Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
NYILATKOZAT A NŐ-ÍRÓKRÓL  
  A Családi Kör szerkesztője nyilatkozásra hi fel: ha Gyulai Pál Nők a tükör előtt című novellája e kifejezésében: „Az öreg úr tudta, hogy az írónők nem szoktak kötni és hímezni" – tisztán az öreg úr nézete, s nem egyszersmind az íróé is, van-e kifejezve?  
  Mielőtt a hozzám intézett kérdésre válaszolnék, meg kell jegyezném, hogy az idézett hely
Gyulai
Gyulai Pál
nál egy kis különbséggel fordúl elő, nevezetesen így: ,,Az öreg úr mosolygott, tudta, hogy az írónők nem igen szoktak kötni és hímezni.” – (Lásd Koszorú I. félév, 103 lap.)  
  Így visszaállítva az eredeti szerkezetét, igaza van a Cs. K.-nek, hogy e mondat, ha összefüggéséből kiszakasztva s pusztán nyelvtanilag vesszük, magában foglalja (vagy nem zárja ki), hogy az író is egy véleményen van az öreg úrral.  
  De kevésbbé van igaza, ha az egész helyet elbeszélési műforma szempontjából tekintjük, midőn az író személyei gondolatát fűzi tovább, a nélkül, hogy saját véleményére tekintettel volna, akár egyez, akár nem a fölvett személy véleményével. Ilyenkor az író, (s gyakran lapokon át) igen határozottan beszélhet, a nélkül, hogy minduntalan odatenné az egyhangú szabadkozást: ,,X, vagy Y nézete szerint:" de az olvasó mégsem az író objectiv véleményét, hanem a szereplő egyén szempontjait találja benne. Legkevésbbé arra való pedig egy ily kiszakasztott hely, hogy, mint az író meggyőződésének bizonysága, tudományos vita alapjáúl szolgáljon, kivált oly íróval szemben, kinek e tekintetben bőven kifejtett nézetei vannak.  
  Azonban maradjunk a szószerinti értelemnél. Tehát
Gyulai
Gyulai Pál
azt mondotta (legalább nem tett óvást ellene), hogy „az írónők nem igen szoktak kötni és hímezni.”  
  Tegyük fel, hogy a férfi írókról tesz hasonnemű nyilatkozatot. Tegyük, például, hogy ezt mondja: „az írók nem igen jó gazdák”, „nem igen ügyes pénzkeresők.” Mozdúlt volna-e egy toll, széles e hazában, cáfolatára?  
  De a Cs. K. szerkesztője szükségesnek látta, e szavakat véve kiinduló pontul, egy cikksort írni
Gyulai
Gyulai Pál
ellen, nem is csak az írónők, hanem az egész nőnem védelmére.  
  Azt mondja ugyan, hogy ő
Gyulai
Gyulai Pál
nak nemcsak e mondatát, hanem ,,átalában az írónők elleni nézeteit vette fejtegetése alapjául”, miket a Szépirodalmi Figyelő-ben és másutt nyilvánított. De sem ama cikksorozatból, sem mostani polemiáiból a Cs. K. szerkesztőjének, nem tűnik ki, hogy azon nézetről, melyet
Gy.
Gyulai Pál
a nőíróság felől nyilvánított, tiszta fogalma volna.  
  A Szépirodalmi Figyelő-ben, tudtommal (pedig csak tudnám), senki sem szólott a nőíróság ellen, se
Gyulai
Gyulai Pál
, se más. Egy bírálatban alkalmilag érinti egy író – ki nem
Gyulai
Gyulai Pál
– de semminémű véleményt nem mond ellene, sőt bizonyos tekintetben mellette szól.
n
Jegyzet – A másik bírálat, „melyben [a nőíróság kérdését] alkalmilag érinti egy író – ki nem
Gyulai
Gyulai Pál
– “: Salamon Ferencé s Jósika Miklós feleségének, a férjével együtt emigrációban élő „Jósika Júlia”-nak (
Podmaniczky Júlia
Jósika Júlia
bárónő) Családélet című, 1862-ben megjelent regényéről szólt (SZF: II. I. 26. sz.), s alapjában .
