„Oooóóóhh te
Miska
!” mondaná
Tompa Mihály
Szász Károly
, felemelve hangját
a negyedfél fogú lajtorján, a mivel az ő hangterjedelme bír – oh, te Szász Károly
Miska
, mondom én, csalánra p….eltél-e, hogy
engem így korpázni kezdesz olly dolgokért, mellyek miatt nem érdemlem? Pro primo: hogy én
egy-két hónap mulva írok, akkor sem válaszolok, leveledre. Hát magyarázzam-e a vitzet, mi az
egy havi késedelemben rejlik? Nem világosabb-e az a napfénynél és a hatalmas szultán
szakálánál? Vagy uj szállásom körülményes leírása nem azon élczeknek köszöni-e születését,
mellyek abban bukfenczeznek? S te duzzogsz, te expectorálod magadat,Tompa Mihály
n
te egy
rozzant faházban is örömest látnál &c. Ezért czudar a levél általi közlekedés: az ember
mosolyogva ír és összevont szemöldökkel olvassák! Ebből is elég ennyi.
Jegyzet
te expectorálod magadat,– kibeszéled, kipanaszkodod magadat.
Szakálad és bajuszod tisztelem : de te képzeld
Jánosi
t Jánosy Ferenc
Mentovich
ot szakál nélkűl; vagy, minthogy képzelni nem
tudod, hát jöjj ide és nézd meg. Engem ne is nézz csak őket.
Mentovich Ferenc
Visszatérve a quartély leírás elleni philippikádra,
n
nem mondhatnám, hogy az nagyon
következetes. Azt írod, hogy már podgyászotok felrakva, a ló befogva, kedves komám asszony
kalap-szalagja megkötő-félben volt, mikor szállásom hű leirását vetted, mire aztán
fölöslegesnek véltél minden hozzám utazást; mégis később panaszkodol, hogy efféle leírás
semmit sem ér, igy ugy. Már édes öcsém, ha a leírásból nem épűltél semmit, a következetesség
azt hozandotta magával, hogy se a podgyászt le ne rakasd, se a lovat ki ne fogasd, annál
kevésbbé az én jó kis komám asszony kalapja megkötését félben ne szakítsa, hanem ill’a berek,
nád a kert! megnézni személyesen azt, a mit leirásból meg nem ismerhetni.
Azonban, tudtodon kivűl csakugyan megfordultál nálam, és pedig illyeténképen. Játszottunk
vala ferblit ketten, nagyba. Tudod milly nagy kártyás vagyok: akkor különösen hazardiroztam.
Előszedtem minden pénzemet, te is minden pénzedet. Híttam, megadtad, visszavágtál, megadtam s
ez így foly sokáig. Az én játékom bizonyos vala, négy ászom lévén. Kifáradván a birkozásból,
vagy is kifogyva minden pénzünkből: te kérded: mi van érte? felelek ez csak 4 kétszem. „Kevés”
mondod. Én nagy szemeket meresztek. „Kevés” folytatod, mert ez
girigári,
n
t. i. hetes, nyolczas, kilenczes, tizes, különböző szinekből, a mi viszi
a négy kétszemet. S behúztad a cassát. Másnap beszéltem a collegatusnak,Jegyzet
girigári– kártyaműszó az említett ferbli játékból.
n
mondván nekik, tegyék be a 7, 8, 9, 10. számot a
lottériába, úgy is mindig rakják. Nem tette egy sem. S mi történik? Következő húzáson kijő
számaim közűl a 7, 8, 10. Én persze nem tettem meg, mert nem szoktam, s még ez álom után is
bolondságnak hiszem az effélét. Tehát csakugyan jártál nálam, Miska.
Jegyzet a
collegatusnak, – tanártársainak.
Már pedig, barátom én mégis szeretnék veled egy faluban lakni. Nem félek, hogy meghidegedjem
irántad. A mi az apró cseprő összekapásokat illeti, azok lám, levélben is megtörténnek, uti
figura docet. De azok nélkül sem barátság sem szerelem el nem lehet, vagy unalommá változik.
Mind a mellett ne félj, hogy valaha egy faluba jussunk. –
Kell is nekem buzád! nem eszem én búzát, kenyeret eszem én a piaczról, szépet igaz, de
drágát. Köszönöm egyébiránt, jó
Miská
m, tudom hogy adnál egy karéj kenyeret, ha magadnak másik nem maradna is;
de lásd én ha innen elmegyek lakni, nem Hanvára megyek, hanem
Tompa Mihály
Szalontá
ra, s ott nekem is lesz, ha nem 100,
legalább 10 -20 köböl gabonám. Pedig, pedig nem soká uralkodom én itten, a mennyi kedvem
van.
Nagyszalonta
Lisznyai
ból nem annyira a
majestas hibázik, mint egyéb valami, de azt nem lehet, nem szabad kimondani.
Lisznyai Kálmán
Már pedig barátom, hiába gyanúsitasz a „szerkesztve volt” megjegyzéssel, mert én nem írtam
neki,
n
hogy az első
számban léptessen fel, sem az A. betűnek annyit nem arrogálok.Jegyzet
én nem irtam neki,– azaz
Pákh Albert
nek, aki többször kérte Pákh Albert
AJ.
-t, küldjön verset a Szépirodalmi
Lapokba; lásd 1852. dec.
18-i
és 24-i
leveleit.Arany János
n
Mit bánom én, ha a borítékra nyomatja is versemet, csak
fizessen.
Jegyzet nem arrogálok. – nem
követelek magamnak.
Az „advocem komám asszony-t” kár volt máskorra halasztani. Bizony a komád asszony, szegény,
már hat hét óta beteg, többet van ágyban, mint nem; képzelheted a gazdasszonyságot, mit jó
cseléd hiányában a kis
Julcsa
folytat! Ezért nem tudom én, Arany Juliska
Miská
, a jövő nyáron is mehetünk-e vagy sem; mert ha az a baja, a mit nem
gondolok ugyan, de megeshetik, és illy iszonyú szenvedésekkel kezdődik, mi lesz a vége? azt
csak isten tudja. Rettegek, ha rágondolok, másnak a világért sem mondanám, neki sem, de
magamban egyre aggódom. Az orvos még eddig mit sem tehetett, nem tudja magát tájékozni. Erről
válaszodban ne szólj semmit, nehogy ő is elolvassa.
Tompa Mihály
A János.
Arany János