Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek Vile potabis c. része II. Tájképek c. ciklusának 2. verse. Szövegkritika, szövegváltozatok A vers első két közlése önállóan, Tájkép címen történt. Ezenkívül az első sor mutat említésre érdemes variánsokat, valamint jelentősebb eltérést a 6. sorban a Politikai Hetiszemle szövege. Megjegyezzük, hogy a verskézirat szövegét (két ékezeti pontatlansággal) közli a Babits 1945, 586. is, a szöveg alatt a következőkkel: (A kézirat itt befejeződik), ugyanakkor a Politikai Hetiszemle közlésére is hivatkozva, ám az Egyéb, gyüjteménybe fel nem vett versek 1903–1932 fejezetcím alatt. A Nyugat szövege azonos a Babits 1938a közlésével – alapszövegnek ezt választottuk. Keletkezéstörténet A Vile potabis c. fejezet Tájképek ciklusának 2. darabja; a datálás szerint 1903 júniusában írta Babits, Szekszárdon. A tájleíró természeti képek szintén a nyári keltezést valószínűsítik. A vers az Angyalos könyv második füzetében még cím nélkül szerepel. A füzet összeállítását 1906 nyarán (július–augusztus?) fejezi be Babits, a címet tehát ennél valamivel később adhatta és módosított az első soron is, mikor azt Kosztolányi számára lemásolta és elküldte neki. (A cím Tájkép lett, és „A vörös király ködbe sűlyed messze” sor „A tűzvörös nap ködbe száll le messze” változatra módosult.) 1906-ból két nagyobb versküldeménye maradt fenn Babitsnak, melyeket Kosztolányi számára állított össze, de nagy valószínűséggel ezeken kívül is postázott még számára további válogatásokat verseiből, versfordításaiból és prózai műveiből. (Vö. Kosztolányi 2013, 515., 582.) Ezt a feltevést számos egyéb mellett az is erősíti, hogy a jelen verset Kosztolányi közölte a Magyar Szemlében ez év augusztus végén, ám maga a vers egyik küldeményben sem található; talán azért, mert azok egyike sem tartalmaz 1904. június előtt írt verseket. (A két versküldemény anyagát lásd Babits 1998, 202–234., 255–269. [téves olvasatokkal], illetve lásd még Kosztolányi 2013, 479–518., 567–587.) Babits Kosztolányival folytatott 1906. évi levelezésében többször is említett Tájkép c. verseket, ám ezek valójában három egymástól különböző művet takarnak: egyikük a későbbi [Egy teknő itt a völgy az ég alatt…] kezdetű vers (lásd a vers jegyzetét), másikuk elkallódott (ezt feltevésünk szerint tévesen hozza kapcsolatba a jelen verssel a Babits 1998; vö. 512. – a Kosztolányi 2013 feltételezése szerint ugyanez a darab inkább a Házi-mulatság lehet, ám utóbb már ez sem bizonyítható; vö. 521., 528.) és csak a harmadik egyezik az itt közölt vers szövegével. (Lásd még Babits 1998, 209–210., 238., illetve Kosztolányi 2013, 486–487.) Tudjuk, Babits „a látás érzéki élményének a költészet verbális közegébe való átemelésével, megformálási módjaival, táj és környezet látványának verssé lényegítésének lehetőségeivel is sokat és elmélyülten foglalkozott” – erről hosszan és kimerítően ír Kelevéz Ágnes (Kelevéz 2008, 23.) A jelen vers (mint azt fentebb jeleztük már) az Angyalos könyv második füzetében a Vile potabis c. fejezet Tájképek ciklusában kapott helyet. A ciklusról írja szintén Kelevéz: „Érdekességük, hogy mindegyiknek az alkonyi vagy éjszakai táj a szervező motívuma. Végigtekintve rajtuk lemérhető a távolság, amelyet Babits az egyszerű leírás felől egy szubjektívebb, személyiségén átszűrt, »bensőséges« verselés haladva megtett.” (Kelevéz 2008, 28.) A versek irodalmi előzményeiben főként Arany impresszionisztikus tájképeinek hatása érzékelhető, még ha konkrét megfeleltetések ez esetben nem is mutathatók ki. A jelen vers kapcsán Kelevéz további megállapításokat is tesz: „A színek impresszionisztikusan tobzódnak: a nap »vérvörös«. A szántó embert nem csak zsánerkép-szerűen, kocogó lovával jellemzi, hanem a táj színének változásával is, azzal a vizuális eredménnyel, melyet munkájával létrehozott: »szántó borítja távolabb a zöldet«. A fény eltűnését pedig újszerű szinesztéziával érzékelteti: »a fény elhagyja lassankint a földet / s az üres égbe visszapárolog.«” (Kelevéz 2008, 29.) Az üres ég képe a Büszkén mondom mindenkinek c. versben szintén előfordul; lásd még annak keletkezéstörténeti jegyzetét. – Ugyanakkor a vers zárlatában érzékeltetett közelgő vihar mintha Babits ugyanezen év tavaszi, „szocialista” korszakának emléknyomát hordozná még. (Babits szociális érzékenysége az ugyanekkor írt Estefelé c. versén is átérződik.)