Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben a Troubadour-kor c. füzet 1903. márciusi részében. Szövegkritika A szövegben a papír sérülése révén keletkezett folytonossági hiányt megszüntettük, továbbá a cz helyett c-t írtunk. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv 1903. márciusi verseinek első darabja. – Émile Zola 1902. szeptember 29-én hunyt el Párizsban; a vers erre emlékezően született. Babits először gyerekkorában, édesapjától hallott Zoláról, a Dreyfus-per kapcsán – Szabó Lőrincnek így nyilatkozott erről 1920. október 23-án: „Én sokat beszéltem apámmal sok mindenről. Nagyon okosan nevelt volna, ha életben maradt volna. Sokat beszéltem például Zoláról. Akkor volt ugyanis a Dreyfus-ügy. Az apám fő-főliberális ember volt. Egészen az öreg Tisza-féle liberális gondolatkörben élt. Pécsen akkor kezdték a katolikus mozgalmakat. Ő nemcsak hogy nem vett részt bennük, hanem őt mindig egy kicsit ellenségnek tartották, holott bírótársai nagyon részt vettek benne. Zoláért nagyon rajongott, és imponált neki Zola erkölcsi bátorsága a Dreyfus-ügyben.” (Babits 1997, 61.) – Néhány héttel később, november 15-én ekként folytatta visszaemlékezését: „Aztán IV-ikes koromban jött a Dreyfus-ügy, és apámat nagyon érdekelte, mert ő szenvedélyes liberális volt. Az öreg Tisza rajongó híve, és így liberális világnézetű. Azt tanította, hogy minden ember egyenlő, a zsidó is olyan, mint mi, és a Dreyfus-ügyben a Zola pártján állt. Zolát olvasta, de nekem nem engedte olvasni, de soknak a tartalmát elmondta, ami rám nagyon hatott. Apám különben is mindig sok érdekeset mondott. A Zola-regények tartalma annyira hatott rám, hogy az elképzelhetetlen. Már a címek is, rövidek, hogy: Pénz, A föld stb. – és én is akartam írni egy zolai naturalista regényt, és bele is kezdtem, és az volt a címe, hogy Az őrültek. Nagyon idealista mű volt alapjában. Arról szólt, hogy a világ őrülteknek tartja mindazokat, akik egy ideális célért küzdenek, én azonban azoknak fogtam a pártját. Ekkor V-ikes voltam.” (Babits 1997a, 75. – Lásd még Kazár Emilről, Zola hazai követőjéről i. m. 74.) – Babits 1938 nyarán így egészíti ki emlékeit a Nyugat hasábjain: „Ha nem olvashattam (például) Zola-regényt – mindenesetre írhattam magamnak! Írtam is. Zola-regényt és Maupassant-novellát, ahogy egy gyermek elképzelhette a véres, szennyes, izgalmas életnek – a nagyszerű és nagybetűs Életnek – efféle szókimondó, nyers vagy »modern« ábrázolatait. Sajnos ezek a gyermeteg írásművek már régen elvesztek. Ha fönnmaradnak, emlékül szolgálnának arról, amit a szomjas kamasz számára egy-egy ilyen kikiáltott, tilos író neve jelentett. […] Mikor később például egy igazi Zola jutott végre a kezembe, az már szinte csalódás volt. Már nem az volt, amit én oly nagy igyekezettel szerettem volna képzeletből rekonstruálni. Regény volt, mint más regény, akármilyen remek és merész is. S amiről szólt, az csak a közönséges, kisbetűs élet.” (Babits 1938b, 459–460. Ezt az írását utóbb, Teremtő utánzás címmel, a Keresztülkasul az életemen [1939] c. kötetébe is felveszi.) – Babits egyetemi Zola-élménye Az európai irodalom története lapjain is visszaköszön, s ha már nem is rajongva, de ugyanazokat az erényeit emeli ki a francia írónak, mint e versében. A Dreyfus-ügyről külön is szól a Halálfiaiban, szintén a fenti emlékezéséhez hasonlóan. (Vö. Babits 2006, I, 278., 291–294., illetve lásd még Babits 2006, II, 383–384.) Babits tehát régóta és behatóan ismerte már Zola irodalmi munkásságát, mikor az író váratlanul elhunyt. Ugyanerre hívja fel a figyelmet Gál István a vers első, folyóiratbeli publikálásakor: „A vers Zola méltatása és védelme […]. Babits műve Zola mély megértéséről tanúskodik, sőt munkássága alapos ismerőjeként tünteti föl.” (Gál 1973a, 18.) A korabeli magyar sajtóban is nagy visszhangot váltott ki a francia író halálhíre: Ady a Nagyváradi Naplóban (Ady 1964, 147–149.), Lovik Károly a Hétben, Schöpflin Aladár a Vasárnapi Ujságban, Szász Zoltán a Magyar Géniuszban, Roboz Antal a Politikai Hetiszemlében méltatta a szerzőt, a Huszadik Században pedig Jászi Oszkár és Wildner Ödön írt tanulmányt róla. Nem tudjuk, mindezen írásokról mennyiben volt tudomása Babitsnak, versében ennek nincsenek konkrétan kimutatható nyomai. Babits liberális neveltetésének versbeli hatása viszont egyértelműen kiérződik. Mint Csányi László megjegyzi: a versben „apja liberális eszméire ismerünk, de azt is tudjuk, hogy ebben az időben olvasta és szerette Zolát, amiben talán a diákkori dac is munkált, mert a Halálfiaiban úgy emlékezett vissza, hogy »Szádi tanár úr azt mondta Zoláról, hogy aljas és erkölcstelen író«. A vers nem jó, retorikája hangos és erőltetett, nem is vette fel a gyűjteményébe.” (Csányi 1990, 54–55.; az idézett hely: Babits 2006, I, 291.) – Melczer Tibor pedig ekként vélekedik az Aki a kékes égbe néz c. kötet utószavában: „Alighanem a szülői ház, nevezetesen édesapja liberalizmusa, társadalomkritikus szemlélete jelentette ez átmeneti tájékozódásához az első impulzusokat. Az édesapa, a felvilágosult szellemű bíró beszélt neki – például – Zoláról és a Dreyfus-perről; Babits Zola-versének radikalizmusa is őrzi ennek lenyomatát; s e művétől már nem esik messze az – egyébként meglehetősen gyenge – Viharjelek – Petőfit is visszhangzó –, de már bizonnyal vörös forradalomvárása.” (Babits 1985, 115.) Gál István szerint (Gál 1973a, 18.) Babits e versében Arany Széchenyi emlékezete c. versének, valamint Vajda János és Ábrányi Emil lírájának a hatása érződik – ha közvetlen megfeleltetésekről nem beszélhetünk is, feltételezése nem is kizárható. Ábrányi Emil már 1898-ban verset írt Zoláról, amelyben bebörtönzése miatt az írót vértanúhoz hasonlítja (Babits ugyanúgy mártírként említi Zolát, a letartóztatása kapcsán), és a gyászhír alkalmával egy másikat is publikált. (A két vers közös, Zola Emil főcímmel megjelent: Ábrányi 1903. Ábrányi egy későbbi hatásáról lásd még Rába 1981, 280.)