Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A középiskolai tanárok 1910 novemberében tartott kongresszusát megelőzőn és azt követően – Szabó Dezső tanári felfüggesztése és a Tanítók Szabad Egyesülete működésének miniszteri betiltása okán – a magyar tanítók és tanárok országszerte gyűléseket tartottak, ahol a pedagógusok helyzetének javítása – óraszám és kötelező szolgálati évek csökkentése, fizetésemelés – és az iskolák államosítása mellett is szót emeltek. A szimpatizánsok a „Dzsentirmagyarország” elleni harcot látták a küzdelemben, az ellenzőit az esetleges tanársztrájk abszurdnak ható gondolata foglalkoztatta (Kuncz Aladár: Megjegyzések a tanármozgalomhoz. Ny. 1910. nov. 1., 21. sz., II. 1567.) A Ny. nov. 16-i számában Ady is glosszát jelentetett meg a kérdésről, mely több pontján versét előlegezi meg. „Gazember az, aki a magyar tanárok negyvenezer pillanatnyi fiaskójában nem látja meg az embert és a gazt. Az ember: a tanár, aki eleddig nem tudta, hogy ember, s a gaz: a mi egész magyar »álladalmi« és társadalmi életünk. […] És ha sztrájkkal, amerikázással s nem tudom mivel fenyegetőznek e szegény tanárok, annál rosszabb. Örülnek a szülők, a nebulók, s legjobban örül a hivatalos Magyarország mai képviselete, melynek nem érdeke, hogy a tanárok jó tanárok legyenek. […] Én értem, hogy Magyarországon föl lehet rúgni a tanárságot, mert bajt csinál, mert kultúrát csinál, de ami gaz, az Közép- sőt Kelet-Európában is gaz marad, s az ember mégiscsak mindenütt: ember. ( A tanárok dolga, AEÖPM X. 40. sz. 365–366.) Ady szabadkőműves páholya, a Martinovics-páholy dec. 8.-ra gyűlést hívott össze a tanítóság helyzetének megvitatására. „Nem tanítók gyülekezete”-t karaták, „sőt inkább polgári színezetét” óhajtották kidomborítani, s az ülésre Jászi Oszkárt, Adyt és nagyváradi hírlapíró társát, Bíró Lajost is elhívták fölszólalni. (Zigány Zoltán Ady Endrének, Budapest. 1910. dec. 10.; AEL III. 166.). Miután nem tudtak a szervezéssel idejében elkészülni, egy héttel, dec. 15-ig elhalasztották a gyűlést. Az eredeti levélváltás, melyben a szervező páholytárs Zigány Zoltán, a tanítómozgalom egyik vezetője meghívta Adyt, illetve akadályoztatása esetén írást kért tőle, illetve Ady hosszú, táviratos válasza, elveszett. Megmaradtak viszont a második invitálás hízelgő sorai. „Hisz Ön is tanító, csakhogy az Ön »taneszközei», »tantárgyai« és »tanmódszerei« sokkal nagyszerűbbek, fényesebbek és hatásosabbak, mint a mi efféle »tanvacakjaink«.” (Zigány Zoltán Ady Endrének, Budapest. 1910. dec. 10.; AEL III. 166.) Ady erre válaszolt A magyar tanítókhoz elküldésével. A vers azonban nem érkezett meg időben, ahogy az ülés másnapján a költő két levelében is panaszkodik. „Nagy baj történt velem, két nagyon sürgős expressz levelem s három ajánlott lekésett a mi nyomorult postánktól. Az egyik levélben egy vers volt Zigány Zoltán címére (Bpest VII. Egressy-ut 71.) a tanítók ügyében csütörtök este tartott gyűlésre. Jó, lázító vers, de lekésett s ez elvette a kedvem minden írástól.” (Bölöni Györgynek, [Érmindszent, 1910. dec. 16.], AEL III. 171.) „Édes Lajoskám, ezen a büdös postán 24 órával elkéstek fontos expressz és ajánlott leveleim. […] Elég baj az, hogy a tanítók számára írt izgató versem lekésett.” (Ady Lajosnak, [Érmindszent, 1910. dec. 16.], AEL III. 171.). Az