Megjegyzések
Megjegyzések:
Keletkezéstörténet
Az Új versek korszakának teremtő erejű Párizs-élményét fokozatosan
a kiábrándulás váltja fel Adynál. Az 1908-ashoz hasonlóan 1909. december 14. és
1910. május 15. közti ötödik párizsi útját sem ujjongás, hanem csalódás, kétely
jellemezte. A költőnek a vers keletkezése idején folytatott levelezésében is
fellelhetők ennek a nyomai. „Megérkeztem, bánom, mint a kutya, hogy idejöttem.”
(
Kabos Ilonának, [1909. dec. 19.], AEL II.
298.). „Nem jól érzem magam Párisban, de egyelőre nem tudnám, hova menjek.”
(
A Nyugat szerkesztőségének, [1909. dec. 27.], AEL II.
298–299.) Az „ámulások szent városá”-ból való kiábrándulás élményét
elmélyítette a Szajna áradása, amely 1910 január végén tetőzött a francia
fővárosban, s amelynek a költő is szemtanúja volt. „Aki talán már kezdett
kijózanodni ebből a nagy, dicső és aljas Párizsból, most megint halálosan
beleszeretett. […] Gyönyörű volt Párizs, aki most látta, sohse felejti el, s aki
most látta, sohse fog rá haragudni. […] Másként pedig fölséges két vagy három
estéje volt annak, aki kocsin vagy gyalog, rettenetes kínok árán bejárhatta az
özönvíz-borította Párizs érdekesebb részeit. […] És Párizsban mindig dalolnak,
akkor is daloltak, amikor a Commune-t vérbefojtották s most is dalolnak.”
(
Párizs szörnyű napjaiból, 1910. jan. 31., PN 1910.
febr. 4., AEÖPM X. 7. sz. 27–28.) A versbéli kihalt Párizs
képének közvetlen forrása a kemény téli időjárásban érkező jeges árvíz miatt
elnéptelenedett utcák látványa. „A föld alatt átlyukgatott Párizs majdnem
elsüllyedt, s járni csak minden harmadik utcában lehetett.” (
Párizsi
levelek, 1910. febr. 2., PN 1910. febr. 6., AEÖPM X.
29.)
Irodalom
Király I. 709.; Földessy: Amt 302–303.