TÜCSÖK ÉS BOGÁR
Kényszerített nyugalmam alatt, mely írásban, olvasásban gátol, megkisértem a nyelvre
vonatkozó ötleteimet e papírra futólag följegyezni. (1877. június.)
Ismeretes dolog, hogy a régiség, mint a nép ma is, e ki névmást használta
relativ gyanánt, személyre, dologra. A mely, vagy a mely
mindig a névvel járt. A mely kutya megharapott, annak a szőrivel kösd be a
sebet. Név nélkül az ik támasz kellett neki: Rossz puska az, a melyik
magátul elsül. Így is, amúgy is, az a mely, a melyik közönbös
névmás, azaz személyre, dologra egyaránt használatos.
Volt azonban ;személy és dolog között valami különböztetés, de nem a mely
által. Mutatják ezt az összetételek: akárki, akármi,
valaki, valami. Péter, vagy Pál, vagy akárki.
Szék, asztal, vagy akármi. A valamely, akármely,
épen úgy csak név előtt használtatik ma is, mint régen a puszta mely.
Akármely állat belelép a tőrbe, ott marad. Ha magára, vagy hátúl esik,
nem lehet el az ik támasz nélkül: Az állat, ha tőrbe lép, ott marad
akármelyik. Az ember, ha sokat ivott, részeg lesz
akármelyik.
E példák mutatják, hogy az a mely nem párhúzamos névmás az a
ki-vel. Ha már különböztetni akarunk személyt dologtól: helyesebb volna dologra
általában az a mit venni fel (miért ugyan a Nyelvőr erősen
megmosta szegény
Jókai
fejét).Jókai Mór
n
Azonban tagadhatlan, hogy az a mely önálló
használata is, mai módon, azaz csupán dologra, régen megvan az irodalomban. Jegyzet – A Nyr „szegény
Jókai
fejét" többször is ,,megmosta”;
névmás-használata miatt: A magyar nyelv a
regényirodalomban című, a Mégis mozog a föld
című regényt nyelvhelyességi szempontból bíráló cikkében, melyet Melczer Kálmán írt (
Nyr
1874. 459– 462.
l.).Jókai Mór
Károlyi
bibliája és Károlyi Gáspár
Molnár
zsoltárai már ismerik.Szenci Molnár Albert
n
„Ez az én testem, mely tiérettetek
megtöretett." Bibl.
Jegyzet –
Molnár
alatt
Szenci Molnár Albert
Szenczi Molnár Albert
zsoltárait kell érteni. Ez a részlet a XXIV. zsoltár első
versszakának a második fele; a Nyr elleni nyelvtörténeti
érvként másutt e zsoltár e versszakának első felére is hivatkozik Szenci Molnár Albert
A.
(
Arany János
Voinovich
: Arany János széljegyzetei a
Nyelvőrben. MNy
1917. 154– 161.
l.)Voinovich Géza
Az ik támasz. Némely, valamely,
akármely, továbbá az egy, más,
minden stb. ha önállóan, nem név előtt fordúlnak elő, nem mellőzhetik
az ik pótlást. Egykor,
Toldy
val, azt hittem: hogy ez birtokrag többese, mert pl. a Révai–codexben fordulnak elő ily szerkezetek: ezeknek
egy-ik; tehát e helyett: ezeknek egy-ike
(mintha így volna: ezeknek egy-ük).Toldy Ferenc
n
Jegyzet – Révai kódexnek akkoriban a bibliafordítást tartalmazó Bécsi kódexet volt szokás nevezni, mivel Révai Miklós másolta le először a Bécsben található eredetiről.
n
De most hajlandóbb vagyok
ez ik-ben a ki névmást sejteni, mely szerint
más-ik annyi mint más-ki. (V. ö. sem-ki, senki) és így
tovább. A ki itt nem kérdő, nem is relatív, hanem tisztán mutató névmás.
Hogy ily szerepre képes, mutatja efféle használata: ,,Ki bagóz,
ki füstöt ereget." Jegyzet – Egykor
Toldy
val, azt hittem:
Toldy Ferencről, a nagy
irodalomtörténészről van szó; ez ugyanis A magyar irodalom
története című (Toldy Ferenc
Pest
1851 .) kétkötetes munkájához irodalmi
szemelvényeket, példatárat is csatolt, s a régi irodalomból való szemelvényekhez
nyelvi magyarázatokat is fűzött. Egyik ilyenre utal Budapest
A.
: Arany János
Toldy
a Ruth könyvéből ad e részletet s ott
fordul elő e mondat: ,,. . . és beszéllettél te szolgáló lányodnak szüvébe, ki
egyenlő te szolgáló lányodnak egyikkel* nem vagyok"; a csillag alatt ez a megjegyzés
áll: „Egyikével Latinság" (I. köt. 13. l.).Toldy Ferenc
Petőfi
. – „Kinek a pap, kinek a papné."
Közmondás. Ezeket latinosan már így is írnók: Ez bagóz, amaz
füstöt ereget. Ennek a pap tetszik, annak a papné. Tiszta
dolog, hogy itten a ki mutató névmás.
Petőfi Sándor
Ha pedig a ki mutató is lehet, akkor az ik megvan fejtve.
Minden-ik, annyi mint minden-ez, minden egyes tárgy.
