Arany János munkái

Megjegyzések:

Keletkezés A HV 1888 szerint „az utolsó évekből”, . Az AJÖM VI . jegyzete szerint a vers alapgondolata „emlékeztet Philibertus látomására a Nádor-kódexben” ( AJÖM VI., 251.). A Nádor-kódexet (1508) 1857-ben Toldy Ferenc adta ki ( Nádor-codex, A Pesti Egyetemi könyvtár eredetiéből bevezetéssel és szótárral […] Budán, Cs. Kir. Egyetem, 1857). A Philibertus látomása a 12. századi, „Gualterus Mapesnek tulajdonított Visio Philiberti prózai fordítása” [a latin verset Disputatio v. Conflictus Corporis et Animae (A Lélek és a Test vitája) címen is emlegetik]; lásd Nagy Szilvia, Philibertus látomásának útja egy iskoladrámáig = Szín – játék – költészet: Tanulmányok a nyolcvanéves Kilián István tiszteletére, szerk. Czibula Katalin, Demeter Júlia, Pintér Márta Zsuzsanna, Bp.– Nagyvárad, Partium – Protea Egyesület – rec.iti, 2013, 317–328.: 317. A Nádor-kódexben olvasható szövege így kezdődik: „És íme, néminemű lélök eljöve, ki ez megmondott testből bűnökkel rakva kiment vala nagy óhajtással és szöpögéssel, a testnek bűneit ekképpen siratta vala. A lélök álla a test mellett, és ím, ilyen beszéddel kezdé őtet keményön fegyelmezni és dorgálni. Itt szól a lélök a testnek, és úgymond: Ó, nyavalyásságos test, ki ejte ekképpen le tégödet, kit ez velág tegetlen meggazdagított vala nagy hertelen? Te miattad, nyavalyás test, pokolba vagyon széköm. Én, ki nagy nömösen terömtöttém vala, és Istennek hasonlatosságára szerzettettem vala, temiattad, ó, nyavalyás test, íme, mint feketültem meg!” A test vitába száll a lélekkel: „No, én lelköm vagy-é te, ki ily keményön szólsz vala? Nem mind igazak, akiket mondál. Ím, ezt nyilvánvaló bizonyságokkal bizonyétom, hogy félig igazak és félig nem. Ezt vallom, hogy sokszor tévölygettettelek tégöd, és jó mívelködetöktől megvontalak, de ha valamikoron a test a lélökkel bűnt tehetött, ez nem csoda. Hallgatsza, ím, megmondom, mire az ördög és a velág, ki-ki mind ő szokása szerént, vonssza a testöt mind ő tehetsége szerént. De miként immár megmondád, Isten tégöd szépön terömtött volt, és jól és nemes értelmével megajándékozott volt, és ő képére szerzött, hogy szolgálóleányod lennék, engöm neköd adott. Azért, ha te én asszonyom voltál, és okosságod volt, engöm ez velágba mire nem bírtál, és énneköm mire kedveztél alkalmatlan dolgokba, ellenöm mire nem állottál? Nem a test, de a lélök bűnös, Mert a testnek a lélöknek miatta kell megenyhéjtetni, ha akar uralkodni, a test a lélök nélkül semmit nem teszön.” A látomás végén két rémisztő ördög jelenik meg, akik a lelket kárhozatra viszik. [ Kettős elmélkedés a világi dolgok állhatatlanságáról s a gonoszok veszedelméről, 312–342., az átírás az alábbi kiadást követi: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Középkor (1000–1530), szerk. Madas Edit, Bp., Sermones Compilati – Eötvös Loránd Tudományegyetem Régi Magyar Irodalomtudományi Intézet, 1991.] A látomás rövid összefoglalását lásd Toldy Ferenc bevezetőjében (18.). A dialógust (más forrás alapján) feldolgozta Nyéki Vörös Mátyás is (Dialogus, 1620; lásd RMKT, XVII. század, 2., Pécseli Király Imre, Miskolczi Csulyak István és Nyéki Vörös Mátyás versei, s. a. r. Jenei Ferenc, Klaniczay Tibor, Kovács József, Stoll Béla, Bp., Akadémiai, 1962, 133−171.); a további részleteket lásd Nagy Szilvia fent idézett művében. Horváth Károly – az AJÖM VI . jegyzete nyomán – felveti, hogy a vers forrása „a középkori Visio Philiberti legenda XVII. század eleji Ének a gazdagrul c. változata. Arról a gazdagról van szó az Énekben, aki – a Lukács evangéliuma szerint (16. 19–31.) – az üdvözült szegény Lázárral szemben a pokolra jut.” ( Horváth 1990, 40.) Az Ének a gazdagrul a Lipcsei-kódexben és a Szentsey-daloskönyvben maradt fenn; előbbit Toldy Ferenc adta ki ( A magyar költészet kézikönyve, Pest, Heckenast, 1855, I., 180–181.), utóbbit Thaly Kálmán ( Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok, [kiad.] Thaly Kálmán, Pest, Lauffer Vilmos, 1864, I., 337–340.; a 16. sz.-ra teszi a vers keletkezését). Ez a vers ugyanakkor nem párbeszéd; a gazdag holta után lelke kárhoztatja a bűnös testet. [Részletesebben lásd Horváth János, Ének a gazdagrul, EPhK, 38(1914)/5, 329–332.] versének az Ének a gazdagrul című verssel való kapcsolatát Szilády Áron mutatta ki, megállapítván: „Az Ének a gazdagról

