MÉLTÓSÁGOS BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÚRNAK

a Magyar Tudom. Akadémia elnökéhez jelentése a könyvtári küldöttségnek.

Méltóságos Báró, Akadémiai Elnök úr!

Az állandó könyvtári bizottságnak folyó évi április 30-án, Méltóságod elnöklete alatt, tartott üléséből, alulírt küldöttség ki levén nevezve arra, hogy az Akadémia nyomtatványainak a nyomdából átvétele, befűzése, s raktárba vagy könyvárushoz szállítása közben netalán előforduló panaszok, rendetlenségeket, melyek miatt az intézet meg is károsodhatnék, vizsgálná meg; különösen hogy a titoknoki kiadónak (expeditor) hivatalba-léptekor adott elnöki utasítást megolvasva, a mennyiben ezt, a könyvek kezelése tárgyában, az ellenőrködést illetőleg, hiányosnak találná, hozzon javaslatba módosítást; a könyveknek a k. bizottság előbbi jelentésében panaszolt silányabb fűzését vizsgálja meg; s általában szerezzen tudomást arról, nem történt-e az Akadémiának az eddigi kezelés alatt valami kára: szerencséje van jelentését a következőkben terjeszteni elé.

A küldöttség mindenek előtt azon elnöki utasítással ismerkedett meg, mely a titoknoki hivatal rendezését illetőleg, 1865. február 3-án, gróf

Dessewffy Emil

elhunyt elnök által, Méltóságod,

Csengery Antal

, akad. jegyző és

Arany János

ujonnan választott titoknokkal történt közös megállapodás után, adatott ki, és úgy találta, hogy ez utasítás szabályai általában célszerűek; s a mint a hivatala javitnoki és kiadói osztályra különzi, az elsőnek a nyomás alatti, a másodiknak a nyomdából kikerült könyvekkel lévén ügye, megfelel a jó rend, és munka-felosztás kivánalmának. Miután az ezen utasításban a kiadó áltál vezetni kellett könyvek egy részét (melyek különben jelen vizsgálatnak körébe nem is tartoznak) mint az Igtató, Kiadó, Utalványkönyv, többnyire maga a titoknok vezeti: a küldöttség azon könyvnek megtekintésére szorítkozott; melyeket a kiadó, Tanács, a bel- és külföldi tagoknak, egyesületeknek stb. járó könyvekről visz, s azokat, az utasításnak megfelelőleg, rendben találta. Minden társulat vagy egyes tag részére külön lap van nyitva, hová a neki járó könyvek címei beiratnak, az elküldés szintén; helybeliek a vételt aláírással bizonyítják; vidékiek, vagy külföldiek részéről a vevény visszaérkezte pontosan följegyeztetik. De panasz van az akadémiai könyvárus ellen, ki a szállítás végett hozzáküldött könyveket, dacára az Akadémia e részben ismételve történt határozatainak, most is sokáig elheverteti.

A mi már a könyvek befűzése iránti panaszokat illeti: a küldöttség tisztába kivánt jőni először is azzal, mimódon ment át e fűzési munka az előbbi könyvkötő kezéből

Takács

Takács István

kiadó kezébe. A titoknok által előkeresett iratokból kiderűl, hogy 1865. ápril 11-én Takács István folyamodást adott be az Akadémia elhunyt elnökéhez, kérve, hogy miután csekély fizetéséből családostúl nem élhet, engedtessék át neki az intézet könyveinek befűzése. Gr.

Dessewffy

Dessewffy Emil

, erre tett határozatában, a titoknokot és a jegyzőt bízta meg véleményadással. Ennek ellenére a Gróf, 1865 jun 22-én kelt levelében, már azt tudatja a titoknokkal, hogy „

Takács

Takács István

nak az akadémiai kiadványok bekötésének megkezdhetését megengedte”, a mint ezt, a titoknok nyilatkozata szerint, mind ez utóbbinak, mind

Takács

Takács István

nak, ugyanakkor szóval is megmondta. E szerint a kiadó az ettől fogva megjelent munkákat nem hagyta többé Dobocsányinak befűzni, hanem lakására vitette. Azonban

Tóth Lőrinc

pénztárnok Dobocsányi könyvkötőnek egy nála lévő folyamodványát mutatott elő, mely szerint az elhúnyt gróf elnök, 1865. aug. 26-án tett határozatában, a panasz megvizsgálására

Arany János

,

Tóth Lőrinc

,

Csengery Antal

rendes tagokat oly módon küldi ki, hogy ha Dobocsányi előadását igaznak találják, neki a könyvfűzést adják vissza. E vizsgálat, mivel a hátirat lappangott, mind ez ideig nem történt meg.

