Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
SZEMERE BERTALAN – ARANY JÁNOSNAK
[szerkesztői feloldás]
Párizs
[bizonytalan olvasat]
Marcz’ 31. 1857.  
  Most Májusban lesz hét éve, sőt hibázom, nyolcz éve, hogy Kegyedet először láttam, s örömmel emlékezem, hogy ha bár nem tartós, de szolgálatot tehettem.
n
Jegyzet
Most Májusban lesz hét éve, sőt hibázom, nyolcz éve, hogy Kegyedet először láttam, s örömmel emlékezem, hogy ha bár nem tartós, de szolgálatot tehettem
 –
Szemere
Szemere Bertalan
1849. máj. 9-én nevezte ki
AJ
Arany János
-t fogalmazóvá a Debrecenben működő belügyminisztériumba (levele
AJ
Arany János
-nak, AJÖM XV. 184. 250. ).
AJ
Arany János
1849. jún. 16-én a belügyminiszterhez intézett kérvényében a népet és a hadsereget lelkesítő költeményeinek (így a Szabadság zengő hárfája c. versesfüzetének) terjesztéséhez kért anyagi segítséget ( AJÖM XIII. 76. 96–97.; jegyzet hozzá: 464–465.; AJÖM XV. 196. 258. ).
Akkor még csak Isö Toldiját ismerém, – később egyebét is, – két nap óta gyönyörrel olvasom apróbb költeményeit.
n
Jegyzet
gyönyörrel olvasom apróbb költeményeit
 – Arany János Kisebb költeményei I– II.
Pest
Budapest
, 1856.
Kivált kedvellem objectiv költeményeit, itt oly magasan áll, mint
Petőfy
Petőfi Sándor
nk a subjectiv költeményekben… De nem dicsérni akarok, sem itéletet mondani, hanem üdvezelni, biztatni, és megköszönni mi élvet a nemzet számüzötteinek
i
Beszúrás
s ád. Nemde ezt is fáradsága jutalmai közé számitja? Egy szép költemény egy vigasztalás a honbul, egy titkos level,
 [!]
[sic!]
cim nélkül küldetik, de hozánk jut.  
  24 éves koromig aestheticával s effélével foglalkozám;
[törölt]
« egy »
a
Beszúrás
kötelesség’ érzete polgári pályára kénszerített; a szenvedés itt oda visszatéritett, hol mint ifju munkálkodám, s néha, borongó és keserü óráimban ha nem költök, de verseket irok. Ime egypár belőle. „A grófi vadászat” és
Születésnapomon
Szerkesztői feloldás: „Születésnapomon
.”
n
Jegyzet A levél mellékletei:
 
A grófi vadászat.  
(:forradalom elötti korkép:).  
 
  Foly a hős vadászat hoszu két hét óta
 
 
  A sötét Bakonynak roppant erdejében,
 
 
  Nyolcz száz szegény paraszt urdolgát igy rótta
 
 
  Istentöl jobb czélra kapott erejében;
 
 
  Öröm volt hallani mint rivalt az erdő
 
 
  Domboru ércz kürtök’ viszhang
os
Beszúrás
dalátul,
 
 
  Boldog volt az urrend, boldogtalan kettő:
 
 
  A hajtó nép, meg a vad mely rakásra hull.
 
 
  De sok mi sok! végre a pór is kifárad,
 
 
  Kivált ha csak űzik s enni senki nem ad,
 
 
  S a kürtzaj elnémult, vele a rengeteg,
 
 
  S várlakába visszavonult az ursereg.
 
 
  Kopár bércztetőn állt a vár mint kisértet,
 
 
  Homlokán üstökkint lógott vörös zászló,
 
 
  Rongyo
[törölt]
« s »
l
Beszúrás
t lepedőkint körülte lebegett
 
 
  A téli borulat vész’ szárnyain szálló,
 
 
  Csonka tornyai mint akasztófák nyultak
 
 
  Rémletes alakkal éjben a magasnak,
 
 
  S ha a károgató varjak elnémultak,
 
 
  Ott csikorgott hangja a sok rézkakasnak.
 
