Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A csodák esztendeje mellett a másik irodalmi dokumentuma a Halley-üstökös 1910-es érkezésének. Erre az irodalomtörténészek közül elsőként Varga József figyelt fel ( Az egyenes csillag, Új tükör 1985. dec. 15. 21.). Mint a korábbi vers jegyzetében láttuk, a tudósok és a széles közvélemény egyként felfokozott várakozással, utóbbi egyben rémhírekkel várta érkezését. Az üstökösök – alakjukkal, ideiglenes láthatóságukkal – baljóslatú események hírnökeinek, okozóinak számítottak számos kultúrában. Camille Flammarion csillagász tévtana, hogy a cianidot tartalmazó csóván áthaladó Föld légköre elpusztíthatja az életet bolygónkon, nagy riadalmat keltett, üstökös elleni orvosságok piacra dobásától gázmaszkok felvásárlásáig. A két hír, hogy az üstökös csóvája cianidot is tartalmaz, illetve hogy Földünk pályája áthalad a csóván, fokozta a baljós előérzetet, s hónapokon át megtöltötte a sajtót. A kométa 1910. május 18–19-e éjjelén érkezett földközelbe, amikor Ady épp Pesten tartózkodott. A verset május 27-én vagy 28-án adta át a Nyugatnak (erre vonatkozóan l. az Isten drága pénze   jegyzetét). A mű keletkezésének tágabban vett hátterében egy másik vers áll: Vajda 1882-es önallegóriája, Az üstökös. ( Vajda János Összes költeményei. Szerk. Bene Kálmán, Bp., 2004. 327.) Az 1882 őszén föltűnt, nappali fénynél is látható, majd fölrobbant üstökösről született vers Ady mintaképe. Ezt mutatja zilahi kollegistaságától tartó Vajda-tisztelete (l. AEÖV II. 549., 1905-ös Találkozás Gina költőjével verse), valamint a csillagászatilag helytelen, de mindkét költőnél szereplő kép: az egyenes üstököspálya. Irodalmilag nemcsak a lírai beszédpozíció rokonítható, hanem a csillag/üstökös legfőbb karakterjegyei (egyenes, végtelenbe futó) is azonosak. „De Ady-művében nem kísértett már a Vajda-féle vers belső hangulati paradoxona” (Király II. 327.), „a hangsúly most nem a magányon, hanem a végtelenből végterlenbe haladó úton, az egyszeri megjelenséen van.” (Benedek II. 167.) Földessy Petőfi egyik képével, a Karácsonkor utolsó versszakával is rokonította a verset: ( Petőfi Sándor Összes versei, Szerk. Kerényi Ferenc, Bp., 2001, 582.) Nehéz igazolni, hogy valóban forrásértékű volt-e Ady számára e vers, de fontos megjegyezni, hogy egy, a költői hagyományban is jelenlévő létértelmező motívumkörnek a nyomai fedezhetők fel benne. Földessy Gyula véleménye szerint a költemény „Ady leggőgösebb verse. Vad szembefordulás a kifürkészhetetlen, megmagyarázhatatlan »Isten«-nel, akinek egy felelete sem (egy vallás, egy transzcendens filozófia sem) elégíti ki az örök-kérdésű embert.” (Földessy: Amt 156.) Magyarázat górál: Dobál, hajigál. „»A górált, bús fénycsodák» sem mások, mint hajított, dobott csillagok, amint ez a vers előző soraiból is kitűnik.” (Gunda Béla: Górált fénycsodák. Magyar Nyelvőr, 1934. 8–10. sz. 131.) Földessy szerint használata – a vers hullámlik igéjével együtt – Csokonai-hatás ( Költészetünk és nyelvünk. Magyar Nyelvőr, 1949. 5. sz. 312.), de ez – tekintve Ady szülőföldjén honosságát – kétséges. Irodalom Benedek II. 166–167.; Földessy: Amt 155–156; Király II. 327–328.; Varga József: Az egyenes csillag, Új tükör 1985. dec. 15. 21.