Ennek a kis kommentáló, szabadkozó írásnak keletkezés-okát
Mikó Imre gróf cikke adta. Midőn
második lapja, a
K
megindult, nem maga irt beköszöntő cikket, hanem
től kért s kapott.
val való kapcsolatát, s így közvetve e cikkét is, alighanem
nak köszönhette
nak ugyanis
Kolozsvárt, mondhatnánk, gazdája s ebben támogató jó barátja volt a
gróf.
(1805 – 1876) a korszak egyik legfontosabb
szerepvivője. Azt szokták mondani, ő volt
Erdély
je. Mindenben részt
vett, szellemi, politikai, gazdasági megmozdulásokban egyaránt. Kezdeményező,
szervező, fáradhatatlan támogatója volt számtalan nemzeti ügynek, gyakran
anyagiakban is. Jelentős műveltséggel rendelkezett mindhárom említett területen, s
gondolatokban, ha nem is eredeti, de jól válogatott és alkalmazott gondolatokban
gazdag cikkeket irt. Írásmodora azonban jóval szürkébb s egyben régiesebb volt a
énél. De nemcsak
alkata, jelleme rokonította
vel, hanem felfogása is. Azt mondhatnánk, a
Deák–Csengery-féle csoportnak és iránynak ő volt az erdélyi, a kolozsvári ügyvivője.
Nagy tekintélye volt s értelmiségi körökben nagy népszerűsége is.
és barátai leveleiben szinte sohasem marad
neve, tevékenysége említetlenül. Az erdélyi arisztokráciának ahhoz a feléhez
tartozott, mely az udvartól több elnézést kapott; Csengeryék szívesen használták föl
e lehetőségeit, éppúgy, mint tekintélyét. Ezek a vonások, ezek a tényezők indították
-t is, 1 .
t, hogy tőle kérjenek bevezetőt. A gróf úgy
látszik szívesen vállalta s hathasábos cikket írt. Két részre oszlik cikke. Az első
egy kissé nehézkes és némiképp üres: túlságosan is szépirodalmi modort óhajtott
megütni ; a
Koszorú szó jelentéstartalmát, hangulati
velejáróit variálja némiképp túlságosan is fennkölt, túl ünnepélyes s egyben érzelmi
modorban. Annál tartalmasabb, töményebb s biztosabb hangnemű a második fele. A
Csengery–Deák-féle nemzeti érdekegyesítésnek és a művelődésen át való polgárosító
törekvéseknek mintanyilatkozata. Irodalomtörténeti fontossága jelentékeny, mert A.-
levelezésében, a
vel
váltottakban is alig mutatkoznak meg azok a célok ily világosan, melyeket a mondott
csoport az irodalom elé s ezen belül
irodalomközéleti munkássága elé is tűzott, “melyeknek
szolgálatát
lapjaitól is várta.
Néhány jellemző részletet idézünk belőle:
,,Kétségkivül e magasztos fogalmak és eszmék légkörében fogamzott, ezek vagy
rokonképzetek befolyása alatt lőn alkotva e lap is, ez új és egyszerűen alkotott
,
Koszorú', melynek mindenek előtt
egy tekintélyes s
rokonszellemű irói koszorúnak kellene lenni. És egy ilyennek létrehozását
parancsolólag sürgeti az időnek teljessége. Nemzetünk egy nagy szellemi harcz
reggelén áll. Tudománynyal kell súlyt szerezni nevenek, s minden téren, minden
művelődési ágban hozzá illő művekkel kell ráírni hona földére:
ez az
enyém! De igazi eredményt csak erők egyesülése által lehet előállítni.
Első tehát az erőegyesítés. Az írók nagy társaságának szakadozottsága az érdekek
ziláltságára s az azokban való közösség fel nem ismerésére mutat. Pedig egy
irodalomnak sincsenek drágább érdekei mint a miénknek, melyeket közösen kell
szolgálnunk és védenünk.
