A SZÓREND
„A következő szerkezetek pedig, nem mintha valódiságukban kételkednénk, hanem oly ritkán
hallhatók, hogy kötelességünknek tartjuk gyüjtőink figyelmébe ajánlani: ,Pedig csakugyan
szerette volna e fényes kastélyba bepillantani. A mint a város körül
haladna ki. Az ördög . . . olyan hosszút (cérnát)
belehúzott (a tűbe), hogy. . . Mi a manónak tetted azt a tűt a zsákba;
nem elfért volna másutt !"'
A két első példával nekem most semmi dolgom. Legfölebb azt jegyzem meg, hogy a
„szerette volna bepillantani" erdélyi általános kifejezés,
én még minden erdélyi embertől így hallottam. A második példa valószínűleg kúszált;
egyes elbeszélő mondhatta így, de szabatosabban vagy így kellett volna mondania: a mint
a város körűl haladt, vagy: a városból kifelé
haladt.
n
A haladna ez esetben
latinosnak látszik.
Jegyzet – a mint a város körül haladt:
Szarvas
e mondat körül szavához csillagot tett
s lapalji jegyzetben ezt fűzte hozzá: „A körül sajtóhiba; helyette közül-nek kellett
volna állnia. – A szerk."Szarvas Gábor
A hátralevő két mondat ,,ritkasága” talán abban áll, hogy az igekötő nincs hátravetve
így: oly hosszút húzott bele; nem fért volna el
másutt?
Legegyszerűbb volna némely hasonló szerkezetű mondatot a legközönségesebbek közül amazok
mellé állítani. Például: oly nagyot levágott a kolbászból. Oly sokszor
felhozta neki. Olyan jól megtanúlta leckéjét. Oly számos példát
elésorolt. Annyi tenger pénzt elköltött. A másikra: nem
megmondtam, hogy eső lesz? Nézem: hát nem ellopták a pénzemet! Hát nem
elszökött az a gyerek megint! Azt hiszem effélét seregszámra lehet
felhozni.
De ezzel az ily szerkezet használatos volta csak ki volna mutatva, megfejtve nem. A
kételkedő, kinek nyelvérzékében e forma nem él, vagy kinek a priori
megállapított szabályaiba ütközik, mindig azt mondhatná, nem jól van, nem szabályos,
hanem így kell: oly nagyot vágott le, oly sokszor hozta fel
stb., mert, szerinte, az oly nagy, oly sok, hangsúlya az igekötő
hátravetését parancsolja. Ez az, a miben mai syntaxisunk leginkább szenved;
s a mi engem az állító és tagadó mondatok általam régóta
vizsgált rendszeréhez vezet, melynek minden bibéjit még nem találtam ugyan ki, de a mi
körülbelül bizonyosnak látszik, megkisértem vázolni a következőkben.
Állító mondatnak nevezem azt, mely egyszerűen állítja vagy jelenti az egész
mondat tartalmát; melynek hangsúlya 40 is az egész mondatra vonatkozik, nem pedig annak
egy vagy más részét emeli ki különösebben. Tagadó ennek ellenkezője,
rendszerint a nem tagadó szócskával.
Hol az ige pusztán áll, azaz se igekötő, se
igehatározó, se pótló vagy segédige nincs
mellette, ott természetesen csak a nem hozzátételével különbözik a tagadó
szerkezet az állítótól. Áll.: írok. Tag.: nem írok. A hangsúly
első esetben az igére, a másodikban a nem-re esik.
| I. Állítva: | 2. Tagadva: |
| Leírom. | Nem írom le. |
| Tudtára adták. | Nem adták tudtára. |
| Jól megtanulta. | Nem tanulta jól meg. |
| 3. | 4. |
| Le fogom írni. | Nem fogom leírni. |
| Be van az én szűröm újja kötve. | Nincs az én szűröm újja bekötve. |
| Tudtára akarták adni. | Nem akarták tudtára adni. |
| El találom vinni. | Nem találom elvinni. |
Tehát az igekötő nem válik el, s a határozó szó közvetlen a főige előtt áll
az I. és 4-ik esetben; elválik pedig a 2. és 3-ik esetben, úgy hogy
következő schema áll elé:
A mi e mondatok hangsúlyát illeti, világos, hogy tagadó szerkezetben mindig
a nem szón van egy jó erős hangsúly. Ennek megfelelőleg az állító mondatban
szintén kell hasonló erős hangsúly, de az a főigére csak akkor esik, ha pusztán áll,
máskép mindig az előrevetett igekötön, határozón, vagy a mi az igét máskép
kiegészíti. Az I. és 3. példákban tehát: le, tudtára, jól, le, be el erős
hangsúlyok felelnek meg a tagadó nem-nek.
E mondatok kérdővé alakítása magában nem változtat a szerkezeten; de
igen némely kötőszók, leginkább a ha ; hanem erröl most
nem szólok.
Ha akármelyik mondatcsoport e schemabeli szerkezettől eltér, s hangsúlyát másuvá veti,
már nyomatékossá válik. Példák:
Ez eddig meglehetősen világos. Ha egyik vagy másik példa még forgatható eléggé, csak azt
jelenti, hogy rosszúl volt választva. De kísértse meg akárki állító és tagadó
mondatainkat az 1., 2., 3., 4. schema szerint csoportosítani, ugyanazon eredményt nem
tagadhatja meg.
Én azonban tovább megyek. Azt vettem észre, hogy az állító mondatok rendszerét (1., 3.)
követi minden olyan mondat, mely positiv, a tagadókét (2., 4.), mely
negativ jelleműnek mondható, úgy hogy e részben ellentétesek:
sokszor – ritkán;
leginkább – legkevésbbé;
is – sem;
jobban – nem
annyira
;
könnyen – nehezen;
nagyon – kissé,
bőven – szűken stb. a végtelenig. Lássunk példákat.
Említettem följebb, hogy ha a nyelv e 4 rendbeli schémától eltér, azt nyomatékosság
végett teszi. A rendes tagadó alak például az incriminált mondatban ez volna:
nem fért volna el másutt. Ugyanez kérdve is
megtartaná szerkezetét: Nem fért volna el másutt? De a
fennforgó példa nem egyszerü kérdés, sőt nem is tagadás, hanem
állítás kérdő-tagadás álarcában, S így, mint kedélymozzanatot kifejező,
nyomatékossá vált:
Hogy pedig a nyelv az állító szerkezetnek tagadóra és viszont való változtatása által
mennyi erőt, nyomatékot ad a beszédnek, mutatja az itt nem tárgyalt parancsoló
szerkezet, mely rendesen a tagadóval egyez.
Ha már most az irodalomban felkapott szórendbeli hibákat vizsgáljuk, legnagyobb részüket
az állító mondatnak tagadó szerkezettel, s a tagadónak állító szerkezettel való
hibás használatára vihetjük vissza. Mint: „a keresztények kedélye
felizgatva van. (Tagadó szerkezet, a mennyiben az igekötőt
az igéhez kapcsolja.) Mennyire tér el ettől a reichsrath felfogása !
(Tagadó, mert plus mondat minus szerint van szerkesztve.) Ez
több jelenségből tűnik ki. (Tagadó szerkezet, pedig állít
; az az plus-sal állít.) De talán bővebben máskor.