AJOM11

Megjegyzések Bibliográfiai adatok

GVADÁNYI JÓZSEF

Nem tudom szerencse-e nagyobb, vagy költői érdem, ha valamely költőnek sikerül a képzelet világából oly alakot idézni elő, mely a nép minden osztályában ismerőssé válva, mintegy az élők, járókelők közé vegyül, idő folytán a nemzeti monda hagyományos alakjaihoz csatlakozik, s az együgyűbbek előtt mint valóságos élőszemélynek marad fönn emlékezete. Tagadhatlan, hogy szerencsés körülmények nagyon elősegítik a költőt, úgyannyira, hogy olykor csekélyebb tehetségnek jut a pálma, míg a nagyobbat feledés borítja el; de miután a szerencsés körülmények malasztja sem minden egykorúra terjed ki, sőt inkább nagyon ritkának jut oly mértékben, hogy teremtett alakjai mintegy a nép-mythologiába vétessenek föl: úgy hiszem, a puszta véletlenen, a szerencsén kívül, jó rész valami derékség rovására tudandó, több vagy kevesebb a szerint, a mint a mű későbbi korok bírálatát kiállja; de mindenesetre költői érdem, melynek természetét vizsgálni méltó is, érdekes is.

Gvadányi József

nem mondható nagy költőnek, némely műveiben költő a pedig a csínt, ízlést (s a mit közönségesen annak neveznek), a felruházást, a versbeli előadás bájait nézzük, mögötte marad saját kora költészeti haladásának is. 1787-ben lépvén föl, s attólfogva szinte a század végéig dudolván ,olykor vizenyős, olykor pusztán okoskodó vagy leíró és historizáló rhythmusait, úgy látszik nincs szerepe ama fejlődési nagy mozgalomban, mely egyfelől Bessenyeivel francia minták után indúlva, már-már

Péczely József

ig haladt; másfelől

Baróti Szabó Dávid

-s a classicusok nyomain az ódaköltő

Virág Benedek

hoz emelkedett; míg a harmadik fészekből, Ráday Gedeon úttörő kísérletei óta, már egy

Kazinczy Ferenc

emelgette szárnyait; sőt épen az az irány is, melyhez maga

Gvadányi József

számítható – a Gyöngyösi iskola – egy Csokonaiban kezde megtisztulni.

n

Jegyzet – már-már

Péczely József

-ig haladt: Péczely Józsefről (1750–1792) van szó, akinek ismeretesen nagy ösztönző s közvetítő szerepe volt az irodalmi megújulás idején s az ún. franciás iskolához szokták számítani.

n

Jegyzet – másfelől

Baróti Szabó Dávid

: Baróti-Szabó Dávidról (1739– 1819), ,,a deákos iskola” jeles tagjáról van szó.

n

Jegyzet – a harmadik fészekből Ráday Gedeon:

Arany János

idejében s aztán is még sokáig szokás volt, nagyobbrészt

Toldy Ferenc

nyomán, az irodalmi felújulás korszakának költőít négy iskolába sorolni: a deákosba, a magyarosba, a franciásba s a németesbe. Ez utóbbinak ugyan még ekkor nem volt szokás a ,,németes” nevet adni. De éppen

Arany János

sugallta

Baróti Szabó Dávid

ról szóló arcképrajzában ezt az elnevezést, Ráday-tanulmányában pedig már használta is. A magyar irodalom története rövid kivonatban című dolgozatában azonban még ,,Az új iskola előzői" megnevezéssel, címszó alatt emlegeti ezt a csoportot ( JKK, X. köt. 506. l.), melybe szokás volt

Ráday Gedeon

t is sorolni. E felosztás egyik utolsó válfaját találjuk

Pintér Jenő

„nagy” irodalomtörténetének IV. és V. kötetében.

Úgy látszik, mondom, az öreg „lovas generalis" szakolcai magányában elmaradt mindezektől, bőven ontva négy (utóbb két) rímű verseinek iszapos árján kocogó rímeit, melyek feltalálását nagy érdeműl rótta magának, de melyekben s átalánfogva a külső poesisban fölűl nem múlta, el sem érte Gyöngyösit, ,,a kihez fogható magyar poétát, szerinte, még nem szűlt anya e világra".

n

Jegyzet – szakolcai magányában: Szakolca (Skalica) Nyitra megyei kisváros,

Arany János

, ill. már

Gvadányi József

idejében is, jellegzetes mezőváros;

Gvadányi József

itt építtetett magának egy emeletes kastélyt vagy inkább ,,palotát”, reneszánsz-jellegű homlokzattal, kapuval, erkéllyel s barokkos tetőablakokkal Széchy Károly: Gróf Gvadányi József.

Budapest

1894. 286. l.).

n

Jegyzet – „a kihez foghat magyar poétát, szerinte, még nem szült anya”: szabadon idéz

Arany János

; a Nótáriushoz irt Elöljáró Beszédből való ez az idézet és az eredetiben így hangzik: ,,miolta a magyar haza áll, még oly magyar poétát e világon anya nem szült, mint Gyöngyösi István ur" . . (A Magyar Helikon 1957-es kiadása szerint.

De ez elmaradás csak látszó, inkább külsőségekre vonatkozik:

Gvadányi József

nak olyasmi sikerült, a mi egynek sem haladottabb kortársai, egynek sem összes magyar elődei közül: csupa képzeletből egy pár alakot teremteni, ,mely, mint kicsinynek nagynak ismerőse, nemzedékről nemzedékre fönmaradjon.

E két alak, nem szükség mondanom: a ,,Peleskei Notárius", s a talán még nagyszerűbb huszár kalandor ,,Rontó Pál".

Ha e műveket a kritika mostani szemüvegén tekintjük, bizonyára se a feltalálást, se az alakítást, se a jellemzést nem találjuk affélének, mi a költői szüleményt már bölcsőjében halhatatlanságra jegyzi el. Bizonyára távolról sem mérkőzhet a génius olynemű teremtett alakjaival, mint egy Don Quixote, egy Gil Blas, vagy akár Tom Jones s tisztelendő Adams pap

Fielding, Henry

nél.

n

Jegyzet – Don Quixote:

Arany János

korában Cervantes-hőse nevének a ma járatos Don Quijote formával szemben ez volt az elterjedtebb alakja.

n

Jegyzet – Gil Blász

Lesage, Alain René

(1668– 1747) hasonló című ismert regényének főhőséről van szó.

n

Jegyzet – Tom Jones s tisztelendő Adams pap

Fielding, Henry

nél: mindkét figura Fielding Tom Jones-ának a hőse.