A.
Arany János
Malvina-bírálatával egybehangzóan jelölte meg a nőírók „legtermészetesebb írói körét” ,,a családi élet festésében".
Egy másik bírálatban az mondatik ki csupán (megint nem
Gyulai
Gyulai Pál
által) ám írjanak és zengjenek a nők, de ne kívánjanak kiváltságos állást szemben a kritikával. És ezt örökké mondjuk, mert különben az irodalom életgyökere lenne megtámadva.*
n
Jegyzet Mivé lenne az irodalom, ha kiváltságot követelne péld. a rossz írónő lovagias tekintetekből, a hazafias rossz író patriotismusból, az aristocrata főrangú állásánál fogva, a democrata egyenlőség szempontjából, a silány tanköltö moralis irányáért, a clerushoz tartozó palástja miatt, s kit csupán éhség hajt a múzsák oltárához a gyomor jogai tiszteletben tartásáért ! Pedig ennek némely részét már megértuk.
 
 
Gyulai
Gyulai Pál
, több évvel ezelőtt, a Pesti Napló-ban fejtegette a nő-íróság kérdését. Fejtegetése tisztán lélektani volt, nem vonatkozott személyekre, még nem is csupán a magyar nő-írókra szorítkozott. Állítása két pontban foglalható össze: I. hogy a nőíró vagy művész, mint a világ első rangú költői és művészei példája bizonyítja – nem juthat el a remekség azon legfelső fokára, melyen egy
Homer
Homeros
,
Dante
Dante Alighieri
,
Shakspeare
Shakespeare, William
, egy Phidias, Apelles,
Rafael
Sanzio, Rafaello
stb. ragyognak: hogy a kik teljes lélekkel szentelvén magokat irodalomra vagy művészetre a nemök határában elérhető legmagasb fokra feljutnak, azok a történet bizonysága szerint a jelességet többnyire boldogságuk árán vásárolják meg. – E nézet lehet helyes vagy helytelen: de akkor a cáfolatnak erre kell szorítkoznia,*
n
Jegyzet S erre hivatkozott
Brassai
Brassai Sámuel
ugyanakkor megjelent cáfoló iratában.
nem, mint a Cs. K. cikksorozata,
Gyulai
Gyulai Pál
úgy tüntetni fel, mint az írónők, átalában a nők ellenségét és mintha az írónőket, talán egyenkint is, becstelenséggel illette volna.  
  A Cs. K. cikksorozatán nem látszik, mondám, hogy írójok,
Gyulai
Gyulai Pál
nak föntebb említett fejtegetését akár újra olvasta, akár emlékezetben híven megtartotta volna. Homályos, gyűlölséges és benyomatokra építi cikksorát: mintha
Gyulai
Gyulai Pál
az írónőket minden alkalommal sértegetné, mintha tölűk minden képességet, erényt megtagadna, szóval mintha (szomszédaink nyelvén) valóságos dühös „írónő-faló” volna.
n
Jegyzet – Szomszédaink nyelvén: laptársaira gondol-e
A.
Arany János
, vagy politikai célzás van-e megjegyzésben, vagy egyszerűen csak a túlzó, németes szóösszetételre gondol-e, nem lehet pontosan tudni; az utóbbi a valószínű.
Mert hogy csak opportunitás kérdése lett volna a Cs. Kör-re nézve, mindjárt elejénte (legalább egyik jeles írója jeles dolgozatában) megtámadni a Koszorút, – ezt ha úgy volna is, nem illik hozzám feltenni és feszegetni.  
  Még csupán egy pár megjegyzésem lesz.  
  A Cs. K. szerkesztője felhozza legújabb cikkében, hogy múltkori önvédelme csak unalmas alkudozások után jelent meg a Koszorú-ban.
n
Jegyzet – Önvédelme csak: Kánya Emília nyilatkozatának az első változata nem maradt fönn.