A mi a nyomdából kijövő példányok ellenőrzését illeti addig a pontig, midőn könyvárushoz, expeditióba vagy raktárba kerülnek; tehát a befűzés és átadás körüli ellenőrzés erre nézve következőt találta. A fönemlített Utasítás e részben azt rendeli, hogy a könyvkötőnél álljon egy könyv, melybe följegyeztessék; mikor, hány példányt vett át valamely kötetből a nyomda részéről; s befűzve mikor, mennyit adott át a titoknoki hivatalnak, vagy az akadémiai könyvárusnak. E könyv azonban már Dobocsányi idejében sem volt pontosan vezethető, mivel a nyomtatványokat nem kötet vagy füzetenkint, hanem ívenkint vette át a nyomdából hogy a behajtási stb. munkával addig is haladjon, míg a következő ívek sajtó alatt vannak.

Takács

Takács István

pedig, a nyomdából nyugtatvány mellett egyszerre 6–10 ívet vévén át a példányokból, a mint mondja, egyenesen lakására szokta vitetni, hol sajátmaga felügyelése alatt köti vagy kötteti. A befűzött példányok átadását sem lehet ellenőrzés nélkülinek mondani, jóllehet maga

Takács

Takács István

mint könyvkötő,

Takács

Takács István

nak, mint kiadónak adja által: a mennyiben, az Utasítás szerint, a főjavítnok (Sasku) egy külön könyvet vezet, melybe minden megjelent munka címe, kötete, füzete, példányszáma, megjelenési ideje beiratik; mely példányszámról tehát a kiadó felelős. E könyvet megtekintve, rendben találtuk.

Az eddig haladt vizsgálatban a küldöttség nem talált okot arra nézve, hogy egy hosszadalmas és fáradságos munkálatba kezdjen, t. i. hogy az Akadémia kiadványainak összes példányait: mi van a helybeli s vidéki könyvárusoknál, mennyi expediáltatott a tagoknak s intézeteknek, mennyi költ el, és mi van a raktárban? leltárolja. E munka a főjavítnok által vezetett X. számu könyv, a kiadó által vitt expeditionalis könyvek és

Eggenberger

Eggenberger József

könyvének a raktári példányokkal összevetése által, mindenkor biztosan végrehajtható.

A mi a fűzés minősége iránti panaszt illeti: a küldöttség többsége a

Takács

Takács István

által fűzöttek és a Dobocsányi készítménye között, amannak hátrányára, valami szembetünő és lényeges különbséget nem vett észre. A folyó évi almanachra történt leginkább hivatkozás, mint a mely dísztelenül van körül vágva: de miután egyéb füzetek nem gyalultatnak körül, s ezt az almanachnál is meg lehet tiltani; a hiba nem oly átalános, hogy azzal az összes fűzés minőségét el lehetne ítélni: Mindazáltal a küldöttség, járulva a Méltóságod és a könyvtári bizottság által elvül kimondott határozathoz, hogy a könyvek befűzése s ugyanazok raktári kezelése egy személynél nem maradhat; másfelől pedig rövidíteni óhajtván az utat, egyszerűsíteni a felelőséget, melyen keresztűl a nyomtatványok a nyomdából az Akadémia kezelése alá jutnak; javaslatkép előterjeszti: szólíttassék fel az Akadémia nyomdásza, elvállalná-e, és minő feltételek alatt, hogy a könyvek befűzését is, saját felelőssége alatt, ő eszközöltesse, úgy hogy az Akadémiának a már befűzött példányokat adja által.

Végre a többször említett elnöki Utasításra nézve, mely átalában célszerűnek mondható, megjegyzi a küldöttség, hogy annak egy pontja, mely szerint a raktárban fiókos szekrények lettek volna felállítandók, minden külföldi intézetnek, tagnak stb. külön szekrény, hová a nekik expeditiora szánt könyvek bedobassanak és az elküldés idejéig őriztessenek, – nincs foganatba véve. Az Akadémia nem készíttetett ily szekrényeket, de helye sem volna, miután a kiadónak raktári helyiség csak ideiglenesen adatott, honnan már sürgetik kiköltözését. A küldöttség véleménye szerint, ez a fiókok szerinti osztályozás egészen fölösleges is; miután a kiadó könyvében minden egyes intézet lapjára beiratik cím szerint, a nekijáró könyvilleték, s annak során mindig lehet expediálni. Azonban kivánatos, hogy az Akadémia nyomtatványai számára, itt az épületben, tágas, száraz, tűzmentes raktári helyiség – minélelőbb okvetetlenül kijelöltessék.

Kelt

Pest

Budapest

en, jun. 18-án 1866.

n

Jegyzet Az Eggenberger-féle rendetlen kiadványkezelés nemcsak ezt a hosszú tárgyalást és ellenőrzést, majd

A.

Arany János

jkv.-eit és felszólitó-leveleit eredményezte, hanem még a következő években egész sor hasonló kellemetlenséggel járt. (Lásd 20. sz. jegyzetünket.)