Mindazáltal, habár szűkebb körben, ép úgy élnek mint amazok, épen úgy bevették magukat a nemzeti phantasiába, honnannem egy hamar fognak elenyészni, kivált ha időről-időre találkozik újabb elmetehetség, mely a meglevő alakot a közfejlődés igényei szeıint újra öltözteti, miként ez nem rég a Notáriussal szerencsésen történt.

n

Jegyzet – miként ez nemrég a Notárius- sal szerencsésen történt: Gaál Józsefnek (1811–1866) nagy sikerű vígjátékára, ill. bohózatára gondol

Arany János

Gaál József

1838-ban dolgozta föl vígjátékká

Gvadányi József

históriáját.

Arany János

másutt is tetszéssel szólt e színpadi változatról s Thern Károly hozzáírt zenéjét, dalbetéteit is dicsérte ( JKK, XII. köt. 26. l.).

Ily mértéke a hatásnak mindenesetre valami még akkor is, ha jó részét külső viszonyoknak, szerencsés véletlennek, vagy mint egyik jeles műbíránk szokta kifejezni magát, ,,az idő árjának" tudnók be.

Első, mit e nagy népszerűség kimagyarázására, mint szerencsés mellékkörülményt felhozhatni, az olvasó közönség fejletlen állapota. Könnyű volt, mondhatná valaki, e pár alakot összeütni

Gvadányi József

nak oly közönség számára, mely nem törődött az alakítással, nem is tudott hozzá ; melynek primitív képzelete, egy-két vonásból, ép úgy kiegészíté a költő hiányos vázait, mint a mily könnyen megteremti a gyermek eleven képzelme egy vesszőből a paripát. Van benne valami.

Gvadányi József

nem csak az egyénítésig nem jutott el; olykor még at Notáriusa majd tanult ember, majd tudákosságban nevetséges; egyszer józan felfogással a költő véleménye tolmácsa, másszor bohóca ferdeségeiben. S e kettőség, hogy t. i. okos és balga ember egyszersmind nincs a jellemben összeforrasztva oly módon, mint például a

Cervantes, Miguel de

nagyhírű lovagjánál, ki csak arra nézve bolond, a mi rögeszméjét érinti, egyébként okos ember lévén. Csupán egyet hozok fel. A notárius egyben-másban tanúlt, olvasott, gondolkozó férfiú volna, ki osztályából értelmisége által kiemelkedik, habár az újabb kortól, a nagy világtól, el van maradva. A mellett igaz ember, egyenes szívű, hivatalában buzgó, a falu ügyei jól folytatásában büszkeségét helyező. Hogy illik tehát szájába végrendeletének az a cynicus helye, midőn dicsekszik, hogy bibliothékája csak 50 kalendáriumból áll, melyekbe igazat nem igazat beirkált, még hozzá is toldott, s a falusi notáriusok: „hogy ha jegyzésimet gyakran olvasgatják, a tudatlan népet ők megvakíthatják, a portiót rájuk duplán felvethetik és így ennek felét szintén eltehetik". –

Gvadányi József

itten, hogy az osztályt gúnyolhassa, a becsületes notáriusok typusát a semmirekellők typusává alacsonyítja le.

A magánkönyvtárak ,,50 kalendáriumos” – állapota, azaz mulattató magyar könyvek ritkasága, szintén előmozdíthatá

Gvadányi József

népszerűségét, oly közönségnél, mely a magyaron (s legfölebb latinon) más nyelvben járatlan vala. Minden idő és minden néposztály meghozza bizonyos számmal a költői fogékonyságú elnıéket; fejletlen állapotban a mesék, énekek, – később, az olvasás, nyomtatott művek terjedtével, a históriák, kalandos elbeszélések stb. publicumát.

Ha már e számmal a létező s hozzáférhető könyvek mennyisége nincs arányban, megesik, hogy az egy-két előkapható munka addig vándorol kézről kézre, házról házra, míg érdemén kívül is népszerűvé kell válnia. Ilyforma állapot is tehető fel, kivált a Notárius megjelentekor. Az előbbi két század irodalmi hagyománya részint elkallódott, részint elavult. A XVIII-dik kevés újat hoza egész addig elő; akkor valamint később is, az irodalmi újjászületés csupán a választott elmék körében folyt, nem hatva ki nemcsak a tulajdon értelemben vett népre, hanem a jobbmódúak s tanúltabbak nagy tömegére sem. A francia iskola még kaviár volt ennek; a latin iskola formáitól, nyelvétől visszaborzadt. Azt a nehány könyvet koptatta hát, mely leginkább megfelelt ízlésének, mert mintegy a XVII. század költészetének folytatása volt, s a megszokottság kényelmével kínálkozott. Az egykönyvű publicum legháládatosabb. Azaz, oly közönség, mely kevés könyvet újra meg újra olvas, népszerűbbé teszi az írót, mint az, melynek van módja válogatni s kapkodva olvasni. Ez a másik szerencsés véletlen, melynek részt lehet adni költőnk népszerűsége megalapításában.

Azt is lehetne mondani, hogy műveiben az érdem inkább a tárgyé, mint a költőé. Választott tárgyai oly közel érintik a magyar nép-életet, alakjai annyira ismerős körből vannak szedve, hogy már ezáltal bizonyosan tetszeniök kellett. Mellőzve, hogy a tárgyválasztás már költői érdem, alább e pontra még visszatérünk.

Végre az ,,idő áramlása” – szintén a külső tényezőkhöz tartozik.

Gvadányi József

a nyomás által, melyet a 80-as évek a nemzeti szellemre gyakoroltak, megtörve találta Notáriusa útját, egy oly satiráét, mely főleg az idegen ruházat ellen irányul.

De mindez elégtelen költőnk alakjai népszerűségét igazolni.

A közönség fejletlen állapota nem bizonyítja még, hogy a mit kedvébe fogad és tartósan felölel, az el lehet minden költői becs nélkül. Sőt a művelt fajta közönség hamarább téved e részben, mint a parlagi józan ész. Az ízlésnek korszakos ferdeségei már művelt, de félreművelt olvasó-közönség átka; mely soha sem érinti a tulajdon értelemben úgynevezett népet, ennek dalait, regéit, költői világát. Elannyira, hogy ha ez utóbbinak valamely költői alkotás tetszik, húzamosan, firól-fira: kell lenni vagy a szerkezetben, vagy a jellemzésben, vagy az előadásban oly talpraesett valaminek, a mi e népszerűséget költőileg is indokolja. Látni fogjuk alább, hogy e részben

Gvadányi József

nak is vannak érdemei.