 
  Az uri vadászok e várba térének
 
 
  Világánál fáklyák füstölgő fényének,
 
 
  De hogy a sor szegény hajtó népre került,
 
 
  Csörögve a lánczhid a légbe felrepült.
 
 
  E hidnak két végén mi két ellenélet!
 
 
  Várban
[törölt]
« vigan »
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
[törölt]
« fön »
fön pohár cseng,
Beszúrás
a vadászok’ tora,
 
 
  Mig len
 [!]
[sic!]
éhzve, fázva s busan haza széled,
 
 
  Hóban egymás’ nyomán lépve, a nép’ sora,
 
 
  Elméjökben kedves háznépök forogván
 
 
  Kik aggódva várják, mert ők is koplalnak,
 
 
  S tekintve kunyhójuk felé nagy mogorván,
 
 
  Hű házeböktül hirt nem sokára hallnak.
 
 
  Csak midőn a várnak ives ablakitul
 
 
  Vig dal, zene és üdv-lövés köztt fény kigyul,
 
 
  Riadnak álmikb
o
Beszúrás
l, s mind vissza visszanéz,
 
 
  S baltájoknak nyelén összébb szorul a kéz.
 
 
  S mig a sűrű ködben némán odább halad
 
 
  A pór, elborulva lelkében, kedvében,
 
 
  A vár’ fénytermiben az urnép az alatt
 
 
  Tombolva lakmároz arany bor’ nedvében,
 
 
  Ez is két hétig tart miként a vadászat,
 
 
  Aluszszák a napot, virasztgatnak éjjel,
 
 
  S ha közűlök egy egy urfi földig ázott
 
 
  Ezüstbe öltözött szolgák hordják széjjel.
 
 
  De kárpitos ágyok fölött áll egy alak,
 
 
  Ősi képek azok mik igy virasztanak,
 
 
  Haragos szemölddel tekintvén le rájok
 
 
  Szégyenlve elfajult hogy igy unokájok.
 
 
  S legjobban csörteti lánczos buzogányát
 
 
  Kutyabőri’ képe (: a vár-ur’ déd-apja:),
 
 
  S hideg csontkarokkal durván ölelvén át,
 
 
  Puha ágyábol ezt magához felkapja,
 
 
  S dörgi: „Fattyu, hallod? jövök ugy mint birád,
 
 
  Ne reszkess mint őszszel hervadt nyárfa levél,
 
 
  De mondd, Honbul s Népbül mely örökkép szállt rád,
 
 
  E két szemfényünkböl, utánunk, mit tevél?
 
 
  Mi tevők tisztünket melyet korunk kivánt,
 
 
  Kelet s nyugot ellen védtük az alkotmányt,
 
 
  Hazánknak sem fogyott meg régi határa,
 
 
  Várat ezért rakánk hegyei’ ormára.
 
 
  „És ti mit müveltek szent bástyái megett?
 
 
  Buja ringyók’ ölén erőtlen
dőöltök
Szerkesztői feloldás: dőzsöltök
,
 
 
  Borbul s kéjböl soh’ sem hörpöltök eleget,
 
 
  Bátor ellen helyett futó vadat öltök.
 
 
  Hallgatsz? Szólj hát! avagy hivj fel bizonyságot,
 
 
  Kaphatsz, hisz tág a hon, s tenger benne a nép,
 
 
  Hivd fel tanuképen az egész országot,
 
 
  Ne félj, apád az ki mint birád is föllép.
 
 
  Hallgatsz még is? Tehát én hivok fel mindent,
 
 
  Élő lényt azonkép, mikép élettelent,
 
 
  Mondja el mindenki mi ellened a vád,
 
 
  A milyen nagy bűnöd oly büntetés vár rád.”
 
