Aranysárkány fejléc kép
 
DOBOS JÁNOS – ARANY JÁNOSNAK Cegléd, 1867. február 7.  
  Édes barátom
János
Arany János
!  
  Tán kétszer találkoztunk ebben a testben. lélekben többször. ugy, szeretnek az öreg emberek egymásnak valamit elmondani épen csak ezért irok meg, mint illetékes embernek, neked valami humanumot, a mi rajtam megtörtént.  
  Egy kölköt, vagy lelenczet küldök hozzád, tudod papi háznál ilyent tartani nem lehet.  
  Lázam volt, s eszembe jutott egy rég olvasott német mü, melly akkor nekem tettzett,
Freiligráth
Freiligrath, Ferdinand
Láz cimü müve,
n
Jegyzet
Freiligráth
Ferdinand Freiligrath
Láz cimü müve
Ferdinand Freiligrath (1810–1876) Gedichte (1848) c. kötetéből:
 
Fieber  
 
  „Nur Wasser! o, das kühlt! – die Fratze
  Fällt nachgerade mir zur Last!
  Das Maul des Kerls und seine Glatze
  Sind mir bis in den Tod verhaßt!
  Jetzt an den Puls, jetzt eine Prise –
  Fort mit der Hand, armsel’ger Tropf!
  Ja murre, Fas’ler! Krise, Krise! –
  Du Narr, das Glas dir an den Kopf!
 
 
  Endlich, der Zaubrer ist bezwungen!
  Mein dreister Wurf hat ihn gebannt.
  Dem Wächtervolk bin ich entsprungen! –
  O, welch ein Schweben! welch ein Land!
  Der Wald von Duft durchzogen! golden –
  Die Sonne badet sich – der Strom!
  Das Feld voll tausendfarb’ger Dolden
  Der Himmel ein sapphirner Dom!
 
 
  Wie kühl ist’s unter diesen Bäumen!
  Ach, ich bin matt! wie naß mein Haar! –
  Zu trinken! – Ha, Pokale schäumen,
  Und Mädchen reichen sie mir dar!
  Ach! laßt mich schlummern! – sie bekränzen
  Die Stirne mir; der Schönsten Arm
  Umfängt mich; ist das Schwerterglänzen? –
  Zurück, ohnmächt’ger Söldnerschwarm!
 
 
  Wer will in meiner Lust mich stören?
  Ich grins’ ihn an, ich sprech’ ihm Hohn.
  Und diese Klinge soll ihn lehren,
  Wen er geweckt mit seinem Drohn.
  Erschallt, Trompeten! fliegt Standarten!
  Helmschweife, flattert! Mörser, kracht!
  Auf ihren Schädeln wetzt die Scharten
  Der Schwerter aus! vorwärts! zur Schlacht!
  O seht, wie rieselt aus den Wunden
  Das Blut! wie spritzt es himmelan!
  Die Streiter alle sind verschwunden,
  Ein Blutmeer überschwemmt den Plan.
  Wild braus’t es! helft, daß ich entrinne!
  Vor meinem Aug’ schwimmt’s purpurroth.
  Die Flut ergreift mich; mitten inne
  Auf einer Insel steht der Tod.
  Zu seinen Füßen speit die Welle
  Mich aus; – laß ab, laß ab! – das Thor
  Des Himmels dort, hier das der Hölle!
  Aus jedem zuckt ein Arm hervor.
  Er wirft mich mit verruchtem Lachen
  Den Armen zu – sie packen mich!
  Des Himmels Engel und die Drachen
  Der Hölle streiten sich um mich.
 
 
  O Gott, o Gott! wie sie mich recken!
  Ihr glaubt wohl, daß ihr Eisen dehnt! –
  Hierhin und dorthin! – Flammen lecken,
  Und unter mir gespenstisch gähnt
  Das ew’ge Nichts! – wohin entrinn’ ich?
  Sie lassen los, sie stürzen jach
  Mich in den Abgrund – ha, wo bin ich?
  Bei euch? seid ihr es? o, bleibt wach.
 
 
  O, geht nicht fort! – da kommt er wieder!
  Seht ihr ihn nicht? es ist der Tod!
  Er beugt sich grinsend zu mir nieder,
  O, steht mir bei in dieser Roth! –
  Zurück! was legst du mir die Kohle
  Aufs Haupt? – ein Loch zu brennen? sprich!
  Daß meine Seel’ der Teufel hole,
  Wenn sie hinausfährt? – wahre dich!”
 