A könyvek ritka voltából merített ok sem elégséges kimagyarázni, miért épen

Gvadányi József

könyvei váltak oly kapóssá. Mert habár eleinte szűk vala is a népszerű mulattató irodalom, mégis volt nehány terméke, s a század vége felé mindinkább szaporodott azok száma. Miért nem szorítá háttérbe

Gvadányi József

t egy sem? Miért, hogy a mindenféle Záton hercegek el nem törlék a Notárius, a két kalandor emlékét?

n

Jegyzet – Zátoni herceg: az erdélyi származású Pest megyei jegyző, alkalmi verselő és ponyvaszerző Etedi Sós Márton (?– ?) akkoriban rendkívül népszerű regényes verses históríájának, ,,versesregényének” főhőse. Művének címe: Scytha király, vagyis Záton herczegnek külömb-külömb változásokon forgott története.

Budapest

1796.

Miért hogy a középrendnél annyira népszerű ,,Etelka" is csak mint puszta név – minden alak nélkül – maradt fenn, míg amazokkal egyszersmind az alak is benyomúlt a nemzeti phantasiába? Egy példa itt helyén lesz.

Gvadányi József

könyveivel egy régibb munka versenyzett népszerűségben, szinte korunkig : Haller ,,Hármas Istóriája" – a XVII-ik századból.

n

Jegyzet –

Haller János

Hármas Istóriája: Haller János (1626–1697) erdélyi főúr Apafi Mihály uralkodása alatt fogarasi rabságában régi latin nyelvű könyvekből fordított le részeket s ezeket kiszabadulta után 1695-ben kiadta. Három egymástól független irodalmi anyag került így össze: Nagy Sándor históriája, a Gesta Romanorum példabeszédeinek egy része, s végül a trójai monda.

Haller János

műve az elkövetkező másfél száz esztendő egyik legkedveltebb népies olvasmánya lett.

A ki ez utóbbi kapóssága főokát a népnél megfigyelte, az tudhatja, hogy kedvességét nem az első részben foglalt Nagy Sándor-féle kalandoknak, nem is a harmadikban leírt trójai veszedelemnek köszöni, hanem a ,,Példabeszédek" című középső résznek, mely az úgynevezett ,,római gesták" – nyomán formába kerekedő elbeszéléseket tartalmaz, s így költői érdekű.

n

Jegyzet – az úgynevezett „római gesták” nyomán: a Gesta Romanorum középkori példabeszéd-gyűjtemény, novellaszerű történetek gyűjteménye, melyeket prédikációkban morális tanítások illusztrálására használtak fel a középkor szerzetes prédíkátorai. Német, angol vagy francia-e a gyűjtemény első változatának szülőföldje, nem tudni; de egész

Európa

t bejárta; folyvást új változatokkal bővülve (lásd Katona Lajos: Gesta Romanorum: Irodalmi tanulmányai.

Budapest

1912. 28–61. l.).

Íme a köznép parlag, de józan izlése hogyan találja meg a helyes útat kedvencei választásában.

Gvadányi József

választását illeti, hogy annyira ismeretes körből vette tárgyait és alakjait: ez ép úgy fordulhat vala ellene is, ha nincs jóravaló költői tehetsége érdekessé tenni a mindennapit. A népies phantasia nem a megszokott dolgok elbeszélése, hanem a csodás, kalandos felé hajlik; s az akkori közönség bizonyára nem oly eseményeket várt egy könyvtől, minő egy falusi notárius utazása

Budapest

ig és vissza. Érezte költőnk állása e nehézségét a publicummal szemben. A gúnyos mód, a mint e felől nyilatkozik előszavában, művészi öntudatról tanúskodik. „Ezen falusi notáriusnak is – úgymond – a munkája nem mindennek fog tetszeni. Egyike azt fogja előadni, hogy Szathmár vármegyéből

Budapest

ig tett utazás nem hosszas, azért is emlékezetre való dolgokat nem igen foglalhat magában és hogy az útjában történt viszontagságok is mind csekélységek. De ha hosszabb utazások leírásában gyönyörködnek, utasítom őket

de Magalhães, Fernão

és

Cook, James

utazások olvasására, ha ez is rövid volna,

Columbus, Cristopher

és

Americus Vespucius

Vespucci, Amerigo

utazásokra, vagy pedig scythák, vandalusok, francusok, normanusok, sclavusok vándorlásaira. Ha Jeruzsálembe jeruzsálemi János királyt fogják kísérni, tudom meg fog

Palesztína

ig az üstökük izzadni .

n

Jegyzet – jéruzsalemi János királyt: a Magyar Helikon 1957-es Nótárius-kiadása szerint arról a francia származású, kalandos életű, XIII. századi lovagról van szó, aki egy ideig

Konstantinápoly

Isztambul

ban az ún. Latin császárság helytartója volt; de Jeruzsálemben sohasem uralkodott (199. l.). A Magyar Klasszikusok A.-kiadása szerint viszont talán Briennei Jánosról, aki II. Endre keresztes hadjárata ideje alatt volt (1215) jeruzsálemi király ( Arany János válogatott művei.

Budapest

1953. IV. köt. 498. l.).

Ha mind ezek sem tetszenek, már a dologba tovább én sem mehetek: hanem kérdezzék meg azon angyalt, ki Ádám első atyánkat a paradicsomból kikergette: hogy a szegény Ádám merre bujdosott? A harangodi pusztának vagy pedig a Jatóságnak vette-e útját?

n

Jegyzet – vagy pedig a Iatóságnak: nyomdahiba, amelyet az 1879-es kiadás még átvett, de a kötethez csatolt javításjegyzék már „Jászságra” javított.

– A szegény nótárius, mivel Mahomettel a hotdvilágon keresztül nem utazott, hanem csak

Budapest

ra ment, hosszasb utazását nem írhatta." Mintha mondaná: „Ti kacskaringós históriát vártok tőlem: de tudja Pál, mit kaszál.”

Nem találom végre igazságosnak, letudni valamely költő érdeméből, hogy az ,,idő árja" segíti; föltéve, hogy e külső segítséggel költőietlen módon vissza nem élt. Melyik nagy költő nem egyszersmind kora teremtménye; s a mint egyrészről onnan meríti táplálékát, úgy viszont főérdeme épen abban áll, hogy kifejezője bír lenni a közhangulatnak, S irányt jelöl, midőn ez irány még csak homályos sejtelem a sokaságnál.

