Megjegyzések:
Keletkezéstörténet
Király István felosztása szerint a gyakori harcos-Isten képe helyett a költemény
megszólítottja a béke istene. „Kettős síkon játszódott a vers – írja a szerző –:
részben a tegnapban, részben a mában. »Zavart lelkem tegnap mindent bevallott« –
hangzott a múlt szava, s szemben állt vele a jelen idő: »Ma köszönöm«. A
kiélezés eszköze volt ez az időjáték, nem életrajzi értelemben, művészileg volt
igaz; a fordulatot húzta alá vele a költő. Érződött az, hogy tegnap és ma között
nagy változás történt: megszületett a Minden élménye.” (Király II.
426.) Ha a vers keletkezési idejét figyelemmel tartva próbáljuk e
tapasztalat hitelességét megállapítani, nem nehéz belátni, hogy a Minden élménye
nemcsak kronológiailag előzi meg a költeményben kifejtetteket, de maga az élmény
is a múltba utaltatik a versben. Ezért érdemesebb azt a következtetést levonni,
hogy a mű
A Minden-Titkok verseire reflektál, kiemelve Ady
Isten-fogalmának szerepét a Minden-élmény lehetséges rétegei közül. Király
István idézett gondolatának egyik részére hagyatkozva értelemszerűbb a lírai
életműn belüli időszembesítő struktúra szerepének hangsúlyozása, kizárva azt a
lehetőséget, hogy a versben mondottakat pusztán életrajzi körülményekkel
magyarázzuk.
Király István azon megfigyelése azonban nagyon is találó, hogy az istennel való
találkozás tipikus képeként a gyermek alakja jelent meg Ady verseiben, mert így
fejeződött ki legteljesebben az ember viszonya a tőle elképzelt láthatatlanhoz.
(Király II. 408.)
Az első három sor szinesztéziái a szókép tankönyvi példái. Vezér Erzsébet
megfogalmazásában „[a]z érzékek keveredése, a szünesztézia is ezt a teljes
[Istenben való] feloldódást fejezi ki”.
A Nap, a fény a Bibliához és vallásos ábrázolásokhoz hasonlóan, Ady költészetében
is együtt jár az Úr megjelenésével. (L. az »
Ádám, hol vagy?«
„fehér fény”-e,
Az Úr érkezése „tüzes nappal”-a (1908). A Nap
Isten arca az 1909-es
Az uraknak Urában, szeme az 1910-es
Ha tanultunk zsoltárokatban.) Mindent megköszönésével az
1909-es
Köszönet az életért folytatása.
A 9. sor kapcsán állapította meg Hatvany: „Ady verseiben lelki képe mellett
minduntalan föl-fölvillan testi portréja is: Éles, szomorú nézés, mintha csak
Ady szempillantása esnék reánk. // Majd három sorban Ady jellemképe következik.”
(Hatvany II. 156.)
Ady párizsi, a vers írásakor jellemző hangulatára l. a
Félrevert harangos
napok
jegyzetét.
Irodalom
Hatvany II. 155–157.; Földessy: Amt. 159., 167.;
Vezér 334–335.; Király II. 407–408.; 425–427.
Bibliográfiai adatok