Más-ik annyi mint más-ez, más tárgy. Vezesd el ezt a
lovat, hozd elő a más-ikat. Azaz a más ezt vagy
azt, a más lovat. Az ik tehát a
nevet pótolja, hogy ne kelljen ismételni.
Az a mely is ily természetű. Azért mondja a nép: Ez az a ló, a
mely-ik (=ló) kehes. De ellenben: a mely ló kehes, nem sok
hasznát vehetni. A mely kutyát bottal vernek a nyúl után, sohasem fogja
el.
A rendelő számoknál is ez az ik szerepel. Régen így írtak:
másod capitulum, harmad, tized stb. capitulum. De ha név
nélkül állt a szám, hozzájárúlt az ik. ,,Ez már negyedik." Ma
is még a nép: harmad-fű, negyed-fű csikót mond. A sorrend fogalma tehát az
ad-ed képzőben rejlik, az ik névmás, mely a név ismétlését
teszi fölöslegessé. Hányad-ik már ez a pohár? Ötöd-ik (=
ötöd ez a. m. ötöd pohár). Ellenben névvel így kellene
mondanunk: másod ízben, harmad-szor, hatod
paragraphus, nyolcad ének, huszad fejezet, a
nyolcvanad év.
Név-tőhöz a tet factitiv képző! Ez egy létezett bűn-ik igére
mutat, mint tűn-ik, szűn-ik. Büntet tehát annyi
volna, cselekszi, hogy valaki bűn-jék, azaz lakol-jon.
Bűnhődik eredetileg annyi volt, hogy bűnt tesz, ennek
talán nyomát is lelném a nyelvemlékekben. (Utána gondolni, van-e még több névtő
tet képzővel.)
A lakol is tulajdonkép: lakik. Meglakolt a. m.
,,meglakta a börtönt." Analog a hat, hatol ige, melyek csaknem
synonymok.
A Nyelvőr azzal bizonyítja a zömök szláv
eredetét, mert szomak szláv szó, és kurta kigyót jelent (vipera), mely
magyarban elébb szomak kigyó-alakban jött át, ebből lett a
zömök, mintha melléknév volna és rövid vastagot jelentene,
holott szláv szomak és jelentése maga a nevezett kigyó. Bizonyítja ezt még
azzal, hogy a régieknél Molnárig a
zömök melléknév sehol sem fordúl elő, csak a kigyóval,
mint annak jelzője.
Az, hogy a zömök régi iratokban nem található, nem zárja ki, hogy élt a szó
a nép ajkán. S a ki a viperát szlávosan szomak kigyónak elnevezte, az
tudhatott szláv nyelven. De a ki nem értve szlávúl, csak hallotta a szomak
kigyót emlegetni: mi természetesebb, mint hogy az előtte ismeretlen szomak
helyett zömök ismert szónkat használta? Nem így történik-e ez ma is rendesen?
Pretzenheimból nem lesz-e Perecz Mihály st. e. f.? Magyarúl beszélő
németek a Milly-kerzét nem tejgyertyának fordítják-e, mert
Milch-kerzének értik?
n
A szomak szót, a
kigyó előtt nem volt szükség felhangúvá változtatni, megmaradhatott
volna szomak, vagy szomoknak. De mivel létezett egy hason
hangzású szó: zömök, azt hallotta benne a magyar fül, azt ejtette helyébe a
magyar ajk.
Jegyzet – Prentzenheim nyilván német családnév; hasonló félig
tréfás etimológiára számtalan példát ismer a nyelvtörténet. A második német
népetimológiára fölhozott Milly-kerze, első tagja hires gyertyamárka megnevezése
volt. A SzFSz a vitában
Szarvas
származtatását látja valószínűbbnek, bár teljes
határozottsággal nem foglal állást.Szarvas Gábor
Ezt a régi s ma már az irodalomból is kivesző igét (alejt, alojt, alit) még hallottam
gyermekkoromban a köznép ajkáról. ,,Oldalba üt, mikor nem is alítod.“ „Nem
is alítottam, hátul orozva inamba harapott a kutya." Tehát
inkább sejt, gyanít, mint vél értelemben.
Sokszor hallottam gyermekkoromban e szójárást: ,,olyan tüzes vagy forró, mint az
azsat.” A szalontai ember, ki ezt használta, nem tudta volna
megmondani, mi ez az azsat, mert a tüzes hamunak zsarátnak
volt nála a neve, az izzó tüzet pedig párszénnek hívta.
E szócskák néha, a népi közbeszédben, minden pronomeni, vagy helyi vonatkozás nélkül,
csupán a mondat erősbítésére (emphasisra) használtatnak s egyik a másikat pótolhatja.
Példák: Más ember is tud írni. Erélyesebben: más ember is
tud azt, vagy ott írni. (Nálam:) „Minden ember szenved
azt a világon."
n
(Egy trágár népdal:) „Mást
is dűtnek ott a falnak." Innen azt gyanítom, hogy azt és
ott etymologice is mindegy, azt tehát nem accusativusa az
az mutató névmásnak, hanem maga e névmás, t helyraggal
megtoldva. E szerint az ott helyhatározó nem volna más, mint azt (Halotti Beszéd: ozchuz), a mi annyi, mint
az (on, a) helyen, rövidebben:
az-helyt.Jegyzet – A sor, melyet
A.
magától idéz az 1853-as
Csendes dalok első részének utolsó strófájából való: Ej!
haj! minden ember / Szenved azt a világon.Arany János
n
Gondolkozzék róla, a ki nem röstelli.
