy rövid megszakítás kivételével június első napjaiig ott is maradt. (Vö. Róna 2011, 214.) Mivel a stílusgyakorlatokat péntek délutánonként 5-től 7-ig tartották, Babits versfelolvasására, majd Kosztolányi egy héttel azt követő bírálatára legkésőbb március 18-án és 25-én kerülhetett sor. A legkorábbi időpont február eleje lehet (a II. félévi beiratkozás határideje január 15-én volt; vö. Babits 1998, 415.), ám ez nem valószínű, mert e félévben Babits Taine-ről tartott még felolvasást Négyesy óráján, s erre is fel kellett készülnie. (Lásd még Róna 2011, 212.) Ennél közelebbi időpontot meghatározni már nem tudunk, de valószínűbbnek tartjuk a márciusi időpontot. Saját felolvasására Kosztolányi utóbb így emlékezett: „Ez az arc – éles, mint egy rézkarc – a nyilvánosság előtt először a tudományegyetem egyik zsúfolt tantermében tűnt fel, ahol az 1900-as fiatalság irodalmi tornát tartott és rám, aki először láttam, épp oly mély benyomást gyakorolt, mint verse, melyet felolvasott. Mind a kettő megrögződött a változó időn át, mint egy kép, mely nem mozog. Spinozáról szóló szonettjét mutatta itt be…” (Kosztolányi 1916, 644.). – Másutt az ezt követő vitát is fölidézi: „Egy ilyen gyakorlaton egy égő szemű, barna arcú, szekszárdi fiatalember olvassa fel verseit – köztük a Spinozáról szóló szonettjét is –, és fűszeres, új rímeit, ideges anapesztusait éppoly egyénien énekli, mint manapság: Babits Mihály. Ezeket a verseket a másik héten én bírálom. Akkor parázs vita támad. Fönn a hegypárton egy lobogó hajú, fekete ifjú egyszerre fölpattan, s rendkívül indulatosan kijelenti, hogy a költészet célja csupán a haladás, a társadalmi jólét előmozdítása s a közéleti bűnök, visszaélések ostorozása lehet, mire én odavetem, hogy a múzsa mégse szobalány, seprője sincs neki. A terem megzajdul. Tapsolnak és fütyülnek. Ez az indulatos ifjú Vágó Béla, a későbbi népbiztos, akit a kommunizmus idején pillantok meg az utcán, bőrövében kézigránátokkal.” (Kosztolányi 1924, 484.) Kosztolányi egyébként a töredékben fennmaradt bírálatában erről a versről is úgy véli, hogy „kiváló kvalitásokkal” rendelkezik: „A kezem ügyében levő darabok közül föltétlen elsőséget adok sonnetjeinek, melyekbe gondolat és érzelemvilágának legbecsesebb kincseit rakta le. Nagyon jól bánik e műformával, s bár nem mestere a technikának, mindig érzek valami lüktető erőt, mely a gondolatokat összefűzi.” (A tudomány szava, A Spinózaszobor előtt, a Napszálltakor, valamint A lírikus epilógja c. verseket dicséri; a műfordításokról azonban már korántsem mond hízelgő véleményt.) Spinozáról Alexander Bernát A philosophia története c. óráin szó esett (vö. Mohácsi 1937, 280–286.), ezeket négy szemeszteren át, az 1903/1904. tanév I. félévétől az 1904/1905. II. félévéig rendszeresen hallgatta Babits. (Leckekönyvét lásd Belia 1983, 149–151.) Mark Matvejevics Antokolszkij (1843–1902) Párizsban élő orosz szobrásznak a címben idézett műve 1882- ben készült. Reprodukciója – mint arra a vers is utal – valóban kint volt Babits albérleti szobájának a falán. A Halálfiaiban így ír erről: „A falon egyetlen kép volt: egy rajzszöggel fölerősített képes levelezőlap, mely Spinozának egy szobrát ábrázolta: a zsidó bölcselő meggörnyedten ült egy karosszékben.” (Babits 2006, I, 525. – A levelezőlap nem maradt fenn a költő hagyatékában; meglehet, hogy György Oszkár barátja, Havas József műfordító küldte Párizsból; lásd Róna 2011, 200.) Rába György a vers kapcsán megjegyzi, hogy „bár egyetlen fordulata sem utal a filozófus valamely meghatározott elvére, ódai hangütése erős rokonszenvre vall.” (Rába 1981, 13. – Megfigyelése pontos, tudniillik Babits rövidesen már ódák írásával kezd kísérletezni.) Kardos Pál viszont úgy látja, hogy Babits „Spinoza-olvasmányainak legszembetűnőbb gyümölcse A Spinóza-szobor előtt c., még 1904 szeptemberéből keltezett szép szonettje, amely ismét erős bizonysága rendkívüli becsvágyának” (Kardos 1972, 21–22.). A vers és a Spinoza-olvasmányélmény közötti kapcsolatot úgy teremti meg, hogy követve Beliát, a verset későbbre keltezi. Nincs pontos adatunk arra, hogy Babits mikor ismerkedik meg Spinoza írásaival. „Alapvizsgám [1903. december 18.] után beláttam, hogy ha – eddig csupán részletekbe vesző – tanulmányaimat igazán gyümölcsözőkké akarom tenni, mélyebb: filozófiai alapot s mintegy keretet kell szereznem nekik. A filozófiát s elsősorban a filozófia történetét kezdtem tehát tanulmányozni: ebben kivált két nagy alak vonta magára figyelmemet, kiknek munkáit is nagyobb részben alaposan tanulmányoztam; ezek Spinoza és Hume” – írja önéletrajzának egyetemi éveire vonatkozó fejezetében. (Babits 1997, 9.) 1904. augusztus 20-án pedig egyebek mellett arról számol be Kosztolányinak, hogy most fejezte be „áttanulmányozását (s nagyon lelkiismeretesen) Spinoza Etikájának. Ez az egyetlen olvasmány, amely mostanában el tudta foglalni engedetlen eszemet: s ez az egyetlen monista, akiről némileg különvéleményem van” – teszi még hozzá. (Babits 1998, 99.; lásd még Kosztolányi 2013, 175.) Leckekönyve tanúsága szerint az 1904/1905-ös tanév I. félévében felvette ugyan Bánóczi József Spinoza: Ethika c. előadását, ám azt utóbb mégis töröltette indexéből. (Lásd Róna 2011, 233.) Spinoza tanaival talán A philosophia története. Thalestől Comteig c. kétkötetes munkában ismerkedhetett meg előzetesen Babits, amelyben több mint 80 oldalon keresztül értekezik róla a szerző, Lewes György Henrik. Angolból Babits egyetemi tanára, Bánóczi József fordította le a művet az MTA számára, s 1877-ben jelent meg Budapesten. Babits nagy valószínűséggel olvasta a kiadványt, ám ennek időpontját nem tudjuk. A szerző ugyanaz a személy, aki a Gőthe élete c. könyvet is írta; lásd a Dolorosa c. vers jegyzetét. (Antokolszkijról Justh Zsigmond 1888-as párizsi naplójában olvashatunk: a január 8-ai találkozásukról lásd Justh 1977, 23–25.) – A versről lásd még Kenyeres 2007, 57–59. Spinoza későbbi hatásáról pedig lásd még Losonczi 1994, 135–144.