Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers keletkezésével kapcsolatban ld. az Akit egyszer megláttunk vers jegyzetét e kötetben. A kiméra Ady publicisztikájában egyszerre kötődik az eredeti görög szörny, és a költői életműben fölbukkanó gondolat-költészet-álom jelentéshez. „Pfuj, az én világom? Sok vámpír, kimérák, nagy álomszörnyek, tréfás kísértetek.” ( Heine Henrik keserű, BN 1906. dec. 30., AEÖPM VIII. 84. sz., 142.). Először 1901-ben használja (AEÖPM II. 144. sz. 176.), így nem valószínű Vezér Erzsébet föltételezése (Vezér 108.), hogy Jehan Rictus gazdagította volna ezzel Ady szókincsét. Földessy foglalkozik a kimérák szerepével és metaforikus jelentésével Adynak egy korábbi, az Özvegy legények tánca (1906) és egy későbbi verse, Az örökké elváltak (1911) kapcsán, utóbbiból idézve: „Miért mondja Ady kiméráknak az ő költői álmait? Kétségkívül belejátszik ebbe az éjszakai milliő: a sötétben való állandó szereplésük titokzatossá, kísértetiessé, boszorkányossá avatja őket; de ilyenekké teszi őket az is, hogy megcsúfolásai minden rendesnek, megszokottnak; ezért tekinti őket a költő, mások szemén át is nézve, kiméráknak, de vitás kedvvel büszkén vállalja ilyenekül őket ő maga is: »Végsője is szalad lihegve Kiméráim régi sorának«, majd gúnyosan veti oda megtért olvasóinak: »Hát nem oly vad a sok »vad álom«? / Föloldozást kap szenvedőjük? / Jó szivek, hát, im, itt »a költő« / S mult álmai – én már utálom.«” (AM I. 141–142.) A 12. sor „hülye seb”-e alatt Hatvany a vérbajt értette (Hatvany II. 113.), míg Földessy szerint „egész kontextusával és nemes, istenes pátoszával kizárja a luetikus ötletet. A »hülye seb« az a seb, amelyet az ellene támadók ejtettek és ejtenek rajta.” (AM I. 148.). A vers 37–38. sora meghatározott életrajzi mozzanatokhoz kötődik: a gyermek Ady vallásosságához, a mindszenti református elemi iskolához. Így ez a részlet olyan versek rokona, melyek nyíltan, többnyire idézetekkel utalnak a gyerekkorban megismert liturgia elemeire: Egy régi Kálvin-templomban (1908), Szelíd, esti imádság (1909). S rokona még ifjúkora zsoltáros emlékeit őrző olyan, az év későbbi szakaszában keletkezett verseinek, mint A föltámadás szomorúsága és Ha tanultunk zsoltárokat. Ahogy Kovalovszky fogalmaz: „A zsoltárok kisgyermekkora óta vérébe ivódtak.” (EmlAE II. 176.). Ady Lajos említi, hogy „a református templom udvarán roskadozó kis, nádfedeles viskóban, a Katona Károly rektor uram iskolájában” tanulta bátyja „három éven át a betűvetés, olvasás, számolás, zsoltáréneklés és biblia-történetek komoly tudományát” (AL 18.). „Az összes bibliai szent-történeteket megismerte már a kis diák; a zsoltárokat mind s a dicséretek nagy részét is – némelyiknek nem is csak az énekelni szokott két első »versét« (strófáját), hanem az egészet – könyv nélkül tudta” (AL 19.). A felnőtt Ady is sűrűn emlékezett vissza a gyermekkorában megismert szertartásokra, noha a tételes vallástól már régen eltávolodott. Révész Béla a költő versalkotó módszerével, az istenes versek fogantatásával kapcsolatban megemlíti, hogy Ady milyen sokszor idézte föl magának és barátjának a „zsoltárt diktáló” gyermeket: „Mámor után, irodalmárkodás után, elgyöngült hajnalokon, milyen valló volt a beszélgetése a zsoltármondó kisdiákról [...] Istenes elgondolásairól, az ilyen emlékeiről Ady tehát már akkor beszélgetett velem, amikor először jött Pestre és csak hat-nyolc évvel később kezdte el írni Istenverseit.” (Révész: AE 169–170.) A harc, a hetyke hangnem, a küldetéses elhivatottság számos Ady-művel rokonítja. Magyarázat kiméra: A görög mítoszok egyik, lángot okádó, három különböző állati fejű szörnyének latinosan írt nevéből. Átvitt értelemben agyrémet jelent: így használja Ady is, de kontraszthatásként vagy a költészetet, a műalkotást (a sajátját) vagy eszményeit jelöli vele. A szót azóta a genetika is átvette. Irodalom Hatvany II. 111–118.; Benedek II. 114 – 116.; AM I. 133–134., 148.; Makkai 107–108.; Földessy: Amt 135–136.; Király II. 419–422.; EmlAE II. 176.; Vezér 295–296.