, mint a
Vegyes rovatban található glosszái igazolják, folyvást s érzékenyen
figyelte, mit tudnak népünkről és irodalmunkról a Nyugat nagy nemzetei, s szatíiikus
megjegyzésekkel csipkedte azokat a külföldi cikkeket és folyóiratokat, amelyek
tudatlanságról vagy elfogultságról tettek tanúságot. Főképp a lipcsei
Európát szurkálta meg gyakran (lásd pl.
JKK XII. köt. 478. gl.), de
dicsérte még ezt is, ha helyesen tájékoztatott (uo. 377. gl.).
Költészetünk elismertetésének vágya mélyen benne élt
baráti körének és családjának
gondolatvilágában. Fia,
Arany László négy
kritikát is szentelt később e kérdésnek (lásd
ÖM II. köt. 375., 383., 390., III. köt.
380. l.).
(1821–1873) nagy műveltségű francia
irodalomtudós, akit, úgy látszik, megfogott a kelet-európai népek költészetében
nyilatkozó népiesség, amelyet azonban, nyugati szemmel, egészében romantikusnak
látszott fölfogni s
s
Kisfaludy Sándor regéinek világát
egybemosta. Később is foglalkozott e népek költészetével, antológiákat s
ismertetéseket tett róluk közzé. Költő is volt, de oly jelentéktelen, hogy a nagy
francia lexikonok is alig emlékeznek meg szépirói tevékenységéről. Hazánk iránt, úgy
látszik, különösen érdeklődött, s már 1853-ban kiadott egy regényes korrajzot a régi magyar életről
(
La Couronne de Saint Etienne ou les Colliers
rouges, Scenes de la vie kongroise au XVe siecle.
1853.
) (Bővebbet lásd
JKK XII. köt. 131-132.., 445.
l.;
Tóth Béla:
Magyar barát költői iskola 1860 táján a francia
irodalomban.
Napkelet
1925. I. 404-406. l.)
később levéllel
fordult
-hoz, s figyelmébe
ajánlotta
A költészet története (
Histoire de la Poésie) című művét, amelyben a magyar irodalmat
részletesen és melegen ismerteti; reméli, úgymond, hogy a magyar költészet
megismerése segít fölkelteni az idegen népek, irodalmak iránti érdeklődést, amely a
franciákban úgyszólván teljesen hiányzik.
a levél egy részét franciául, ill. magyar fordításban közölte a
Vegyes rovatban s olvasói pártfogásába ajánlotta a
könyvet. (
JKK XII. köt. uo.) Később
levélben arról értesítette
-t a
francia költő, hogy lefordította a
Toldit. (
-nak, 1863. jan. 5.) Arra azonban egyik levélben sincs nyom, hogy
e kis kritikai
megjegyzéséről tudomása lett volna.
–
szövege, ha nem
szó szerinti fordítás is, amint ezt
a përe szó kiemelésével is érzékelteti, meghatározó
mozzanataiban, fordulataiban, helyzet, cselekmény s képötleteiben teljesen tapad
verséhez. De
meglehetősen felhígitja s felcicomázza valamelyes érzelmes affektált pátosszal;
egyszóval népdalszerű természetességét veszi. Az említett versek francia címei
magyarul:
L'averse.`
A zápor,
Le traineau:
A szánkó,
L'hésitation:
Habozás,
Chacun sa route.'
Kiki a magáét –
3-ieme Livraison: 3. füzet, szállítmány.