Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers Párizsban keletkezett, innen küldte Ady a Ny szerkesztőségének, valószínűleg három másik verssel együtt. A versekkel elküldött levél tudtunkkal nem maradt fönn, utal rá viszont egy másik levelében: „Még a mai napon készen lesznek a versek is és küldöm.” ( A Nyugat szerkesztőségének. [Párizs, 1910. ápr. 4.], AEL III. 70.). Ápr. 11-i levelének Az öreg szakállasra tett utalásából kiderül, hogy a verseket már elküldte, s talán választ is kapott rájuk. A 11. sorban – „Vagy elvérezünk névtelenül”  – fölrémlik a nemzethalál víziója. A romantika kedvelt költői képe, melynek legismertebb megfogalmazása Vörösmarty Szózatának „nagyszerű halál”-a, a reformkor számos neves versében kísért (pl. Berzsenyi: A magyarokhoz (I.), Kölcsey: Zrínyi dala, Zrínyi második éneke). Alapja Herder Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról című 1791-es munkájának egy megjegyzése, mely szerint idegen népek tengerében a magyar nyelv el fog tűnni. Az ettől való félelmet erősítette meg Lenygelroszág felosztása és a Habsburgok magyarellenes intézkedései. A század végére az evolucionista szemlélet terjedése, az erre alapuló szociológia támasztotta alá tudományos érvekkel az aggodalmakat. A napjaink politikájáig ható ötlet Ady több művében fölbukkan, így ezt megelőzően az 1908-as Nekünk Mohács kell, ebben az évben még a Szép, magyar Sors verseiben. E lemondó hangvételű magyarság-vers gondolatához hasonlót talált Földessy Ady novellái közt (Földessy: Amt 145.): „Úgy vélem néha, hogy jó, szép áldott dolog beleszületni egy kicsi népbe. Az ember sokat szenved legalább, de meg sokat is kell hinnie. Jó ez, áldott ez. Több az életnek, mint egy meghízott, nagy népbe cseppenni, s észre se venni, mint élte ki magát az ember. Úgye, igaz?” ( Két tanár úr. BN 1903 okt. 24.; AEön 116.) Irodalom Benedek II. 269.; Földessy: Amt 145.; Király II. 681., Vezér 308.