Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers keletkezési körülményeiről lásd a Nyugat azonos számában megjelent, A sorsom ellopója   című versről írottakat. Az ott leírtak szerint az elkészült költeményt május 7-én postázta. A vers azon bibliai tematikájú versek közé tartozik, melyekben elmaradnak a csodák, a történések nem ismétlik meg a Bibliában leírtakat. Az 1910-es évben egész sorozatot alkotott ezekből. Márciusban A fajok cirkuszában jelent meg, melyben „Húsvéttalan a magyarság / S irni, tenni / Mégis űznek nagy parancsok.”, ahogya május 15-i pünkösdvasárnapot követően jelent meg a versben: „Nekünk kevés pünkösdöt hoztál, / Kevés szentlelket, Uramisten”, azaz nem ismétlődött meg a Jézus halála utáni pünkösdi csoda, amikor a szentlélek kiáradása okán az apostolok a legkülönfélébb nyelveken prédikálhattak. A Mégis-morál itt is megfigyelhető: „És mégis muszáj minden fajnál / Jobbnak lenni.”. A sort a karácsonyi Szép, magyar Sors zárja: „Nem álldaltak bús bölcsőink körül / Sem bölcsek, sem rokkant királyok”, „S mégis szivesen áldozunk velőt”. „Egy összefüggő motívumsorozat – a bibliai monda nem-ismétlődése, meghiúsulása – mutatta: nem történnek csodák ebben a világban.” (Király II. 680.) Egyszerre lemondó, szomorú magyarság-vers vagy messiás-vers, miután az alkalmazott többes szám szólhat a nép és saját nevében is. Jelen van a versben Ady újból és újból felbukkanó elsőségvágya, melyet itt kivetít az egész magyarságra: „És mégis muszáj minden fajnál / Jobbnak lenni.” Ebből a szempontból rokonítható Az elsőség jósága (1909) verssel. A „Halva élni” sorra is ebből a versből kapunk – természetesen nem kizárólagos – magyarázatot: „Jaj lesz, ha életben kapom / halálomat, a győzetést, / Legyőzetést.” A halott élet visszatérő motívuma lesz a nyár folyamán, l. A szerelmetlenség Istenéhez, A föltámadás szomorusága. A verset előlegezte még az egy hónappal korábbi Pimasz, szép arccal: „Pimasz, szép arccal látszik, hogy akar, / De közben búsan lekönyököl, / Nyög, sír, ez az én fajtám, a magyar.” A költemény gondolatát karácsonykor prózában is megfogalmazta: „szerencsés gyermekek eredendő bűneit lemossa a zseni, a nagyrahivatottság szent keresztsége. Magyarország sohase volt ilyen fölmentendő bűnös, mert Magyarország még önmagáé sem tudott sohase lenni, szabad prédája volt vad urainak, egy sötét börtön a kultúrásodó Európa közepén.” (A robbanó ország, V 1910. dec. 25.; AEÖPM X. 44. sz. 110.; a párhuzamot észrevette Király II. 681.). Irodalom Benedek II. 270.; Földessy: Amt 145.; Király II. 102–103., 278., 634., 680–682; 690. Vezér 38.