Való. De a t. szerkesztő elfeledé megmondani olvasóinak, mi volt az „unalmas alkudozás” tárgya. Az „Önvédelem” első szerkezete nem kevesebbet kívánt, mint hallgató elismerését oly vádnak, mit egy független lap sem ismerhetne el. Valóban unalmas, hogy ilyet a Koszorú el nem ismert! Mennyivel kevésbbé lett volna unalmas, az egész cikket kereken és azonnal visszautasítni!  
  Másik azon szabadkozása a Cs. K. szerkesztőjének, olvasói előtt, hogy mostani polemiája hangját a Koszorú-tól és Gy. modorából kölcsönözte. Bocsásson meg a t. szerkesztő, de ez állítása – hogy is mondjuk leggyöngédebben? – fordított viszonyban látszik lenni a tényleges valósággal. A Koszorú-ban se
Gyulai
Gyulai Pál
, se más nem használt oly hangot soha, mint ez az övé. Sőt
Gy.
Gyulai Pál
összes polemiáiban sem található oly hang, milyet ő ellenében e idő óta a legutolsó írócska is bravournak tart fölvenni. Ám ítélje meg az elfogulatlan közönség, mely mind
Gyulai
Gyulai Pál
cikkeit s polemiáit, mind az ellene özönlő kifakadásokat olvassa, melyik fél marad inkább az írói illem és tárgyszerű vitatkozás határai közt.  
  Ha tehát a Cs. K. szerkesztője
Gyulai
Gyulai Pál
ról s közelebb a Koszorú-ban megjelent színházi cikkei felől azt mondja: ,,szépen odább illant, nyelvelt, és piszkolt tovább egy sereg írót."  
  – Ha ugyanazokból nem tud más értelmet venni, mint hogy
Gy.
Gyulai Pál
„egy sereg írót három héten keresztül dorgál és piszkol."  
  – Ha
Gy.
Gyulai Pál
„edzett vitéze a kötelőzködésnek, hirhedett (remélem: berüchtigt) mestere a szónak, ki most is nyelvében bízott.” –
n
Jegyzet – remélem: berüchtigt: ez is, a „finomabb írmód” emlegetése is, vágás a divatlapok affektált, de egyben lompos és magyartalan írásmodora ellen; a hírhedett-et gyakran hibásan híres-ként használták.
n
Jegyzet – „Hírhedett zenésze a világnak“:
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
ismeretes versének, a Liszt Ferenchez kezdő sora.
 
  Ha végre, hogy a többit mellőzzem,
Gyulai
Gyulai Pál
„kötelőzködik, rúg-kapál, szórja a piszkot jobbra-balra, mint valamely vásott gyermek (itt hihetően
Gy.
Gyulai Pál
kis termetére van célzás, mely mindig legnagyobb argumentum ellenei szájában), ostobának teszi magát" – stb. . . .
n
Jegyzet – legnagyobb argumentum: lásd erre: JKK. XII. köt. 97., 99. l.
 
  Akkor, megengedjen a Cs. K. szerkesztője, de kétségbe kell vonnom, hogy e ,,nyelvet", e „hangot", e ,,modort”, ez ,,ékesszólást" a Koszorú-ból s
Gyulai
Gyulai Pál
nak ott megjelent cikkeiből tanulta volna. Nem! ezek valószínűleg ama női finomabb írmód sajátságai, mely egyébaránt, az én bevallott nézetem szerint is, rendes állapotban oly előnyösen különbözteti meg a nő-írókat a férfiak fölött.  
 
Pest
Budapest
en, aug. 19-én 1863  
  Arany János  
  szerkesztő.  
 

Megjegyzések:

A.
Arany János
kritikusi s szerkesztői tevékenységének egyik legkeményebb hangú terméke ez. A körülmények s a szereplők egyénisége, magatartása értetik meg. A körülmények néhány esztendővel korábbra nyúlnak vissza.
Gyulai
Gyulai Pál
az 1858-as PN-ban folytatásos cikket közölt (Írónőink, lásd Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok 1854–1861.
Bp.
Budapest
1908. 272– 307. l.).
Majthényi Flórá
Majthényi Flóra
nak, Tóth Kálmán feleségének verseit ( Flóra 50 költeménye.
