Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben a Troubadour-kor c. füzet 1902. június– október közé sorolt részében. Szövegkritika A versszakok élén ismétlődő, a beszédet jelző kezdő idézőjeleket – a korabeli gyakorlatot és a fiatal Babits szokását követve – meghagytuk. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv 1902. június–október közötti verseinek tizenegyedik darabja. A nyári vakáció idején született Szekszárdon, besorolása alapján valószínűleg július–augusztusban. A vers megírásának hátterében gyerekkorig visszanyúló emlékek húzódnak, amelyekre Babits futólag a Halálfiai c. regényében is utal A boldog gyermekkor és az Óh vidám kamaszkor! c. fejezetekben: „Imrus visszavonult, begubózott, a kis könyvmoly és komoly tanuló pozíciójába, fölforgatta a padlást régi folyóiratokért, unatkozott, nemigen tudta megtalálni a kapcsot senkivel.” ( Babits 2006, I, 284.) – „A padláson fülledt meleg volt, vén ládákban avult írások porladtak s különös volt kinézni a csöpp bádogablakon a szembenéző toronyórára s a kerek szőllőhegyek fölött tomboló napfényre.” ( Babits 2006, I, 321.) A felesleges könyvek, folyóiratok hosszú évek során gyűltek össze a padláson, köztük édesapja könyveinek egy része is. Mint Az én könyvtáram c. emlékezésében írja: „Régi, diákos műveltségű családból származom, s egész csomó könyvet örököltem. Ezek a könyvek az őseimről beszélnek. Először apámról, kinek jogi könyvtára, sajnos, még az én gyermekkoromban padlásra került s jóformán elkallódott”. ( Babits 1978, I, 160. Lásd még Babits 1927.) Egyik kései írásában (Életemből.Curriculum vitae) szintén megemlíti azt a régi, diákkori emlékét, amikor „lehordva a padlásról a Fővárosi Lapok zsineggel átkötött évfolyamait”, azokat olvasgatta. ( Babits 1939a, 29. Ua. [Curriculum vitae címmel] Babits 1993b, 11.) – A Halálfiaiban hasonlóképp ír: Imrus „unatkozott; kétségbeesve kutatott a padláson régi folyóiratokért, poros kötegekben hordta le a Fővárosi Lapok megsárgult évfolyamait”. ( Babits 2006, I, 320.) – Török Sophie a házasságkötésük utáni első szekszárdi látogatásukról szóló visszaemlékezésében pedig így idézi Babitsot: „A ház fölött magas, nagy padlás húzódott végig, sötéten rajzolódva az égre. – Ott is sok időt töltöttem! Rengeteg régi könyv, régi folyóirat hevert nagyapám meg [Ujfalusy] Imre bácsi holmijai közt. Nyarankint egész napokat gubbasztottam a meleg padláson és olvastam, olvastam…” ( Török 2000, 70.) Arra vonatkozóan azonban nincs adatunk, hogy valaha is tűz ütött volna ki a padláson a „kis Pistika” miatt – ez tehát a versben már minden bizonnyal a költői képzelet hozzátoldása. A padláson enyésző könyvekre az Örökségem (1912) c. versében is utal majd Babits.