Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben a Troubadour-kor c. füzet 1902. november–december közé sorolt részében. Szövegkritika Babits tintaírású javításai feltehetőleg a lejegyzéssel egyidejűen, ceruzaírású javításai pedig később keletkeztek. A szövegben a cz-ket c-re változtattuk és elhagytunk egy-egy felesleges, illetve értelemzavaró írásjelet. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv 1902. november–december közé sorolt verseinek első darabja; összevetve e két hónap termésével, valószínűbbnek tartjuk, hogy novemberben született, Budapesten. A vers megírása arra utal, hogy a tizenkilenc éves Babits 1902 végén szorongva ugyan, de először fontolgatja komolyabban (s ebben közrejátszhatott a Négyesy-szemináriumokon való sikeres szereplése is), hogy a nyilvánosság elé lépjen. Feltételezésünk szerint a Troubadour-kor címmel ellátott gyűjtemény verseinek jó részét is ez év őszétől, utólag másolja le és rendezi össze, majd ennek ideiglenes lezárásaként fogalmazza meg egy képzeletbeli szerkesztőnek a verses levelét. (Az Angyalos könyv első füzetét végül csak 1903 áprilisában zárja le; lásd még a Némúljatok, ti bomló idegszálak c. vers jegyzetét.) Úgy véljük, erre az összeállításra céloz, amikor 1929 elején egy vele készült interjúban így fogalmaz: „1902-ben már majdnem egy kötetre való verset írtam, de csak 1908- ban léptem ki velük a nyilvánosság elé. Nagyon jóknak éreztem őket és méltóságomon alulinak tartottam, hogy az akkoriban divatos akadémikus versek sorában megjelenjenek.” (Babits 1997, 254.) A közlési vágy és a nyilvánosságtól való félelem közötti feszültség kamaszkorától megfigyelhető Babits különféle irodalmi tevékenységeiben. Mint Buda Attila rámutat, már önképzőköri szavalataiban is ott rejlik e kettősség: „megkockáztatható a feltevés, hogy az a részben szerepjátszó vágy, amely Babits Mihály első versesköteteiben tetten érhető, s amely mélyén vallomástétel és elrejtőzés, oldódásvágy és menekülés, kimondás és visszavonás dichotómiái uralkodnak, ebben az időben mások szövegeinek sajátjaként való interpretálásában mutatkozott meg”. (Buda 2001, 87.) Babitsot még éveken át egyszerre jellemzi a nagyra hivatottság tudata és a nyilvánosságtól való félelem, elzárkózás; jellemző, hogy kezdetben például Robur álnéven is publikált (lásd Róna 2011, 121.), s később is fontolgatja, hogy verseit ne saját neve alatt közölje. (Lásd még Kelevéz 1998, 212–215.) Egyetemi évei levelezésének is egyik visszatérő szólama lesz, ahogy barátai megpróbálják rávenni, nyomtatásban is jelentesse meg műveit. (Lásd például Babits 1998, 119., 147., 294., lásd még Kosztolányi 2013, 204., 333. A néhány hónappal később írt A költészet katekízmusában is van egy versszak (17–24. sor), mely magyarázza valamelyest, miért vágyott a nyilvánosságra, és miért félt tőle ugyanakkor. (Belia 1983, 186.) Rába György a négy évvel későbbi Tüzek c. vers kapcsán szintén megjegyzi, hogy a „színpadi, kínpadi dicsvágyad gyáva gyásza sem játék a szavakkal, hanem a világba áhítozó és a magamutogatástól rettegő lélek már-már öncsúfoló kifejezése”. (Rába 1981, 95.)