Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
Tisza Domokos – Aranynak Geszt, Jun. 3-án 1855.  
  Édes
Aranybácsi
Arany János
!  
  Úgyhiszem, noha igéretemet kissé későn váltom is be,
n
Jegyzet
igéretemet kissé későn váltom is be,
 –
Tisza D.
Tisza Domokos
visszatérése után, máj. 22-én írt először
AJ.
Arany János
-nak s ígérte, hogy Olaszországban írt verseit elküldi.
nincs magam mentésire szükségem; és
Aranybácsi
Arany János
épen azon ember, ki egy hosszú, és különösön szokatlan, távollét utáni viszontlátásnak örömeit és mámorát tudja képzelni és – tisztelni. Hanem mind a mellett is elébb írok, ha Pap és Rector kevesebb teketóriával írják le verseimet; na de már mind itt vannak, a melyeket csak külföldön írtam.
n
Jegyzet
mind itt vannak, a melyeket csak külföldön írtam.
 –
Tisza D.
Tisza Domokos
e versei: Triest 16. Spt. 1854. – Velencze Sept. 19.1854. – Turin Oct. 11-én 1854. – Nizza Oct: 21-én 1854. – Nizza Nov: 2-án 1854. – Savoyard-dal. – Hozzá – Kálmánnak – Nizza 7-e Jan: 1855. – Szív és ész. – Egy kép alá. – Elba mellett. – Cantico. – Az öregúr álma. – Das ewige Lied. Lásd e kötet 541– 554. l.
 
  Itt van vétségből egy
Kálmán
Tisza Kálmán
nak írt
n
Jegyzet
egy
Kálmán
Tisza Kálmán
nak írt
 – A vers címe: Kálmánnak Születésnapi köszöntő (szabad rímekben) 1854. – Bátyja ez évben lett huszonnégy éves, tehát nagykorú; a Nizzában írt tréfás verset ez alkalomból írta. –
AJ.
Arany János
e verseket júl. 1.-i levelében bírálta. Lásd e kötet 581– 582. l.
s csupán csak kis családi körünk előtt érthető és élvezhető köszöntőm is; melyet hogy ön elolvasand, éppen nem; – de hogy a copizálók (bizonyosan többekkel együtt) elolvasták – igen nagyon restellem.  
  E levelemben egészen a külföldi terményekre szorítkoztam, miután már azok is, noha aránylag az időhöz terméketlen voltam is – így együtt igen tiszteletreméltó csomagot képeznek, de már van egy itthoni versem, s jövő levelemig lesz, hiszem, több is.  
  Mint verseimmel járok, úgy szinte tapasztalásimmal is. Odakünn mindíg panaszkodtam, hogy mint párnazsák, elvtelenűl utazom, hogy semmit sem láthatok, de midőn innen emlékezem azon időkre vissza, észre kezdem venni, hogy mégis tapasztaltam én valamit.  
  Addig is, míg becses válaszát vehetném, áldja meg az Isten, édes
Arany
Arany János
bácsi!  
  szerető tanltvánva  
 
Tisza Domokos
Tisza Domokos
.  
 
Triest 16 Spt. 1854.  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versekről lásd 581. l.
 
  Fél lábon már a csolnakon
  Fél még a szárazon:
  Szemem a távol hon felé …
  Szűm nálad angyalom!
 
 
  Szilaj vágy hő remény vala
  Mely ide vezetett,
  S most csak viszhangod hallom én
  Szelíd emlékezet!
 
 
  Ha látod néha estvelen
  Hajósok csillagát,
  Gondolj rám akkor kedvesem,
  Megyek – isten hozzád!
 
 
 
Velence Sept. 19-én 1854.  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versekről lásd 581. l.
 
  Mintegy ékes, ódon, de üres, kardhüvely,
  Aranytól fényesen, kövekkel rakottan
  Képed lelkem előtt, város! úgy tűnik fel
  Büszke palotáid, hogy meglátogattam.
 
 
  Szépek palotáid! Száz remek egy helyben,
  – A művész szívesen elmereng te rajtad
  – De az erős acél nincs már a hüvelyben
  Mellyel a népeket rabigádba hajtsad!
 
 
  Élve még, halott vagy. Sötét gondoláid
  Némán hasogatják mosolygó tengered
  – Óh mert dics és öröm, gyász, s rabsággá vált itt.
  – – – Míg az ég ugyanaz a laguna felett.
 
