P. VERGILIUS MARO AENEISE
Emlékszik-e, fiatal olvasóm, egy avas könyvre, az összefirkált falú tanterem s cifrán
befaragcsált padok idejéből? Füstös leveleit már csak lazán tartja össze az ütött-kopott
bőrkötés, melyen a hajdani aranyozásnak puszta rovátkái maradtak fenn ; címképe rézbe
metszett istennői tintabajuszszal ékesítvék, s minden elő és utó tiszta lapján az
időszerinti birtokosok nevei, jelmondatai és tollpróbái gebeszkednek a halhatatlanság
után. Sodrott leveleinek régi divatú szöges nyomása közé megannyi írott sor van
beékelve, mely az idegen szöveg tartalmát szemrontó hűséggel tolmácsolja az anyanyelven;
itt-ott néhány sor bekörmözve (–) másutt meg, oh öröm ! egész lap X-olva keresztül annak
jeléül, hogy minden további vesződés nélkül átugorható. – Ime a római
classicus, a hogy nálunk a legtöbb iskola-hagyott emlékezetében kísért,
– a mennyiben tudniillik merőben el nem feledheti.
n
Csuda-e, ha rossz hírbe keveredik egy szépirodalmi lap,
mely költőkről beszélve, még Jegyzet – iskola-hagyott: azaz,
aki iskoláit már elvégezte, befejezte: nyilván az önkéntelen irónia, mely ezt az
egész bevezető részt áthatja, hozta
A.
tollára ezt a szokatlan, de csípősen találó
kifejezést.Arany János
Virgil
t, Maro, Publius Vergilius
Horác
ot is azok közé számítja !
Flaccus, Quintus Horatius
Iskoláinkban majdnem kivétel nélkül (én legalább nem igen sejtettem még kivételt), a
nyelvtani oldal minden, az aestheticai jófonnán semmi. A szegény tanulónak tudni kell
mindazt, a mit valamely szó vagy mondat nyelvtani
értelmezésére Németország összes commentatorai feltaláltak –
ez esetben igen jól megy a tanítás; – néhol már a szanszkrit hasonlítás is kezd
felkapni: de arra, hogy költőt költőileg élvezzen a tanítvány, a mennyiben én tudom,
minél kevesebb gond fordíttatik.
n
A legjobb tanuló is nyűgnek
tekinti a classicus költő olvasását, melyet ha le bír küzdeni, ha mindazon tudós lomot,
mellyel a nyelvtani magyarázat jár, emlékezetében bírja tartani, érez ugyan némi
diadalt, de ez nem a költői olvasmányból merített aesthetikai gyönyör. Hányadik
eminens tudná például megmondani, mi a meséje
Jegyzet – Németország
összes commentatorai:
A.
máskor is
szívesen csipkedte meg a német tudákosságot, mely lényeget szem elől vesztve, az
érdektelen részletekbe veszett el.Arany János
Homér
vagy Homeros
Virgil
eposzainak, melyek benne a
főjellemek, hogyan folynak be a cselekvényre, az utóbbi hogyan bonyolódik, fejlődik ki ;
mik benne a jelesebb episodok, szóval az egésznek szerkezetemi? A legtöbb csupán egyes
részeket ismer ; azt legjobb esetben elfúja, minden szavát jól megfejti, ha épen valami
leírás vagy eféle talál előfordulni benne, azon mulathat is – a tanító nem tesz ellene
kifogást; de arról, hogy a mit olvas, az mű, része egy nagy, tökélyes
egésznek, ritka ád neki fogalmat.
Maro, Publius Vergilius
De bár hát az olvasott hely költőiségét tanulná meg érezni a növendék. Olykor szóhoz
tapadó, szolgai fordítást kívánnak, tele latinismussal, melyet a szegény tanulónak még
egyszer kellene magyarra fordítni, hogy gyönyörködhessék. Másutt megelégesznek, ha a
költői nyelvet pőre prózára vetkeztetve, a mint szokták mondani: az értelmét adja
vissza; például ezt aethera carpit csupaszon így: ,,repűl."
n
Volt egy régibb modor, mely a
classicus író finomságait zsíros szájú magyar kitételekkel szokta fűszerezni, midőn
például az ünnepélyesen gyöngéd: favete linguis jól magyarúl így hangzott:
„csitt! patt! egy kuk se legyen !"Jegyzet –
aethera carpit: a „repül” szótárilag jogosult, bár a latinban is van ilyféle értelme
is: hasítja, szakítja a levegőt.
n
– Egyik mód sem
való arra, hogy a tanítvány szép iránti érzelmét gerjeszsze, ápolja, erősítse; hogy
benne vágyat költsön a classicus író oly részeivel is megösmerkedni, melyek a tanodában
agyon X-olva maradtak, s törekedni az egésznek élvezetére.