Jegyzet – A Halotti Beszéd
legutolsó lenyomtatása az
A.
által
idézett szót, illetőleg az ezt magába foglaló mondatot ily olvasatban idézi s ily
jelentést ad hozzá: Isa mënd ozchuz járou vogymunk; Bizony mind ahhoz járók vagyunk
(
Szöveggyűjtemény a régi magyar
irodalomból. I. rész. Arany János
Bp.
1963. 39.
l.).Budapest
A fentebbiekhez hasonló emphaticus toldalék, csakhogy más árnyalatban.
Szegényt (accusativusa a szegény melléknévnek) már azért
is alig tehet, mert némi dicsekvésre használtatik. ,,Elméssz a lakziba?" ,,El
szegint." A bizony erősítő értelme van benne, némi
legénykedéssel. Még talány nekem ez a szegint.
Ha a ,,hangrendi párhuzam" minden esetben állana, akkor a felhangú szer-et
ige az alhangú szar-at-tal volna egy, mely ez euphemisticus alakban ma is
él: tojtat. Tehát legszebb igénk egy, az anyai vagy apai szeretetet gúnyoló
aljas tropustól származnék. Tekintve a primitiv emberiség állapotait, nem lehetetlen; de
a hasonlító nyelvészet (török: szev-mek) mást mond.
Ez csak tréfa. De már a szerelem főnév, egy felhangú szer
igegyökre mutat, melytől a szerelem úgy származott, mint a hat
igétől a hat-alom. Mert hogy valaha szeret-elem lett volna, s
ebből rövidűlt volna szerelem-mé, azt sem a nyelvemlékek, sem a tájszólások
nem bizonyítják. A török szev gyök is ily egyszerű szer gyökre
mutat. E szer gyöknek olyan középigei jelentése lehetett, a
szeret kiható igével szemben, mint ennek sir, a
sirat-hoz viszonyítva. Valaki szer = szerelmes állapotban van; valaki
szeret mást = szerelmét másra átviszi.
Vette-e valaki észre, hogy rhythmicus beszédben oly szó és szótag is hangsúlyt kap, mely
azzal rendesen nem bír? Ilyenek a kötszók, a visszahozó névmás stb.
n
Tudva
van, hogy a közmondások rhythmusa megérzik, ha nem rímelnek is. A magyar nép
közbeszédben így hangsúlyoz: ha a házam eladhatom, megfizetek;
az a házam eladó, a kit a bátyámtól vettem. De a
rhythmusos példabeszédben máskép: ha lúd, kövér legyen.
Ha per, legyen per !
Dejszen, a mely kutyát bottal vernek a nyúl után,
sose fogja az azt el. A ki beteg, nyögjön.
Ha haragszol, harapj sz-ba. Ha adnak,
vedd el, ha ütnek, szaladj el. Ennyit
azoknak, kik a verses előadást mindenben a prózai közbeszéd laposságára szeretnék
leszállítani.
Jegyzet –
Visszahozó névmáson
A.
a vonatkozó
névmást, az alárendelő kötőszóként álló vonatkozó névmást érti.Arany János
E német szót a hintós kocsisok révén tanulhatta el a nép, a hol eltanulta. Biharban
legalább, a forradalom előtt, sohasem hallottam igazi paraszt ember szájából. Helyette
ily szólásmód járta: ,,hőköltesd hátra azt a lovat, fiam !" Mire a
megszólított fogta a kötőféket s tolta visszafelé a lovat, s ha általában mondott
valamit, az ez volt: „Hátra te !" Ha azt akarta, hogy a ló teste hátulsó
részével oldalmozdulatot tegyen, tenyerével ráütött a csípejére, mondván: Farta
te! Ez fartoltatás volt. Ha a ló a gyeplőbe vagy hámistrángba
lépett s onnan ki kellett lépnie, ez volt a vezényszó: Lábod te!
Így írja ezt manap a Nyelvőr és utána csaknem az
egész fiatal irodalom. Kérdésül tüzhetné ki a Nyelvőr: mely
vidék az s mennyi része a magyar népnek, mely így beszél? A régibb irodalom s az előttem
ismeretes magyar nép mai napot, sőt (mint fái eper)
mái napot írt és hangoztat. „E mái szent napot tölthessék
kegyelmetek erőben, egészségben !" ,,Ritkaság mai nap a becsületes ember"
stb.
Némely ember derűre-borúra csak is-t ír, oda is, hová egyszerű
csak kellene. A különbség körülbelül ez: A. „A lovamat
csak ötven forinton adtam el.” B. „Nem is ér
az többet, csak ötven forintot,” vagy: ,,Csak is ötven
forintot ér az." De az én fülemnek amaz magyarosabb.