 
  A Szent Marcus többé nem diadal raktár,
  Szárnyas oroszlányi nem győzelmi emlék.
  Abban szolga könytől harmatos az oltár
  Emezek meg vissza kegyelemtől nyernék.
 
 
  Hát a legtöbb fénynek s bűnnek is, tanyáját
  Hidegen a Doge lakát ki nézheti?
  – Szomorán kémleli eljegyzett aráját
  A botor idegen, meg hogy fertőzteti.
 
 
  s A két veres oszlop
n
Jegyzet Marino Faliero ott lépvén ki a palotából a vérpadra, a rendes
, melyet a dühödt nép
  Önhítványságának hírnökéül emelt.
  Rémes de egyszersmind tanuságos emlék!
  – Példájával meghűt sok lángoló kebelt. –
 
 
  Szép vagy, szép, Velence! s lehetsz még sokáig.
  Ezer palotáid még nem düledeznek,
  – A föld minden népe, hozzád búcsut állít
  – Fővárossa lettél az emlékezetnek!
 
 
 
Turin Oct. 11-én 1854.  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 581. l.
 
  Ticino
n
Jegyzet Ticino határvíz Lombardia és Piemont között.
hidján sír a leányka
  Érzékeny szívét nagy keserv bántja
  A túlsó partról haza jött vólna,
  Útját állotta egy rút vámszolga.
 
 
  Óh mert nyakában (: Guiseppe vette:)
  Egy piros selyem kendő vólt vetve,
  Tegnap vólt vásár, be sem szeghette,
  S ím a vámszolga bántja érette!
 
 
  A mikor vette, Beppo azt mondta
  Míg hű léssz hozzám, viseld naponta,
  Mikor elpártolsz, kösd fel egy fára,
  S megesküdött ő anyja sirjára.
 
 
  A kendőt harcos országba szőtték
  A ki viselte, megfizettették.
  De ő mit adjon? Anyja keresztjét?
  – Életét inkább mint ez ereklyét.
 
 
  Kacsint a vámos, besúg fülébe – –
  Csupa egy láng lesz Rosetta képe;
  Sötét szeméből pattog a villám
  S indúl le sírva a folyam partján.
 
 
  Pattog az ostor, tombol a négy ló,
  Megáll a hídnál az ékes hintó,
  Gazdag szép úrfi száll ki belölle
  Mi baj galambom igy kérdi tölle.
 
 
  Ügyét meghallván a lányt kiváltja
  Szép hintajában hellyel kinálja,
  – Nem sír Rosetta, hamar megbékél
  – Jaj de kendőjét elkapta a szél!
 
 
  – Elkapta a szél magát is a lányt,
  Felejti Beppót az úrfi karján;
  – Már minállúnk itt ez szokott járvány,
  Egy hü lány sincs a Ticino partján!
 
 
 
Nizza oct: 21-én 1854.  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 581. l.
 
  Nincs egy felhő az égen, oly kék és eleven.
  Alját az égető nap rózsássá festi len
  Fel hullám nem vetődik a síma tengeren
  Egy árva szél sem játszik a pálma levelen.
 
 
  Olajfák táborában a hegyen béke van
  Itt-ott egy múlató-ház nevet ki vidoran.
  Narancs berek kőríti – majd egy magos platán
  Cactus, cupress csoportból kitűnik egymagán.
 
 
  A kedves rózsa még él, él vele több virág
  Az elkésett lepkének tanyát nyújt, élvet ád,
  Legszebb mélyzöld a pázsit, lombot suhínt az ág
  Avar, hullott levél, elem jósol telet, halált.
 
 
  De otthon, ott a pusztán, távol kelet fele
  Aszott tüskéből készül az ördög szekere,
  Jeges, havas éjszaknak megkapja a szele:
  – Hat puszta nagy mértföldig, meg sem is áll vele.
 
 
  Nagy jegenyék seprőjén sarjú tollászkodik,
  Lusta, kövér felhőkből csurog negyven napig,
  A feneketlen sárban jószág csúszik, bukik,
  – Útas csak veszni mégyen innen Karácsonyig. –
 
 
  A szellős kandallóban ázott fa nyiszorog
  Nincs senkinek jó kedve, fe
 [!]
[sic!]
rj, feleség morog
  Fel-délfelé ha kelnek, s a nap ha leforog,
  Még is siet mindenki, és ágyba vánszorog.
 