 
  Alapjában a vár e szóra meg zendűl,
 
 
  Csattogva fölnyilnak a rostélyablakok,
 
 
  Zörgő kerekein a lánczhid legördűl,
 
 
  S tolongva jönnek be vádoló alakok,
 
 
  Hangjok velőrázó nyögés, panasz, sohaj,
 
 
  A birónak feje bele már szédeleg,
 
 
  S égnek áll a vádlott’ fején minden
szálhaj
Szerkesztői feloldás: szál haj
,
 
 
  Keblét borzongatja félelem és hideg.
 
 
  „Én vádlom őt, – kiált egy aczélkard melyet
 
 
  Két százados rosda izröl izre megett, –
 
 
  Ő engem igy becsül meg a hősi kardot
 
 
  Mely neki hont s honnak dicsőséget adott.”
 
 
  Erre megszólalnak
[törölt]
« a »
 vár’
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: 1
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
mély
Beszúrás
pinczéiben
 
 
  A puskák, mosarak, s más vitéz fegyverek,
 
 
  Penésztöl boritva haszonvehetetlen
 
 
  Foglyok gyanánt hol ők feledve hevernek,
 
 
  S mondák: „Nemde ismersz minket? Fényltünk hajdan,
 
 
  Büszke váraidnak valánk véde s éke,
 
 
  Ragyogánk békében, villámlánk a hadban,
 
 
  Im sirba temetett, – a hőskornak vége;
 
 
  Éttermmé változott a gazdag fegyvertár,
 
 
  Benne tölt pisztoly hel
y
Beszúrás
tt kereng csak tölt pohár,
 
 
  Szerelmi daloknak hangoz a magas bolt
 
 
  Hol, mig mi diszitők, hazafiének szolt.”
 
 
  S utánok szót emel egy bedölt kápolna,
 
 
  Hol hires bajnokok’ hős hamvi fekvének,
 
 
  Oltár nélkül állt ben hazánk’ védasszonya,
 
 
  Kósza szél’ fuvása volt a zsoltár ének.
 
 
  „Falambul ut’ szélén csárdát épitetesz,
 
 
  (:Mond:), csak a korbálvány, csengő pénz mit imád,
 
 
  S csodálkozik még is, ha az kit megvetesz
 
 
  Ura, teremtője bő áldást rá nem ád;
 
 
  Hazája feledve, feledve Istene,
 
 
  Érttök áldozatot egyikért sem tenne,
 
 
  A nemzet’ nagy fáján mint hitvány hernyó él,
 
 
  Minek kedves nem a fa, csak a zöld levél.”
 
 
  S mintha gerjelmében hivta volna elő
 
 
  Isten maga vádul az ország’ czimerét,
 
 
  Kettős keresztével im a hármas hegy jő,
 
 
  Termékeny sikját négy folyam választva szét.
 
 
  „Szép vagyok, dús vagyok? – ordit a föld’ szája,
 
 
  Nem általad vagyok az, karod nem művel,
 
 
  Édes anyád volnék de nincs gondod rája,
 
 
  Élve nem használsz, csak ha mint tetem hullsz el.”
 
 
  S kérdik a folyamok: „Mit tevél belőlünk?
 
 
  Semmit! s mint rég, most is dulva, rontva dőlünk,
 
 
  Hanyagságod oka, ha árjaink átok
 
 
  És nem áldásképen hömpölyög reátok.”
 
 
  Most hűl, majd hevűl a várur félelmében,
 
 
  Csontait áltfutja
 [!]
[sic!]
nem-ismert borzalom,
 
 
  Szólna, de nem bir, s mi ajkárul ellebben
 
 
  Hazug mentségképen e szó: „Mind rágalom!”
 
 
  S őse, a bíró szól: „Hivj fel bizonyságot,
 
 
  Hiszen tágas a hon, s benne tenger a nép,
 
 
  Embert csak kapsz, ha nem kapsz népet s országot,
 
 
  Kivel jót tevél s ki mind védtanud föllép.
 
