Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben az 1903. január – 1906. július közé sorolt versek Szonettek és canzonék c. része I. Szonettek c. ciklusának 5. darabja. Szövegkritika, szövegváltozatok A vers végleges szövege bizonyára akkor alakult ki, amikor – talán a Népszava-beli közlésre átadott, lappangó kézirat előkészítéseként – a költő az Angyalos könyvben olvasható tintaírású szöveget kezében ceruzával átalakította. Bármennyire hibásnak tetszik ugyanis a Népszava közlése, a javított kézirathoz képest az eltérések lényegében csupán helyesírási jellegűek, s ma már nehéz volna megmondani, hogy mennyi ezekből a sajtóhiba, illetve a szedő önkényessége, helyi szokás (például az Isten szó kisbetűvel kezdése) stb. A címadás valószínűleg a Babits 1911a összeállításakor történt. Mivel a Babits 1924 -ben már a végleges helyesírás is kialakult (az egymástól eltérést nem mutató Babits 1911a és a Babits 1918 vesszőhibáját, illetve ékezethiányait pótolták), alapszövegünk a Babits 1928 -cal és a Babits 1924 -gyel is megegyező Babits 1937 . A vers Angyalos könyv-beli datálása szerint 1903 júniusában született, amikor Babits már Szekszárdon tartózkodott. Ezt erősíti meg Szabó Lőrincnek és Szilasi Vilmosnak tett vallomása is. A megírás körülményeit így idézte fel Babits Szabó Lőrincnek: „Nagyon régi, gyerekkori vers. Szekszárdon írtam este. (Majd’ hogy minden versnél emlékszem az évszakra.) Már a nyitott ablak mellett a sok szobán keresztül járva. A serdülő kor ábrándjaival van asszociálva egy kicsit. Az utolsó két sor másként hangzott. Eredetileg így volt: »Mert mi nékem elég lenne, Azt megteremteni erőd, tudásod gyenge.« Ez rossz volt nagyon. Így is nagyon rossz, egyike a legrosszabb verseimnek. Nekem azonban akkor nagyon tetszett a következő ok miatt: úgy éreztem, hogy fellebb mentem, mint mindig. Ezért tetszett akkor. Mikor felolvastam egy nagynénémnek, aki első irodalmi meghittem volt, azt mondta, hogy majdnem olyan, mint egy istenkáromlás.” (Gál 1975, 460–461.) Szilasi Vilmos a következőt jegyezte be a vers címe mellé: „1903. jún. Szekszárd. Emeleti szobában, nyitott ablakon kilátás a patakra.” (Kelevéz 1994, 754.) (A családi ház előtt a Séd patak folyik el.) Az említett nagynéni Nenne, Kelemen Ilona, akinek gyerekkora óta gyakran mutatta meg műveit Babits; szép portrét rajzol róla A gólyakalifában. (Török Sophie Babits első tanítója, emlékezés Kelemen Ilonára c. írásában idézte meg, lásd Török 2000, 88–89.; lásd még Buda [szerk.] 1996, 26–27.) Rába György szerint „»[a]z ember lényegét« jelentő vágy költői dicsérete […] Ima c. szonettjének vezéreszméje. De nemcsak magasztalja a vágyat, hanem korlátozottságát is szilajon kárhoztatja: a vers szerint a létünket meghatározó vágynak a kicsinyt és kozmikust egy Berzsenyi-allúzióval összemarkolt istenképzet a legfőbb korlátja: és százezer világ lesi szemöldököd: / addig játszol velük, míg egyszer eltöröd.” (Rába 1981, 15.) – A cím nélkül hivatkozott vers a Fohászkodás, ennek 3. versszakára utal Rába: „Te hoztad e nagy Minden ezer nemét / A semmiségből, a te szemöldöked / Ronthat s teremthet száz világot, / S a nagy idők folyamit kiméri.” (Az idézett szövegrész előzménye a költő A tizennyolcadik század c. ódájában: „Népek születnek, trónusok omlanak / Lehelleteddel, s a te szemöldöked / Világokat ronthat s teremthet, / A nagy idők folyamit vezérelvén.” – A „lehellet” itt Isten teremtő aktusára utal: „És mondta Isten…”: 1Móz 1,3; a „szemöldek” az isteni erő megjelenítőjeként Horatius Jupiterének tulajdona: Ódák, III. 1. Berzsenyinél az isteni hatalom megnövelésére szolgál. – Él vele Komjáthy is az Óda a naphoz [1891] c. versében: „De vészt szemöldököd egyetlen rándulása hozhat”.) Megemlítjük továbbá, hogy Babits Madáchnál is találkozhatott a fenti gondolatkörhöz illeszkedő költői eljárással az Emlékezés az első szerelemre c. versében: „Szerelemmel tölt be már az égtől / Föld poráig a világ egészen / És nem ismerők azt még nevéről / Csak mint Istent százezer müvében.” (Babits versében százezer világ olvasható, s mint egyik vallomásából kiderül, jól ismerte Madách lírai életművét is; Babits 1997, 34.) Babits azon kijelentését, miszerint verse már-már „istenkáromlásnak” hatott, így kommentálja Rába: „a zárótercina istenkáromlásnak tetsző oximoronjai a Spinoza deista monizmusával elégedetlenkedő háborgás fogalmi és stiláris kifejezései, s azért ment fellebb a költő, mert ezt a metafizikai szemléletet tagadja.” (Rába 1981, 15.) Spinoza feltételezett hatását egy későbbi helyen is megemlíti: „A Spinoza hatásával küzdő, direkt filozófiai töprengést megverselő Ima […] Fogarason mint a személyiség lényegét jelentő életszomj kifejezése, tehát a költői én kiéneklése a színkép líraiságát gazdagítja az új [Babits 1911a] kötetben…” (Rába 1981, 280.) – Babits Spinoza Etika c. művével egyetemi évei során ismerkedett meg ugyan (Babits 1997a, 9., 34.), de azt csak 1904 nyarán olvasta el (Babits 1998, 99.), így annak közvetlen hatásáról a verssel kapcsolatban nem beszélhetünk; lásd még A Spinóza-szobor előtt c. vers jegyzetét, illetve Róna 2013, 147–148.