Aranysárkány fejléc kép
 
MAGYARHON EBREDÉSE  
  Eredeti költemények. Irta Ormódi Bertalan.
Pest
Budapest
. Nyomatott Wodianar F.-nél. 1860.
 
 
Ormódi
Ormódi Bertalan
jelen füzete, dacára a címlapon kiemelt ,,eredetiségnek”, azt a hatást tette ránk, mintha valamely jobb költő műveit olvastuk volna – gyönge fordításban. Nem, mintha a nyelv nem volna eléggé magyar (ámbár az effélék: „nem tehetek érte” = róla 94. l., „ha lehetnék egyszer fergeteg” = Wenn ich einmal. 125. l. sértik a magyar fület s az ily ragozás: „kézt” – ,,levélt” – „Fehér hót pirosra festi” korántsem jobb a szokottnál s versbeli szorúltságra mutat; ,,fertőztenek” középige, cselekvő' értelemmel, – „nézel” 90. l. s ennek ellendarabjául: „álmodasz.” (167. l. nyelvtanilag hibás) – hanem mert nincs benne az az erély, energia, mely a valóban eredeti költemények nyelvét bélyegzi, nincs a kifejezésnek ama rövid hatályossága, mely összeszorítja a gondolatot, hogy ez által ruganyosabbá tegye, színt, alakot, zöngést ad neki.
Ormódi
Ormódi Bertalan
nál nem hiányzanék a költői gondolat – habár ez nem mindig új s nem valami hatalmas is – de mint az elégtelen fordító, megnyesi azt, csonkán, halványan, elmosódva adja vissza saját gondolatját, érezteti velünk, hogy az eszme költői volna, erőteljesb kinyomás által hatott is volna ránk – míg így, a mint adja, csak a ki nem elégíttetés fanyar íze marad szánkban. Itt-ott megered a hang, de a teljes dallamból hiányzik valami, az accordba ál hang is vegyűl.
n
Jegyzet – „ha lehetnék egyszer fergeteg”:
A.
Arany János
itt nyilván a szórendet gáncsolja; nem egészen pontosan idéz,
Ormódi
Ormódi Bertalan
nál ez áll: „Ha én lehetnék egyszer förgeteg." ~ „fertőztenek” középige: más szóval akkoriban, ingadozó lévén a szóhasználat, álszenvedőnek is nevezték; ma inkább álvisszahatónak nevezzük.
 
  Legtöbb bensőséget azon költeményeiben találtunk, melyek egy saját s mások büne miatt szenvedő népfaj: „a bánat választott nemzetsége” sorsán jajdulnak fel. Ilyen (részint) az „Anyám” című, leggyöngédebb érzelmet lehellő dal (19. l.), a ,,Prometheus,” „A filiszteusok.”
n
Jegyzet – A dicsért Anyám című vers első két versszaka: „Amott egy kis város, /Csöndes mint egy kripta, / A bánat választott / Nemzetsége lakja. / Ez itt a helységnek / Legszegényebb háza, / Egyedül áll, mint egy / Elhagyatott árva.
E hangba játszik továbbá az,,Avas alján”,némi reminiscentiával tárgyban, érzületben
Petőfi
Petőfi Sándor
re, de máskint nem rossz darab.
n
Jegyzet – Az Avas alján című vers mindenekelőtt a Távolból című Petőfi-vers hatására utal.
Szerelmei dalai közt is van egy pár jó, mint: ,,Fürödnek a hattyúk” (csakhogy a ,,Berettyó vizében”-e? az nagy kérdés)
n
Jegyzet – A Fürödnek a hattyúk első két gáncsolt sora: ,,Fürödnek a hattyúk / Berettyó vizében.”
Még egy dal Emiliának” ,,Megboszulja” – míg néhány (,,Nem kell nekem ilyen koldus élet” – „Hallgassatok” – „Egy kistömlöc” – ,,Emilia sírja” stb.) hangban és formában igen emlékeztet a Szerelem gyöngyeire.
n
Jegyzet – emlékeztet a Szerelem gyöngyeire: természetesen
Petőfi
Petőfi Sándor
ciklusáról van szó. –
A hazafi-dalokban nem egyszer frázis szerepel eszme helyett ; legjobb a „Tavaszról” című (15. és 95. l. mert kétszer van meg), csakhogy ennek alapeszméjét annyira is megszerette költőnk, hogy négy-öt külön versben ismételi; valamint a „Népek imájá”-nak (13. l.) alapgondolata is meg előfordúl a ,,Hajdan és most” feliratúban. (17. l.) Egy pár románc-féle költeményén dicséretes a hang újdonsága, de ezen lyrai elbeszélések közt nem igen van, a mit egészen sikerültnek mondhatnánk. Ott a ,,Románc a tengerről,” – melyben a leány bűvös hatalommal látszik bírni a tenger felett, úgy hogy tündéri lénynek, hableánynak vélné az ember, – mégis meg tud halni. Ott van a „Zaránd” cimű, mely jól van gondolva, s alakja is új, de a rémjelenés nagyon fülünkbe magyarázza a költő, a helyett, hogy képzelmünket a Zaránd képzelmébe játszaná át, mikép ez balladában szokás. – ,,Diargisában” nem értjük a költői gondolatot: a dal erejét akarná magasztalni, mégis a dalnok csak mint hős boldogúl.
n
Jegyzet Diargisa: spanyol a vers tárgya s nyilván a név ıs az.
 