Gvadányi József

is ha előkészítve találta útját, ez szerencséje, de nem von le érdeméből; ha pedig, csak részben is, képes vala a közérzületet tolmácsolni, ez becsületére válik költészetének. Én nem tanulmányoztam az 1790-dik évi magyar divat történetét, de tekintve, hogy a Notárius 1788. újévre jelent meg, nem csalódom talán, ha a nemzeti visszahatást a magyar öltözet tekintetében, főleg a

Gvadányi József

népszerű könyvének tulajdonítom.

Most már, noha kimért terünkhöz képest csak rövideden, azt fogjuk előadni, mit tett

Gvadányi József

maga, ez egy pár fő alakja megelevenítésére.

Először is arra törekedett, hogy képzelt alakjait önmaga személyétől elszigetelje, külön válaszsza.

Az általa e végre használt eszközöket részint külsőknek, részint bensőknek lehetne mondani.

Külső eszköznek veszem az elhitetés ama módját, miszerint a költő majdnem okiratilag bizonyítja, hogy alakjai valóságos élő személyek voltak, s hogy az események mind úgy történtek, "amint" ő elbeszéli. Midőn a Don-Quixote első kötete megjelent, valaki,

Cervantes, Miguel de

en túl akarván tenni, szintén adott ki egy könyvet a híres lovag viselt dolgairól,

Cervantes, Miguel de

a II-dik kötetben úgy boszúlta meg magát, hogy vetélytársa könyvét maga Quixote úr kezébe juttatja, ki nagy indignatióban tör ki, mennyi hazugságot összeirt ő róla az a másik.

n

Jegyzet – valaki,

Cervantes, Miguel de

en túl akarván tenni: a Don Quijote első része 1605-ben jelent meg; 1614-ben egy

Alonso Fernández Avellaneda

de Avellaneda, Alonso Fernandez

álnevű szerzőtől a „második” rész is megjelent. Állítólag, többek között, ez a szerencsétlen vállalkozás ösztökélte

Cervantes, Miguel de

t a második rész megírására.

S mindjárt hiteles személyek előtt, bizonyítványt ad ki, hogy a vetélytárs könyve hazugság, az az igazi csak, a mit

Cervantes, Miguel de

írt róla. Az ily fogás, bár frivolnak tetszik és komoly műben az is volna, rendkívül hatásos arra, hogy a költött alakot valóságos élő személynek képzeljük; hiába tudja eszünk, hogy ez csak oly költemény mint a többi, akaratlanúl hat ránk az ily cselekvények meglepő közvetlensége.

Gvadányi József

, minden előpélda nélkül a magyar irodalomban, rájött e módjára az elhitetésnek. Nemcsak hogy a történet elbeszélését ma ok az illető személyek szájába adja (Rontó Pál is ott érdekesebb, hol maga beszél), hanem máskép is lehetőleg igyekszik azt a meggyőződést támasztani olvasóiban, hogy alakjai élő személyek voltak, s az események valóban megtörténtek. Notáriusa első részéhez előbeszédet ír, melyszerint annak kéziratát Borsod megyéből kapta, s az egész könyvben nem is árulja el, hogy ő a valóságos szerző. Igaz, hogy a III-dik részben elárulja magát, midőn a notárius, hallván fiától, hogy az ő budai útja kinyomatva közkézen forog, csodálkozik rajta: ,,mert azt más orrára nem kötöttem – úgymond – magam sem vettem pennára”. Ez ellenmondás: de úgy kell lenni, hogy a közönség, szokatlan lévén az ilyesmihez, nagyon is szaván fogta

Gvadányi József

t, na on is elhitte neki, hogy a notárius maga írta le budai utazását; elannyira, hogy a szerző szükségesnek látta a III-dik részben, a gyengébbek kedveért bevallani, hogy a peleskei jegyzőnek semmi köze az ő poétai dicsőségéhez. Egyébaránt e III-dik részben sem tágít attól, hogy a notáıius valóságos élőhaló egyén ; összegyűjti körébe nehány közrendű tisztelőjét a Peleske táján eső falvakból, kik előtt a notárius formaszerű testamentomot tesz, s mindenik aláírja és megpecsételi, az aláírások és locus sigillik zárván be a könyvet nagy hitelességgel.

n

Jegyzet – locus sigilli: a pecsét helye, s gyakran magát a viaszba nyomott pecsétet is jelenti.

Hát még, hogy siratja el a III-dik részhez írt „ajánló levelében" „Nincsen már az élők közt a szegény notárius – úgymond – nem is fog már

Budapest

ra több utazást tenni, mert most nem zsufa fakóján (izabella), hanem Szent-Mihálynak karórágó paripáján vágtatott az örökkévalóságba, melyért is szomorú gyászba öltöztettem múzsámat, hogy sirassa meg esetét, s a vért szomjúhozó Párkákat átkozza meg; de meg is érdemli ezt „egy ollyan jeles Hazafi, a kinek neve a késő jövendőségnél is emlékezetben lészen."

n

Jegyzet – zsufa fakó (Izabella): világos, egyszínűen sárgásszürke ló; az izabella szín: szürkés szín.

– Ki ne hinné el neki, hogy igazán szívéből fájlalja a „jeles Hazafi” halálát, kit sem a hortobágyi bikák, se a tiszafüredi vasas németek, se a Csörsz árka hullámai, se a pesti osztriga és idegen ruházat el nem pusztíthattak, s íme most a „Párkák” – iszonyú keze kitörlé az élők seregéből". Hasonlóan igyekszik Rontó Pált is élő személynek bizonyítni, elannyira, hogy maig sem tudjuk, létezett-e valósággal ily egyén, vagy

Gvadányi József

állította elő merőben mint typust, az előtte oly ismeretes huszáréletből. Ide járul az a nagy közvetlenség, mellyel alakjainak családi és más életbeli viszonyaira kiereszkedík; vagy midőn a notárius meghalván azonnal beszövi a ,,sirató asszonyok énekét” – valamint Rontó Pálba is – mikor egy koldússal csavarog – a „koldús éneket” – s több efféle, de a mi már az alakítás benső eszközeihez formál átmenő hidat.

n

Jegyzet – a „koldus éneket”: nyilván mintegy a „műfaj”-megjelölés s a kiemelés kedvéért használ

Arany János

idézőjelet; de talán a maga hasonló című ismert versére is gondolt; Lukácsy Sándor a Rontó Pál és az A.-féle koldus-ének egy mozzanata között rokonságot, hatást vél fölfedezni (lásd A magyar írod. törtenete,

Budapest

1965. 3. köt. Gvadányi-fejezet).

Shakespeare, William

a költői alkotás erejét valahol így fejezi ki: ,,a költő tolla a légi semmit bizonyos alakkal, lakhellyel és névvel ruházza fel" – (the poets pen turns them to shapes, and gives to airy nothing a loval habitation and a name).

n

Jegyzet – ,,a költő tolla a légi semmit” stb.: ezt a részt a Szentivánéji álom V. felvonásában találhatjuk.