 
  Wahnsinnig sprang er auf vom Lager,
  Pochend die Brust, die Faust geballt,
  Die Augen rollend, schlaff und hager
  Die halbbekleidete Gestalt.
  Wirr um die bleichen Schläfen hingen
  Die Haare; brennend, bräunlich roth
  Das Antlitz. „Tod, nun laß uns ringen!” –
  Er sank zusammen – er war todt!
 
 
ennek a münek mindegyik jelenete keresztül ment lelkemen, lázas állapotomban. – Aztán leirtam, s mint hajdani jó szomszédomnak ime küldöm. olvasd el azután dobd el. vagy fujtsd meg, vagy küld el valamelyik lelencházba.  
 
Láz Freiligrath után  
 
  Vizet, vizet!. Ez hűt.. csúf pofa!
  Terhemre vagy; el – el – veled;
  Te vigyorgó kopasz vén kobak:
  Halál büzű lehelleted!
  ujjad tapint, aztán szippantasz,
  Ne nyulj hozzám!. kezed hideg
  „Itt a crisis” morgod, vén kuvasz,
  Fejedhez száll ez az üveg!
 
 
  Utána vágván az üveget
  Eltisztult a kurusoló.
  És én, rászedve az öröket,
  Horkolva futok, mint a ló.
  – Hol járok? melyik égöv alatt?.
  A Nap, aranyban úszva ég.
  Folyam, erőd, mind meggyuladt
  Mint egy smaragdiv, zöld az Ég!
  –––––
  Milyen hüvös van, e fák alatt!.
  Bádjadt vagyok.. Hajam lucskos..
  Ihatnám!.. Felhabz
ó
Beszúrás
poharat
  Hoz egy tündér. Bájló, csinos..
  Hadd alszom – .. Égő homlokomra
  Füzért ileszt a legszebb kéz,
  Ölel!.. Távol harcrobalyra
  Felzár, üz, üt az őrült ész!
  Ki merte kéjem megzavarni?
  Fogam vacog, és meztelen
  Kardom, szomjas, vérét ontani
  Ki most kötődni mer velem..
 
 
  Zászló lobogj, harsogj trombita!
  Szálljon serényed, érc sisak!
  Fenkő legyen a kaponya..
  Előre! Harcra, férfiak!
 
 
  Már már, vér bugyog a sebekböl
  Haj! mint szökellik Ég fele!..
  A harcosok, tűnnek mindenestöl
  Vértengerbe fultak bele!.
  zúg a tengervér! Segítséget!
  Elnyel!.. Szememre vér csepeg!.
  kell középen egy zord sziget
  Mellyen a halál didereg.
  Lábához okádott a hullám.
  Jaj!. Ég. Pokol, jobb, bal felöl
  Egy egy kaput tátott fel rám;
  a két nyílásbol, két ököl!
 
 
  A két ököl kinyúlt!. Megfogott!
  Egy angyal, egy tüzes sárkány
  Vivnak értem Egy torkonfogott
  Hörgő mellem barna vért hány!
  –––––
  Én Istenem!. Jaj mint cibálnak
  Sodronnyá húzzák testemet
  Mintha vas volnék.. Lángok nyalnak!
  S a végtelen semi, szemet mereszt
  Hová legyek? Hová szaladjak?.
  Egy nagy mélység fölött lóggok!.
  Elbocsátnak!.. óh jaj, hol vagyok?
  Közöttetek?.. Vigyázzatok!
 
 
  Ne menjetek!. Megént vissza jön
  Nem látjátok?.. az a halál!
  Hozzám hajol, rám tekint merőn
  azt sugja hogy ma velem hál.
 
 
  Vissza! vissza!. Fejem tetején
  Mért fúvod az izzó szenet?
  Ördög vigyen el! Mit bánom én
  Ha ott tüzed lukat éget!.
  –––––
  Örülten szökött fel ágyábol
  Ökölre csukva két kezét
  a szem, düledve odújábol
  Mellén, az ing repedve szét.
  Halvány homlokán elkúszálva
  A haj, az arc, feldúlt fagyott
  „Halál! birkódzzunk”.. Összerogyva,
  Nem birkódzik, ő már halott.
 
 
  CeglédenFebr. 7. 1867.  
  nevesd ki a vén poetát!  
  Dobos János
[szerkesztői feloldás]
[betoldásjel]
Betoldás innen [ugrás]: missing metamark.
[bizonytalan olvasat]
 
 

Megjegyzések:

Dobos János (1804–1887): 1845-től Pécelen, 1852-től
Tótfalu
Tahitótfalu
n, 1854-től Cegléden ref. lelkész, egyházkerületi főjegyző. Számos, elsősorban teológiai, pedagógiai és hitéleti tárgyú cikket és dolgozatot publikált, főleg a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban és a Vasárnapi Ujságban. Egyházi beszédei négy kötetben jelentek meg (Budapest, 1885–1887 ).