Ezek kicsinyítő voltát Szarvas Gábor a Nyelvőr
1877. októberi számában azzal akarja
absurdumra vinni, hogy felszámlál néhány szót, hol a ca-ce nem kicsinyítő
és gúnyolódva kérdi: „tehát kanca annyi, mint kis kan? pálca, a. m. kis Pál
stb. ?" Ily argumentummal tovább is lehet menni. Nem tudom, a csa, cse
képzőt elismeri-e
Szarvas
kicsinyítőnek? (aligha, mert a ca, ce, csak ennek hangbeli változata,
valamint az ac, ec, acs, ecs ezek fordítottjai) – de ha el,
akkor folytathatjuk így: kácsa = kis k ? vércse =
kis vér ? Borcsa = kis bor ? Vagy, ha
kupac kétségtelenül kis kup, valamint kövecs
kézzel foghatólag = kis kő: ebből következik az, hogy ács =
kis á ? malac = kis mal;
Bécs
= kis b ? Sőt talán a ka, ke (ha
tótos eredetű is) már csakugyan megmagyarosodott képző, mert széltire halljuk
asszonyka, szegényke. S nem lehetne csúfolódni ezzel is
ilyen formán: hát uborka = kis ubor? macska = kis
macs ? nyulka = kis nyúl ?
hegyke = kis hegy ! Én azt hiszem, hogy mindezek magyar
kicsinyítő képzők, s a ca, ce, ac ec, csa, cse, acs ecs, eredetiebbek mint
a ka, ke, mely csak akkor járúlt a már kicsinyítős szóhoz, mikor ama
régiebbek a nyelvérzékben halványodni kezdettek: péld. virág-ocs-ka, a ka
képzőt akkor kapta, mikor már a virág-acs kicsinyítő ereje nem volt élénk a
nyelvtudatban. Hogy pedig a ca, ce valóságos, jó magyar képző, arra a Nyelvőr által agyon nyúzott mérce szón kívül más
példám is van, a köce, a hogy nevezik az (újjatlan) derékig érő kis
ködmönt, mely mellény gyanánt szolgál. S ime, a ce épen
úgy a gyök hangsúlyos tagjához tétetik, mint nevekben a csa, cse:
Bor-csa (Borbála), Julcsa, Tercsi,
Jancsi stb.
Szarvas Gábor
Van bizony a magyar nyelvben számos kicsinyítő képző, mely leginkább csak a tulajdon
neveknél maradt fenn, de közneveknél is előfordúl. Ilyen az i:
Jani, Feri, Juli s mellettök bari
(kis bárány). Ilyen a ci :
Berci, mellette boci (kis borjú), manci,
manka (kis malac; ilyen az u, neveknél: Erzsu
(Gömörben), Pilu (Ilona), Misu ; közneveknél nem tudok, de ha
van is, úgy a tőhöz ragadhat, hogy kicsinyítő volta ma már ki nem tetszik, ép úgy nem,
mint az a szerepe, mely tulajdonneveknél előfordúl: Ter-a,
Jul-a (Terézia, Juliána), Misa (Mihály), Geda
(Gedeon). Ilyen az us :
Ferus, Erzsus, közneveknél is: apus,
anyus, kutyus (kis kutya). Ilyen az ó:
kutyó, mely valószínűleg kutyu-ból lett. Ilyen a csi
: Tercsi, Jancsi mellett csacsi
(fia-szamár), mely valószínüleg két kicsinyítő képző összetétele, minden
gyök nélkül, valamint a ci-ca (kis macska) is. Sőt ilyen maga a
kicsi is a kis tő mellett. Még tovább folytathatnám, de
elég ennyi.
Így nevezte a nép gyermekkoromban a gyalogság oldalfegyverét. Eredetét nem tudom, hacsak
Péter apostol szablyája után nem lett, melyet a passió éjjelén kirántva, levágta vele
egy szolga fülét.
n
Jegyzet – a passzió éjjelén: Krisztus elfogatása idején, az
olajfák hegyén.
(Tréfa.)
n
Jegyzet – Ez a tréfa aligha a Nyr ellen irányul; ott
ilyfajta szövegmagyarázatokkal nem találkozunk. A cikk első mondata jelzi, hogy
inkább görög-római klasszikusok szövegeinek interpretálására, helyreállítására
gondolt
A.
.Arany János
Hogyan bánnak el a classicusok szövegmagyarázói, helyreállítói, bírálói áldozatukkal, egy
találomra fölvett példa világosítsa. Legyen e sor a megfejtendő,
Kisfaludy
„Mohács”-ából:
Kisfaludy Károly
Ebben a közönséges józan ész semmin fel nem akad, de a tudós commentator csomót keres a
kákán s beléköt. Egyik hosszú értekezésben fogja bizonyítni, hogy a helyes olvasás
ez:
s megmutatja, hogy a rokk itt annyi, mint rokka (rocken) s az
egész sor gúny a férfika, azaz asszonyos férfi ellen.
Tudvalevő dolog, hogy a nomád magyarok semmi cultur-, semmi
abstract értelmű szót nem hoztak
Ázsiá
ból, a mi tehát ilyes nyelvökben van, azt mind az itteni népfajoktól
vették. Így pl. ok, ez elvont, értelmi szó nem lehet a magyar sajátja s
minthogy hangzásra legközelebb áll a német Ochs-hoz, bizonyosan onnan
vették. Qu. E. D.Ázsia
n
De most
nem erről akarunk szólani, hanem az örök, örökös szórúl.
Jegyzet Qu. E. D. ; Quod erat demonstrandum: az volt a
bizonyítandó; régi értekezői formula a bizonyítás lezárására.
Maga az örök már gyanús a miatt, hogy ily szó alkotását, az
örökké-valóságról semmi képzettel nem biró őseinkről fel nem tehetjük.