 
  S én mégis oda vágyom, mohos eresz alá,
  Otthon e hő édennél szűm több kedvet talál,
  Mert bár a természetben légyen tél és halál
  Keblemben ott van csak nyár, hol rokon karja zár.
 
 
 
Nizza Nov : 2-án 1854.  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versekről lásd 581. l.
 
  Szeretlek mint a fa virágát
  Mint a virág illatját,
  Mint az illatot a lepke
 [!]
[sic!]
k
  Melyek az besohajtják.
 
 
  Mint a lepkét a napsúgár
  Mely szárnya körül játszik,
  Mint a porszem a napsúgarat
  Melyben fényleni látszik.
 
 
 
Savoyard-dal  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versekről lásd 581. l.
 
  Dzindzin, Dzindzin, Dzindzin, Dzin
  Álljatok meg egy kicsinyt
  Nézzétek a kis fiut,
  A ki előtökbe fut,
  A kis fiút a kis lyánt,
  Táncol ugrik, csókot hány.
  Hupp happ hupp, Hupp happ hupp.
  – Rövid láb, hosszú papucs!
 
 
  Dzindzem, Dzindzem, Dzindzem, Dzem!
  A hegyek közt születtem! Málén tartott az anyám
  De az is elfogyott ám!
  Párisba kellett menem
  Jaj be sokat éheztem!
  Az nem jó, az nem jó
  Jobb Párisnál a kúnyhó
 
 
  Dzindzin, Dzindzin, Dzindzin, Dzin
  Adjatok már egy kicsinyt!
  Csak úgy ugrúnk, éneklűnk
  Ha garast löktök nekünk
  Ugordj Anna, ugordj Jaques
  Igy élnek el az árvák
  Merci óh, Merci óh!
  Gyűlt egy kis útra való.
 
 
 
Hozzá  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 581. l.
 
  Szeretlek én? azt kérded tölem
  Midőn kezed, kezembe van
  Fejemet lágyan tartod ölben
  S reám mosolygasz bóldogan
 
 
  Egymást ölelve feltalálják
  az öszveröppent sohajok,
  Egymást forró csókkal kínálják
  Az ajkak, s a szem ég, ragyog.
 
 
  Midőn ábrándos homlokomra
  Az ifjúság bájfátylat von
  S érzékenyülve dűlsz karomba
  Oda bűvölvén hő dalom,
 
 
  S a szív dalt áldoz szerelmének
  A dal meg szerelmet fakaszt.
  Minthogy tavaszkor zeng az ének
  S madár dal tészi a tavaszt – – –
 
 
  Most kérded ezt, most? S én szeretlek!!
  – De ez oly könyű szenvedély!
  Kebel níncs oly fa-szív eretnek
  Hogy rá ne bírná enyi kéj.
 
 
  Óh majd ha a sors elkap tőled
  Az ész a szívvel harcra kél
  A kor csalódást hoz, s redőket
  Ifjúságért, ábrándokért:
 
 
  A dicsvágy szomjú, nagyravágyást
  Szűl, mely ví fényt és hívatalt
  S az élv, mely szinte nem áhít mást
  Rangos kéjhölgy ölébe hajt:
 
 
  – Akkor, ha szűdben érzed ébren
  Az érzést s régi lángja ég,
  Jöjj el a tiszta tüz nevében
  Jöjj: s akkor kérdd szeretsz-e még?
 
 
  S aranyborjumat törve össze
  Rámondom én a várt igent.
  S lelkem lelkedben megfürösztve
  Át-idvezülök idelent.
 
 
  S szerelmem nem lesz lenge ábránd
  Mely egyért nem soká eped,
  Sem tünő tajték mit gyönyör hányt,
  – Akkor, s ne most kérdj engemet!
 
 
 
Kálmánnak Születésnapi Köszöntő  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 582. l.
(: szabad rímekben :)  
1854.  
 
  Az Isten adjon néked jó napot!
  Vagy is kályhádba pattogó tüzet.
  Mert a nap – hogy ha meg is kaphatod –
  Rád pislant görbén, – s avval kifizet.
 