Arany János

fordításában is így hangzik, mint itt e tanulmányban, csakhogy három sort kihagyott az idézet kezdő birtokos jelző után (,,a költő”).

Bizonyára a környezetnek, melyben az ily költött alak él, jár-kél, mozog, tárgyismerő s talpraesett rajza igen sokat tesz, hogy magát az alakot is oly igaznak fogadjuk el, mint környezete. Ugy hogy a költő, ha ebben derekas, felét már jóformán megtette alakító munkájának; hátra levén a másik, mindenesetre nehezebb fele, maga a jellem.

Gvadányi József

az alakítás ez alsóbb régióiban, a környezet biztos rajzában ritka jelességgel mozog, mely virtuosifása nagyon elősegíti, hogy alakjait élő lény gyanánt fogadjuk. Hol az apró körülmények ennyire egyeznek az előttünk ismeretes valósággal, szinte lehetetlen, hogy a bennök járó-kelő egyén ne legyen valódi. Kivált notáriusa első részében meglepő eme körrajz biztossága. Meghatározza a tiszaháti falut, honnan a notárius kiindul, a ,,kecsegés" Szamos mellől. Lóháton more patrio. Lova zsufa fakó: felteszi hátára a nyerget, kulacsát az első kápára köti, iszákját a hermec szíjára. Viszen szalonnát, sőt vereshagymát. Az abrakos tarisznyában, kefe és lóvakaró mellett, egy szép fehér cipót. Elbúcsúzik családjától, az egész községtől. Mielőtt felülne a lovára, megrántja üstökét. Indulásakor egyet rikkant, s nyargalva megy a falu farkáig. De ott megveregeti lova nyakát s csak lassan léptet. – Ime oly részletek, melyeket minden nagy útra induló közsorsú magyar lovas így tett volna hasonló esetben: mégis mennyi elevenséget kölcsönöz egy notárius alakjának! Kövessük még egy kissé.

Nagykárolyba érvén, megnevezi az útcát, a hova száll, egy ismerőséhez. Bélteki bort isznak. De a ló dézsából kapja a vizet, nincs válú a kúton. Piricsei collegája dadogva beszél. A Nyírségen keresztül jól él dinnyével. Debrecenben egy szűcshöz száll a Csapó-utcába. Lovát pincegádorba kénytelen kötni, mert a szűcs nem tart istállót. Ennie adnak, de bort nem tesznek fel: így hát neki kell gazdálkodni a kulacsból. Reggel, mikor a veres toronyban négyet üt az óra, felkészül s útnak indul. De borát megitták, útba kell ejtenie a „Fehérló” fogadót, hol diószegivel tölteti meg kulacsát. Vesz még a piacon (mit mást Debrecenben?) fehér cipót (a kenyérsoron, persze) és fenék szappant. Ugy aztán kiballag a „Látókép” - csárdáig; hol erősítésül pohár ákovitát kér; következik a Hortobágy.

n

Jegyzet – ákovita a latin aqua vitae: az élet vize-féle kifejezésből torzult népies forma; pálinkát jelent.

Itt a leírás minden sora egy-egy kép a pusztai életből. Hogyan állítja meg a gulyás egy nem oda! rikkantással a bőszült gulyát, mely aztán a kúthoz és sóhelyére vonúl. Hogyan fordítja meg a bográcshúst. Hogyan tesz egy darab orsfát (reves fatapló) a notárius pipájára. Később, a bikákkal történt kalandja után, a juhász mikép gyógyítja meg borsos pálinkával, s ajándékoz neki hevedert törött (nem készített, csak nyersen puhára tört) bőrből. – Füreden, senki terhére nem akarván lenni, hova szálljon egyébüvé, mint a helység házához, hol a helység gazdája gondoskodik magáról s lováról. Másnap nem érvén falut, tüzet rak és szalonnát süt:

Pányvára lovamat jó fűbe kötöttem,

Köpenyegre néki abrakot öntöttem

Acélomat frissen, kovám elővettem,

Erre jól megérett bükkfa taplót tettem,

Két-három csapással tüzet is ütöttem,

És száraz perjével lángot gerjesztettem.

Erre száraz fűzfaágat bőven raktam,

Kecskerágó fából nyársacskát faragtam,

Szalonnát rávonván, a tűznél forgattam,

És zsirját szép fehér cipómra csorgattam.

Mely része cseppentett vala, elharaptam,

Erre borral töltött kulacsomat kaptam,

Szemem könybe lábadt, azt úgy kotyogtattam;

Ily hercegi módon magamat tractáltam

Budapesten minden máskép fordúl. Ott a környezetnek nem élethű rajza, hanem satiricus túlzása levén a cél: a notárius alakja is elveszti a támaszt, mely eddig emelté képzeletünkben. Itt volna már szükség, hogy alak és jellem önállóan érvényesítse magát. A parlagi, de tiszta, romlatlan magyarság összeütközése az idegent majmoló fővárosi szellemmel, számtalan comicus jelenetre adna alkalmat. Szerző e helyen korbácsot ád hőse kezébe, mely sokszor nem a comicumé, nem a satiráé – hanem egyszerűen – korbács. Kit elől-utól talál, mindennek vastag tréfát vagy gorombaságot mondat vele. Itt már a notárius személye alig személy többé, hanem csupán

Gvadányi József

bosszúságának hordozója, az idegen divat majmai ellen. Élő alakból eszmévé párolgott. A költő alig engedi többé, hogy a notárius rovására nevessünk: környezetére hárítna minden comicumot. Olykor a furcsát egészen kívűl eső dologban keresi; például, mikor a notárius végig néz egy budai rác temetést s a szertartások leírásában csufondáros kedvét találja, mint rendesen a miveletlen ember szokta más vallásnak ceremóniáit nevetség tárgyává tenni. Szóval a notárius okosabb ember mint egész Budapest, s olyan ember, ki nem érti a tréfát. Szinte jól esik midőn – mert zsufa fakójának jó vevője akadván, eladta – a szathmári görög sátoros szekerére ül, hogy haza menjen

Peleske

re, hol a család és falu ügybajai ismét eszünkbe juttatják, hogy ő volt a mi kedélyes notáriusunk.

