Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

k₂ az Angyalos könyvben a Troubadour-kor c. füzet 1902. június–október közé sorolt verseinek utolsó darabja a nov.–decz. jelzésű rész előtt Szövegkritika, szövegváltozat A két kézirat között csak apró eltérések vannak. Mint későbbit, a k2-t tekintjük alapszövegnek: a cz-ket c-re változtattuk, egyébként betűhíven közöljük. Keletkezéstörténet Az 1902. június–október közé datált versek utolsó, huszonnyolcadik darabja; Angyalos könyv-beli besorolása alapján október második felében születhetett Budapesten A vers keletkezésével kapcsolatban Belia György a következőket írja: „1902 őszén írta a Lelkemből c. versét, ebből a korszakából talán az egyetlent, mely igazi szerelmes versnek nevezhető. Hogy ki volt a lány, nem lehet tudni. De valószínűnek látszik, hogy a vers modell szerint készült – bizonyára azért sikerült jobban a többinél.” (Belia 1983, 201.) Az illető lányról továbbra sincs információnk: az ekkori időszakból csupán egy Kamarás Józsának írt képes levelezőlap maradt fenn (Babits 1998, 47.; lásd még az előző vers jegyzetét, valamint Buda [szerk.] 1996, 316., 567.), ám kizárható, hogy a versbeli lány ő lenne; az említett modellel feltehetőleg a pesti egyetemen találkozott Babits, nem sokkal a tanévkezdés után. A lehetséges költői hatásokról szólva Belia megjegyzi: „Babits még csak kereste a saját hangját; arra már 1902 táján rájöhetett, hogy a hangulatlíra nem megfelelő kifejezési formája, még akkor sem, ha egyébként valóságos élmény éltethetné versét. Ezért kereshette a szerelmes versben is a szokásostól különböző kifejezési lehetőségeket, persze Baudelaire hatására is. Nem lehet véletlen, hogy szerelmi líra helyett ezért születnek olyan versei, mint a Privata és a föltehetőleg 1904-ben írt Vérivó leányok; bizonyos értelemben ilyen a Lelkemből is – mindenesetre sikerült benne elkerülni az érzelgősséget vagy az ömlengést.” (Belia 1983, 202–203.) – A Belia által említett Baudelaire-hatás véleményünk szerint nem egyértelmű (például 1904 előtt nem is említődik a neve Babits fennmaradt levelezésében), kétségtelen azonban, hogy e verssel új hangon szólal meg a vers szerzője, s rövidesen lezárul a szerepmintákat követő szerelemvágytól fogant költészete. Ebben nyilvánvalóan a századvégi francia költészettel való megismerkedése és fordítási próbálkozásai is szerepet játszottak. (Babitsnak a magyar melletti választott szakja ekkor a francia volt.) Árulkodó tény ennek kapcsán, hogy a vers egy olyan kéziratlapon is megtalálható a hagyatékban, amelyen ekkortájt készült, letisztázott fordítások is szerepelnek: Alfred de Musset Sonette (Szonett) c. versének fordításrészlete, valamint Leconte de Lisle Vile potabis és Théophile Gautier La tempête (Viharban) c. versének fordítása, emellett pedig a [Ki elszállsz rózsahervadáskor…] kezdetű töredék, amelyet a Cséve et al. (szerk.) 1993, I. tévesen Babitsnak tulajdonít (vö. 724. sz. tétel); ez azonban valójában Sully Prudhomme À l’hirondelle [A fecskéhez] c. öt versszakos költeményének utolsó három versszaka.