De még eddig nem sikerűlt kipuhatolnunk szláv eredetijét. Hanem annyi kétségtelen, hogy
örökös (haeres) nem tőle származik. A Hincipunci
codex 173. lapján ugyanis, az alsó 4-ik sorban, így fordúl elő:
erekes. De a k oly gyanús (mert a codex valamely későbbi
leírója igazította k-vá az ott elébb létezett száras betűt,
melynek szára még most is a régi írást tünteti elő), hogy bízvást
b-nek is olvashatni. Ez kétségtelen az által, hogy ha péld.
d lett volna, akkor a d hasa a túlsó oldalon ma is
meglátszanék. De b volt, s ezért a k-vá csinálás
fölismerhetetlenné tette. No már, a szó eredeti alakjában így volt: erebes;
mit a későbbi másoló nem értvén, az ő idejében már felkapott erekesre
igazította. De mi hát az erebes? Semmi egyéb, mint oly ember, kinek ereb-je
(erb, erbschaft) van vagy lesz, mint verebes, a kinek verebe van. Huncfut,
a ki ez ellen ,,kurjant." Quod erat demonstrandum.
,,Manap" igen megróják az embert, ha e szót ,,képzelet" értelemben találja
használni. Mert azt mondják, képzet a képez igétől való, mely
a német bilden-nel egy jelentésű. Csalódnak. A képez ily
értelmű új, sőt ilyen igévé képeztetése is új. Régen a képez igét,
tudtomra, nem is használták.
De ismertem a nép nyelvén gyermekkorom óta egy igét: képzik. Ez azt teszi,
hogy valamely kép megragad a szemben, vagy képzeletben. „Ne
vidd akasztáshoz a gyermeket, mert megképzik. Egészen
megképzett a tarkaságtól a szemem. Megképzik a gyermek az
ijesztős mesétől, s vele álmodik." Ettől származtatva a képzet annyi, mint
phantasma. Így
Csokonai
:
Csokonai Vitéz Mihály
Ha tehát a közép jelentésű képzik mellett valaha élt a cselekvő
képez, vagy ha most felélesztjük: első értelme nem a
bilden lesz, hanem az einbilden.
n
Azt fogja tenni:
képeket varázsol maga elé, phantasmákat alkot. S így a tőle származó
képzet csakugyan phantasia.
Jegyzet – Közép
jelentésű igén
A.
– s a korszak
grammatikai szakírói – a visszaható igének azt a jelentését értik, melyet ma
többnyire az -ódik -ődik képzővel fejezünk ki.Arany János
Megvan tréfás népies használatban a képel is. „Ne fecsegj, mert úgy meg-,
vagy felképellek, hogy jobban se kell." A képlet e szerint egy
értékű a pofoncsapással.
n
Jegyzet – verba valent usu: a gyakorlat, a használat adja meg az igék, a szavak
jelentését; közhasználatú latin grammatikai-jogi szentencia.
I. Jelentő mondatnak nevezem azt, melynek fősúlya az egész mondatnak alapúl szolgáló
subjectumra és praedicatumra, nem pedig valamely határozottan kiemelt s ez által
előtérbe állított mellékrészre esik; azt, mely nyomatéktalan, vagy
rendes, természetes szószerkezet néven ismeretes ; melyben a hangsúly
sem indulat, sem érthetőség okáért a mondott fő részekről máshova át nem költözött.
Nyugoti (értsd német, franczia, angol) nyelvek szókötéseiben ily mondatra e szórendet
találjuk: alany, kötige, mondomány; vagy bővebben: subjectum, praedicatum, accusativusi
tárgy; dativusi, vagy más obliquus casusban levő tárgy stb. mindenik a maga
függelékeivel.
n
Jegyzet – mondomány:
A.
állitmányt ért e szón, melyet a MNyUSz
Sándor István alkotásának mond; e korban már
alig használták; A magyar nyelv rendszere is (1846) már állítmányról
beszél.Arany János
n
Jegyzet – az accusativusi tárgy: dativusi vagy más
obliquus casusban lévő tárgy.` a régebbi grammatikai szóhasználat nemcsak azt a
mondatrészt nevezte tárgynak, melyet ma szokás annak nevezni: a kit? mit? kérdésre
felelő accusativust, a Wenfall-t, hanem a többi mondatrészt, főképp a
határozószókat, elsősorban a részes határozót is.
n
Nyomatéktalannak nem nevezhetem, mert nincs mondat nyomaték,
azaz hangsúly nélkül ; rendesnek, természetesnek sem, mert viszonyai közt mindenik úgy
rendes, úgy természetes, a mint a nyelv használja; jelentőnek azért mondom,
mert célja valamely a subjectumra vonatkozó tényt, vélekedést, ítéletet egyszerűen
kifejezni, közleni másokkal, más részletek kiemelése, vagy az indulat belejátszása
nélkül.
Jegyzet –
obliquus casus-ban: függő – ti. az alanytól és állítmánytól függő – helyzetben
levő.
2. Jelenteni két módon lehet: vagy állítva, vagy tagadva. ,,Az
eső esik”, „az eső nem esik" mindkettő jelentő mondat, amaz állító, ez tagadó. A magyar
szókötés országszerte való romlása egy idő óta főleg abban mutatkozik: a)
hogy jelentő mondatot úgy rendez, mintha más nemű volna; b) hogy állítót a
tagadó formájára rendez és viszont.
3. Mi tehát a jelentő mondat szórendje nyelvünkben? Áll-e erre a föntebb említett nyelvek
szabálya: alany, mondomány, accusativus, dativus? stb. Első tekintetre állani látszik.