Gvadányi József

"veiıgk a legegyszerűbb. A notárius első részében útleírási, Rontó Pálban ugyanaz, életirással párosítva. De ez szerintünk nem volna baj. Ő nem akart se víg epost, se víg regényt irni. Aztán Cervantes compositiója sem egyéb útleírási szerkezetnél. Fő baj az, hogy a notárius alakját nem tudta egészen kivinni s alapeszmével – az idegen viselet elleni nemzeti oppositio – költő . Rontó Pál alakja – de csupán az öve, Benyovszkié nem – összeállóbb: de ez meg semmi méltó eszmével nincs kapcsolatban, csupán a kalandok újságingere teszi érdekét. Így, bár

Gvadányi József

a víg jellem alkotásban nevezetes kezdeményező marad: művei értéke nem terjed tovább, csak a meddig ez alakítás sikerűlt.

A notáriusnak mint mindenki tudja három része van. Első a ,,Budai utazás" – mely legnépszerűbb, legjobban is megérdemli. Másik a ,,Peleskei Notárius Pokolba menetele"

n

Jegyzet – Másik a ,,Peleskei Notarius Pokolba menetele”: e kérdésben

Arany János

is, Toldy Ferenc is tévedés áldozata lett.

Arany János

már egy korábbi glosszájában örömmel jelentette, hogy ennek az itt említett s

Gvadányi József

nak tulajdonított műnek egy eredeti, első kiadásbeli nyomtatványát találták meg (K I. I. 2. sz., JKK, XII. köt. 93. l.). Majd még ugyanez evfolyam egy későbbi számában részletesen is beszámolt róla, ismertetve tartalmát (Irodalmi ritkaság. K I. I. 9. sz. 209–210. l.). Valójában semmi köze sincs ennek a munkának

Gvadányi József

hoz;

Cervantes, Miguel de

esete ismétlődött meg az ő művével is: névtelen szerző fabrikált bohózatosnak szánt törtenetet

Gvadányi József

figurájához ( Széchy Károly: i. m. 197–198.).

– Igen ritka könyv, melyről még ezelőtt pár évvel az irodalomtörténet nagy búvára

Toldy Ferenc

, sem tudott egyebet, mint hogy

Bázel

ben 1792-ben nyomták. Most már egy példánya előkerült, s tudjuk micsoda. Prózában írt 65 lapnyi munkácska. Én valószínűnek tartom, hogy e formában csak vázlata akart lenni egy versben kidolgozandó II-ik résznek: de miért, miért nem,

Gvadányi József

ráunt, s így adta sajtó alá. Tartalma* hogy a notárius élve leszáll a pokolba és leírja a látottakat.

n

Jegyzet Lásd bővebben: Koszorú, 1863. I. félév 209. l.

De a notárius alakja benne úgyszólván semmi: alig egy-két helyen vehetni észre, hogy ő beszél. Jellemrajza benne nincs. Harmadik rész: „A Falusi Notáriusnak elmélkedése halála és testamentoma. – Ebben van egy kevés tárgyiasság a környezetre nézve: de az ,,elmélkedésekben” a költő össze nem állólag keveri egybe a maga józan bölcseletét a notárius és környezete bizarr ötleteivel; egyszersmind az utóbbiak szájába oly dolgokat adva, melyek jóval fölülmúlják azok eszme- és tudáskörét. Ami benne cselekvény-forma van: röviden ennyi. A notárius egészsége gyengülvén, elmélkedik az emberi sors változásáról, s hogy e bölcselmi tárgyat megvitassák, összehíja a kis-náményi orgonistát, az angyalosi notáriust, a tyúkodi mestert, a lázári molnárt, a gyarmati kovácsot, a tóthfalusi hídvámost s a komorzáni oláh harangozót. Ezek együtt elmélkednek, vitatkoznak: míg a notárius hirtelen rosszul lesz, de a felesége meggyógyítja. Újra sessiót tart, hasonló philosophusokkal mint elébb; hosszú vitatkozás után elájul.

n

Jegyzet – Sessio: tanácskozás, ülésszak.

A felesége szeretne Gécbe küldeni Toty (ty-vel, nem Tóti) Dorkó kenő-fenő asszonyért, de az már meghalt, küld tehát a szathmári borbélyért, s miután a notáıius ismét rosszabbúl lesz, stafétát jurátus fiának

Budapest

re, ki hazajövén az atyjával sokat beszél: de a notárius hirtelen recidiváz, meghal, testamentomát felbontják s elolvassák.

n

Jegyzet – recidiváz: visszaesik a betegségbe.

– Toty Dorkó boszorkány életirása hosszasan be van szőve, de az első részben nem szerepel oly módon, mint a színpadi bohózatban: a notárius kalandjainak összekötése e boszorkánynyal Gaál József szerencsés ötlete.

n

Jegyzet – Toty Dorkó géci boszorkán : a Nótárius egyik figurája. A géci boszorkányokat, banyákat

Arany János

is említi Az elveszett alkotmány V. énekének 76. és 12 . sorában.

n

Jegyzet – Gaál József szerencsés ötlete: lásd fönt.

Rontó Pál és gróf Benyovszki Móric kalandjai ismeretesbek, hogy sem itt e könyvről szükség volna bővebb fejtegetést adnunk. Minden iskolásgyermek elolvassa még ma is. Csupán fentebbi megjegyzéseinket ismételjük, hogy az alakítás csak a huszár személyében sikerült, s leginkább addig, míg ez maga beszéli kalandjait. Mihelyt a Benyovszkiról szóló II-ik részben, a költő veszi át a szót: azonnal vége az elevenségnek. A szibériai kaland, a szökés, Afanázia, Madagascar stb. még azután is érdekelnek, de ahhoz már a költői érdeknek semmi köze. Legfeljebb a Rontó Pál személye körül marad valami a comicus hatásból, melyet ránk fiatalkori alakja tett.

Ennyiben határozódik

Gvadányi József

működése az alakító költészet terén: mert ,,istenmezei polgárja" – már teljességgel nem alak. E név alatt írt ugyanis egy satirai munkát az 1790-ki országgyűlésről, következő címmel: „A mostan folyó Országgyűlésnek satyrico-critice való Leirása, amelyet egy Isten mezején lakó Palócnak színlelése alatt irta azon buzgó szívvel biró Hazafi, akinek pennájából folyt ki a Falusi Notáriusnak Budára való utazása” stb. Az ajánló levélben aláirva ,,istenmezei Polgár". Itt a néven kívűl alig van valami, ha csak az ilyet nem veszszük valaminek, hogy a palóc, ha kedve szerint végződik a diéta, haza megy – úgymond – Istenmezejére, lefekszik szobája fült kemencéjére, ott eszik sült tököt szájának ízére. Prosit.

n

Jegyzet – Prosit: egészségére ! Igyunk ! Vegyük föl!