 [!]

[sic!]

Arany János figyelmét is megragadta és csak sajnálnunk lehet, hogy kisérlete töredék maradt, mert ha Melyik a bűnös? czímű költeményét befejezi, akkor maradandó alkotásainak száma egygyel bizonyosan több volna.” Itt idézi versét, párhuzamként pedig az Ének alábbi sorait, a 10–12. vsz.-ból [az átírás az alábbi kiadást követi: RMKT, 8, XVII. század, Bethlen Gábor korának költészete, szerk. Stoll Béla, s. a. r. Komlovszki Tibor és Stoll Béla, Bp., Akadémiai, 1976, 262.]: „»Elö alomkorban az gazdag megh hala, belöle az Lölket ki ragattak vala. Az Lélek mellette am megh allapodek, kezde az holt testet oly igen pögdözni. Oh te atkozott test« stb.” Nyéki Vörös Mátyás versének párhuzamos helyét, ill. a Visio Philiberti latin szövegének vonatkozó részletét is idézi, ugyanakkor nem veszi számításba a vers esetleges közvetlen kapcsolatát a Philibertus-látomással. [ ItK, 11(1901), 82–88.: 85–86., , aláírással, cím nélkül, az Adattárban; a cikk ill. szerzője nem szerepel a tartalomjegyzékben és a betűrendes névmutatóban sem (NB. az OSzK internetes adatbázisa is hibásan adja meg elérhetőségét). A szerzőt Alszeghy Zsolt nevezte meg, Horváth János cikkét bíráló jegyzetében, EPhK, 38(1914)/6–7, 500–501. cikkének azonosságát a szerző Középkori latin versek magyar fordításairól címen 1899-ben tartott akadémiai előadásával Horváth János mutatta ki viszontválaszában, EPhK, 38(1914)/6–7, 501–503.: 501. Horváth János cikkét és a vitát lásd még: H. J. irodalomtörténeti munkái, szerk. Korompay H. János és Korompay Klára, Bp., Osiris, 2006, II., 2006, 535–543.]. Kritikatörténet A néma háborúval és a Buga Péterrel együtt azok közé a töredékek közé sorolja, amelyek „nagyszerűeknek ígérkező elgondolások csonka darabjai” ( AJÖM VI., 215.). Horváth Károly a Dante-ódával és a Honnan és hová? című verssel hozza összefüggésbe: „A túlvilágnak arról a tartományáról, melyben – a Dante ódát idézve – a »Leviathán« uralkodik, csak egy töredéke szól”. ( Horváth 1990, 40.)