 
  Adjon! mert a vén kapcsos biblia
  Azt mondja egyik szentségtelen lapján
  Tiszának hogy született egy fija
  Szent Leokádja üdvességes napján
  Az az Karácson előtt kilenc nappal
  Záp foggal, karikással, feltett kalappal.
 
 
  És ez te vóltál nyurga férfiú
  S minthogy harmincat irtak akkoron:
  E közönséges évben nagy korú
  Levél mind ó – mind új törvény soron.
  És im lehúll róllad minden bilincs!
  Mert nagy karú bár vóltál az előtt,
  Bár nagy karótól lábad messze nincs,
  Bár nagy körű abroncs negyed darabja
  Tested szerény alázatos alakja
  Sok megszorúlást értél előbb,
  Rágtál kínodban – láttam – párnát, dunnát,
  S csak keserű só tört a vaskapun át.
 
 
  Kívánom szívből bóldog légy és szúnyog!
  De addig csak míg ezt is meg nem únod
  Minden sovány ló jöjjön birtokodba
  S dögöljön sorra, hogy ha egyszer ott van,
  Az ég rád mindenféle csudát mérjen
  Többek között bajszod nőj jön a füledre
  Csizmád a nadrágoddal össze érjen
  Máslid ne csússzék soha nyakszirtedre.
  Pipád eltartson egy pár óra hosszat
  A szivart szíjjad, ne juh-csecsként szopjad:
  S most mit kívánjak? Szólj váljon mi kell még?
  Igaz! – jól végy fel minden fajta gallért:
  – Mert avval csak nem szaporítom a szót,
  Hogy snapszot bőven s bakatort igyál – ;
  Hóditó ifjú-, bolondits vén leányzót,
  (:Vagy asszonyt:), arra kedved úgy is készen áll.
  Kívánandóm hát nem is van csak abban:
  Tedd be az ajtót fijam mert hideg van!
  – Irásról szóllhatnék, de lenne furcsa
  Én is elverhetvén: O mea culpa!
 
 
  S most elfogyott a vénám, kérlek szépen,
  Ha firkám morsatelt sebedbe ér,
  Vedd szívesen és igaz testvérképen;
  S ha több nincs: jól érezz irántam ennyiért.
  Mert ennek is hidd nem kis munka kellett.
  Dátum Nizzában a kandalló mellett.
 
 
 
Nizza 7-e Jan: 1855.  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 582. l.
 
  Hogy ne szeretne hamar az olasz lyán,
  Mikor oly hő nap ragyog égalján;
  – Hogy a gyermekvér vágyakra pesdül
  – Hogy a Karácsony kikeletet szűl.
 
 
  S hogy ne szeretne hőn ha szeret már
  Szíve gyúlt tenger, vére tüzes ár:
  Ifját, a szikrát, mely körül víjja …
  … Lábához símúl, s fénnyel boritja!
 
 
  „Szép jövevény te! s gazdag erszényel
  Ne bánj itt kömiyen a nő- erénnyel!
  Ha csal, ha fertős aranyos vágyod
  Vigyázz! vérpaddá válhat kéj ágyad”
 
 
  Ne vesz be
 [!]
[sic!]
 jó szót játszi levente
  A lánykát kényre, kedvre ölelte
  Kény s kedv elmúlva, szégyenbe hagyta
  Majd mint csavargót elűzte atyja.
 
 
  Megőrült a lyán ezer bajában ...
  Egy kép, a bosszú ép ám agyában. –
  – Mintha körül bús felleges a táj,
  De egy kőszálon ég a napsúgár.
 
 
  Szép meleg este, csendes a tenger
  Szél nem ébreszti a falombot fel.
  Holdfényben alszik a szög olajfa …
  … Két páros gerle nyögdel alatta.
 
 
  Jaj e csók méreg, sötét halált zár,
  Mint egy vészangyal Rosaura úgy áll.
  Szeme még fénylőbb a sötét éjben
  Haja sötétebb, ezüst holdfényben.
 
 
  Szemébe két tőr, kezébe két tőr
  A csalfa szívig véres útat tör,
  – – Hogy ne szeretne hőn az olasz lyán,
  S bosszúját hogy ne venné a csalfán.
 
 
 
Szív és ész  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versekről lásd 582. l.
 
