Az ember tragédiája, szinoptikus hálózati kritikai kiadás - Vázlat, jegyzetek?

„Erős hitem, hogy ő mindig irónnal vagy tollal kezében olvasott. Egyetlen eszmét sem bizott az emlékezet táblájára, honnan az könnyen tova száll, hanem papirszeletekre, s ezt az illető papircsomagba tette. (...) Hány ilyen csomagot, s ezekben hány ezer ily papirszeletet találtam irományai között, tele irva az ismeret minden neméből vett és saját elvonó [= általánosító] észrevételeivel kisért jegyzetekkel. E csomag itt philosophia, e másik dramaturgia, ez biblia, az mythosz, ez életirás, az történelem, ez politika, az költészet, ez kivonatok a Corpus Juris -ból, az zenészet - és igy tovább.” A nógrádi barát, az ifjúkori irodalmi kísérletek példaképe, Bérczy Károly (1821-1867) jellemezte így KisfT-i emlékbeszédében Madách munkamódszerét a Társaság 1866. február 6-i ülésén. (Megjelent: PN 1866. február 7-8.; KisfTÉ UjF III. k. 1865/66-1866/67, Pest, 1869. 197-223., az idézet: 210.; Gyulai Pál összkiadásában is: Madách Imre összes müvei , Bp., 1880.1. k. XI-XXXVIIL, az idézet: XXVI.)

Az „Erős hitem” arra vonatkozott, hogy a Pesten élt Bérczy nem lát- (hat)ta munka közben az alsósztregovai kastély „oroszlánbarlang”-jában dolgozott Madáchot. Megállapítását részben a családi emlékezésekre alapította. „Olvasmányaiból nagy csomó jegyzet volt felhalmozva íróasztalán” - emlékezett unokaöccse, ifjabb Balogh Károly (Balogh 1996 39.). Megerősítette Bérczyt következtetésében a hagyaték, amelynek áttekintésére és gondozására őt a család kérte fel, és amely megbízásnak eleget is tett haláláig. Az említett „papirszeletek” (vagy csupán fennmaradt részeik?) ma is megvannak: OSZK Kt. 51 fóliót tesznek ki itt a „Kivonatok a Corpus jurisból” (Quart. Hung. 2075., vö. MKK 215.), hetet a „Történeti anekdoták term[észet]. tudományos jegyzetek” (Föl. Hung. 1402., vö. MKK 215-216.), míg a „Vegyes jegyzetek” 112 lapra ragasztva olvashatók (Quart. Hung. 2076., vö. MKK 329-380., teljes szövegközlésükkel. Korábban - az irodalmi vázlatokkal és töredékekkel együtt közölve -: MÖM II. 713-806.). Az utóbbiak a legkülönbözőbb minőségű, nagyságú és formájú papírdarabkák. Sokszor előfordult, hogy egy régi feljegyzést Madách kivágott és átragasztott egy másik lapra - nem törődve azzal, hogy az egykori sorrend vagy elképzelés szerinti sorszám rajta maradt céduláján, és függetlenül attól is, hogy mi állt a feljegyzés verzóján (számadás, verskézirat stb.).

Madáchnak ez az anyaggyűjtő módszere, felkészülése az írásra nem volt egyedi: a kor képzésében híres mondások és történetek kijegyzése, idézetfüzetek vezetése, kompendiumok készítése mindennapos gyakorlat volt a nyilvános iskolarendszerben és a család körében végzett iskolázásban egyaránt. Hogy mindez Alsósztregován is dívott, azt a költő nővérének, Madách Máriának (1813-1849) idézetgyűjtő füzetei bizonyítják. (Ism.: Új források a Madách-család történetéhez = MT 1978 316-317.)