Kinek ne jutna eszébe efféle iskolai példa: A jó gyermek szereti szülőit? Idegennek épen
könnyű, hogy van egy szabály, mely az ő nyelve syntaxisával összevág. De vigyázzunk. E
kérdésre: mit csinálsz? a magyar így szokott felelni: Levelet írok. Fát vágok. Virágot
ültetek. Az ablakot törlöm. A lábam lógatom. Világos, hogy itt az accusativus megelőzte
az alanyt s mondományt, sőt ezek hangsúlyát is átvette, a nélkül, hogy rá különös súlyt
helyeznénk, vagyis a mondat egyszerű jelentő minőségét elvesztené. Ilyenek a 2-ik
objectummal:
n
Falura ment. Iskolában van. Bécsben lakik. Hogy ezek egyszerű jelentő mondatok, meggyőződhetik, ki
például németre fordítja; míg az ismeretes: „Péter búzát visz a vásárra"
akkor nem lenne egyszerűen jelentő, ha az alávont szókat fölcserélnők,
pedig ama rend úgy kívánná.Jegyzet – a 2-ik objectummal: a határozót nevezi
A.
, az előbb mondottak értelmében, második
objektumnak, tárgynak.Arany János
n
Jegyzet – az ismeretes, „Péter buzát visz
a vásárra": ez a példa A magyar nyelv rendszere, Közre bocsátá,
a Magyar Tudós Társaság című (
Budá
n
1846.) hires nyelvtani
összefoglalásból való, ahol sorozatosan előfordul (350– 361. l.).Budapest
4. Ha valaki a föntebbi példákat állítók helyett, egyenesen megfordítva, tagadókká teszi,
azaz tagadva jelenti, mit azok állítnak, így fog beszélni: Nem írok levelet. Nem ültetek
virágot. Nem törlöm az ablakot. Nem visz búzát. Mondhatná ugyan: „nem levelet,“ „nem
virágot," „nem búzát" – de ez már föltételezné: „hanem mást" és így nem volna jelentő
mondat, hanem olyan, melynek súlya az accusativusra esett.
5. Felhozhatnák még az ellenvetést, hogy a föntebbi példákban s hasonló állító
mondatokban a tárgy különösebben ki van emelve, mert hisz a mondat fő, azaz legerősb
hangsúlya épen rá esik. Igaz, hogy a fősúly ezen van, de ez mégsem őt emeli ki, hanem
kölcsönzött súly, mely tulajdonkép az alanyt és mondományt illeti. E kérdésre: mit
dolgozol? felelhetem: írok (alany és mondomány egy szóban) felelhetem: levelet
írok (tárgy, alany, mondomány) a nélkül, hogy akár a kérdő kívánta, akár
magam súlyt fektettem volna arra, hogy épen levelet (nem mást) írok. Sőt
csak is ez a magyarban egyedül helyes formája a jelentő mondatnak ez esetben, mert ha a
nyugotiak szabása szerint így felelnék: „én írok levelet" (subj. praed, accus.) vagy bár
a személynévmás nélkül: írok levelet, ez vagy nem volna egyező
szókötésünkkel, vagy nem lenne egyszerűen jelentő mondat ; első esetben azt emelvén ki:
én (nem más) ; az utóbbiban az írok után vesszőt kívánna,
mintha ezt fejezné ki: írok, még pedig levelet.
6. Ezek után annyit megállapíthatunk, hogy a magyar jelentő mondatra az a szókötési
szabály, melyet rövidség okáért nyugotinak neveztünk, nem alkalmazható minden esetben,
mert vannak jelentő mondatok, melyekben a tárgy megelőző subjectumát, praedicatumát s
ezekről a hangsúlyt is átveszi, a nélkül, hogy jelentő mondati minősége változást
szenvedne. Mily esetekben történik ez? s miért? célja nyomozásunknak.
7. Észrevehettük a föntebbi példákon, hogy a tagadva jelentő mondat soha sem
veti tárgyát előre. „Nem visz búzát. Nem útazik Bécsbe.” A
tagadó szócskára: nem, egy hatalmas hangsúlyt vetvén, azt bocsátja legelűl,
hogy a hallgató egy percig se lehessen függőben: állító, vagy tagadó mondattal lesz-e
dolga? Mellesleg figyelmet kérünk e szórend célszerű voltára, szemben kivált a német
tagadó mondattal, hol sokszor egész hosszú mondatot végig kell hallgatnunk, míg a
legutolsó szócska (nicht) megérteti velünk a mondat tagadó voltát. Vannak ugyan esetek,
hogy a nem is elveszti hangsúlyát, s a tárgyat maga elé bocsátja, de itt
már nem jelentő a mondat, hanem máskép súlyosított, vagy függő.
Rossz kutya az, mely a nyulat el nem fogja: ebben súlyát
veszti a nem, de a mondat függő, a visszahozó névmás hatalma alatt áll.
Függő, vagy mellékmondat pedig soha sem lehet jelentő, mert ez szükségkép a főmondattal
azonos. A föntebbi példa egy főmondattá összevonva, így jelent: A nyúlat el-nem-fogó
kutya rossz. Tehát állító, nem tagadó.