  A szív hő nap, – és termőföld az ész.
  Az melegit, – minden ebből tenyész.
  A bűnös eszme, mely gyílkol, öl, árt,
  – Mérges hunyász, mely nem lát napsúgárt.
  A jó gyümölcsfa, melyet nap nevel,
  Nap érlel, és áldással tölti el.
  Sokszor- egy íly gyümölcsös fa körűl.
  A népek szomjas ezere örűl.
  Rút eszme, csak rút, – nincs. Bűnös mi rút.
  De csak szép van, mely kéjt, s nem hasznot nyújt.
  A szép .... egy deli méltóságos tölgy,
  Vetélkedvén nevelték nap és fölásd
  – Ha fáradtan jősz élet vándora
  Fejed letenni vágyol, s nincs hova.
  E tőlgy hűs árnya menten béfogad
  – Elszunnyadsz s látsz vidító álmokat,
  – – – Örökzőld tőlgyek anda berkete,
  Ifjú szivemnek szűz költészete!
  Futnom mért kell – elhagyva árnyidat, –
  Az életpályát, mely oly sivatag.
  Élhetnék benned vadként szabadon,
  Emlényt legelve csörgő patakon,
  Csak én és ő! .... Fejem kevély bogán
  Fel felakadna búja borostyán
  Óh! mért a szép, magában, oly kevés,
  A szív oly hő- és oly fagyos az ész!!
 
 
 
Egy kép alá  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versekről lásd 582. l.
( : magyar metrum : )  
 
  Ez a kis lyán úgy e csínos kis lyán?
  – Nem francia, nem is egész talján
n
Jegyzet A Nizzaiak tulajdonképen provençaleok
  Hamis szemét túl a vízrűl kapta
n
Jegyzet A Var vize, határ Franciaország s a Nizzai grófság között.
  – Szíve meleg, mint az olasz napja.
 
 
  Kéklö szeme elvándorol messze
  Hol az éggel a hab forrad össze,
  Megy le a nap- de ég már egy csillag,
  – Alkonyatban hó vitorla villog.
 
 
  Eloltotta a napot a tenger –
  A lyán szíve most gyúl szerelemmel.
  – Kicsiny napot, nagy tenger ha óltja
  Nagy szerelmet egy kis csók csak szítja.
 
 
  Hóldfényben reng a vad szőlő levél
  A hű legény édes dolgot beszél,
  – Pirúl a lyán – s bár éj kezd is lenni,
  Vállára dől, hogy ne lássa senki! –
 
 
 
Elba mellette  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 582. l.
( : Mart : 7-én 1855 :)  
 
  Zúg a tenger Elba mellett
  S a hullám hullámra kél,
  Fölötte a sötét felleg,
  Felőle ordít a szél.
  E sötét felhő tenéked
  – Ugy – é kis sziget- emléked?
  És e szél a hir szele
  Bonaparte nagy neve.
 
 
  Elülnek a nemzedékek
  A világ elváltozik;
  Ujabb óltár, újabb képek,
  Miknek a kor áldozik.
  De ki vad nyakát megüli
  Azt a nép imádva tűri;
  S nem nem felejti bárha hólt,
  Ha igaz sarnokja volt.
 
 
  Igy él most is millióknak
  Szájában Napoleon,
  Kik pedig jármába vóltak
  És szenvedtek egykoron.
  Elba! Elba! – s a szigetre
  Van minden tekintet vetve;
  Szemmel emléket keres
  Kiki, s ereklyét szerez.
 
 
  De immár az éjben eltünt
  Az eseményes sziget;
  Immár énekem is megszűnt,
  Mert hozni ítéletet
  A történet nagy könyvében,
  Nem hivatalom énnékem,
  Nagy kalandor! hiredet
  E kis lant nem ejti meg.
 
 
 
Cantico  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 582. l.
 
  Félre lant! – Kürtöt kezembe! ...
  Mert nem szokott énekemre
  Nyitom mostan ajkamat.
  Nem kél a lyán szép szeméből,
  De a világsírkövéből:
  – A forrás melyből fakad.
 
 
  Rómából – két halt világnak
  Crateréből – felkiáltnak
  Hozzám ádáz szellemek.
  – S mint kisértet éjfelenként,
  A romok felállnak önként – –
  ... S élő arcot öltenek.
 