A hagyaték elemzése után Tolnai Vilmos így rekonstruálta Madách általában gyakorolt megírási módszerét: „...a tervvázlatot, a mű egyes részleteit, párbeszédeket, a személyek jellemét és szerepkörét stb. mindenféle apró dirib-darab papirosokra irogatta, sokat törölve, sokat javítva s aztán egyvégtiben írta le az egész szöveget.” (Tolnai 1923 V.) Majd rögtön hozzátette, amit a más mű összefüggésében is hasznosítható feljegyzések „átmentése” amúgyis sugallt: „Az Ember Tragédiájának ilyesféle futólagos vázlatai, sajnos, nem maradtak fenn.” Vagyis - és most már az apja idézett emlékverseire építő legifjabb Balogh Károlyt, Madáchnak mindmáig legjobb életrajzíróját idézzük: „Az első fogalmazványokat, vázlatait megsemmisíti...” (Balogh 1934 162.) Valóban: a Tolnai által felsorolt vázlatok és jegyzetek csak a be nem fejezett vagy átdolgozásra szánt nagyobb művekről maradtak fenn, az elkészültekről - így Az ember tragédiájá ról - nem. A hagyatékban egyetlen olyan cédula akad, amelynek szövegéhez a költő, alkalmasint egy későbbi átmentés pillanatában, utólag hozzáfűzte: „Az Ember traged: 13ik jelenetében rokon.” (OSZK Kt. Quart. Hung. 2076. 87. f. r., vö. MKK 370.!)

Ismerünk viszont egy 1 fólió terjedelmű, két oldalán írott Madáchautográfot, amelyet Gyulai összkiadása óta - tévesen - a Tragédia vázlatának szoktak nevezni. (Még az MKK-ban is: 218. ) A Bérczy helyére lépett Gyulai szerint „egy papirszeleten, a mely az első fogalmazásból maradhatott fenn, ez áll: ' Az Ember tragédiája drámai költemény. Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. márcz. 26-án.’ Ezután következnek a jelenetek czímei, s a személyzet [= a szereplők] névsora.” (Id. kiadás, VII.) A kéziratlap addigi történetét, amely elszakadt mind a Tragédiá nak a KisfT levéltárával az MTA-ra került teljes kéziratától, mind pedig az alsósztregovai hagyatéknak a költő fia, Madách Aladár halála után az OSZK-ba került (1913) törzsanyagától, összefoglalta: Tolnai 1925 84— 89. Eszerint Madách Aladár, valamikor 1880 és 1908 között, egyik barátjának, Palágyi Lajosnak ajándékozta. Tőle 1921-ben Szász Andor ügyvéd és könyvgyűjtő vásárolta meg. Így eshetett, hogy a Tolnai 1923 az éppen lappangó autográfot nem használhatta fel. A kéziratlap későbbi útja így alakult: Szász Andor hagyatékából 1943-ban Vasberényi Géza (Dunavecse) tulajdonába került, majd a posszesszor 1981-ben bekövetkezett halála után közgyűjteménybe jutott. Mai jelzete: PIM Kt. V-an. 4662. Formátum- és betűhív közlése: MÖM II. 740. és 741. között. Hasonmás kiadását 1. Madách Imre: „...írtam egy költeményt...” bemutatja Kerényi Ferenc, Bp. 1983. (Kézirattár) Mivel az autográf közvetlenül a Tragédiá hoz kapcsolódik és ismételten hivatkozunk rá, újraközlése - természetesen formátum- és betűhív formában, javítva - jelen krk.-ban mindenképpen indokolt.

A munkalapnak a VII. szín sorszámához fűzött jegyzetének olvasatáról legújabb vita alakult ki. A Szentírásból vett idézetek itt rögzített számát Halász Gábor 18-nak olvasta (MÖM II., id. helyen); a hasonmás kiadásban pedig olvashatatlannak minősítettük. Bárdos Dóra viszont ( A színpadi időről. Madách vázlatlapjának két kiolvashatatlan szava = MK ÚjF 35., Bp.-Balassagyarmat 2004. 41-45.) úgy vélte, hogy a K-Kl idézetsorainak 23-as száma 18-ra csökkentendő, mert a két utolsó vers, a XXXV. zsoltár 26. és 27. versének öt sora „már csak a háttérből hallatszik, nem a színpadi beszéd része.” (A magyarázat végső célja annak bizonyítása volt, hogy Madách - igen kifinomult dramaturgiával - színpadra szánta művét.) A kivonás nem indokolható; ugyanaz a szerzői utasítás vezeti be („karban, távolról”), mint az előző három verset.

Bene Kálmán szövegkiadása ( Az ember tragédiája. II. Szövegváltozatok, kommentárok , Szeged-Bp. 1999. MK ÚjF 14. 10.) 13-nak olvasta a versek számát; a ll., pontosan megjelölt zsoltáridézetet kiegészítette azzal a kettővel, amely szerinte a párbeszéd alatt, a XXII. 21-23. és a XXXV. 26-27. között hangozna el. Ez a XXII. zsoltár 24. és 25. verse lenne. Túl azon, hogy hipotézisét a K-Kl-en semmi nem igazolja, nincs magyarázat a zsoltárok „váltására” sem.

