Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

k₁ az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek füzetét lezáró tartalomjegyzék után, a következő címhez tartozó, a cím helyén 6. számmal jelzett vers: Valamely oknál fogva e gyűjteményből kihagyandóknak véltem a következő verseket és töredékeket:, a versszöveg alatt tintaírása: (1902. vagy 903 szept!), a szöveg fölött, baloldalt ismeretlen ceruzaírása: 30,; k₂ 1904. augusztus 2-án nak írott kétfóliós levél szövegében Szövegkritika, szövegváltozatok A két kézirat között egyetlen szónyi lényeges különbség van. Alapszövegünk a k1. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyvben a második füzetet lezáró tartalomjegyzék utáni versek hatodik darabja, mellette „1902 vagy 903 szept!” datálás olvasható. – Összevetve a verset az adott periódus termésével, egyértelműnek tűnik a későbbi keltezés, Babits ugyanis csak 1903 nyarán kezd tájképjellegű versekkel is próbálkozni. Mint az Elvonult c. vers jegyzetében már jeleztük, ez év nyaráról mindössze három levél maradt fenn, valamennyi György Oszkártól, akinek Babits valamikor augusztus végén elküldte még két versét, közülük azonban csak az Elvonultat említi cím szerint. Ugyanebben a levélben azonban az egyik mondatába szőve tesz egy idézőjeles megjegyzést, miszerint a magyar „Testvértelen ága nemének” – az utalás nem lehet véletlen, s azt nyilvánvalóan Babits értette is, hiszen kedves szerzőjétől, Vörösmartytól származik. (Talán hivatkozott is rá levelében, melyben a két verset elküldte.) A Zrínyi c. vers első három sora így hangzik: „Néz nyúgatra, borús szemmel néz vissza keletre / A magyar, elszakadott testvértelen ága nemének; / A könyörü eget, a földet vizsgálja hiába”. (Vö. Babits 1998, 55., 410. – Idézi még Az ifjú Vörösmarty [1911] és A magyar jellemről [1939] c. esszéjében is majd; vö. Babits 2005c, 253., 529., 552.) Babits versére ez a nyitókép bizonyára hatott, és a vers 6. sora vissza is utal rá, mikor is két testvéri ághoz hasonítja az alkonyt és a hajnalt. (Babits 1998 e kapcsolatról már nem tesz említést.) A verset mindezek figyelembevételével szeptember helyett inkább augusztus végére datáljuk (az ősz érkezte ez esetben közvetve a tanévkezdésre is utalás lehet), mikor Babits még Szekszárdon tartózkodott. A vers képvilága szintén a vidéki, s nem a budapesti keltezést valószínűsíti. Babits egy évvel később, 1904. augusztus 2-án Szekszárdon levelet fogalmaz a „tizenhat évesnek” tűnő, egyetemista Zalai Bélának (1882–1915), amelyet azonban nem küld el neki. Ebben „régi töredékverseként” említi a Tápláló enyhe levegőben… kezdetű versét és idézi is azt teljes terjedelmében – a vonatkozó levélrészlet, amelyben Babits értelmezési támpontokat is vázol a vershez: „Miért ne lehetne valaki kétszer, x-szer, (n–1)-szer (mindég csak n–1-szer, kelleténél eggyel kevesebbszer!) tizenhat éves? Hányszor voltam én! (Lám, már egészen bennvagyok a vénasszonyok vigasztaló tónusában: magamat hozom például, mint szokás!) Ugy bizony: hányszor ujráztam én is tizenhatodik tavaszomat (s őszemet; mindegy –), öreges arcom, s buskomor járásom csúfjára! S valóban, mindent összevéve, nem tudom, nem vagyok-e sokban még most is tizenhatéves? S ön csak egy évvel idősebb nálam… s az ön kedélye mennyivel fiatalabb az enyimnél! Miért ne lehetnénk mi még 16 évesek? Szégyennek érezzük. Szégyen ez? Nihil humanum… Bajként nyögjük. Baj ez? Mindenesetre, aki szerencsétlennek hiszi magát, az szerencsétlen… addig, mint Fénélon mondja. De mért ne járhatna ifju kedv is e durcás úntság gyászruhájában? Hisz az úntság maga is kedv, kedv és kielégítetlenség. Az a régi töredékversem megfordítva is époly banális és époly igaz: [itt következik a Tápláló, enyhe levegőben…] Igen; és borongós égben, ólomlevegőben, szürke szinekben a tavasz is mért versenyez oly sokszor az ősszel? Az ifjuság talán szivesebben majmolja az aggkort, amint az őt; mert az ifjuság egyáltalában szivesebben majmol, és szereti azt, ami nem az övé. Hódító-, utazó-, ragadozó-kedv: életkedv végelemzésben ez is – csakhogy más ruhában. S az ifjuság szereti a toiletteváltást.” (A levélfogalmazvány itt megszakad; lásd Babits 1998, 93–94. – Babits később egy ehhez hasonló tartalmú levelet megírt és elküldött Zalai Bélának, a hozzá írt levelek azonban nem maradtak fenn. – Feltevésünk szerint e levélrészletben kimondatlanul is Nietzsche „örök visszatérés” teóriájának illusztrálására hozza fel a verset Babits; ezt a filozófusnak készülő Zalai konkrét hivatkozás nélkül is nyilván értette.) A levélben idézett vers teljes egészében megegyezik az Angyalos könyv-beli szöveggel, így feltételezhetően Babits azt nem emlékezetből írta le, hanem másolta – elképzelhető, hogy miután 1903 augusztusában megírta, otthon hagyta (felejtette) a kéziratot és csak egy év múltán, mikor hosszabb időt töltött otthon, került ismét a kezébe.