MÉLT. BARTAL GYÖRGY ÚRNAK,
– Vettem megilletődve Méltóságod gyászos sorait, melyekben, a fiúi fájdalom első
kiömlésével, tudósít felejthetetlen édesatyja szomorú elhunytáról: de tekintettel a
közelgő ülésre, nem akartam válaszolni elébb, mint midőn saját legőszintébb részvétemet
az egész Akad. méltó fájdalmával egyesíthetem. A f. hó 2-án tartott ülésben nyilt először alkalom kifejezést adni
azon érzelmeknek, melyek az Akad. egyes tagjait már előbb, a gyászhír vételével,
meghatották; s Méltóságod kegyeletes sorai olvastával minden arcon látható vala mély
átérzése annak: kit vesztettünk mi, – kiben a haza, a közügy, minden jók s nemesek
társasága, a rokonok, a család annyit-, kit vesztettünk mi is, tudományos intézetünk,
melynek bölcsejét már gondjai virraszták, id. Bartal György igazg. és tiszteleti tagban. egy, az
Elhunyt érdemeihez méltó emlékbeszédben, mostani veszteségünk felszámíttassék, mely
egyszersmind eddigi nyereményeink összegét mutatja: addig is megbízott engemet, hogy ily
nagy veszteség miatti fájdalmát tolmácsoljam.
[szerkesztői feloldás]
Áthúzva: „S midőn intézkedett… ” – helyette Dessewffy elnök következő beszúrása: Fog az Akadémia annak idején intézkedni, hogy … (innen megint Arany kézírásával):
Mely szomorú kötelesség teljesítését ezennel megkísérelve, vigaszul alig mondhatnék
egyebet, hivatkozásnál az átalános emberi sorsra. Dicsőült jelesünk úgy élt, s oly
korban húnyt el, hogy a halandóság korlátánál megnémúlhat minden panasz, kivált midőn e
szép s hasznos életet, mely ezennel megszünni látszik, méltó utódokban folytatva
látja.