8. Valamint a tagadást egy hatalmasan hangsúlyozott nem
mindjárt a mondat elején érezteti velünk; úgy az állítást is hasonló
hangsúllyal törekszik a nyelv mindjárt elűl kiemelni, hogy a mondat természete percig se
maradjon kétségben a hallgató előtt. Ez állító hangsúlyt
csupasz igére csak akkor helyezi, ha egyáltalában nincs alkalmas szó,
vagy igekötő, melyet az ige elé vessen. Annyira áll e parallelismus, állító
és tagadó mondat közt, hogy szinte képletben kifejezhető.
Tehát a nem szócskával párhuzamosan, kell az ige elé, állító mondatban is,
valamint, a mi hangsúlyát felvegye. Mintha az ige, magára, gyönge volna viselni az
állítás erős hangsúlyát.
Igaz ugyan, hogy midőn épen nincs határozója, vagy igekötője, a csupasz ige állítva is
megbírja a hangsúlyt. Ennek: nem írok – állító párhuzama ez: írok. Ennek:
nem tudok írni; állítója: tudok írni. De már ennek: nem akarok elmenni,
állítója nem ez: akarok elmenni (ez germanismus), hanem ez: el
akarok menni.
9. A nyelv e hajlama, hogy valamint nem közvetlen az igével, hanem egy erősen
hangsúlyozott nem tagadó szócskával tagad, s ezt mindjárt a mondat elejére
helyezi, szintén úgy e nem-nek párhuzamosan megfelelőleg állító mondatban
is kíván valamit az ige elé, oly általános, hogy e szerint két külön sora a mondatoknak
áll elé, melyek olykép ellentétesek, mint: állító – tagadó, positiv –
negativ, plus – minus. Hanem erről alább. Itt csak azt említem:
hogy e tagadónak: nem vágok fát, nem írok
levelet – állítója azért lesz fát vágok,
levelet írok, hogy ne a puszta igére kelljen az állítás hangsúlyát
tenni. E kérdésre: mit csinálsz? elég lenne felelni: írok, de kérdetlen is
elébe vetjük: levelet írok, templomba megyek, hogy a puszta
ige hangsúlyát más szónak adhassuk. S ime a tárgy „rendes” jelentő
mondatban megelőzi a subjectumot és praedicatumot, a hangsúly követelése miatt.
| Metsz-ő, | gyöke | met | (metél) |
| Tetsz-ő, | gyöke | tet | (tető, tetének |
| Nyugv-ó, | gyöke | nyug | (-odalon) |
| Hiv-ő, | gyöke | hi | (hitel) |
| Lev-ő, | gyöke | le | (lehet). |
Feltételes mondatok utórészében az úgy németes használata oda riasztotta
Nyelvőr-éket, hogy most a ha – úgy szókötés
magyaros voltát merőben tagadják. Lássunk néhány mindennapi példát;
Egy apa nagyon szerette a velős puha csontot rágicsálni. Egyszer asztal felett oda kiált
a kis fia: ,, Úgy hát kutya édes apám, ha a csontot eszi!"
I. A talan-telen, atlan-etlen fosztó képzőkben a ta-te, at-et a
lényeges rész, a lan, len csak henye toldalék, mint ebben.
tehátlan, míglen. Következéskép nemcsak a tréfás
paplan falu, nemcsak a neolog mondhatlan,
sérthetlen, hanem a régi hitlen félék is törvénytelen
alkotások.
2. Ez atlan, talan nem participialis, hanem melléknévi képző, tehát nem
igéből, hanem főnévből képez. E szerint járatlan, sületlen nem
a járt, sült-tel ellentétes participialis forma, nem is
egyenesen a jár, sül igetőtől atlan, etlen
képzővel ered, hanem közben fel kell vennünk egy járat, sület
főnevet, mely a fosztó képzővel lett járatlan, sületlen.
Ez a két tanítás egymást kizárja. Ha a ta, te, at, et nélkül nincs meg a
képzőnek fosztó ereje, hogyan lehetséges a járat-lan,
sület-len? És ha megvan, miért törvényellenes a hitlen,
étlen, vétlen, útlan, sőt a
mondhatlan, sérthetlen is?
Nem akarok ez utóbbiak szegődött ügyvéde lenni. Elismerem, hogy a nyelv
hasonlíthatatlanúl több esetben a fosztó képző teljes alakját
használja. Csak egy kis törvényes licentiát akarok revindicalni a költő és stilista
számára, midőn az afféle szavakat mint a fentebbi ,,hasonlíthatatlanúl" egy
kissé nehézkesnek találja. Egy szótag nem sokat rövidít a szón: de a költő jambusába
hăsonlíthat | lănul | jobb. Hagyjuk élni őt is szegényt.
| állhatat-os | figyelmet-es | szorgalmat-os |
| óllhatat-lan | figyelmet-len | szorgalmat-lan |
| szerelmet-es | kellemet-es | |
| szerelmet-len | kellemet-len stb. |
| állhat-atos | szerelm-etes | kellem-etes |
| állhat-atlan | szerelm-etlen | kellem-etlen |
| figyelm-etes | szorgalm-atos | |
| figyelm-etlen | szorgalm-atlan |
úgy fog feltűnni, hogy az atos, etes-nek fosztott alakja az atlan,
etlen; a puszta os, es-nek pedig a lan, len; úgy
hogy a hites hitlen, útas útlan, étes étlen,
létes, létlen, sőt, isten bocsá', pirítos,
pirítlan sem volnának szentségtörés a magok helyén.
