Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek Vile potabis c. része II. Tájképek c. ciklusának 1. verse. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv második füzetében a Vile potabis c. fejezet Tájképek ciklusának első darabja; datálása szerint 1903 júliusában írta Babits, mikor is Szekszárdon tartózkodott. A keltezés pontosságát igazolja, hogy évfolyamtársa, György Oszkár (1882–1944) egy keltezetlen, ám tartalma alapján július végére vagy augusztus első felére tehető levelében cím nélkül ugyan, de említést tesz a versről. Előzőleg Babits több versét is elküldte neki véleményezésre (levele nem maradt fenn), s feltehetőleg arra kérte barátját, hogy ha lát bennük „affektációt”, jelezze azt. Mivel azonban György Oszkár e hivatkozott levelének elején szabadkozva megjegyzi, hogy „olyan régóta nem írtam”, ebből arra következtethetünk, hogy Babits verse már július elején elkészült, és azt más (ma már azonosíthatatlan) verseivel együtt elküldte neki. György válaszlevelében így reflektált: „Affektácziót nem vettem észre bennök, de egy-egy nagyon reális szó mint színszegény, amellett, hogy színszegény, nagyon kizökkenti az embert a hangulatból. De ezek a versek már eredetiek, sokkal inkább, mint az a két hosszú vers, amit utoljára láttam, amiken csak az eredetiség után való kínos törekvés látszik meg.” (Babits 1998, 52.) – Az említett két hosszú versről szintén nem tudjuk, hogy melyek lehettek, de a színszegény jelző említése alapján beazonosítható, hogy az előző küldeményben az Estefelé már ott volt: a kifogásolt szó ennek 11. sorában szerepel. („Kün, porszitán át, színszegény csoportok / néznek a megtérő gazdák felé.”) A verset – vagy legalább annak első fogalmazványát – a család háza feletti szőlőjükben írhatta a húszéves diák, onnan nyílt kilátás a városra, amely hivatalosan ekkor még (1905-ig) nagyközség volt. Lásd még Egy tél Budapesten c. versfüzér 10. darabját. Az utolsó versszakban említett Gizike személyével kapcsolatosan Belia György a következőket írja: „Ez a Gizike talán valóságos név, lehet, hogy rokon leány. Kelemen Imre lányát is Gizellának hívták – beceneve Licc –, de ő a vers keletkezési idejében mindössze hatéves volt; egyébként is Babits Mihálynak első fokú unokatestvére, tehát az udvarlás több okból szóba sem jöhet. Valószínűnek látszik viszont, hogy a Babitsnál egy-két évvel idősebb Halász Gizelláról – később Kapu Jenőné – van szó; ő távoli rokona is volt a családnak, neki tehát nemcsak lehetett, de illett is udvarolnia társaságban.” (Belia 1983, 199.) – A szerzőt itt megcsalja emlékezete, Halász Gizella ugyanis 1875. február 18-án született Szekszárdon, vagyis nyolc évvel volt idősebb Babitsnál; a vers írásakor a keszthelyi állami polgári leányiskolában dolgozott; 1905-ben ment férjhez. (Lásd még Buda [szerk.] 1996, 12.) Mivel a vers írásakor még hajadon és a vakációt (vagy annak nagy részét) minden valószínűség szerint ő is Szekszárdon, családi körben töltötte, nem zárható ki ugyan a személye, de nem valószínű, hogy a rokonság tagjai közül bárki részéről komolyabban felmerült volna, hogy az amúgy is tartózkodó Babits udvarlási szándékkal közeledjen hozzá. Mint jeleztük, az Angyalos könyv második füzetében a Tájképek ciklus legelejére illesztette e versét Babits, amelyet további öt követ még ([A vérvörös nap ködbe sűlyed…], [Egy teknő itt a völgy az ég alatt…], [Az erdő hallgatag…], Éjszaka, [Szerte feketén…]), közülük utóbb egyedül ezt nem publikálta. Mint Kelevéz Ágnes megjegyzi: „feltehetőleg azért, mert [közülük] ez a vers a leghagyományosabban leíró jellegű, a végén található személyes utalás egy Gizike nevű fiatal lányra inkább kuplé szövegébe illő, mint költeménybe. Az új kifejezési lehetőségeket kereső költő feltehetőleg később túl sablonosnak ítélhette e korai, még 1903 nyarán született alkotását.” (Kelevéz 2008, 28.)