Jegyzet – favete linguis: szó szerint:
hallgassatok, őrizzétek nyelvetek (ti. mozdulatlanságát) a csendet, szakrális
felszólítás a latin-római áldozati szertartásoknál.
Innen az a mai közvélemény, hogy míveltség, irodalom nagyon el lehet a classicus írók
ismerete nélkül. Fogyton-fogyván azok száma, kik a nyelvi akadályokon túl, a valódi
élvezet forrásához jutottak: a többi csak unalommal gondol vissza holmi félig kisúgott,
félig kilesett rossz fordításra, mely
Virgil
t vagy Maro, Publius Vergilius
Horác
ot képviseli emlékezetében. Melyik kezdő ne írna különbet azoknál
! Melyik ne tudna több szellőt, felhőt, hullámot, villámot rakni versébe, mint azok!
Aztán meg ki ne hallotta volna félfüllel, hogy Flaccus, Quintus Horatius
Virgil
csak másolója Maro, Publius Vergilius
Homér
nak s Homeros
Horác
eredetisége jól járt, hogy a
görög ódák elvesztek. Döntő bizonyság, hogy Furulyás Pista különb Flaccus, Quintus Horatius
Horác
nál, Flaccus, Quintus Horatius
Virgil
nél, az összes római
költészetnél.
Maro, Publius Vergilius
Ám legyen. Én sem kívánom ez ,,utánzók” utánzását. Nem a tíz-húsz énekes eposzokat, római
mintára. Nem a „Hová ragadtok pieri szent szüzek !”-féle
lelkesedést.
n
Nem a hitrege sallangjait, az ódon versformákat, semmit a
mi korunk szellemével össze nem fér. De azért a classicusok tanulmányát nagyon
kívánatosnak tartom. Lehet például Jegyzet – Hová ragadtok pieri szent szüzek: a múzsák (kissé »
patetikus, sőt ironikus ízt nyert) mell eve, a Pieriától, az Olympos alatt elterülő
vidékről.
Virgil
, Maro, Publius Vergilius
Homér
nagyságához
mérve, alkotásban, jellemzésben gyarlóbb: de ha egyebe nem volna, mint nyelvbeli
tökélye, azzal is megérdemelné, hogy mindenkor, minden nemzet költészetének iskolája
maradjon. Ugyanez mondható Homeros
Horatius
ról.
Flaccus, Quintus Horatius
Erő és báj: ép ezek indúltak veszendőbe a magyar költői nyelvből. Mint oldott kéve, lazúl
a mondat napról-napra. Rövidsége nyúlik, biztos körvonalai elmosódnak,
ruganyossága ernyed. Csak el legyen mondva, két-három szó nem tesz különbséget. Ha rövid
a vers Procrustes ágyába, toldjuk; ha hosszú, nyessük, vagy túllógatjuk a lábát. Ha a
saját szó nem jut eszünkbe, rokon is megjárja. Prózánk körűlíró lapossága, germanismusa,
hírlapi frázisai a költői nyelvbe is bekapnak. Sok, eredeti magyar szólam, velős, rövid
kifejezés, mely még pár évtizeddel ezelőtt országszerte kelendő volt, egymás után
kivesz, idegennek, pongyolának adván helyet. Szóval a magyar stil, próza, vers egyaránt,
pantalonra vetkezik.
Nem azért óhajtom a classicus írók tanulmányát, hogy nyelvünkbe idegen sajátságokat
erőszakoljunk; hanem hogy szokjunk úgy bánni nyelvünkkel, mint ők a magukéval. Mondani
épen azt, a mi kell, nem többet, nem kevesebbet. Szólani erélylyel,
bájjal; hatalmasan, zengzetesen. Valamint ők lelkét, legfinomabb árnyalatait bírják
nyelvöknek: oda törekedni saját nyelvünk használatában. Nincs nagy költő e nélkül, s ha
egyszer a nyelvérzék elhomályosúl, nagy költő is lehetetlen. A nyelvromlás kora még
sohasem esett össze virágzó költészettel. Az eredeti népköltészet jelessége
nagy részét a tömeg nyelvérzéke maradandó voltának köszöni.
Jó hosszú bevezetés oly rövid cikkhez, a minőt
Remete
Virgil-jének szántunk. De alkalom s ideje volt elmondani a
mondottakat. Most térjünk a fordításra.