utóbbi levél alapján egyértelmű, hogy a vers az utolsó pillanatban születhetett meg, dec. 14-én vagy esetleg 13-én. A késlekedés valószínű oka Ady elhúzódó fogfájása. Nyolcz napig gyötrődtem egy fogtályoggal, májdnem megőrültem. Tegnapelőtt vágta ki a doktor, de dagadt és fáj még mindig.” (Diósi Ödönéknek, [Érmindszent, 1910. dec. 12.], AEL III. 168.) Miután a Ny próbálta kerülni a nyílt politizálást, engedélyezték az „alkalmi vagy agitatorius természetű” versek ( Ady szerződése a Nyugat Könyvkaidó Rt.-vel, Budapest, 1911. jan.; AEL III. 193.) más orgánumokban közlését. A mindkét pontot kimerítő vers így jelent meg az Új Korszakban és a Világban. Utóbbi lap a Hírek rovat élén is említette: „A magyar tanítókhoz. Ady Endre ilyen cimü legujabb költeményét találják olvasóink mai számunk első oldalán. Az országos nevü, kiváló poéta ezt a harciasan lendülő versét ama hatalmas akció alkalmával irta és küldte be lapunknak, amely a tegnap megtartott gyüléssel indult meg és amelynek célja, hogy megbélyegezze azt a merényletet, mely a Magyarországi Tanitók Szabad Egyesületének felfüggesztésével érte a radikális magyar társadalmat.” (V 1910. dec. 17. 8.) Kapcsolódik még a vers születéséhez egy érmindszenti kései visszaemlékezés: az Adyt megkeresztelő, korabeli református lelkész unokája és tanító fia, Dr. Csighy Sándor mesélt édesapja és Ady kapcsolatáról. „Különösen szeretett Endre apámmal beszélgetni. Beszélgetésük sokszor a késő esti órákba nyúlt. Gyakran elmentek a fogyasztási szövetkezetbe is, amely a század elején alakult, s ahol a falusiak esténként összejöttek, és megbeszélték a napi eseményeket. Falusi kaszinó-féle volt ez, ahová Ady gyakran benézett, s jóízűen elbeszélgetett a falu egyszerű embereivel. Borozgatás közben minden aktuális esemény szóba került, az országos politika mellett a tanítóság helyzete is. […] Ilyen beszélgetésük gyümölcse lehet Endrének A magyar tanítókhoz írt verse.” (EmlAE I. 210–211.). Kovalovszky értékelése szerint „[a]ligha valószínű”, (EmlAE I. 229.), hogy a vers ihletője Csighy tanító úr lenne. Tény, hogy Ady testvére, Lajos is tanár volt, s a zilahi Wesselényi-kollégiumból is több jó barátjával tartotta a kapcsolatot, így nem szorult rá az amúgy is kedvére lévő, általa publicisztikában is támogatott mozgalomba vetett hite megerősítésre. Azonban hozzátehetjük, hogy a vers születése idején szülőfalujában tartózkodott, s ha valamit is beszélgetett a tanítóval, aki a megyei tanítóegyesület elnöke is volt, aligha kerülhették el az országot megmozgató tanármozgalom témáját. A vers tanító–mécses képe toposz, Gárdonyi 1894-es Lámpás című, egy falusi néptanító küzdelmeiről szóló kisregényének is alapgondolata, s egyben illeszkedik Ady forradalmi tűz-motívumához, l. pl. az ebben az évben A márciusi Naphoz magyar forradalmat gyújtó sugarát. Ugyaninnen ismerős a „Pusztul ez ország s az idő repül” gondolata: „Mert a világ siet s most kerül dűlőre: / Érdemesek vagyunk életre s jövőre?”. Az álomba merültség Ripl van Winkle-i gondolata is visszatérő az életműben. Fönnmaradt a vers mgjelenését követően a debreceni kollégiumból Adynak küldött elismerő levél (Angi Lajos, 1910. dec. 18.; AEL III. 174–175.) Irodalom AM II. 190.; Földessy: Amt 175.; EmlAE I. 229., IV. 246.; Király II. 356., 482., 590., 599., 610–611., 682.