Madách Imre: Az ember tragédiája

Ezt - akárcsak a megírás napra pontos időkörét - maga Madách rögzítette; Nagy Ivánnak 1861. november 2-i levelében írta: ,Már több esztendeénél, hogy készen van. Említettem több ösmerősöm előtt hogy írtam egy költeményt mellyben Az isten, az ördög Ádám Luther Dantón, Aphrodite, boszorkányok s tudj isten mi minden játszik; hogy kezdődik a’ teremtéssel, játszik az égben az egész földön az ürben - mosolyogtak rá, de olvasni nem akarta senki.” (MÖM II. 929.) Az egy évig pihentetés Madách bevett írói szokása volt, amint arról ugyanaznap, de már Arany Jánosnak számolt be: „Ha Írtam valamit, rendesen esztendeig rá sem néztem. Akkor elővehetém s megbírálhatám mint idegen művet...” (MÖM II. 867.) Mint a kúriás megyékben mindenütt az 1850-es években, Nógrádban is a közéleti fórumait elvesztett nemesség számos tagja különcségek művelésébe merült. Madách baráti köre dúskált az ilyen figurákban; említhetjük a felsősztregovai Sréter Miklóst, a mindent megverselő helyi poétát, a nógrádszakali könyvmolyt, Szentiványi Bogomért, a találmányok iránt rajongó, ám akár a légyről is költeményt író, Kelecsényben lakott Lutter Jánost. (Vö. Balogh 1996 75-87.!) Bory László is idesorolható mint afféle társasági költő, akinek A bolhák eredete c. „mythologiai hősköltemény”- e éppen Madáchnak készült 1856 karácsonyára ajándékul. (Szövegét 1. Andor 1998 214-222.!)  

Madách nem írt alkalmi verseket. Költeményt 1840 óta nem publikált, fiatalkori publicisztikáját elfelejtették. A Tragédia titkolása - mint láttuk, családban és szűk baráti körben egyaránt - nemcsak alkatából, hanem igényességéből is fakadt: „Igen van nekem is hiúságom, nagyobb mint amaz [ti. a mindenáron publikálás], - semmi középszerűt nem adni világ elé.” (az Arany Jánosnak küldött, idézett, 1861. november 2-diki levélben, MÖM II. 867.) A meglepő témájú és az alkalmi, udvarházi költészethez képest nagyterjedelmű művel, hirtelen előálló Madáchot tehát a legszűkebb nógrádi nyilvánosságban okkal-joggal fogadta értetlenség, megmosolygás és elhárítás. (Egyben ez lett a szerzőségi híreszteléseknek az alapja is, amelyekről fentebb szóltunk: áttulajdonítva a művet az ismert versifikátorok egyikének.)  

Amint a Keletkezéstörténet   históriáiban tapasztaltuk, utóbb többen igényelték az első olvasó/első meghallgató titulusát. Ez azonban a régi, hűséges barát volt: „Végre múlt tavasszal Szontagh Pál barátunknak fel olva- sám s ő sürgetet[t] adván Aranynak bírálat végett.” (Madách levele Nagy Ivánnak, 1861. november 2. - MÖM II. 929.) Ugyanez, a családi hagyományból, anekdotás formában feljegyezve: Morvay 1898 15-16. Az utóbbi helyen egy névjavítást is említettek, mint Szontagh javasolta változtatást a K szövegén: Miltiades nevének írásmódját.  

Borsody Miklósnak, fia és unokaöccse nevelőjének maga a szerző mutatta meg a művet: „Pár héttel elutazása előtt történt, hogy egy negyedrét oldalú füzetet adott át Borsodynak. Vastagon írt betűkkel állt a címlapon a felirat: Az ember tragédiája.” (Balogh 1996 147.) Mint vitapartnert szintén említi a bölcsészeti és teológiai tanulmányokat egyaránt végzett nevelőt a családi hagyomány: Kálnay 1884 26. és - Szontaghra hivatkozva - Morvay 1898 11. Ezek alapján éledt fel legújabban a gyanú, hogy ő volt az, aki „esetleg a házigazdája tollhibáira felhívta a figyelmet.” (Nagyné Nemes Györgyi: Nevelők a második sztregovai korszakban: Borsody Miklós és Jancsó Sándor = Nagyné-Andor 1997 57.)  

Volt olyan szabadkai, lokálpatrióta vélekedés, amely Jámbor Pálnak a Kiadástörténet ben  részletezendő szerepét kiterjesztette az első olvasó és bíráló funkciójára is. (Jámbor 1861 és 1882 között a szabadkai főgimnázium igazgatója volt, és 1897-ben bekövetkezett haláláig ezután is a városban élt.) A hiedelemre 1. Milkó Izidor hátrahagyott írásai L k. Gesztenyefám , kiadta Szeli István, Növi Sad 1966. 181. Az adatot idéző Krizsán László tanulmányának félrevezető címe van, amit az újabb legendaképződéseket megelőzendő kell megállapítanunk: Jámbor Pál és "Az ember tragédiája” végleges szövegének kialakulása (Krizsán 1998).