Pest
Budapest
1858. ) s
Szendrey Júliá
Szendrey Júlia
nak – akinek
Gyulai
Gyulai Pál
ez időben már sógora – Andersen-fordításait ( Andersen meséi. Fordította
Szendrei Júlia
Szendrey Júlia
.
Pest
Budapest
1858. ) vette kritikusi bonckés alá. De, mint ez gyakori szokása volt
Gyulai
Gyulai Pál
nak, e két kötet, e két írónő kapcsán hosszan elmélkedett egy az idő szerint csakugyan aktuális problémáról : a nők szerepéről az irodalomban, az íróság és nőiség összeférhetőségéről. A reformkorban is léptek fel költőnők, írónők, de szórványosan, kivételszerűen. A Világos utáni évek egyik fejlődési hozadéka az volt, hogy – különösen a korszak egyik uralkodó laptípusában, a divatlapban (lásd a Divattudósitás jegyzeteit JKK XI. köt.) – seregestül léptek fel nőírók, sőt többen közülük lapszerkesztésre, kiadására is vállalkoztak (Kanya Emília,Vachott Sándorné Csapó Mária, Kisfaludy Atala stb.). A kritika kétségkívül tanácstalanul állt eleinte köteteikkel, írásaikkal szemben; a hagyományos társadalmi-társasági magatartást érvényesítették velük szemben: úgy tekintették műveiket, mint amiket nem szabad a férfiakéval egyenlő mércevel mérni; azaz sem nem ınéltányolták, sem nem bírálták őket igazán.
Gyulai
Gyulai Pál
arra tett kísérletet, hogy megteremtse azt az alapot, kialakítsa azokat az elveket, szempontokat, melyek szerint a nőírók muveit is hatáskörébe vonhatja a kritika. Állásfoglalása, sok kitűnő művészet-lélektani észrevétele mellett és ellenére, a nemesi-keresztény-nemzeti erkölcsi-társadalmi normák jegyében fogant, azaz kisebb, szorosabb térre utalta a nőt az irodalomban annál, mint amit akkor a nyugati polgári liberális szemlélet már megadott neki, jóllehet a férfiakkal való egyenjogúságot alapjában még az sem fogadta el. Valójában
Gyulai
Gyulai Pál
kivételszerűnek, kivételes tehetség esetében megengedhető kivételnek tartja a nők irodalmi tevékenységét; s még e kivételes esetekben is csak egy-két területen, műfaji és témakörben tartja megvalósíthatónak, gyümölcsözőnek, a nőiességgel összeegyeztethetőnek. A probléma tehát a hazai polgárosodás kérdéskörébe vágott, s kitűnő alkalmat szolgáltathatott volna arra, hogy
Gyulai
Gyulai Pál
felfogását ellenfelei a liberális polgári fejlődés szempontjából bírálják s egyben annak fölmutatására is, mily mozzanatokban van kötve
Gyulai
Gyulai Pál
felfogása a hagyományos konzervatív nemesi-keresztény szemlélethez. Cikke ellen általános volt a fölzúdulás a divatlapok körében. Kispolgári ellenfelei azonban, bár kétségkívül e hagyományos szemlélet lazítása érdekében munkáltak vagy igyekeztek munkálni, a lojális kispolgársághoz tartozván, nem adhattak valódi, elvi alapokat törekvéseiknek. Azzal kísérelték álláspontjukat, törekvéseiket védeni, s
Gyulai
Gyulai Pál
cikkének hitelét venni, hogy bizonygatták, az írónők nagyon is eleget tesznek azoknak a követelményeknek, ideáloknak, melyeket
Gyulai
Gyulai Pál
– a nemesi-keresztény normák alapján – a nőktől megkíván. Szinte egyedül Brassai Sámuel, akinek szemléletében progresszív s retrográd elemek tarka összevisszaságban keveredtek, szállt szembe
Gyulai
Gyulai Pál
val, elvi alapról, a lapalji jegyzetben
A.
