Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben a Troubadour-kor c. füzet 1903. márciusi részében. Szövegkritika A szövegben a papír sérülése és két, tintafolt miatt keletkezett folytonossági hiányt kiegészítettük. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv 1903. márciusra datált verseinek ötödik darabja. – Melczer Tibor a vers első, folyóiratbeli publikálásakor azt írja, hogy noha a vers „igencsak zsengének számít, de jelentős, mert egyetlen költői dokumentuma annak az egyetemi éveire utaló kései vallomásának, miszerint egy darabig rajongó szocialista volt”. (Melczer 1983, 12.) – E „rajongásról” csak néhány, ám részletesen nem kifejtett interjúrészlet és visszaemlékezés alapján szerezhetünk további információkat. Babits 1923. november 19-én a következőket nyilatkozta Fazekas Imrének: „Katolicizmussal átitatott, de hitében hamar megtört lelkem kereste az új dogmát, melybe kapcsolódhat. Egy darabig rajongó szocialista voltam, majd a filozófiára vetettem magamat.” (Babits 1997, 117.) – Egy 1928-ban adott interjúban szintén visszatér erre: „Egyetemi hallgató koromban világnézetem átment a kor összes divatos betegségein. Voltam szocialista, egyetértettem Tolsztojjal, lelkesedtem Nietzschéért, mindezt azonban hamar túléltem…” (Babits 1997, 229.) Ez az időszak valóban igen rövid lehetett, hisz e hatásról csak az 1903. március tájékán írt versek tanúskodnak. Erről az átmeneti periódusról a Halálfiaiban is megemlékezik Babits, s utólag némi magyarázatot is kapunk ez irányú tájékozódásának indítékairól: „Vagyunk egypáran – mondta Rosenberg, és csakugyan voltak egypáran, akiket Imrus hamarosan megismert: csupa kis szocialisták, anarchisták, nietzscheánusok és tolsztojánusok vagy olyan kereszténység keresztényjei, amit egy vallás papja sem fogadott volna el: hónaponként cserélve világnézetüket s kiélve azt végtelen vitákban; de valamennyit összekapcsolta ugyanaz a szomj, mely Imrusban is égett, ugyanaz a megvetés elernyedt, szomorú környezetük ellen, ugyanaz a mohó vágy a modern Nyugat nagyszerű szellemi élményei felé. Pesszimisták és optimisták voltak: de a pesszimisták tettre vágyók, és az optimisták is elégedetlenek. Hazafiatlanok voltak hazafiasságból és vallástalanok kielégítetlen vallásos éhségből. Semmi sem érdekelte őket, csak szellemi dolgok. Többnyire borzasak voltak, vadak és elhanyagolt külsejűek; hangos beszédben jártak az utcákon, óraszám, céltalan vagy elkísérve és visszakísérve egymást, hogy a vita meg ne szakadjon […]. Új magyar kultúrát kellett csinálni, képekkel, szavakkal, élményekkel tölteni be az ernyedt országot, harccal talán… Mily kevés volt itt verseket írni az asztalfiók számára, önképzőkörszerű, furcsa kis társaságokat alapítani, egymás között vitázni szociálizmusról s legfellebb még eljárni együtt népgyűlésekre, megrészegedni a vörös lobogóktól! Május elsején végigmentek a tüntető körmenettel Budapest utcáin, s Imrus szívdobogva gondolt rá: ha Jozsó meglátná! Egy este meg, Rosenberg valami szociálista ismerőse révén, előadást tartottak a Fehérneműtisztitók Szakszervezetében: Imrus Ruskinről, Rosenberg pedig Darwinról és Haeckelről. A munkások és munkásnők szájtátva figyelték a tudós szavakat, sőt bizonyos áhítattal, ami Imrust különös összehasonlításra ingerelte: mert melyik törvényszéki bíró hallgatna végig egy előadást Ruskinről? Kultúrára éhes tömegek voltak itt, s Imrus lelkesedett is: mégis kissé idegenül érezte magát, s amint vége volt az előadásnak, összeszedte könyveit, és hazament, ami csak emelte szigorú tekintélyét, tudós hírnevét, mely már nagyra nőtt barátai fantáziájában. Rosenberg ott maradt, szóba állt az érdeklődőkkel, felelt a kérdésekre; de őt sem elégítette ki ez a szereplés: ambíciója magasabbra vágyott.” (Babits 2006, I, 409.) S miközben Rosenberg a történelmi materializmus szempontjából boncolgat cikkeket, a szocializmusból hamar kiábrándult Imrus néhány oldallal később már a következőket mondja Rosenbergnek: „…éppen azért nincs igazuk maguknak, szociálistáknak. Az ember nem egyenlő, és a kisebb rész az értékesebb. Az én kormányformám arisztokrácia: azaz oligarchia. A kisebb rész véleményének kellene uralkodni…” (Babits 2006, I, 434.) „A szocializmustól Nietzsche téríti el” – írja Juhász Géza (Juhász 1928, 7.), és Babits ezzel megegyezően ír a Halálfiaiban: „Nietzschét olvasta [Imrus], messze fejlődve a szocializmustól, úribb, művészibb hitvallás felé!” (Babits 2006, I, 411.) Hogy kik és mely művek hathattak ekkoriban Babitsra, nem tudjuk pontosan; az általunk idézett interjúrészletre Rába György is hivatkozik, ám Melczerhez hasonlóan ő sem bocsátkozik feltételezésekbe. (Rába 1979, 528.) Babits könyvtárában (Wosinsky Mór Megyei Múzeum [Szekszárd] Babits Emlékháza) két kis kötet maradt fenn e témakörben: Csizmadia Sándor: Mit akarunk? A Magyarországi Szociáldemokrata Párt programmjának magyarázata. [Függelékben a párt szervezeti szabályzatával.] Népszava, Budapest, 1903; illetve [Szabó Ervin:] A diákokhoz! Szocialista Diákok Könyvtára, 2. sz. füzet. Budapest, 1903. Petőfi versbeli hatása ezúttal is kiérződik, s mint Melczer Tibor is felhívta rá a figyelmet, a 36–37. sor a Véres napokról álmodom… nevezetes felkiáltására emlékeztet: „Csak szólna már, csak szólna már / A harcok harsány trombitája!” (Babits 1985, 115–116.) – Emellett megemlítjük még Reviczky Ne sirj, ne sirj… c. messianisztikus versének egy részletét, amely ha nem is tudatosan talán, de szintén érintkezik a vers gondolataival: „Vihar lesz! […] / E büzhödt lég megtisztul és ránk / Uj nap süt… annyi már a jel”.