Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Az 1909-es Lukács Hugónak vers mellett Ady Lukács Hugóval való baráti kapcsolatának emléke a mű. (Dr. Lukács Hugóról (1875–1939) l. a Lukács Hugónak c. vers jegyzetét AEÖV IV. 524–525.) Lukács Hugóné Bernát Ilma visszaemlékezése szerint férje „egy későbbi levelében azt kérdezte Adytól, miért írt akkoriban olyan borús verseket. Válasz nem jött, de a Nyugat legközelebbi számában »Lukács Hugónak küldöm« ajánlással jelent meg, mintegy feleletként, a Könyörgés egy kacagásért című költeményét. (EmlAE IV. 417.; a levél, ha létezett, nem maradt fönn) „A szóvá tett »borús versek« már 1909 őszén feltűnnek, s 1910 első felében megszaporodnak. Ennek oka a Lédától való elválás a svájci együttlét után, majd ötödik párizsi tartózkodásának (1909. dec. – 1910. máj.) érzelmi viharai, anyagi keservei, egzisztenciális bizonytalansága, a Diósyéknál bekövetkezett dúlt, elmérgesedett állapotokkal tetézve.” (EmlAE IV. 426.) Hatvany Lajos a vers kapcsán kifejti, hogy: „Magyarország (ezelőtt tizenöt-húsz évvel!) a kis és nagy viccelők földje volt. A jó újságszerkesztő megköveteli újságja számára a humort. Ady, ez a mindhalálig újságíró, legföljebb ha vidéki újságíró korában írt Heltai nyomán (Heltai humora nélkül) kényszeredett témájú verset. Ady a búbánatok és haragos indulatok komor géniusza, kinek férfi-művéből, mint férfi-lelkéből is hiányzik a kacaj” (Hatvany II. 119.). Ezzel szemben fontos megjegyezni, hogy a „kacagás” kedves szava Adynak, rendkívül sok versében előfordul (Temetetlenül, A nagy szerelemből…, Egy koporsó felett (1899), Az én menyasszonyom, Dankó (1900), Szívek messze egymástól (1902), Meg akarlak tartani, Midász király sarja (1904), A cári ágyú filozofál, Jártam már Délen, A magyar Ugaron, Hiába kísértsz hófehéren, Költözés Átok-városból (1905), A Szajna partján, Henrik úr lovagol, A Halál automobilján, Lázár a palota előtt, Uzsorás Khiron kertje, Fekete Hold éjszakáján, Párisban járt az Ősz, Rózsaliget a Pusztán, Álom álom helyett, Három őszi könnycsepp, Havasok és Riviéra, Egy jövendő karácsony (1906), Sárban veszett hó, Az ős Kaján, Fölszállott a páva, A Duna vallomása, Az én koporsó-paripám (1907), A harmincadik András-nap, Egy régi Kálvin-templomban, A Rotschildék palotája, Kacagás és sírás, A Maradandóság városában, Kacag a Föld, A csatatér hőse, Szelíd, esti imádság, Idő előtt elmúlni, A fontainebleau-i erdőben, Isten, a vigasztalan, Az Illés szekerén, Verselő asszonyok, A Hágár oltára, Milánó dómja előtt (1908), Varjak, szent madarak, Égő tűzben dideregve, Megint Páris felé, Álmodik a Nyomor, Az örök halál-menet, A Tenger ákombákoma, Betemetik a tavat, Az Anti-Krisztus útja, Megölelném a lyányod, Lelkem szerelmes fattyai, A Hóvár-bércek alatt, Hiába hideg a Hold, Az Uraknak Ura (1909), Hisztek hitetlenül Istenben, Páris menekül előlem, Fehér asztal búcsúztatója, A holnaputáni asszonykák (1910)). S Hatvany gondolataival szemben hangsúlyozandó Földessy Gyula véleménye, miszerint „Ady társaságban, legalább én a legtöbbször így tapasztaltam, »nevetésre szomjas« ember volt, mint e versben mondja, kedvelte a tréfákat, viccelődést, jó kedvet, s ő maga is szerette vidítani a társaságot.” (Földessy: Amt 136.) Ezt többek között Bölöni György visszaemlékezései is megerősítik (Bölöni 134., 190., 191., 279., 316–317.). A „kacagó”, békítő, vidámító Isten képe nem először bukkan fel Ady lírájában, két 1909-es versében is találkozunk vele: „Pompáztasd rám mosolygásod” (Könyörgés víg halásért); „Már-már lelkem csuf bünök veszték / S jöttek békés esték: / Rákacagott a háborura / Az Uraknak Ura.” (Az Uraknak Ura). Irodalom Hatvany II. 119–120.; Földessy Amt 136.; Király II. 432–433.; EmlAE IV. 417.