Arany János
által is említett és méltányolt cikkében. S ezúttal valóban polgári liberális elveket hangoztatva. ,, Ön az írónőség jogosultságát tagadja elvben, de megengedi kivételekben. Én az írónőség jogosultságát engednem meg elvben, s harcolnék azon kivételek ellen, melyek az elvet rossz hírbe hozták" – írta s az egyenjogúság mellett szállt síkra ( Felnyitott levél Gyulai Pálhoz. A női pályákról. Szépirodalmi Közlöny 1858. 59–61. l.) De jellemző, hogy végül magának
Brassai
Brassai Sámuel
nak is tiltakoznia kellett, s elhatárolnia magát védencei érveitől és felfogásától ( Tiltakozás. PN 1858. 127. sz.).
Gyulai
Gyulai Pál
, aki egyébként sem örvendett az irodalom harmad-, negyedvonalában népszerűségnek, a divatlapok és nőírók szemében ettől fogva még inkább vörös posztó lett. Így érthető, ha ez évben, 1863-ban ismét vele kapcsolatban robbant ki a vita, mégpedig akkor, midőn a Nők a tükör előtt című novellájának egyik hősnőjében, Árpádinában ironikus jellemzést adott az írónőkről. Ki ugyan nem mondta, de a PN-beli cikkében is benne rejlő felfogást sugallta abban is: az írónők rendszerint íróknak is gyengék, s a női hivatást sem töltik be. A novella a K-ban jelent meg (I. I. 1 – 7. sz.). Ám nemcsak
Gyulai
Gyulai Pál
e novellája s munkatárs volta hívta ki a divatlapok és irónők ellenszenvét a K ellen.
A.
Arany János
több ízben panaszkodott arról a ,,kenyéririgység"– ből fakadó ellenséges érzületről, mellyel lapját e lapok nagy része körülvette s arról a kárörömről, mely ,,a mintalapnak” nehézségeit kísérte (lásd levelét
Tompá
Tompa Mihály
hoz, 1863. dec. 13.,
Szász
Szász Károly
hoz, 1860. dec. 15.,
Gyulai
Gyulai Pál
hoz, 1861. aug. 28.). Lélektanilag némiképp érthető ez a magatartás:
A.
Arany János
, főképp glosszáiban, jó néhányszor szóvá tette a divatlapözön s a ,,nőolvasmánynak" számító lapok esztétikai igénytelenségét (lásd pl. JKK XII. köt. 52., 86., 88. kk.). De ez általánosak mellett, mik a versenytárs lapok közt szinte mindig megvannak,
A.
Arany János
-nak Niczky–Tarnóczy Malvina grófnő költeményeiről írott bírálata is hozzájárulhatott az ellenszenv fokozásához, holott
A.
Arany János
ebben jóval túlment
Gyulai
Gyulai Pál
fölfogásán: nem vallotta a kivételszerűség elvét a nők irodalmi tevékenységével kapcsolatban; bár, mint
Gyulai
Gyulai Pál
, ő is csak bizonyos témakörökben látta ajánlatosnak, igazán gyümölcsözőnek azt. Ugyanakkor azonban rendkívü határozottan kifejtette, hogy a nőíróknak is alá kell magukat vetniök a kritika általános elveinek. Cikkének erre a részére hivatkozik itt, midőn ezt mondja: „Egy másik birálatban az mondatik ki csupán”
[szerkesztői feloldás]
. . .
stb.
A.
Arany János
-t azonban személy szerint
Gyulai
Gyulai Pál
novellájának megjelenése után még nem vonták be a vitába, csak
Gyulai
Gyulai Pál
t támadták, s a K-ra tettek oldalvágásokat; legélesebben a Családi Kör című lap szerkesztője, Kanya Emília nyilatkozott ( Néhány szó a nőnem érdekében. Családi Kör 1863. febr. 22., márc. 1., 8., 9–11. ).
Gyulai
Gyulai Pál
már novellája befejező közleményeiben reagált a támadásra, ironikusan, tréfával. A divatlapok erre még jobban tüzelnek ellene, úgyhogy egy színházi ügyekkel foglalkozó, s Radnótfáy Nagy Sámuel ellen, a Nemzeti Színház igazgatója ellen emelt hirlapi vádakat visszautasító cikkében, a megengedhetetlen vitamódszerekről szólva, keményen kikelt, egyebek közt, a Családi Kör amaz eljárása ellen is, hogy ez oly állitásokat vetít egy írásába, amelyek abban nincsenek (Színházi dolgokról III. K I. II. 5. sz.).
