Babits Mihály összes versei 1890-1905

Megjegyzések:

Az Angyalos könyvben a Troubadour-kor c. füzet 1902. június–október közé sorolt részében. Keletkezéstörténet Az Angyalos könyv 1902. június–október közé keltezett verseinek első darabja. A vers közvetlen élményhátteréről nincs pontos információnk. Babits még a gimnáziumban, „nagydiákként” ismerkedett meg Shakespeare (az akkori írásmód szerint: Shakspere) műveivel. (Lásd Babits 1997a, 7., 34.) Az egyetemre kerülve kezdett el az angol nyelvvel és irodalommal behatóbban megismerkedni – könyvtára jegyzéke alapján feltételezhetően ekkoriban szerezte be Shakespeare tragédiáinak angol kiadását. (Tragedies, London, 1901; vö. Gál 1942, 92. – A családi könyvtárban mindössze négy kötet maradt fenn: A makrancos hölgy, ford. Zigány Árpád, Budapest, Vass J., 1900 [Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd, Irodalmi Könyvtár, ltsz. 158]; Lear király, ford. Vörösmarty Mihály, Budapest, Franklin-Társulat, 1895 és Sok zaj semmiért, ford. Ács Zsigmond, Budapest, Franklin-Társulat, 1886 [Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd, Irodalmi Könyvtár, ltsz. 319]; Othello, ford. Szász Károly [Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd, Irodalmi Könyvtár, ltsz. 296].) – 1902-ben a Romeo és Júlia kétféle kiadásban is megjelent Telekes Béla és Szász Károly fordításában, a Magyar Könyvtár sorozatban, illetve a Kisfaludy Társaság által kiadott Shakspere összes színműveinek részeként. Babits talán ez alkalomból, nyári vakációja idején vehette ismét kézbe Shakespeare művét, és a fordításokat valószínűleg összevetette az angol eredetivel is. A két versszak a színdarab két ismert, emblematikus jelenetét idézi meg a III. felvonás ötödik és az V. felvonás harmadik színéből. Az idézetet (1. versszak 4. sor) Babits fordította. Angolul: „It was the nightingale, and not the lark”. (Telekes Béla fordításában: „A fülemüle szólt s nem a pacsirta”; Szász Károly fordításában: „Nem a pacsirta volt, ha’ fülmile”.) Babits a következő, 1902/1903-as tanév mindkét félévében felvette Alexander Bernát Shakespeare nagy tragédiáinak lélektani háttere c. előadását. (Leckekönyvét lásd Belia 1983, 147–148. Hagyatéki jelzetszáma: OSZK Fond III/1505.) Az egyetemi évek Shakespeare-rajongásáról lásd még Babits 2006, I, 331–332. Babits későbbi, A Shakespeare-ünnephez (1916) írt beszédében a fordítási problémákkal kapcsolatban kitér egy régi tervére, amely talán még az egyetemi évek során született benne: „Shakespeare fordítására nem akkor [a háború idején] gondoltam először: a magyar Shakespeare erőltetettségei és értelmetlenségei már gyermekkoromban bántottak: ki ne kívánna az Arany, Petőfi és Vörösmarty remekművei mellé méltóbb társakat? Főleg a Rómeó és Júlia fordításának gondolata foglalkoztatott évek óta…” (Babits 1978, I, 432. – A tervezett új magyar Shakespeare-fordításról szóló nézeteit külön is megírta később [1924], lásd Babits 1973, 54–56.) – Babits a vers megírását követően (még egyetemi évei alatt) többször is olvassa Shakespeare egyes műveit, A vihar konkrétan is hatott a Himnusz Iriszhez c. versére (lásd ott), az Angyalos könyv második füzetének Szonettek és canzonék ciklusa előtt pedig szintén e színműből vett részlet olvasható mottóként, angolul, a IV. felvonás Első színéből. (Babits későbbi fordításában: „E szinészek / szellemek voltak, mondtam, szellemek, / s a légbe tüntek, lenge légbe tüntek: / És mint e látás páraváza, majdan / e felhősipkás tornyok, büszke várak, / szent templomok, s e nagy golyó maga, / s vele minden lakosa, szertefoszlik, / s mint e ködpompa tünt anyagtalan, / nyomot, romot se hágy. Olyan szövetből / vagyunk, mint álmaink, s kis életünk / álomba van kerítve.” [Babits 1980b, 252.]) Babits és az angol irodalom kapcsolatáról lásd még Gál 1942.