 
  Minden látja mit én látok?!
  – Vagy rajtam tán külön átok
  Átérezni bármi kínt?
  – – Látva Rómát kettős képpel
  Ifjú rúttal, öreg széppel,
  Ezredek Jánussakint.
 
 
  Látva díszét porba hullva,
  – – S egy tört oszlopra borúlva
  Idézgetve hőseit:
  Képzetemnek ők felelnek,
  De az Urbsra rá nem lelnek –
  – – És én tőlem kérdezik.
 
 
  Mert bár minékünk pulyáknak
  Azon romok is csudáknak
  Tünnek, – mit ekénk kiás:
  Nékik kik mind látták épen
  A Colosseum is épen –
  – Csak egy hivány kőrakás!
 
 
  Most a két dombról viszhangzó
  Öszvecsendülő harangszó
  Félre csalja képzetem!
  S egy később, bár mult időre,
  A keresztnek győzelmére,
  S vértanukra emlékszem.
 
 
  Kik az égi uj világért,
  Vérükkel rótták le a bért,
  – De vérüknek nincs nyoma!
  Mert itt ujra – sötétvégnek,
  Áll – és balga festett képnek
  Ezer cifra temploma.
 
 
  Óh a mult csak a mi itt nagy:
  – Róma, régi Róma hol vagy?!
  Látni téged vágyam ég.
  – Itt van itt, – de öszvetörve
  Népe szolga, népe törpe
  – S minden fénye – sötétség!
 
 
 
Az öregúr álma  
n
Jegyzet 14
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 582. l.
 
  Kemény, hideg tél oda kinn
  Fagyos havat szór ablakomra
  Ki sem láthatok üvegín
  Oly sürün be van zúzzal vonva.
  – Karszékbe hát rest nyúgalomba
  Öreg testem nem bánja meg.
  – De meg-megrezzen s felkiáltok
  A mint az ablak közin által
  Érzem a hasító szelet.
  Fel állok hát s tüzet csinálok,
  Parázsit hamvas tűzhelyemnek
  Felgerjesztem: most fát reájok
  S im újra lángokat teremnek!
  – Én karszékemben elmerengek,
  A tüzet nézvén elmélázok,
  – Mig tört szívemben hamvas üszkit
  Az eltűnt kéjnek szerelemnek
  Hív sohajtások felgerjesztik. – – –
  Ifjú vagyok! és ő velem van!
  Lágyan hordom vas karjaimban
  Köröttünk lomb, súgár, virág
  Halkan susog hő csókot ád ...
  – Mi ez? Egy erős roppanás?!
  Betört az ablak semmi más.
  Huh! mily hideg van, testem reszket.
  Szép álmaim is mind elvesztek,
  Gúnyal süvölt fülembe a szél
  Vénnek gyávának csúfol a tél – – –
  – Búndát hamar – új ablak kell –
  – Kató asszony! hol a flanell?
 
 
 
Das ewige Lied  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 582. l.
 
  Tündér világ! Ragyogó nap!
  Télben nyílt, kikelet!
  Te tiszta ég sötétkék hab!
  – S ti gályák hab felett!
  – – Nem kelletek! Csüggedt fejem
  Szebb álmokat terem.
  – S szállnak mint fecske szabadon
  Túl bércen, tengeren.
 
 
  Túl tengeren felkeresik
  Az első zsenge hőt,
  Zöld bársonyba öltöztetik
  A kalászos mezőt.
  – Én meg szágúldó lovamon
  A pusztát nyargalom,
  – – – – Utánnam lantom és a szél –
n
Jegyzet Olvasd: „Mögöttem bánatom pora, Elől száll víg dalom! ”
  – Előttem száll dalom!
 
 
  Óh szabadság! Tág a kebel,
  Óh áldott rónaság!
  Hol botor hegy nem felesel
  Hallván Isten szavát.
  Hol a nap soha nem fedett
  Vad bércvállak megett.
  – S egy ép tűz útban összveforr
  Nyúgottal a Kelet!
 
 
  S te népem búsongó magyar!
  Az ősi sík felett,
  Feléd nyílik e rezgő kar,
  Szám téged emleget.
  Feléd, feléd indúl fiad
  S öledben éled csak,
  A nagvilágban idegen,
  És teste lelke rab. –
 
 
 

Megjegyzések:

Arany László
Arany László
hagyatékából (lásd AkÉrt. 1899. 614. 816., 814. sz. a.).