  De nincs szándokunk (legalább ezúttal) részletes bírálatot adni. Csupán a kül–formára jegyezzük még meg, hogy szerző, úgy látszik, nem szeret a rím nyügeivel bajlódni, azért van füzetében annyi darab rim nélkül s azért rímei, többnyire, nemcsak nem keresettek, de nem is találtak. Mint a ıimérzék nagy hiányának bizonyságára, a 11-ik lapra utalunk, mely csaknem végig tok-tek-rimben kopog le.  
 
Ormódi
Ormódi Bertalan
ban van tehetség: nagyobb művészettel nagyobb mesterré fogna válni.  
 

Megjegyzések:

Ezt a kötetet, mely nem jobb s nem rosszabb az akkor megjelentek átlagánál, önmagán kivül bizonyosan szerzője személye, hovatartozása is ajánlotta
A.
Arany János
figyelmébe.
Ormódi
Ormódi Bertalan
(1836– 1869) a magyarosodó zsidó értelmiségi polgársághoz tartozott. A közép-európai, elsősorban a magyar asszimilálódás, lapjai tanúsága szerint, két tekintetben vonta magára
A.
Arany János
érdeklődését. Mint egész nemzedéke és köre szíves pártfogással vette, a magyarság számbeli növekedését, erősödését látta benne, éppen a városban, ahol úgyis gyenge volt a magyar elem. Biztató, bátorító hangon szólt glosszáiban egy-egy, a magyarosodásról tanúskodó zsidó művelődési, irodalmi, egyházi eseményről, kiadványról. De bosszúsan, iróniával a hatalom vagy a nemzetközi összeköttetések felé tájékozódó vagy elzárkózó elemekről éppen úgy, mint a túlbuzgó, túl öntudatos vagy félszeg jelenségekrõl is (lásd pl. JKK XII. köt. 238., 94., 76. l., s Frankl-bírálat). Másrészt mélyen érdeklődött a zsidóság folklór-, mondai, irodalmi hagyományainak sorsa iránt a modern zsidó íróknál (lásd főképp a Frankl-bírálatot). A zsidóság mélyen hagyományőrző nép, s a hagyomány õrzésének, összeegyeztetésének kérdése, lehetősége a modern élettel
A.
Arany János
-t folyvást foglalkoztatta. Nem véletlen, hogy
Ormódi
Ormódi Bertalan
t is elsősorban a maga népének a hagyományát, világát tárgyazó verseiért dícséri. S
Ormódi
Ormódi Bertalan
t az irodalomtörténet is mint az első olyan zsidó eredetű magyar költőt tartja számon, aki a maga felekezetén kívűl is figyelmet ébresztett verseivel, a maga rétegének megszólaltatásával. Költészete, természetesen, nem korlátozódott a zsidóság témáira, kötete többségét hazafias, szerelmes s tájversek teszik. Miskolcon született, protestáns középiskolába járt, majd orvosnak készült, de az újságírás s az írodalom jobban vonzotta. Előbb Sopronban, majd
Pest
Budapest
en dolgozott, s divatlapokban gyakran találkozni nevével versek, tárcák alatt. Kötete is sok és sokféle jelent meg, naptár, humoros zsidó tárgyú írás, politikai cikk, vers. Lelkes liberális és Kossuth-párti szellem hatotta át, amelyet talán protestáns iskoláiból is hozott. Az
A.
Arany János
kritikájából kicsendülő várakozást, reményt azonban nem váltotta valóra. Nem volt erős tehetség, versei hangnemben, stílusban is mindvégig ingadoztak a népies és a majd negédes, majd retorikus polgárias irányzat között, s primitív laposságoktól és frázisoktól sohasem volt ment. Ártott verseinek álpoentírozó, hatásra törő hajlama is. Később inkább a könyvkiadás felé ford t, s szerkesztette a Corvina című népszerű, népművelő célzatú, de meglehetősen tarka könyvsorozatot.
A.
Arany János
Ormódi
Ormódi Bertalan
kötetéről már egy glosszájában előbbre is szólt ( SzF I. 10. sz. – JKK XIII. köt. 30. gl.), s megrótta részint „harsogó címe" miatt, részint pedig alcíme hivalkodó jelzője miatt: ,,Az által nem lesznek eredetibbé“ – mondta. Bulcsú Károlyról szóló bírálatában pedig arra említette példaként, szerzője megnevezése nélkül,
Ormódi
Ormódi Bertalan
egy versét (Csak a haza éljen), miként torzul el a haza fogalma az egészségtelen, frázísos légkörben a fiatalok között. (Lásd a Bulcsú-bírálatot JKK XI. köt.)