 
  Nem lehet, melletted hogy senki ne szólna,
 
 
  Annyi jogot s vagyont rád mért hagytunk volna,
 
 
  Kell hogy valakinek használtál is légyen,
 
 
  Máskép végtlen volna mely rád száll a szégyen.”
 
 
  S nyeritve vihogtak büszke, szilaj mének:
 
 
  „Lakul nekünk emelt márványbol palotát,”
 
 
  Utánok naplopó szolgák felelének:
 
 
  „Bársonybul s aranybol adott nekünk ruhát.”
 
 
  „Nekünk ékszert vön s dus nyugdijakat rendelt”
 
 
  A buja kéjhőlgyek igy tanuskodának,
 
 
  S gyárosa Londonnak s Párisnak így felelt:
 
 
  „Kőlteni nincs párja a magyar magnásnak.”
 
 
  S az uzsorás mondja: „Dus lettem általa.”
 
 
  S a hizelgő: „Hogy volt nála nyilt asztala.”
 
 
  S mondják az alkotmány s haza’ ellenségi:
 
 
  „Ha tervünk sükerült, köszönhetjük néki.”
 
 
  „Szent Isten! – rémülve sikolt a hős öreg, –
 
 
  Hajlék vádlóidnak nem hinni szavukat,
 
 
  S ime még szörnyebb mit mond e tanusereg,
 
 
  Bizonyságok nem ment, sőt jobban kárhoztat;
 
 
  Bűnökkel vádolnak, bűnökkel dicsérnek,
 
 
  Ha magasztalnak mind az egy ujabb ujabb vád,
 
 
  Ó, mondd, nekem, az ég’ nagy nevére kérlek,
 
 
  Birsz e olyan rénynyel mely nem volna hibád?
 
 
  Kriptámban feküvén, sejtém rosz s gyáva vagy,
 
 
  De nem is álmodám romlásod ilyen nagy,
 
 
  Min bámulok az hogy derék népem s hazám
 
 
  Nem tör szét, vagy égböl nem sujt le egy villám.”
 
 
  „Hát minket nem kérdesz?” dörög a nép’ szava
 
 
  Haragosan mint zúg a felbőszült tenger,
 
 
  „Számtlan bűneinek hátra van még java,
 
 
  Minket kérdj ha tudni vágysz mint élt ez ember.”
 
 
  „„Ő védte a hazát?”” „Nem, mi védtük a hont.”
 
 
  „„Az adót fizette?”” „Csak mi fizettük azt.”
 
 
  „„Várinkat fentartja?”” „Nem, mindig s mindent ront.”
 
 
  „„Tisztét teljesiti?”” „Csupán csak a paraszt.”
 
 
  „„Anyanyelvét szólja?”” „Ha el nem feledte.”
 
 
  „„Emlékinket őrzi?”” „Már rég eltemette.”
 
 
  „„Szabadságért hevül, kedveli a jogot?””
 
 
  „Ezt magának, amaz ellen kezet fogott.
[törölt]
« ” »
 
 
  „Miért mi fáradunk, általa lesz ő dus,
 
 
  Verité
k
Beszúrás
ünk’ csöppje kincstárában a gyöngy,
 
 
  Ő a született ur, mi született koldus,
 
 
  Mit föld terem övé, miénk csak a göröngy.
 
 
  Nagy őserdejében rohadnak a vén fák,
 
 
  Mig a szűlő pórn
é
Beszúrás
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: 1
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
fázik kunyhajában,
 
 
  Zárt vermiben fűlnek megbűzhödött búzák
 
 
  Mig kisdedink köztt jár éhhalál sápadtan,
 
 
  Állitott bitófát, de kór s tápházat nem,
 
 
  Van hóhéra ha kell, de nincs segedelem,
 
 
  Minek ápolgatna? hisz van elég
[szerkesztői feloldás]
a van fölött 2, az elég fölött 1
paraszt
 
 
  Ha inség üldözi, anya ismét szül azt.
 
