Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers megszólítottja Kiss József (1843–1921), közismerten szűkmarkú (EmlAE III. 241.), hívő zsidóként szakállas költő és lapszerkesztő, akinek szépirodalmi lapja, A Hét éppen huszadik éve jelent meg. Az őt „üdvözlő” ellen-óda hosszú, változatos érzelmi színképet mutató kapcsolat hangsúlyos, de még nem utolsó szava. Ady polemikus verseitől elütő módon ebben nem az indulati motiváltság a döntő, a szatírára jellemző dramatikus és retorikai eszközöket irónia váltja fel. Ez a reflektált többértelműség abból származik, hogy Ady Kiss Józsefet lírikusi és kritikai fejlődése szerint változóan ítélte meg pályája során, korábban is, később is nemegyszer igen pozitívan. A kezdő költő Versek c. kötetét 1899-ben névtelen cikkben becsülte meg Kiss József folyóirata, A Hét, egy versrészletet közölt is tőle (l.: AEÖV I. 195–196.). 1902. márc. 18-án Adynak jelent meg rajongó hangú cikke egy Kiss József-versről a NN-ban (l. A naphoz, 1902. márc. 18.; AEÖPM III. 25.) Ezek után 1907-ben élénkült meg Ady és Kiss József kapcsolata. November 2-án A Hét szerkesztőjének írt levelében Ady hangot adott ugyan sértettségének, de rendszeres munkatársul ajánlkozott A Hétnek ( Kiss Józsefnek, [Budapest, 1907. nov. 2.]; AEL I. 236.). Kiss József sokat idézett válaszlevelében nagyatyailag bizalmas, kissé korholó hangon fogadta Ady jelentkezését ( Ady Endrének, Budapest, 1907. nov. 8.; AEL I. 237.), s ezután a folyóirat verseket és cikkeket is közölt Adytól. (Versei közül a Csolnak a holt-tengeren [nov. 17.] és a Harcos ember szíve [dec. 22.] jelent meg itt.) Ady nyilván elégedett volt a „béküléssel”, de gyanakvása az idős, immár beérkezett költő-szerkesztő iránt megmaradt. „Képzelje, ki fogok Kiss Józseffel békülni. Olyan váratlanul kedves levelet írt (majd megmutatom), hogy megpróbálok vele dolgozni. Ezt a levelet sok pourparler előzte meg. Én elszántam magam, hogy nem engedek s egy goromba levelet írtam neki. Erre jött az ő levele.” – így ír november 9-én Diósi Ödönnének ([Budapest, 1907. nov. 9.]; AEL I. 238.) November 11-én volt meg a találkozás: „Ma voltam Kiss Józsefnél. Ugy fogadott, mint egy királyi herceget. Én azonban félek, hogy a vén gazemberrel két héten belül összeveszek.” ( Brüll Adélnak, [Budapest, 1907. nov. 11.]; AEL I. 238.) Ugyanily értelemben ad hírt Vészi Margitnak: „Az öreg Kiss Józseffel (nem az én megalázkodásom árán) békültünk, de nem jósolom kéthetesnek a barátságot.” ([Budapest, 1907. nov. 11.]; AEL I. 239.). Még az év végén köszöntötte a negyven éves költői jubileumát ünneplő Kiss Józsefet a Budapesti Napló december 15-i számában. Üdvözlő cikkében már felbukkan a későbbi vers egyik fő motívuma: a korai véget megérző Adyban a hosszú, sikeres életnek szóló rezignált, sorsszerű irigység: „Az én Jehovám, Istenem, Krisztusom, Sorsom vagy mim, adna nékem negyven esztendőt – élni, tehát még kilencet és valamit. Nem fog adni, holott csak annyi esztendőt kérek életnek, amennyi óta Kiss József ezen a búzatermelő és kalásztalan Magyarországon verseket ír.” (Kiss József; AEÖPM IX. 59. sz. 94.) A versben: „Adjon Isten fele-forintot / Nekem s csupán fél-annyi évet”. A cikk azonban végig tiszteletadás a megpróbáltatásokon, széles körű mellőzöttségen túljutott, népszerű költőnek. Rövidesen azonban egy eset ismét szembeállította A Hét szerkesztőjével. A lap 1907. december 29-i számában megjelent Kosztolányi bírálata a Vér és arany-ról. Ady így számol be a történtekről Bíró Lajosnak: „Hát te nem tudod a Kiss József dolgát? Az egész célja az volt, hogy ne rontsam el a jubileum harmoniáját. Kosztolányival íratott a kötetemről s ráadásnak a bírálatnak csak a lirizáló végét adta le. Erre olyan komisz lettem, amilyen csak lehettem. Belemartam még a veseköveibe is szóval s üzenettel és otthagytam.” ( Bíró Lajosnak, [Érmindszent, 1908. márc. 6.]; AEL II. 27.) Belia György a következő magyarázatot fűzi a levél e részletéhez: „Kosztolányi bírálatának csak azt a változatát ismerjük, melyet A Hét közölt. Ady magától Kosztolányitól szerezhette azt az értesülését, hogy Kiss József nem a teljes szöveget közölte.” (AEl I. 439., megerősíti AEL II. 336.) Az irodalmi viták megélénkülése idején, s különösen a Nyugat indulásakor A Hét egyre nyíltabban a fiatal költőnemzedék ellen hangolta olvasóit, legtöbbször a fölényes, zsurnalisztikus gúnyolódás modorában. Az alaphangot Kiss József Időm lejárt... c. verse adta meg a lap 1909. december 25-i számában (XX. évf. 52. sz. 853.): a vers beszélője valójában gőgösen félrelegyintette az emlegetett „ifjú titánokat”, akiken ekkor már mindenki csak