Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers Adynak a lírai én megkettőződését középpontba állító költeményei közé sorolható. Sík Sándor hívta fel a figyelmet (Sík 154.) Ady énjének kettősségére. Ezt a kettősséget megérezte Révész Béla (Révész: AE 100.) és Oláh Gábor (AM I. 116.) is. Révész Béla így ír erről: „Ady lelkületére jellemző a két pólus, a dimenziókat érző, felviharzó kifeszülés és a lét rejtelmeire ráboruló magábaomlás; körülbelül ez a két végletesség határozza meg a poézisét.” (Révész: AE 100.) A költő verseiben revelálódó, az Istenhez ambivalens módon viszonyuló magatartásnak sajátos megoldása ez az alkotás. „a maga jó és rossz énjét” (Földessy: Amt 137.) két bibliai alakra felosztó, végeredményben az ős-bűnösség és az ős-áldozat megtestesítőire transzponált mitikus önértelmezésben éppen a centrumba állított bűn igazolhatósága tűnik el azzal, hogy a két véglet kioltja e dichotómiát. Érdemes összevetni e végletekre egyszerűsített belső megosztottság lírai megjelenítését egy korábbi, hasonló indíttatású költeménnyel, a Seregély és galambbal (1908). Ez utóbbinál még határozottan szétválik a bűnösség és a tisztaság két hordozója, s a lírai beszélő (néhol önironikusnak tűnő) erőfeszítéseket tesz azért, hogy önmaga védelmére kelljen. Példa még az én-kettőzésre: A Szajna partján (1906), az Örvendezz, ifjú, ifjúságodban és A sorsom ellopója (1910). A kettőzött én motívuma már egy 1906-os Paul Gauguin című cikkben is felbukkan: „Paul Gauguin huszonhat éves korában megbolondul és festeni kezd. Kalandos, misztikus, szilaj élete itt kezdődik Gauguinnek. Vad, rossz, nomád vére akként űzi, mintha két ember volna. Az egyik: apostol, szerencsétlen, szent. A másik: állati, gonosz, utálatos. A feleségétől, aki, ha jól tudom a most meghalt norvég Thaulownak a sógornője, elválik. Párizsban rettenetesen nyomorog és fázik. Tahitiba vágyik, a vadak közé. És onnan mégis fölkerül a hideg, szürke, ködös Bretagne-ba. Néhányan az ecset istenének tartják. A publikum röhögi. A nagy kritikusok a bendőjében gázolnak. Egyszer állít ki az akkori forradalmárok között. Még a forradalmárok is bolondnak hirdetik. Senkihez sem hasonlított. Primitív is, raffinált is, okos és esztelen.”(Paul Gauguin. BN 1906. nov. 21.; AEÖPM VIII. 73. sz. 122.) Ugyanakkor a vers keletkezéséhez a bibliai történetet földolgozó gazdag szépirodalmi anyag is ihletforrást nyújthatott. A legfontosabb ezek közül, tekintve Baudelaire-rajongását (vö. Találkozás egy gépkocsival   jegyzetét) a Les Fleurs du mal Ábel és Kain (Abel et Caïn, 1857) költeménye, mely Byron Cain (1822, magyar fordítása 1895) című emberiségdrámája nyomán a szorgalmasan dolgozó gyilkost lázadó szabadsághősként állítja be. Hasonló szellemben Coleridge, Nerval, Hugo, Wilde és a magyar Londesz Elek, Lenkei Henrik, Verő György is földolgozta Ady előtt a mítoszt. Magyarázat Jehovám: Isten neve bibliai írásmódjának – JHWH – régebbi kiolvasása. Az Isten a vigasztalan (1908) és Vezeklő vigadozás zsoltára (1909) verseiben is használta. Irodalom Hatvany II. 121–124.; Benedek II. 117.; Sík 155.; Földessy: Amt 136-37.; Csukás István: Ady és Ivan Krasko. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum Tomus IX., Szeged, 1969, 63.; Király I. 524.