Remete József
Oly mű ez, mely egy emberkorba s emberéletbe kerűlt. Szerzője még fiatalon 1841-ben kezdé, s 1859 végén fejezte be. 1862-ben meghalt, a nélkül, hogy megérte volna műve kiadatását. Barátjára,
Horváth Károlra bízta ezt.
n
Megható a levél, melyben
a halálát érző intézkedik műve felől. A kór – úgymond – Aeneisem
szüleménye, úgy elfogott, hogy tüdőmre adva magát, nem sokára sírba
viend.Jegyzet –
Horváth Károl
: könyvészeti
munkák segítségével nem tudtuk pontosan megállapítani, kiről van szó: arról a
H. K.-ról-e (?– ?), aki a szombathelyi
egyházmegye papja volt s irodalomkedvelő vagy arról (1812–1893), aki jogász volt, de a köz- és művelődési
életben is szerepelt, ez időben éppen a Dunántúlon, később Horváth Károly
Pest
en; valószínűbb az első.Budapest
n
De épen e körülmény okozza, hogy hozzád fordulok;
ha már vesztem okozza az
Aeneis szeretnék miatta örömet is élvezni. E végett akarlak
én téged valamire kérni. S ez nem kevesebb, mint hogy szerezz nekem kiadót, vagy add ki
magad. Barátja teljesíté a kérelmet, Hennicke győri könyvárusban kiadóra talált ; de a
fordító örömélvezetét meghiúsítá a halál. Teljesűlt volna-e egészen, ha életben
marad?
Jegyzet – A kór – úgymond – Aeneisem szüleménye:
nem lehet pontosan tudni, mint érti ezt
Remete
; talán tüdőbajára céloz, melynek elhatalmasodását siettette
a sok írás-olvasás.Remete József
Virgil
eposzát egészben adja
Maro, Publius Vergilius
Remete
. Sor sornak felel meg,
eggyel sem több, mint az eredeti. Mindazáltal a szóhűség is annyira meg van tartva, hogy
alig van szó az eredetiben, melynek a fordító megfelelőt ne állítna szembe. Tehát az
anyag mind beszorítva, ugyanannyi térbe. Nehéz munka, nagy érdem fordításnál; de nem
minden, még nem is fő. Lássuk:Remete József
n
Jegyzet Mivel az olyan olvasó manapság ritka s egyre
fogy, ki tudja emlékezetből „az eredetiben kísérni", tanácsosnak látszik az idézett
fordítás-részleteknek egyrészt a latin eredetíjét, másrészt egy modern fordítását
közölni
n
Jegyzet
Remeté
nél : ,,Fegyver- s
végzetüzött hősről – . [. ] s alaid nagy Roma levének. .A latin eredetiben: (Az 1894-es Otto Ribbeck-féle
kiadás alapján, I. ének, 1–8. sor) (
Lakatos István fordítása,
Remete József
P. Vergilius Maro
: Aeneis. Maro, Publius Vergilius
Bp.
1962.
)Budapest
Kerülöm a latin idézeteket, a hozzá értő olvasó legyen szíves kísérni az eredetiben.
„Fegyver s végzet-üzött hősről szól énekem." Először nyújtott Mennyivel erélyesb Virgil
hangja! Aztán fordítónk a négy megelőző sort is adja: mondata így kezdődik:
,,Én, a ki egykoriban” úgy hogy szókötése ez lesz: én –
hősről szól énekem.
n
Végre az a nem is törvényes kihagyás:
fegyver(ről), s két értelműség a legkitűnőbb helyen, mert így lehetne
olvasni s nagyobb joggal: ,,fegyver- (űzött) és végzetűzött hősről szól
énekem.” – „Lavín partra." Itt az eredetiben pont. Méltósággal nyugszik meg, azután új
körmondatot kezd hőse hányatásairól emlékezve. Fordítónk összefoglalja, s elvész a hang.
,,Junó végetlen haragáért." Nem végetlen, de nem feledő.
,,Haragáért” a j kihagyása izetlen, – s nem is ért hanem
miatt. „Égi erőtől.” Nem ok nélkül van ez, eredetiben, a Juno haragja
előtt. Amúgy általában égi erőt mond, mielőtt a specialisra, Juno haragjára
térne; így csak verspótlónak látszik. – ,,Honnét – levének.” Jegyzet – „A négy megelőző sor”
Remeté
nél így hangzik: A latinban így:
Remete József
Lakatos
ezt a négy sort, amelyet
általában nem Vergiliustól valónak tartanak,
nem adja. Ezért ezeket Csengery János
fordításából idézzük (
P. Vergilius Maro Aeneise.
Szeged
1931
):
Lakatos István
Virgil
ünnepélyesen kihagyja a
levének szót: a fordítás ezzel prózává lapúl.