Adyt, Adyékat, a Nyugat íróit érthette. A Hét „Toll és tőr” c. rovata főként a „modernek” közszerepléseibe, irodalmi estjeibe, matinéiba kötött bele, azon önnépszerűsítésbe, amelyet Hatvany irodalompolitikának nevezett; a rovat 1909-es írásaiból l. például: Modern írók vidéki köruton (XX. évf. 40. sz., okt. 3., 659–660.), A költő-király (43. sz., okt. 24., 704.), Iskola költőnők számára (44. sz., okt. 21., 722.) A támadásoktól sértett Adyt valószínűleg az sem engesztelhette, hogy A Budapesti Ujságirok Egyesülete 1909-ik évi almanachjában Kiss József meglepően mértéktartó nyilatkozatot adott a „fiatal írókról”: nevet nem említett, s elismerte, hogy igazi tehetségek vannak köztük. Az Írók az irodalomról c. körkérdés többi válaszadói sokkal élesebb hangot ütöttek meg (Herczeg, Szabolcska, Lévay, sőt Mikszáth). 1910 elején azután Hatvany lett a gúny céltáblája. A „Toll és tőr” február 6-án A magyar irodalom berlini nagykövete címen élcelődik Hatvany külföldi tevékenységén (6. sz., 86.): a glosszaíró Félix de Gérando Mercure de France-beli cikkét hozza föl ellene, hogy bizonyítsa: Nyugaton valójában „a mi nyugati mozgalmunkról azt tartják, hogy éretlen és nevetséges”. (A francia cikkre egyébként, mely Hatvany A szűz c. darabján kezdi a bírálatot, maga Ady válaszolt a Mercure febr. 1-i számában). Márc. 13-án Hatvany egyik német cikke felett tör pálcát A Hét, A Rundschau szenzációja címmel (11. sz. 165.). Elsősorban azt veti Hatvany szemére, hogy saját magát teszi meg az új irodalom védnökének, fölfedezőjének, s nem vesz tudomást arról, hogy tíz-húsz évvel korábban A Hét karolta föl az új irányzatokat. (A Hét múltjára ugyanígy hivatkozott Kiss József, az említett Almanach-beli cikkben). Az öreg szakálas keletkezéséhez ezek után különösen fontos adalék, hogy A Hétnek ezekre a közleményeire éppen Hatvany hívta fel a Párizsban levő Ady figyelmét: „Láttad a Hét és az Alkotmány kirohanásait? Különben, itt küldöm.” – írja Adynak Berlinből ([1910. márc. 11.], AEL III. 55.) Így indokolt a vers alkotáslélektani motivációja, a polémia, a visszavágás gesztusa, melyet Ady egy megjegyzése is hitelesít: „Ítéletetekre s gusztusotokra bízom, megjelenjék-e az Az öreg szakálas c. vers. Én szeretném (a Nyugat is üthet néha,) ha megjelenne.” (A Nyugat szerkesztőségének, [Párizs, 1910. ápr. 11.], AEL III. 72.) Kiss Józsefnek az irodalmi csatározásokban játszott szerepére utal a vers ötödik és hatodik strófája. Nil (Dapsy Gizella) kétes hitelű visszaemlékezése szerint Ady már két évvel korábban is használta Kiss Józsefre az „öreg szakállas” jelzőt (EmlAE IV. 456.). Ady írásaiban egyként előfordul a szakáll és szakál szóalak is (utóbbira: Álom egy Méhesről, 1906, Csók az ájulásig, 1908), így nem tudni, az írásmód célzás óhajtott-e lenni az álságra. Mint az idézetekből kitűnik, a kortársak egyszerűen a szakáll helyesírási változatának tekintették. Az idősebb költőtársat fölényesen lenéző, gúnyos óda rokonítható az előző évi Üzenet Költőcske Mihálynak költeménnyel. Magyarázat A fordított Jakab apostol: Földessy így magyarázza: „Jakab apostol azt tanította, hogy a hit cselekedetek nélkül holt, s az »öreg szakállas« [sic!] – az őt itt bántani akaró Ady szerint – cselekedetek nélkül is hitt magában” (Földessy: Amt 146.) Idézzük Jakab apostol levelének idevonatkozó szavait, a revideálatlan Károli-fordításból, melyet Ady olvasott: „Mi haszna vagyon Atyámfiai, ha valaki mondja, hogy hite vagyon, cselekedetei pedig nincsenek? avagy megtarthatja-é azt az a hit?” (2.14.) „Azonképen a hit, ha cselekedetei nincsenek, megholt őmagában.” (2.17.) Jézus kiverte volna: a történetet János evangéliuma ekként meséli el az említett fordításban. „Mert közel vala a Zsidóknak Húsvétjok. Felméne azért Jézus Jérusálembe. És találá a templomban ökröknek, juhoknak és galamboknak árosit, és pénzváltókat ott ülni. És kötélből ostort csinálván, kihajtotta mindeneket a templomból, mind az ökröket, mind a juhokat, és a pénzváltóknak pénzeket elhinté, és az asztalokat elfordítá. És a galambok árosinak monda: Vigyétek el ezeket innét, ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárságnak házává.” (II. 13–16.) slemil: a jiddis slemázl alakváltozata; jelentése: „peches ember, szerencsétlen flótás”. Chamisso csodálatos elbeszélésének hőse, az árnyékát eladó Schlemil Péter nevéből válik a szó közismertté. Hazánkban Ignotus 1891-ben megjelent verses elbeszélése, A Slemil keservei gyökereztette meg a szót. hozsánna: (Istent) dicsőítő ujjongás, örvendő ének. Irodalom Benedek II. 88–89.; Földessy: Amt 146.; Király I. 639., 652–653.; EmlAE III. 241., IV. 474–475.; Vezér 63.