Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben a Troubadour-kor c. füzet 1902. június–október közé sorolt részében. Szövegkritika A kézirat szövegében a cz-ket c-re írtuk át, továbbá két írásjelet az értelmezés megkönnyítése céljából áthelyeztünk. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyvben az 1902. június–október közé sorolt versek hatodik darabja; a vakáció idején, Szekszárdon született, július–augusztus folyamán – besorolása alapján a júliusi keltezést tartjuk valószínűbbnek. Műfajilag a 19. század második felében népszerű allegorikus regékkel rokonítható a vers, ám Magyarország női megszemélyesítésében antik mintát alkalmaz Babits: Lucanus ábrázolja Rómát asszony képében Pharsalia c. művében. „E nagy hőskölteménnyel” (mely „igazában szónoki vádirat” – olvasható Az európai irodalom történetében) már gimnazista korában megismerkedett Babits. Szabó Lőrincnek tett vallomásaiban és Az én könyvtáram c. írásában (Babits 1927) is megemlíti a távoli nagybácsit, Kelemen József (1790–1868) pécsi kanonokot, aki nagy könyvbarát és írók mecénása volt, s ő „adta ki Baksaynak, a későbbi református püspöknek első munkáját, Lucanus Pharsaliáját, fordításban, az ő pénzén”. (Babits 1997a, 62.) – Babits emlékezése lényegében helytálló, ám némileg pontosításra szorul: hivatalosan a Magyar Tudományos Akadémia írta ki a pályázatot Lucanus művének lefordítására és a bírálóbizottság tagjait is e testület nevezte ki, ám aki a fordítandó művet meghatározta és a díjazáshoz a pénzösszeget biztosította, valóban Kelemen József volt. Baksay Sándornak (1832–1915) a 130 arannyal jutalmazott pályaműve 1869-ben jelent meg, és fordítását az előző évben elhunyt Kelemen József emlékének ajánlotta. (Az sem kizárható, hogy Babits esetleg Laky Demeter premontrei szerzetes fordítását is ismerte, amely szintén az említett pályázatra készült, de már 1867-ben megjelent; bővebben lásd Takács 2003, 175–230.) Az 1901/1902-es tanév II. félévében bizonyosan újra Babits kezébe került az említett munka, tárgyalniuk kellett ugyanis Némethy Géza A római irodalom ezüstkora c. óráján (a tárgyból Babits jelesen kollokvált). A költői kép hazai alkalmazásával Az elveszett alkotmány alvilági jelenetében is találkozhatunk, ahol Magyarországot Arany nyolcszáz éves asszonyként jeleníti meg (vö. V. ének 380–395. sor). Vörösmarty hasonlóképp aktualizálja e toposzt Elhagyott anya c. versében – mint tudjuk, Babits mindkét szerzőt jól ismerte, hatásuk tehát nem kizárható. A Magyarország részeges, vén csábítójának záróképe viszont már Vörösmarty vén kacérját idézi az Előszó c. vers zárlatából. A vers keletkezéséhez az olvasmányélmények mellett hozzájárult talán az otthoni környezet, házukban ugyanis „a bejáratnál, a kerekoszlopos falépcsővel szemben, egy vászonrahúzott nagy térkép lógott, Magyarország mappája” – olvasható kései, Életemből. Curriculum vitae c. visszaemlékezésében (Babits 1939a, 29.). Szabadelvű, 1848-as hagyományokat őrző, „hazafias” neveltetésének hatását, amelyről Babits többször is megemlékezik, közvetve szintén ott érezhetjük az allegorikus interpretációban. (Megjegyzendő érdekességként, hogy imént idézett írásában az országot Babits szintén női princípiummal ruházza fel: ezúttal kényszerházasságában duzzogó, elkényeztetett keleti princesszként említi.) Történelemszemléletét illetően legfeljebb közvetve hathatott Babitsra még Tacitus is. – Nevét azért említjük meg, mert a latin szerző Annaleseit szintén az 1901/1902-es tanév II. félévében elemezték Ponori-Thewrewk Emil óráin, és amit Babits utóbb a legfontosabbnak tart kiemelni a szerzőről szólva Az európai irodalom történetében, hogy „látja a romlás gépezetét, ismeri a kikerülhetetlen végzetet”. (Feltételezésünk szerint szintén ekkortájt, 1902 tavaszán–nyarán született Babits Marcia c. novellája, amely témáját és mottóját is Tacitus művéből veszi; lásd Babits 2010b, 18–25.) A szekszárdi családi könyvtárban egyébként volt is egy régi „amsterdami Tacitus-kiadás”, amelyet többször elővett Babits, és azt olvasgatva írta például később A sorshoz c. versét. (E kötetről 1906. február 21–22-én Kosztolányinak írt levelében [Babits 1998, 198. – lásd még Kosztolányi 2013, 452.], valamint Az én könyvtáram c. írásában [Babits 1927] is említést tesz. – Lásd még Róna 2011, 292.)