 
  „Utait mi töltjük,de kitérünk neki,
 
 
  Berkében számunkra egy fa nő: verő bot,
 
 
  Ha tagunkat harczban seb s bénulás éri,
 
 
  Támaszunkul mit nyujt a szabad koldusbot,
 
 
  Szűz mátkánk, igaz, már igénybe nem vészi
 
 
  Elvböl? ó nem, de mert nincs hozá ereje,
 
 
  Sok is lenne nyomort szégyennel tetézni,
 
 
  E szarvat nem birná vad pórnak sem feje.
 
 
  Aztán egy homlokra elég egy korona,
 
 
  S tövisbül mienkre a sors egyet fona,
 
 
  Tehetnők fejére csak egy pillanatig
 
 
  Hadd tudná népben mi sok szenvedés lakik. –
 
 
  Ezt hallva az ősz int, hófürti lebbennek,
 
 
  Fájt neki a panasz, tetszék a k
í
Beszúrás
sérlet,
 
 
  S mivel hatalma volt mint van szellemeknek
 
 
  A várur’ borongó homlokán ott termett
 
 
  A népszenvedésnek ezer koronája, –
 
 
  Mert a szenvedésnek mindeniknek van egy, –
 
 
  S velök kin, fájdalom omolva hullt rája
 
 
  Mint zápor
[törölt]
« , »
 felhőbül, mely villámszórva megy;
 
 
  Mit a szánandó nép századokon által
 
 
  Szenvedett, érzette most mind azt urával,
 
 
  Ezred’ folytán mit száz milljó nép kiállott
 
 
  Azon kinok’ terhe mind keblén fekvék ott.
 
 
  Rongyos vityillóban nyomorg… Télben fázik
 
 
  Benne, s nyárban nem nyujt esőtül sem ereszt,
 
 
  Iszik ha ehetnék, eszik ha szomjazik,
 
 
  Művel bort és búzát, de azt másnak termeszt,
 
 
  Papoknak bolondja,
[törölt]
«
zsidók
[bizonytalan olvasat]
»
 csalók’ martaléka,
 
 
  Botot rá majd hajdu, majd bősz katona fog.
 
 
  Pedig mind a kettő saját ivadéka, –
 
 
  Övé minden teher mi
h
Beszúrás
ez nincs kötve jog,
 
 
  Teste, lelke földön rab, ha volna szárnya
 
 
 
[törölt]
« A »
 Szabadon kékellő menny felé fölszállna,
 
 
  Hiszen a csillagok’ tulélti sugára
 
 
 
[törölt]
« Az egy mi »
Hint csak
Beszúrás
rem
Beszúrás
ényt s vigaszt szomoru lakára.
 
 
  Van kedves családja, de benne mi haszna?
 
 
  Ura elcsábitja hajadon leányát,
 
 
  Két fia kötéllel fogva lön katona,
 
 
  S ennyi bút hű neje nem bira élni át.
 
 
  S ő ott áll magában mint áll őszszel a fa,
 
 
  Lombtalan ágain nem függ több zöld levél,
 
 
  Hallgat mély búvában, csak olykor jajgatva
 
 
  Leng azokon által panaszképen a szél.
 
 
  S kérdi Istenétöl: miért is kell élnem
,
Beszúrás
[törölt]
« ? »
 
 
  Ha sem föld sem család nem sajátom nékem?
 
 
  Ha nincs biztos házam, és nincs védő hazám
 
 
  S ha béke s nyúgalom csak sirban vár reám?
 
 
  Szivét nyomva érzi sötét keservekkel,
 
 
  De főképen feje lobog, majd megpattan,
 
 
  Mióta koronát, a népét tette fel
 
 
  Őse rá, szörnyű nagy lángot érez abban,
 
 
  Gyötrődik, kinlódik selyem puha ágyán,
 
 
  Pokolnak szenvedve mondhatlan kínait,
 
 
  S duzzadozó melle csaknem kiszakadván
 
 
  Kétségbesve mint vad oroszlán fölordit,
 
 
  S ébred, – s látja fején hogy a tűz korona
 
 
  Mámora csak tornak s dőzsölésnek volna,
 
 
  „Hál’ Istennek, – sohajt, – hisz ez csak álomkép!!” –
 
 
  Ugy van, álmod
ott
Beszúrás
, – ó! nem álmodik a nép.
 
