Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A Ny-ban júl. 16-án megjelenő három vers keletkezésének és postázásának idejéből nem maradt fönn minket útba igazító levél. Földessy Gyula a költő egyik „legtragikusabb szemléletű magyar sors-versé”-nek nevezi, s Az én magyarságom képi-hangulati jellegzetességeivel rokonítja („Az én magyarságom Büszke felleg-orom, Büszke nagy sirató.”). A „[F]ekete, magas hegyfok” szerinte azt a helyet jelöli, „ahova csak kevesen juthatnak fel.”, Azok az igazi magyarok, „akik nemesebb emberségről és magyarságról álmodoztak. Az »ezer árnyék«: a magyar századok »semmitse tehetett«, hiába szenvedett »magyar messiásai«, akik nem építhettek templomot az ő istenüknek.” (Földessy: Amt. 146.) Ha a templomot a nemzeti múlt emlékezetének hordozójaként értelmezzük, ötlete elfogadható. A halott alatti vörös terítő előképe több Ady-költeményben föltűnt már: az 1905-ös Költözés Átok-városból nekropoliszában „S feküdtem vörös ravatalon”, illetve az 1906-os Temetés a tengeren „vörös bárkára visznek minket” soraiban. A költemény vegyíti a katolikus miséket és protestáns istentiszteleteket megidéző kellékeket: előbbire vall a tömjén, a latin „Ite, missa est” záróformula és akár az orgona, utóbbi fogalomköréből való az eklézsia, illetve a költő templomi igehirdető képe. A kétfajta egyházi szókészlet vegyítése az elképzelt jelenet egyediségét, különlegességét sugallja. Ady, papok ivadéka, ezidőben gyakran foglalkoztatta a vallásalapító próféta szerepében való játék. A „Fekete, magas hegyfok” azonosítható a verssel egy időben született A szerelmetlenség Istenéhez Sion-hegyével, amennyiben az Istennel való találkozás szent helyeként értelmezzük azt. Mindkét vers szcenikája az én és az Isten fiktív dialógushelyzetére épül. Magyarázat Szent Mihály lova: A népnyelvben a koporsó megtartásához és sírhoz szállításához használt négylábú állvány. Névadója Szent Mihály, a temetés védőszentje, de protestáns vidékeken is így nevezték a hordozható ravatalt. eklézsia: Protestáns gyülekezet, egyházközség; parókia. „Ite, missa est”: A katolikus mise záró mondata, annyi mint: A szentmise véget ért, menjetek békével. Irodalom Benedek II. 65–66.; Földessy: Amt 146.; Király II. 97., 250–251. ; Vezér 304., 309.; Bíró Zoltán: Költőszerep vagy sorsazonosság a Kárpátok alatt?. Korunk. 1998. 1 sz. 42.