Gvadányi József

inkább vastag, mint elmés. Orczy gúnyoros helyein több a csin, a finomság, a só.

n

Jegyzet –

Orczy Lőrinc

gunyoros helyein több a csin: Orczy Lőrincről van szó,

Arany János

előző arcképének hőséről.

De talán ép ezért lehetett nagy hatása a magyartalanság elleni csúfolódásnak. Ad captum írt.

n

Jegyzet – Ad captum írt: azaz pontosan, ugy. ahogy kellett a kor izlése, divatja, kívánsága szerint.

Mennyiben folyt be

Gvadányi József

műve az 1790-ki magyar divat felkarolására, nem tudom, de hogy, habár e tárgyban a törvényjavaslat megbukott is, történt némi intézkedés: azt

Gvadányi József

maga írja Notáriusa III-ik részében. ,,

Budapest

n, ezer hétszáz és a kilencvenbe' az országgyűlésén együtt lévén szembe', egy szívvel-lélekkel meghatároztatott, nagy büntetés alatt ki is adattatott, hogy ki ki a nemzet köntösében járjon, fiscalis actiót fejére ne várjon.

n

Jegyzet – fiscalis actio: hivatalos pörbefogás, vagyonelkobzás.

De ezen rendelés csak a nemességet illesse, nem a pórt vagy paraszt népséget” stb. Ennek dacára már 1795-ben tele a költő szája panasszal a rendelések meg nem tartása miatt.

Gvadányi József

magyarsága jó hírben áll, maga is tartott rá. Mindazáltal hiányz erély, a rövidségja szabatosság, mely utóbbi tulajdonokra nézvé Gyöngyösivel ki nem állja a hasonlítást. Ama terpedtség, mely a múlt század vége felé prózán versen uralkodik az író tömegnél, magyarságát inkább negativ, mint positív érdemnek tünteti fel. Mindazáltal a mai germanisált kor haszonnal forgathatja könyveit.

Gróf Gvadányi József született

Rudabánya

n, Borsodban, 1725.

n

Jegyzet – született

Rudabánya

n, Borsodban, 1725.: apja, Gvadányi János gróf, anyja báró Pongrátz Eszter.

Rudabánya

n a költőnek nagyapja, ill. elözvegyült nagyanyja telepedett le. Nagyapja a 'szendrei vár ezredeskapitánya, Lipót császártól nyert adományt és ölvetelt a magyar arisztokráciába. Özvegye, Forgách Dorott a grófnő mégis a kurucokhoz húzott a Rákóczi-szabadságharc idején (lásd Széchy Károly i. m. 29– 50. l.).

Mint nagyatyja,

Guadagni Sándor

Guadagni Sándor

, császári tábornok

I. Lipót

alatt ő is katonai pályára lépett, végig szolgálta a hétéves háborút, 1773-ban tábornokságra emelkedett, s 1783-ban, miután 43 évi szolgálata alatt tizennégy táborozásban vitézkedett, nyugalomra lépvén, azontúl szakolcai házánál élt a tudománynak és irodalomnak. Több számra menő verses konyvein kívül nevezetes munkája egy nem fordított, hanem önállóan compilált egyetemes történet: „A világ közönséges historiája”, – melyet a VI-ik kötetig vivén, belehalt, dec. 21-én 1801.

n

Jegyzet – ,,A világ közönséges historiája":

Arany János

túlságosan nagyra becsüli

Gvadányi József

e munkáját, mely 1796– 1803 között jelent meg Pozsonyban hat kötetben. Alig mondható önálló kompilációnak sem, nagyrészt a felvilágosult-liberális francia történész,

Claude–François–Xavier Millot

Millot, Claude-François-Xavier

(1726– 1785) művének, mely 1772 – 1783-ban keletkezett, fordítása az s a generális szerepe ınkább csak a neki nem tetsző részek kihatására s kommentáló vagy egyeb aktuális megjegyzések közbefűzésére szorítkozott. Lukácsy Sándor szerint az eredetinek német fordítása nyomán dolgozott s valószínûleg nem is tudott franciául annyira, hogy a francia eredetiből készíthette volna fordítását. (( A magyar irodalom története.

Budapest

1965. 3. köt. Gvadányi-fejezet.)

Méltó mindenesetre, hogy neve a jók között emlékezetben maradjon.

Gvadányi József

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei XI. kötet

Alcím: Prózai művek 2.

Dátum: 1968

Kiadás helye: Budapest

Kiadó: Akadémiai Kiadó

ISBN: 9630500396

Sajtó alá rendező: Németh G. Béla

Lektor: Barta János

Kézirat leírása:

Ország: Ismeretlen

A kézirat leírása:

Keletkezés:

Dátum:

Nyelvek: magyar

Kulcsszavak: írói portré

Szövegforrások listája:

Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege

Elektronikus kiadás adatai:

A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia

XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia

Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás

A kiadásról:

Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kiadás helye: Budapest

2019 ©Free Access - no-reuse

Megjelenés:

K I. II. 25. sz. 577–580. l., 26. sz. 601–605. l.; előcikként, M. P. aláírással. Kötetbe először a PD. vette fel (296– 312. l.) változatlan szöveggel. Azóta rendszerint felveszik nagyobb gyűjtemények, sőt a szemelvényesek is adják legtöbbször. Gyakran veszik fel egyetemi s egyéb szöveggyűjtemények is, mint értekező prózánk kiváló példáját. – Megemlítendő, hogy míg a Gyöngyösi-tanulmány esetében (l. jegyzeteit) a PD jelezte a közben kiderült irodalomtörténeti tévedést, ennek az arcképnek az esetében sem a PD sem a HIL nem tett utalást a Pokolba menetel szerzőségének téves feltételezéséről. Franklin 475–491. l.

Megjegyzések:

Ez volt az arcképek sorozatában a harmadik. Keletkezésének külső indokai azonosak az előzőkével. A belsők rokonok is, meg különbözők is.

Gvadányi József

művei, mint önéletrajzában maga mondja, gyermekkori olvasmányai s élményei voltak (lásd ott). S hogy nagy s kedves élményei, mutatja, hogy

Arany János

-ról szóló 1858-as lexikoncikkében

Gyulai Pál

, ki nyilván magától a költőtől kapta adatai nagy részét, szintén kiemeli kezdő olvasmányai közül

Gvadányi József

t ( Jelenkor politikai és társasélet encyklopaediája.

Budapest

1858. I. köt. s Gyulai Pál: Bírálatok, cikkek, tanulmányok.

Budapest

1961. 232–240. l.).