 
  Másnap őse’ képét lom-tárba hányatta
 
 
  „Békén, mond, nem lehet alunni alatta.”
 
 
Sz. b.
Szemere Bertalan
 [!]
[sic!]
Páris
Párizs
, Aug. 26. 1856.
 
Születésnapomon.  
 
  Ismét fölvirradt
hát
Beszúrás
születésem’ napja!
 
 
  Negyvennegyed évem, csaknem egy félszázad,
 
 
  Multam csak bút adott, jövőm is ha azt ad,
 
 
  Életem egy kigyó mely farkát harapja;
 
 
  Isten óvjon tőle,
 
 
  Keserv’ poharátol, – ittam már belőle.
 
 
  Körűlnézem magam’, elborul homlokom,
 
 
  Melyen lakom a föld, ez nem édes hazám,
 
 
  Köröttem nép mely él mind idegen hozám,
 [!]
[sic!]
 
 
  Látja de nem kérdi miért búslakodom?
 
 
  Száműzött idegen
 
 
  Lévén, nem köszönt s ha köszönt, csak hidegen.
 
 
  S tán szerettim reám hon sem emlékeznek!
 
 
  Mint fa nem emlékszik a lehullt virágra,
 
 
  Melyet vész elragadt messze távolságra
[törölt]
« , »
.
Beszúrás
 
 
  Ó a hontalanok hivebben éreznek!
 
 
  Fájdalmikban élnek
 
 
  Ők, s egymás
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: 1
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
között csak honukrol beszélnek.
 
 
  Olthatatlan vágygyal epedeznek vissza,
 
 
  Mint vándormadarak’ kőltöző serege,
 
 
  Röpűlök magasan mint égnek fellege,
 
 
  Ha érzik honuknak hogy megtért tavasza,
 
 
  S vigan énekelnek
 
 
  Szülőföldük felé midőn utra kelnek.
 
 
  De én magányosan merengek és ülök,
 
 
  Hasztlan várakozom, senki nem üdvezel,
 
 
  Keblem dagadozik fojtó keservekkel,
 
 
  S bánatom’ éjébe jobban elmerűlök,
 
 
  Nőm s lyányom sincs itten
 
 
  Velem, elhagyott már maga is az Isten.
 
 
  Egy gyermekem van még, – de a temetőben;
 
 
  Kimenék sirjára, szakíték egy rózsát,
 
 
  Ki számüzött, annak virágot más nem ád
 
 
  Nehéz üldözéssel íly teljes időben,
 
 
  Csupán az ád, ki holt, –
 
 
  Születésem’ napján ez egy bokrétám volt.
 
 
Sz.
Szemere Bertalan
n
Jegyzet Vegye mint egy számüzött’ emlényeit rokona’ a hazaszeretetben,
Sz. B.
Szemere Bertalan
 
 

Megjegyzések:

Szemere
Szemere Bertalan
a Grófi vadászatnak csak címét említi naplójában ( Naplóm. Száműzetésében,
Pest
Budapest
, II. 55.), a Születésnapomon viszont teljes egészében szerepel (ugyanott 46–47.).
Szemere Bertalan
Szemere Bertalan
(1812–1869): 1848-ban az első magyar minisztérium belügyminisztere, 1849. máj. 1-jétől miniszterelnök. Világos után emigrált, már betegen, 1865-ben tért haza. – Az AJÖM XIII. egy hozzá írt AJ-levelet tartalmaz, amelyet az AJÖM XV. is jelez és
Szemere
Szemere Bertalan
egy levelét közli; róla lásd AJÖM XV. 896. és XVI. 1200.