Maro, Publius Vergilius
Az „okát említsd" után, (mely az eredeti szép hangzatával nem versenyezhet) a
mondd betoldása fölösleges. Oly classicus, mint
Virgil
, nem használ hézagpótlót: erre egy
jó fordítónak is ügyelni kell. ,,Kegyességére kiváló férfi" Szóról-szóra ; még sem az
eredeti. Mert szokatlan, mert nehézkes, mert lebcses. „Oly nagy haragúak a mennyei
lelkek." – Haragúak ! lelkek! A latin kihagyásos erélye elbágyasztva, az
animus animára gyöngitve.Maro, Publius Vergilius
n
– Csak még egy keveset:
Jegyzet – Animus- anima: a gondolkozó,
érző lelket fejezték ki az előbbivel, a leheletet, az élet jelenlétét bizonyító
,,állati" lelket az utóbbival.
E helyet Kazinczy Ferenc is fordította, kisérletül.
Ő fiatalabb nővérnek veszi Annát, és úgy kellemesb is a jelenet. Azonban talán helyesebb
a néne. „Félénk nőt." Ebben csak az általános női félénkség van kimondva; az eredeti
épen a jelen való aggodalomra vonatkozik. Nem is álmok rettentik Didót,
hanem álmatlan képzeletek. ,,Ére lakunkba.” Más árnyalat. Az
ér mindig az út folyamával kapcsolatban gondoltatik. Ide
jött is elég volna. ,,Termete mily nyúlánk.” Itt nem csak a
nyúlánkságról van szó: az egész hősi, félisteni maga hordozást kifejezi
a latin. ,,Taszítson Erebnek halvány árnyaihoz." Eredetiben az árny
kettőztetve, igen hatályosan. Itt elvész a figura. „Ám de előbb." Gyakori
eset e fordításban, hogy a mely hangzón egyik szó végződik,,azon kezdődik a következő, s
így kellemetlen hiatus áll elő. Általában a verselésnek sok hiányait
lehetne kimutatni. Nem olyat, hogy a mérték ki nem megy: hanem a mi a vers
finomabb fordulataihoz tartozik.
n
Jegyzet – Nem olyat, hogy a mérték ki nem megy:
azaz, hogy a versmértékben, a sor verslábainak számában, ídőmértékében volna hiba. –
az előbbi
Virgil
fordítmányokat: maga Maro, Publius Vergilius
A.
ezek közül
Széptani jegyzeteiben Baróti Szabó Dávidét s „Arany János
Kőszegi Rájnis József
"-ét tartotta érdemesnek megemlíteni s jellemezte is
őket ott néhány sorban. Az övékén kívül megemlíthetjük Kováts József
Magyar Éneisét (1799), s Nagy János
Magyar Vergiliusának (1806) részletfordításait.Rájnis József
Im e rövid mutatvány is elég, hogy átalában jellemezzük e fordítást. Ha csupán értelmi
hűséget kívánunk: nem igen lehet panasz. Körűlbelől az van mondva, ugyanannyi sorban, s
többnyire megfelelő szavakban. E részben a hűséget, a nyelvtani hűséget alig lehetne
többre vinni, tekintve a latin szöveg tömöttségét, mely a magyarba oly nehezen fér be.
Fordítónk, több éven át, lelkiösmeretes gonddal fáradozott, hogy e nagy munkát véghez
vihesse. Tette pedig ezt majd minden külső buzdítás nélkül, leginkább saját lelki
erejéből merítve kitartást. Műve fölvette a magyar nyelv haladásának előnyeit,
meghaladván e részben az előbbi
Virgil
fordítmányokat. Akármelyiknél ezek közül alkalmasabb, hogy a
latin nyelvet nem biró, értelmét vegye az Aeneisnek. De
Maro, Publius Vergilius
Virgil
művészete nincs visszaadva oly művészettel, mely az övét nyomon kisérné.
Maro, Publius Vergilius
Virgil
fordítójában
kell lenni abból a szikrából, mely az eredeti írót lelkesíté. Nem elég azt
mondani el, a mit ő; törekedni kell úgy mondani el, mint ő. E részben sok mindent
elmosódva találunk itt. Lehetne kevésbbé hű fordítás, mely mégis inkább megfelelne
Maro, Publius Vergilius
Virgil
szellemének.
Egy-két szó ha elmarad, nem a világ: de baj, ha az elmondott nem teszi azt a hatást,
vagy olynemű hatást, mint az eredeti. S költői műben nem a puszta értelem a fődolog,
hanem a benyomás, melyet tesz az olvasóra. Ez utóbbit olykor némi hűtlenséggel lehet
elérni, feláldozván a szóhűséget a művészeti hűségnek, melyre fordítónk, vagy nem akart
vagy nem bírt emelkedni.
Maro, Publius Vergilius