Ez a magyarban nincs. A tat, tet, szenvedői képző, bármint akarnák is
kiküszöbölni, hat százados történetre hivatkozik. Annyi azonban áll, hogy a szenvedő
forma oly sűrű használata, mint az árja nyelvekben, ellenkezik a magyar szókötés
természetével. De még inkább megvesztegeti nyelvünket a mostanában felkapott
lesz segédige által képzett szenvedő: „A tanácsban el lett határozva."
Van ugyan egy részesülői szókötésünk, mind a van, mind a lesz
igével: de ezek ama szenvedőtől lényegesen különböznek. Nem csupán azt fejezik ki, hogy
valami történik, vagy történt szenvedőleg; hanem a történőnek
teljes bevégzését is, folyamára való tekintettel. Így bátran mondhatnók: „A
víz-vezetés ügye, melyen a tanácsban sokáig vitatkoztak, már el van
határozva. Még nem volt elhatározva, mikor Péter felszólalt és hatalmas
beszédet tartott. Mihelyt, úgymond, el lesz határozva, mindjárt fognak
jelentkezni vállalkozók. De a vitatkozás nagyon tartós vala, mire el lett
határozva, beesteledett." Mindezekben a bevégzést a
folyamattal viszonyban gondoljuk, nincs rajta legkevesebb
idegenszerűség is. De minden perfectumot, derűre borúra, lesz segédigével
csinálni, teljes barbarismus. Vagy nyelvünk felbomlásnak indúlt már? Igazán arra
mutatnak az ilyenek: ,,ő el lett fogva; ő el van útazva !"
Rendelet: ,, . az illető hatóságok utasíttatnak, hogy útazási engedélyt a
katona-kötelezettek közül csak a nyilván alkalmatlanoknak szolgáltassanak
ki."
Utazási engedély: Piripió Gáspár első korosztálybeli katonakötelezett
számára, mint a ki ezen engedély tárgyában, reggel, délben, estve, ebéd alatt, hivatalos
foglalatosságaim közt, szóval minden lépten-nyomon háborgatván, sőt még éjjel is
bezörgetvén: a ministeri rendelet értelmében nyilván alkalmatlannak
találtatott.
Falka ném. Falke. Tudjuk, hogy a a falka csak a
vadász nyelvben fordúl elő: kopó falka stb. Hajdan sólyomból tartottak falkákat, s egy
sereg Falkére vitték át a madár fajnevét.
Magyar ném. Mager.
Ázsiá
ból
soványan jöttek be. Bizonyítja ezt a német hungar, ungar is:
hungern.
Ázsia
Vetemény. Ezt is valami elvetemedett neolog csinálta. Különben szabályszerű,
de szükségtelen a vetés mellett.
Fogni ném. Fangen ; hágni ném.
hangen. Mert az akasztófára elébb fel kell hágni. A magyar örömest kihagyja
az n betűt, mint redös e h. rendös, rendes.
Part ném. Bad, a víz széles, tehát fürdőhely. A magyar örömest
betoldja az r betűt, péld. harc ném. hetz,
korc ném. kotzen.
Árpád ném. Karpathen. Ez nem is ember volt, hanem hegy, mint az
Atlas, csak a mythologia tette a magyarok vezérévé.
Erdő ném. Erde;
hordó ném. horde. Az értelem különbsége mit sem tesz.
Huncfut. Nem a német Hund-tól, hanem egy képzelt
finn + ds gs, lapp* t
g + kg, vogul* ts hs, mordvin* hs fs igétől, mely utóbbi*
h (unc) f. (ut) egy
etymologia.
Zápolya.
n
Jegyzet – Igen érdekes a tréfa aláírásának, a Zápolyának a
kérd . ). Ez viszont tovább annyit jelenthet, hogy e
megjegyzéseket, tréfákat már
Csiky
ismeretes
színművének, a Mukányinak kicsúfolt ortológus nyelvész hőse ugyanis ugyancsak
Zápolya, mégpedig Ignác. A darabot először 1880. okt. 22-én adták először elő a Nemzeti Színházban (lásd
Csiky Gergely Munkái. III. köt. Csiky Gergely
Bp.
1882. 4. l.). Galamb Sándor szerint Zápolya figurájában „az író
Szarvas Gáborra es Simonyi Zsigmondra célzott" (
A
magyar dráma története 1867–1896-ig, I–II. köt. Budapest
Bp.
1944. II. köt. 67. l.).
Budapest
A.
itt alkalmasint inkább csak
Arany János
Szarvas
ra. Mármost vagy
Szarvas Gábor
A.
e megjegyzése való 1880-ból s ez nem valószínű; vagy
Arany János
Csiky
ismerte Csiky Gergely
A.
tréfáját kéziratban, magárıkörből; ez
nem lehetetlen, mert Arany János
Csiky
t
szíves viszony fűzte Gyulaiék köréhez, Arany Lászlóhoz is (ez utóbbinak Csiky Gergely
Csiky
egyik rokonához levele is maradt fönn
Csiky Gergely
[szerkesztői feloldás]
OSzKA.
halála előtt is ismerte környezete.Arany János
26. MAGYAR RÉSZESÜLŐ
n
Jegyzet – Részesülőn
A.
a melléknévi igenevet érti, nyilván a participium fordítása és
megfelelőjeként.Arany János
Az osztrák bankkal nem lehet elébb tárgyalásba bocsátkozni, míg a 86 millió kérdése
nem oldatik meg. P. N.