A mi irodalmunknak legközelebbről két nagy küldetése van;
egyik:
nemzetünket a társaival való szellemi versenyben pályakoszorúhoz juttatni; ez
adandja meg nekünk azon rangfokot és helyet, melyre jogunk van s képességekkel
bírunk;
másik: hogy a nyugotí műveltségnek keletre kiterjesztésében úgy
munkáljunk közre, hogy a mi rajtunk átmegy, a nemzeti szellemtől önállóan
feldolgozva, s mindenre saját nemes bélyege legyen nyomva; ez fogja biztosítni
számunkra azon erkölcsi befolyást, melyben e hon összes érdekei, kiválóan pedig
műveltségi ügye, egyedül találja kezességét.
[szerkesztői feloldás]
. . .
Azt vélem továbbá, hogy
e lapnak eszmék, tisztult nézetek s szabad elvek
koszorájának kell lenni. Költészetünkben, művészetünkben és irodalmunkban
sok van, a mi készültségre, valódi tehetségre, olykor épen lángelmére mutat; de
felette nagy a szükseg oly lapra, mely közirodalmi es aesthetikai kérdésekben s
általában műizlés dolgában biztos tájékozási pontokat nyújtson. Irodalmunk mezeje
zsong-bong a vidor munkások eleven életzajától. Eszmék és nézetek, elvek és
rendszerek váltig forognak fenn; kell, a ki e munkás erőket rokonszenvező
figyelemmel kísérje, kell, a ki ez elvek és rendszerek kikristályozódását
előmozdítsa, s a szép ősök törvényeihez mérsékelje. E tekintetben e lap íróira
mintegy irányadó szerep vár. Nem kell ezt mutatniok, sem követelniök. Ez nem illenék
a tudomány mezejének szabad munkásihoz; mihelyt csöndesen, de biztosan haladnak s
szilárdon tartják kezökben a valódi tudás fáklyáját, önként nyújtja nekik az
elismerés koszorúját a közönség.
És lesz e lap
classicus ismeretek koszorúja. A szellemnek egyedüli
éltető légköre a gondolkodás és ismeretek.
[szerkesztői feloldás]
. .
Azt is remélem, hogy e lap a
nemzeti műveltség és irodalmi emelkedettségünk
koszorúja lesz. Tiszta nyelv és irály, alapos tárgyalási mód, higgadt és
elvek körül járó vita, mindenek fölött pedig oly előadás, hogy a tudomány
komolyságát ennek vonzatossága mérsékelje, az elméletek elvontságát az előadás
természetes könnyűsége s némi költőiesség elevenítse. A természet és társadalom oly
zord időszakában élünk, hogy a szellem egy kis költészete szinte lelki szükséggé
vált !"
Cikkét így zárja le: ,,Iró és közönség édes-egyek érdekben, kötelességben. Amaz a
nemzet dicsőségét észszel, ez anyagi segélylyel tartozik munkálni. Nem szabad
kétlenünk, hogy a magyar olvasó közönség e viszony kölcsönösségét, egymásra való
erkölcsi hatását átlátja, és az egy részről tökéletes kezességgel bíró készséget
saját résziről nemes áldozatkészséggel fogja viszonozni, nem feledvén, hogy a
nemzetnek ,
Koszorúsa' nyújtja e ,KOSZORUT' a nemzetnek.”
cikkének sem
, sem
levelezésében nincs nyoma.
gyakran járt
en, s úgy lehet, személyesen beszélték meg a cikk ügyét s talán
ily alkalommal kivánhatta
, hogy
cikkét „
módosítás nélkül kell kiadni", mert a módosítás óhaja,
részéről, alighanem azokra
az elismerő kijelentésekre, utalásokra vonatkozott, melyek
cikkében őt illettek; hisz a kommentárnak is,
mint
maga mondja, ez az enyhítő
módosítás, helyesen értelmezés a célja.
e kommentárját követte aztán a lap ez első számában valódi
programcikke, az
Irodalmi hitvallásunk című.