Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers elküldéséről, az erre vonatkozó levelezésről l. A csodák esztendeje   jegyzetét. Az 1910. január 1-i Nyugatban megjelent két Babits-szonett, melyeket az ekkor Fogarason élő alkotójuk valószínűleg a költészetét értetlenül fogadó kritika ellen szánta, s csak másodlagos lehetett az őt 1908 novemberében a duk-duk afférral megsértő Adytól való elhatárolódás szándéka. (L. Kelevéz Ágnes: „Nem takart sebb kell, inkább festett vérzés!” = A Nyugat jelenség (1908–1998), Bp., 1998., 106–116.) Az Arany Jánoshoz – „és jönnek az új lantosok sereggel, / sebes szavakkal és hangos sebekkel: / egy sem tudja, mit mond, de szóra bátor, / magát mutatni hősi gladiátor.” –, valamint a Szonettek – „Ki vérigéket, pongyolán szeret, / az versemet ezentul ne olvassa.” – szöveghelyei mégis Ady dühét váltották ki. Vetélytársat látott Babitsban, aki színre lépésével megkérdőjelezte elsőségét, sőt akár szükségességét. „Ha ehez hozzátesszük azt, hogy a Nyugatnak esetleg már félév mulva nem lesz szüksége Adyra, mindent megérthetsz. Miért ne dobnátok ki majd egy üzletileg be nem váló s egyénileg nektek kellemetlen embert?” ( Fenyő Miksának, [Párizs, 1910. jan. 17.], AEL III. 13.) A korábbi viták, cikkeinek cenzúrázása, anyagi követeléseinek nem teljesítése vagy akár csupán az, hogy nem a lapszám élén jöttek ki versei, Adyt mind dühítették, hidegnek érezte a bánásmódot, a szerkesztőséggel így korábban is meg-megújuló harcban állt. A Babits-versek hatására Ady ingerült levelet írt a szerkesztőségnek, melyet – Fenyő Miksa szavaival – „ugyanaz az Ady Endre írta, aki a duk-duk affért csinálta, csak épen most discretebben, gavallérosabban szart a fejünkre, mint akkor.” ( Ady Endrének, Budapest, 1910. jan. 11., AEL III. 11.). Utólag táviratban vonta vissza levelét, melyet Fenyő megsemmisíthetett (AEL III. 343.). Ezúttal a szerkesztőségen belül, a nyilvánosságtól rejtve zajlott le küzdelem, a neves duk-duk afférral szemben. Az összecsapás és Ady betegsége – „[h]űléses lázzal kombinált rettenetes idegkrízis ( Hatvany Lajosnak, [Párizs, 1910. jan. 14.], AEL III. 16.) – együtt vezettek megbékélő hangulatához. Ahogy Fenyőnek írta: „kérlek benneteket, ne engedjetek a Nyugatban bántani ([Párizs, 1910. jan. 17.], AEL III. 13.). Közismertebbek Ady küzdelem-versei, ugyanakkor több művében megfigyelhető ennek ellenkezője, a harcból való kitérés, a megbékélés, ám a küzdő világgal szembefordulás humanista vágya. Jó példa az 1907-es Harcos ember szive vagy az 1909-es Fájdalmas, bús kitérő versek, valamint 1905-ös publicisztikája, melyben a diákságnak azt tanítaná: százados babonák továbbadása helyett „törölgessük egymás könnyeit” ( A hazafiság revíziója, BN 1905. júl. 7., AEÖPM VI. 125. sz., 205.) Irodalom Varga József: Vigasztaló Ady Endre. Kritika, 1971. 2. sz. 34.