E vélekedésekkel szemben, a kézirat (és a hasonmás) tüzetes vizsgálata azt bizonyítja, hogy a szám helyes olvasata: 17. Mindkét számjegy függőleges vonalát a munkalap kettős meghajtása törte meg, ezért „gyanús” az utóbbi 3 vagy 8 olvasatra. A lap tanúsága szerint azonban Madách a 3 számot a szokott módon, a 8 számot viszont széles terpesztéssel és felül nyitott hurokkal írta. A ll meg is felel a VII. színben megjelölt zsoltárverseknek: XXII. 1-3., XXXV. 1-3., XXII. 21-23. és XXXV. 26-27. A szerző tehát a zsoltárok verseit és nem a K-Kl sorait számolta, ami újabb bizonyítéka, hogy az idézeteket ne számozzuk a kiadásokban.

A hasonmás kiadás kísérő tanulmányában (56-58. ) megcáfoltuk az állítást, hogy a feljegyzés utólag készült volna (Tolnai 1925 88-89.), de eltért a véleményünk Gyulai Pálétól is, aki - mint idéztük - a kéziratot az első kidolgozásból fennmaradtnak állította. Ugyanott bizonyítottuk, hogy Madách a feljegyzést a Tragiédia megírásával párhuzamosan és folyamatosan vezette: a lúd tollal író szerző a teljes kéziraton mindenütt ugyanott váltott vagy metszett vissza tollat, ahol a kéziratlapon. A szereplők neveinek közlésünkben is látható elrendezése pedig azt szemlélteti, hogy Madách közben kifogyott a helyből. Utólag szúrta be a megírás kezdetének és befejezésének napját. A verssorok számának színenkénti összegezése a készülő mű arányainak szintén folyamatos ellenőrzését szolgálta, ahogyan azt ott a Mária királynő höz (1855. január 1 - április 27.) és a Mózes hez (1860. június 9 - 1861. november 16.) készített hasonló feljegyzések analógiájával bizonyítottuk. A színek csoportjaihoz fűzött, közlésünkben is szemlélhető arab számok (5 - 2 - 4 - 3 - 1) minden bizonnyal azokat a csoportosított feljegyzéskötegeket jelölték, amelyeket Madách ezúttal is megsemmisített az elkészült kézirat birtokában.

Az elmondottak alapján a „vázlat” helyett a továbbiakban a „munkalap” elnevezést használjuk dokumentumunkra.

Mivel a Tragédia esetében is szokott alkotómódszerével dolgozott, Madáchot most sem érdekelte a munkalap verzóján maradt három töredék a XI., a londoni színből : egyszerűen áthúzta őket, érvénytelenítve tartalmukat, amikor a papírlap rektója betelt és a szereplők listája (éppen a XI. színben) áthúzódott a verzóra is. Az összesen kilenc sor terjedelmű három versrészlet a Tragédia véletlenül fennmaradt, egyedüli szövegvázlat-együttesének tekinthető. Az első két sor („Ex gratia speciali / Mortuus in hospitali”) változatlan formában került át a londoni színbe: 395-396. sor . Annál többet küszködött a két verzióban is megfogalmazott másik részlettel, amelyből végül a Második mesterlegény dala lett. Az első, még háromsoros változat szerint:

A négysorosra bővített, második megfogalmazás a későbbi, mert közelebb áll a teljes kézirat változatához, bár nem azonos azzal, sőt az érvényes verzióért folytatott poétái harc a munkalapon látható végeredmény nélkül maradt abba:

A könnyebb követhetőség kedvéért itt megismételjük a SZÖVEGÁLLAPOTOK XI: 228-232. sorát a K-Kl-ről:

A Tragédia alkotómódszerére és előanyagára vonatkozó ismereteinket a következőkben foglalhatjuk össze:

- a drámai költemény írásakor Madách a nagyobb terjedelmű műveknél kialakított metódussal dolgozott: csoportosított feljegyzések + egyes részletek kidolgozása; a megírás után ezek megsemmisítése;

- a készülő mű legfontosabb adatait, az arányok ellenőrzését ezúttal is egy folyamatosan vezetett munkalapon végezte.

Az ember tragédiája esetében tehát újabb dokumentumok felbukkanására e részben nem számíthatunk.