Gyulai
Gyulai Pál
nak ez a cikke valósággal vihart kavart; az egyéb lapokban való támadásokat nem is számítva, csak
A.
Arany János
lapjába, a K-ba négy irodalomművészet-közéleti személyiség küldött be tiltakozást, nyílt levelet ellene: a hegedűművész Reményi Ede, Kanya Emília, név jelölés nélkül ,,a Hölgyfutár szerkesztője" s Reviczky Szevér, aki a PN belső munkatársa volt ez idő szerint.
A.
Arany János
, aki nagyon idegenkedett az effajta nyilatkozatosdi és viszontválaszosditól, türelmesen közzé tette mind a négyet, de hozzájuk csatolta
Gyulai
Gyulai Pál
válaszát ( Válasz e nyilatkozatokra. K I. II. 6. sz.). Ebben
Gyulai
Gyulai Pál
mostmár a maga kemény, kíméletet nem ismerő modorában, megsemmisítő módon pellengérezi ki a Családi Kör sem nem tisztességes, sem nem okos vitamódszerét. Hosszan idézett
Kanya
Kanya Emília
cikkéből, majd a vitát kirobbantó novellát illetően, mintegy
A.
Arany János
érveit is előlegezve, ezt írta: ,,A Cs. K. elhallgatta, hogy én novellát írtam. Olvasója azt hihette, hogy én értekezést írtam s az nem az írónők bizonyos faja, hanem általában az írónők ellen van intézve. Amit novellámból idéz, s amire építi értekezése jó részét, az nem az író objectiv véleményeként van oda irva, hanem mint a novellai személy szubjektív meggyőződése. Vajjon correct eljárás-e ez, vajjon nem olyasmit kerekített-e ki a Cs. K. novellámból, ami nincs benne.
[szerkesztői feloldás]
. . .
Hogy én mennyire s miért nem vagyok barátja az írónőségnek, azt elég bőven kifejtettem a P. N.-ban. Ha a Cs. K.-nak polemiára volt kedve, vette volna e cikket alapul s ne adott volna számba ferditett vagy együgyűen formulázott ellenvetéseket s ne irta volna polemiáját úgy, hogy olvasója azt sem tudhatja, mi van mindebből a novellában s mi nincs. Szóval a Cs. K. azt a dolgozatomat tolta előtérbe, melyben semmi sincs az írónők ellen, amiben pedig van, egészen mellőzi, s kénye-kedve szerint állítja fel a tételeket, hogy annál kényelmesebben cáfolhassa meg.” (K. I. II. 6. sz. 143. l.) E néhány mondatból is láthatni, hogy
A.
Arany János
teljesen szolidáris volt
Gyulai
Gyulai Pál
val, s jórészt érveit is átvette, s mint szerkesztő, vállalta; bár aligha örült annak, hogy lapja
Gyulai
Gyulai Pál
révén ismét személyes viták középpontjába került.
Gyulai
Gyulai Pál
e cikkére Kanya Emília, aki szeretett a liberális eszmék képviselőjének, az írói ellenzékiségnek pózában, meg a fiatal nemzedék szóvivőjének szerepében tetszelegni, éles, ingerült, személyeskedő hangon, s frázisözönnel válaszolt, s
A.
Arany János
személyét is belevonta a vitába, szemére hányva, hogy oly – szerinte – maradi s káros nézeteknek adott helyet lapjában, mint
Gyulai
Gyulai Pál
éi, s nem határolta magát tőlük el; ezáltal mintegy fölszólította
A.
Arany János
-t, hogy elmúlasztott állásfoglalást végre ne késsen megtenni ( Gyulai Pál a tükör előtt. Családi Kör 1863. aug. 16. 33. sz.). Erre a cikkre felelt
A.
Arany János
-nak ez az írása, melynek esztétikai alapgondolatát már egy hosszabb szerkesztői üzenetében is leírta ( JKK XII. köt. 218. l.).