Arany János

más cikkeiben is gyakran hivatkozott

Gvadányi József

ra, irodalomtörténeti összefoglalásában pedig azt mondja: ,,Legkedvesebb költő a népiesek közt mindenesetre gróf Gvadányi József , 'magyar lovas generális' ” ( JKK X. köt. 505. l.). De nem csupán gyermekkori olvasmány-emlék s élmény volt számára

Gvadányi József

műve, hanem irodalomtörténeti s esztétikai probléma s példa is abban a kérdéskörben, mely őt e két évtizedben különösen foglalkoztatta. S ez természetes oly költő, különösen oly epikus költő esetében, ki a népnek s a népen keresztül az egész nemzetnek kívánt szólni, mégpedig a kimuvelt nép kebelében újra egységesült nemzetnek.

Gvadányi József

művének érdemei és hibái egyaránt rendkívüli tanulsággal szolgálhattak az ilyen költőnek s az ilyen költészetnek; mindenekelőtt a tekintetben: miként teremthet az író oly alakokat, melyek ne csak élők, valóságosak legyenek, hanem „mintegy a nép-mythológiába vétessenek föl” s ,,bevegyék magukat a nemzeti phantásiába”. Nem véletlen, hogyImre Sándorral vitázva

Gyulai Pál

, védelmébe vevén

Imre Sándor

kicsinylésével szemben

Gvadányi József

t, éppen ezt a mozzanatot ragadja ki

Arany János

cikkéből, elégségesnek tartván ezt önmagában is a generális védelmére. „

Gvadányi József

nak olyasmi sikerült, mi egynek sem haladottabb kortársai, egynek sem összes magyar elődei közül: csupa képzeletből egypár alakot teremteni, mely mint kicsinynek-nagynak ismerőse, nemzedékről nemzedékre fennmaradjon.” ( BpSz 1866, 359–367. l. s Bírálatok, cikkek, tanulmányok,

Budapest

1961. 98–104. l.). Mintahogy természetes az is, hogy nemcsak

Arany János

-t foglalkoztatta s vonzotta

Gvadányi József

műve és művészete, hanem

Petőfi Sándor

t is. Verse, A jó öreg Gvadányi, közismert. Uti leveleiben is melegen emlékezett meg

Gvadányi József

ról, illetőleg hőséről, a nótáriusról. „Valahányszor átjöttem e falukon, megemlékeztem a peleskeí notarius Nagyzajtai Zajtay Istvánról és szerzőjéről, a régi jó

Gvadányi József

ról. Istenemre sokért nem adnám, ha én írtam volna a peleskeí notáriust.“ ( XIV. levél, Krk. V. köt. 69. l.). Ebből s a következőkből világosan kitűnik, hogy

Petőfi Sándor

is mintegy a népies realizmus ama törekvéseinek előlegezett megvalósulását látta

Gvadányi József

főhősében, hogy ,,a nemzeti fantáziába magukat bevevő” figurákat alkosson.

Arany János

eposzi törekvéseinek is, tudjuk, egyik sarkalló motívuma, rugója volt a népies realizmusnak ez a vágya, amelyet újabb esztétikánk mint a reális, a társadalmias típusalkotás célkitűzését és követelményét tartja számon. Baróti Dezső szerint ,,

Gvadányi József

naiv típusalkotása” az, melyre a generális művészetében

Arany János

„felfigyelt” ( A realizmus kérdései a magyar irodalomban.

Budapest

1956. 115–118. l.). Földes Anna pedig úgy véli, a költő e tanulmányában foglalkozik legmélyrehatóbban a típusalkotás kérdésével s ,,

Gvadányi József

irodalomtörténeti jelentőségét is elsősorban ebben, a típusalkotásban látja” ( Földes 392. l.). E tanulmány keletkezéstörténetében s ezen belül abban, hogy a „nemzeti fantáziába", ,,a nép-mythológiába" bejutott hős alkotásának kérdése került a középpontjába, mint

Arany János

maga is céloz rá, kétségkívül szerepe lehetett a Nótárius Gaal József-féle nagy sikerű színpadi változatának, amelyet ez időben is gyakran játszottak s igen nagy sikerrel (lásd alább). E folyvást s a társadalom minden rétegében ismétlődő siker ösztönözhette

Arany János

-t arra, hogy a hatás kérdését oly sokrétűen fejtegesse. Dóczy Jenő e tanulmány egyik fő értékének épp azt tartja, hogy ezt a kérdést előtte s utána sem igen tapasztalt mélységgel s értéssel fejtegeti ( Dóczy Jenő: Arany János kritikai iránya. Nyugat 1917. I. 810. l.). Van e fontosabbak mellett egy mellékesebb ösztönző motívuma is e tanulmánynak. Abba a láncolatba illeszkedik bele, melyet az

Arany János

s

Erdélyi János

között folyó, többnyire rejtett, vita alkot. Csak néha tört felszínre ez a vita, melynek kezdőpontja

Erdélyi János

nek

Arany János

-t oly fájdalmasan érintő 1856-os PN-beli bírálata volt (lásd

Arany János

válaszlevelét, 1856. szept. 4.). A Bulcsú-, a Fejes István-bírálatban, az Irányokban, a Madách-bevezetőben olvashatjuk legrejtetlenebb megnyilvánulásait. Itt a keletkezéstörténet e fő belső motívumaiból, a mély gyermekkori élményből, a posztulált művészi célkitűzés naiv, előleges megvalósulásának felmutatásából s az egyetemes, mondhatnánk: ,,össznemzeti“ hatás titkainak elemzéséből született meg e tanulmánynak a többi arcképétől némiképp eltérő módszere.

Dóczy Jenő

épp ennek a módszernek alapján véli e tanulmányt

Arany János

esztétikai felfogása, magatartása egyik legjobb megnyilvánítójának, amely, szerinte, mindig, alapvetően és kizárólagosan művészi szempontú; hiszen, úgymond, a műalkotás hatását, mibenlétét még itt sem, ahol pedig szerinte, nagyon is kézenfekvő volna, még itt sem „az ideologikus tényezővel magyarázza, hanem e hatás okát

[szerkesztői feloldás]

Gvadányi József

írásainak művészi elemeiben keresi” (uo.).

Dóczy Jenő

azzal, hogy ez arcképet a többiek fölé helyezi, s

Arany János

értekezői munkásságának tartja, nem áll egyedül, ha mások más érvekkel támasztják alá is e vélekedésüket. Voinovich Géza mindenesetre az általános vélekedést foglalta össze, midőn ezt jelölte meg az arcképek közül legmélyebbnek s hangoztatta, magyar értekező eladdig ily mélyre elemzéssel irodalmi műbe még nem hatolt ( Voinovich III. köt. 57.1).